2015. december 10. (csütörtök) 15:52 (UTC) - Dublin

Utolsó munkanapom kezdtem a Rathborne Village-ben. A parkolóban is látszódtak a karácsonyi, ünnepi készülődés jelei. Valaki a kocsiját öltöztette fel, rénszarvasnak. Mármint ha a piros orrot, valamint a két rénszarvat öltözetnek nézzük.

Kora reggel kezdtem, és egész nap tisztességgel, becsületesen dolgoztam. Utólag kiderült, nem kellett volna. Ugyanis nem az előzetes megbeszéltek szerint váltunk el. Mindenesetre örültem, hogy vége van. Egész nap szakadt az eső. Még késő este is. Semmi jó nem ígérkezett a hétvégére sem.

Hétvégén ismét találkoztam Évivel. Beültünk egy kávéra, és beszélgettünk egy jót. Mondott pár dolgot a repülőtérrel kapcsolatosan. Be kellett szereznem pár elegánsabb ruhadarabot is, mivel a tanfolyam idejére nem utcai viseletet írtak elő.

Egy kicsit szétnéztem a belvárosban is. Ezúttal új helyeket nemigazán kerestem fel, hanem csak tettem egy kört a már megismert helyszíneken. Épp befutott egy kidíszített villamos a Szent István park elé, majd a télapó és a manói szálltak le róla. Előbbivel nem, de utóbbiakkal magam is megörökítettem e pillanatot.

Elbúcsúzva a manóktól, folytattam tovább a sétám a Szent István parkban. Többször megjelentek egy-egy helyen a mókusok is. Nem voltak félősek, nem ijedtek meg a kamerától. Sokan etették a hattyúkat, kacsákat is.

Egy érdekes témájú plakáton akadt meg a szemem. A felirat szerint a szakáll nem csak a karácsonyi ünnepekre való. Gondolom célzás a télapó szakállára is. Magam is szakáll párti vagyok, ám a közeljövőben nem fogom megnöveszteni. Valahogy nem érzem azt, hogy meg kellene. De biztos eljön az az idő is, amikor újra szakállas leszek.

Hazafele menet, benéztem még egy templomba, mely a Szent István parktól nem messze található. Kívülről nézve egy lakótömbnek tűnik. Bent épp miséhez készülődtek, ezért gyorsan körbe jártam. Nem akartam ott maradni a mise idejére.

Vasárnap ismét rossz idő volt, így maradtam a lakásban, rákészülve a hétfői kezdésre. Hétfőn fél tízre kellett odaérni az 1-es terminálhoz, ahova a gyülekezési pont volt megbeszélve. Tizenketten voltunk kezdők, ebből tizenegy ír. Itt már kezdett valami derengeni. Miután megkaptuk az ideiglenes belépőnket, körbevezettek bennünket a leendő munkahelyünkön. 

Rögtön kiderült számomra, hogy nem csak a csomagok pakolása lesz a feladat. A repülőgép megérkezésétől, egészen az elindulásáig tartó időszakban kell majd a szükséges munkálatokat elvégezni. Ebbe beletartozik a gép mozgatása, műszaki berendezéseinek átvizsgálása, tankolásánál közreműködés, utas beszállításnál segédkezés, stb. Érdekes volt látni, hogy mi történik a színfalak mögött a poggyászokkal. Miután körbevezettek minket, beültünk a tanterembe, és megkezdődött az oktatás. Addig sem volt egyszerű megértenem az oktatókat, de ettől a pillanattól kezdve, már bonyolódott. A beszédből sajnos nem sokat értettem, hagyatkoztam a szövegre, mivel power point-os kivetítés volt. Azonban gyorsan olvasott, így nem mindent tudtam követni, megjegezni. Minden modul, témakör végén teszt kitöltés következett. És ekkor már kezdtek összecsapni a hullámok a fejem fölött. A legjobb tudásom szerint írtam meg a teszteket, azonban lettek hibáim. A tanár és a csoporttársak közötti beszélgetés nagy részét nem értettem. Osztottam, szoroztam, és arra az eredményre jutottam, hogy ez jelenleg túl nagy falat nekem. Mivel rádión is történik a kommunikáció a társakkal, supervisorokkal, úgy döntöttem, hogy jobb az elején kiszállni, még mielőtt valami nagyobb bajt okozok. Itt azért több ember élete múlik, minden egyes tevékenység elvégzésekor. Ha valamit nem, vagy nem jól értenék meg, beláthatatlan lenne a következménye. Hívtam tehát az ügynökséget, és felmondtam. 

A felmondás után arra jutottam, hogy nem fogok már újabb állást keresni. Szerdán azért még elmentem a PPS számot megszerezni, ám nem akartam már több időt Írországra szánni. A megérkezésemtől fogva éreztem, hogy nem az én helyem. Lehet azért is volt ez az érzés, mert ezt az állomást kényszerűségből terveztem be. Beterveztem, de nem jött be. Igaz, ehhez kellett olyan döntéseket is hoznom, melyeket ha másképp hozok meg, akkor talán másképp alakult volna. De azzal, hogy: "mi lett volna ha ..." nem foglalkozom. Így alakult, és kész.

Nem említettem még az itteni rendvédelmi szervet. Garda-nak hívják, és ami nekem furcsa, hogy nem viselnek fegyvert. Állítólag, ha valami durvább helyzet alakul ki, azonnal a helyszínen vannak a fegyveres rendőrök.

Már mindenhol a karácsonyi készülődés jelei látszanak. Pár napja még úgy gondoltam, Éviékkel fogom tölteni a szentestét, ha esetleg aznap nem dolgoznék. Azonban ez is elrendeződött. Szentestére ugyanis már hazaérkezem Domoszlóra. Együtt fogom tölteni az ünnepeket a családommal.

A hazautazásom napjáig, azaz még két hétig itt leszek, Dublinban. Addig meglátogatok még egy-két helyet itt a városban. A sziget belsejének a felfedezése elmarad. Elmarad arra az időre, ha esetleg a jövőben visszatérek, akár turistaként.

A héten tette fel Arjuna ezt a fényképet a közösségi oldalra, hogy jelenleg hogyan is néz ki Tzununában az ashram. Jó sok épület lett azóta, amióta ott jártam. Biztos szép lehet. Azóta az ösvények is megvannak.

A mai nap találtam az út mentén ezt a négylevelűt. Megerősített abban, hogy szerencsés vagyok. Szerencsés vagyok annak ellenére, hogy a dolgaim nem úgy alakultak, ahogy elterveztem. Sikerült ugyanis magamban sok dolgot tisztáznom. Olyan dolgokat, melyekre régóta kerestem a választ. De a legfontosabb, hogy arra is választ kaptam, amit a legjobban szerettem volna tudni. A hazaérkezésem után, mintegy összegzésként beszámolok majd.