2017. július 20. (csütörtök) 15:25 (UTC+1) - Domoszló

Jócskán kezdett sötétedni, mikor Tapolcáról elindultam. A térképvázlat szerint 7,5 kilométer várt rám, Lesenceistvándig. Azt tudtam, hogy Tapolca külvárosi részén nem igazán szeretik a sátrazókat, főleg nem a volt laktanya területén. A volt katonai objektum egyik része lassan az enyészeté lesz. Egyik felén lakóparkként funkcionál, a másik részén viszont pár vállalkozáson kívül semmi. Szomorú állapot. Annak idején rengeteg laktanya jutott hasonló sorsra. Végig a műút mellett kellett haladjak, annak is a szélén. Elővettem a fényvisszaverő szalagokat, prizmákat, melyeket a mellkasomra előre, illetve hátra a hátizsákra rögzítettem. Kellettek már, mert már majdnem be volt sötétedve. Magam is a szokottnál gyorsabban lépkedtem, annak ellenére, hogy bizony már eléggé fáradt voltam. Keresztezve a 84-es számú utat, megérkeztem Lesencetomajra. Onnan már csak egy kilométernyire volt a napi második végcélom. Valamivel háromnegyed tizenegy előtt meg is érkeztem Lesenceistvándra. Pecsételtem a még nyitva lévő kocsmában, majd jöhetett a második jutalom sör. Ezúttal egy pohárral.

Annyira fáradt voltam, hogy a kocsmával szembeni fás helyen fel is húztam a sátram. A terület egy eladó ház előtti füves rész volt, így nagyon nem zavartam senkit. A kocsmáros kisasszony még a polgárőröktől is mentesített, mivel elmondása szerint azok nem tartózkodtak a község területén. Nyugodt is volt az éjszakám, eltekintve a kocsmából hazatérő egyik vendégtől, aki elfelejtette, hogy ott sátrazom. Valószínűleg az elfogyasztott tetemes alkoholmennyiség miatt.

Úgy volt, hogy reggel még beugrom a kocsmába egy kávéra, de nagyon korán indultam. Kivételesen hatkor már össze is volt csomagolva a sátor, mivel nem akartam jobban magamra vonni a falu figyelmét. A falu feletti domboldalon lévő Máté-kútnál pótoltam az elmaradt kávét, s elfogyasztottam a reggelimet. 

A nap bár sütött, de a szél gondoskodott a kellemes közérzetről. Így nem tűnt olyan kánikulának. A legközelebbi település Vállus volt, ezért ellenőriztem a vízkészletemet. Elhagyva a falu utolsó szőlőit, ismét az erdőbe kerültem. Itt már több vadállat nyomait fedeztem fel a talajon, ezért a szokásosnál nagyobb, gyakoribb zajt csaptam. 

A túraútvonal viszonylag jól járható volt, egyetlen egy helyen kellett kerülni, mivel egy termetesebb fa rá volt dőlve az ösvényre. Közbeesett egy kis pihenő, ahonnan még utoljára visszatekinthettem az eddig megtett utamra. Hosszan el lehetett látni, egészen a Kab-hegyi kilátóig. Milyen távolinak is tűnt. Mennyi dolog történt azóta, mennyi mindent láttam, s mennyi mindenkivel találkoztam.

Hegymagas óta sokat gondolkoztam a Thairral történt találkozáson. Azon, hogy mit csinál Ő másképpen mint én. Hozzá hasonlóan megannyi világcsavargó tudott váltani, s megtalálni az Úton önmagát. Rájönni arra, hogy mit is akar, mit is szeretett volna csinálni. Ezek a dolgok nekem az elindulásom óta nem jöttek elő. Egy dolgot tudok csak. Azt, hogy mit nem szeretnék csinálni.

Közben átléptem újra egy megyehatárt, s Zala megyébe érkeztem. Időközben gyönyörű napraforgó tábla mellett haladtam el. 2013-ban kezdtem a Kéktúrát szakaszosan bejárni, s azóta vártam erre a pillanatra, hogy egy éppen virágzó napraforgómezőt lencsevégre kapjak. Elérkezett hát ez a pillanat is.

