2015. július 28. (kedd) - Szentirmai Büdösfürdő - Uzonkafürdő

Éjjel arra ébredtem, hogy majdnem mindenki pakol, mozgolódás van. A mikrobusszal is elálltak a terasz mellől, mert az eleredt eső az autóról a teraszra folyt. A terasz szélén alvók beljebb húzódtak. Magam a fal tövében foglaltam helyet, így nem áztam meg. Reggel is esőre ébredtünk. Beleborzongtam, hogy esőben kell folytatnunk az utunkat. Mire azonban felkeltünk, az eső elállt. A reggeli, a szállás második részeként funkcionáló faház udvarán volt. Szendvicseket lehetett csomagolni az útra. Szükségünk is volt rá, mivel ki kellett bírni a vacsoráig. 

Időközben az időjárás is kezdett jobbra fordulni, bár a köd, s a pára megmaradt. De legalább az esőkabátot nem kellett elővenni.

Elkezdtük tehát a napi távunkat. Uzonkafürdőig terveztünk ma elérni. Erdőn keresztül vezetett az utunk, melyet időnként egy-egy tisztás megszakította. Nem volt az a sűrű erdő. Menet közben időnként tartottunk egy-egy pihenőt. Ilyenkor pár percig kifújhattuk magunkat, ittunk egy kis vizet, valamint pihentettük a lábainkat.

Az időjárás továbbra is párás volt, néha a pulóvert is fel kellett venni. Az út mentén egy menedékház is volt. Télen ugyanis szükség lehet egy fűthető, zárható menedékre, ahol a fagy elől meghúzhatja magát az ember.

Az időjárás közben annyira mellénk állt, hogy a köd eloszlott, a nap pedig kezdett előbújni. A hőmérséklet is emelkedett annyira, hogy már a pulóver sem kellett. Az ebédszünetünk már kifejezetten napos időben zajlott. Jók ezek az ebédszünetek. Miután az ember elfogyasztja az ebédjét, van még legalább fél órája pihenni. Az elmúlt évben magam is gyakorlom e sorrendet, meghonosítva a sziesztát az életemben.

Az ebédszünet után újult erővel folytattuk utunkat. Immár verőfényes napsütésben haladtunk, a ligetes hegytetőkön át, az erdő felé újra. Menet közben áfonyát, szamócát és málnát szedtünk, desszertként kiegészítve a nemrég elfogyasztott ebédünket.

A málna bokrok környékén, helyenként a fű le volt taposva, jelezve, hogy medvék is csemegéztek a gyümölcsből. Időnként hangos kiáltással jeleztük, hogy most mi csemegézünk. Az eredmény sikeres volt, a korábbi vendég(ek) nem jelent(ek) meg.

A táj leírhatatlanul gyönyörű volt. A tetőkön haladtunk, ahol helyenként egy-egy terebélyes fát meghagyva, legelőket alakítottak ki. Néhol egy-egy esztenába botlottunk, ahol a juh nyájak védelmére szegődött termetes juhászkutyák vonultak fel egy vonalban, jelezve, hogy résen vannak. A csapat körülbelül egy kilométer hosszan gyalogolt. Jómagam a második felében bandukoltam, időnként meg-megállva, a tájban gyönyörködve.

Elérve Uzonkafürdő határába, messziről látszódott a település, és az azt körülvevő dombság. Beérve a faluba, megtöltöttük a kulacsunkat a forrásból, melyből a híres uzonkai borvíz folyt. Magnéziumos, kálciumos, szénsavas forrásvíz. Mellette egy medence is volt, melyben az előbb említett borvízben lehetett fürödni. A gyógyvíz minden korosztály számára ajánlott.

A szállásunkat - egy nyaraló udvarán, valamint a ház szobáiban - elfoglalva, megindult a társaság nagy része az említett medence felé. Többen is megmártóztunk a hideg vízben. A padlózat fenyődeszkából készült, rései között buborékok törtek a vízfelszín felé. Fura érzés volt a testet körbevevő víz hatása is. Olyan érzésem volt, mintha egy pezsgőtabletta lennék.

A vacsora előtt elugrottam egy kicsit szétnézni a településen. Egy kisboltban sikerült szert tennem az egyik helyi sörre is. Jutalom volt a nap végén. A vacsora után felizzítottuk a tábortüzet, majd újabb gitárral kísért éneklés következett.