Vállusra beérve pecsételtem egy hajdani kicsiny vegyesbolt előtt, majd a kulacsok következtek. Ettem egy szelet müzlit, majd nekidőlve a hátizsákomnak, sziesztáztam egy jó félórát. Természetesen a lábaim is pihentek, a bakancsok le voltak véve.

Több mint három és fél órát írt az igazolófüzet a keszthelyi vasútállomásig. Azaz ha levonjuk a lakott területeket, bőven várt még rám hat kilométer. Többnyire erdei úton vezetett az utam, széles, autók által kitaposott úton. Időnként egy-egy túrázóval is találkoztam, Tapolca felé tartottak mind. Több tanösvény is vezetett a környéken, néha keresztezték a Kéket. Megérkezve a Nagymező erdei pihenőhöz úgy döntöttem, hogy megebédelek. Szép pihenőhelyet alakított ki itt a helyi erdészet. Rendelkezésre állt itt védett pihenő, étkező asztalok, vízvételi helyek, játszótér a gyerekek részére. Sokan látogatták a helyet. 

A pihenőhely melletti Festetics kilátót ezúttal nem másztam meg. A napokban annyi kilátón voltam, hogy ezt az egyet úgy gondoltam, kihagyom. Keszthely felé vettem az útirányt, elhaladva egy régen felhagyott kőbánya mellett. Érdekes növényzet volt errefelé, mindenütt tűlevél. Mintha egy mediterrán részen lettem volna.

Először Gyenesdiást értem el. Rengetegen voltak a 71-es főút mentén. Személyautók, lakóautók, kerékpárosok és gyalogosok jöttek, mentek. Sok külföldi is jelen volt. Németek, hollandok, oroszok. A települések hirdetőtáblái is több nyelvűek voltak. Hosszas volt az utam a keszthelyi vasútállomásig. A Kék jelzések elkanyarodtak a vasútállomástól nem messze, a városközpont irányába. Így a jelzéseket már nem követve megérkeztem az állomásra. Pecsételtem, majd egy sör mellett megterveztem, hogy melyik kempinget is válasszam. Korábban úgy szerveztem, hogy tovább megyek Sümegig, ám úgy döntöttem, tartok egy nap pihenőt itt Keszthelyen. Választásom a Zala kempingre esett, ahol be is regisztráltam két éjszakára.

A sátram a kijelölt kempingezőhelyen, nem messze egy francia rendszámú kisbusz mellett állítottam fel. Tulajdonosaik egy fiatal pár volt, akik a kisbuszt egy lakóautóvá alakították át. Magam is régóta foglalkozom hasonló témával, így kis inspirációt kaphattam. Fiatalok, az egyetem elvégzése után járják Európát.

A sátor felállítása, s a dolgaim kipakolása után zuhany, majd irány a Balaton-part. Saját strandja volt a kempingnek, ám ezúttal csak a parti nyugágyról néztem a Balatont. Úgy döntöttem, hogy csak másnap csobbanok a magyar tengerbe. Kicsit még ücsörögtem, majd felkerestem a kemping éttermét, s rendeltem egy hamisítatlan retro burgert, hasábburgonyával. Kellett egy kis "egészségtelen" étel is, mely annyira jellemző volt a közelmúlt balatoni büféire.

Vacsora után még egy kicsit relaxáltam a parton, elmélyedve az elmúlt napok élményein. A közelben hattyúk, vadkacsák úszkáltak, s a távolban egy-egy vitorlás igyekezett vissza a kikötőjébe. Magam is el kezdtem visszaigyekezni a sátramba, mivel a szúnyogok is kezdtek megjelenni.

Másnapra maradt tehát egy nap pihenő. Keszthely belvárosában, s a partján terveztem szétnézni. A maradék időben pedig fürödni egyet a Balatonban. Mert időnként kell egy kis áramszünet ...