Az éjszakát tehát az udvaron terveztük többen is eltölteni, matracokon, hálózsákban. Ehhez az időjárás is partner volt, ugyanis csillagos égbolt tárult felénk. A napi távolság pedig az alábbiak szerint alakult:

Mint látható, 30,1 kilométert tettünk meg a második napon. Lévén, hogy teljes napot gyalogoltunk, jóval több volt az elégetett kalória is, továbbá a hidratálás során veszített folyadék.

2015. július 27. (hétfő) - Budapest - Szentimrei Büdösfürdő

Vasárnap késő este, 22:00-re már a Népligethez érkeztem. 23:00-ra volt kiírva a busz indulása, de 23:45-kor még javában folyt a csomagok bepakolása. Pár évvel ezelőtt már utaztam ezzel a busztársasággal, de ezúttal nyoma sem volt a korábbi utaskísérőnek, filmvetítésnek, kávénak, teának. Úgy látszik, változik a világ náluk is. A háromnegyed órás késésünket, a határátkelésnél tovább szaporítottuk. Magam az emeletes (!) busz legelején foglaltam helyet, panorámaként tárulva elém az útszéli táj. Az út elején a váltó sofőr elmondta, hogy nem fogunk mindenhol megállni, ahhoz képest sok pihenőt tartottunk. Kolozsvárra, helyi idő szerint fél kilencre érkeztünk.

Pár utas leszállása után, utunkat folytatva következett Torda, Marosvásárhely, és Szováta. Ekkor már láttam, hogy nem fogok időben odaérni Csíkszeredába, a megbeszélt időpontra. Udvarhelyt elhagyva már másfél órás késésben voltunk. Küldtem egy üzenetet, hogy késni fogok. Csíkszeredába érkezve, azonnal taxiba ültem. Nem szoktam a közlekedés eme formáját választani, de ezúttal siettem. Mire megérkeztem az indulási ponthoz, már az indulás előtti pillanatok voltak.

Az idei Via Unitariana gyalogló tábor résztvevői között sok, számomra új arcot láttam. Többük már volt az első táborban is, ahol én még nem voltam. Sokan viszont hiányoztak azok közül, akikkel tavaly ismerkedtem meg. Akiket viszont ismertem, nagyon jó érzés volt Őket viszont látni. Azonnal el is indultunk, várt ránk egy fél napi távolság. Kezdetben az aszfaltozott főút mentén, a városból kifele menet, majd egy emelkedőn folytattuk utunkat. 

Nagyokat szippantva a levegőből, jó érzéssel kaptattam fel a domb oldalra, vissza-vissza tekintve. Ismét éreztem, hogy hazatértem. Időközben a régi gyalogló társak többségével sikerült pár szót váltani. Az újakat viszont még csak figyeltem, próbálva a neveket megjegyezni. 

A távolság nem volt annyira vészes, ám az emelkedő, mely időnként köves volt, eléggé igénybe vette a szervezetünket. A kezdő napra tehát meg volt a bemelegítés. Magam már kezdtem éhes lenni, amikor beértünk Büdösfürdőbe. A környékbeliek sok faházat építettek itt, ahol a tavasztól, késő őszig tartó időszakot töltik. Télen viszont kemény mínuszok vannak. Akár -35 C° is.

A csapat nagy része a közbirtokosság tulajdonában lévő, tetővel fedett, három oldalról nyitott helyen foglalta el a helyét. Így tettem jó magam is. A többiek a nem messze lévő faházat választották. A vacsorát Hunor készítette, aki a tavalyi évhez hasonlóan mikrobusszal szállította a két helyszín között a felszerelés nagy részét.

Vacsora után legtöbben elhelyezkedtünk a polifoam (izolir) matracokon, hálózsákokban, és hallgattuk a gitárral kísért éneklést. Bíztunk az időközben ködössé váló időjárás megváltozásában.

A nap végén, a tavalyi évhez hasonlóan, Koppándi tanár Úr a megtett utunk adatait ismertette. Ezek szerint 14,3 kilométert tettünk meg. Mindannyian tudtuk, hogy holnap ennek a távolságnak a kétszerese vár reánk.