2017. augusztus 06. (vasárnap) 11:12 (UTC+1) - Domoszló

Nyugodt volt az éjszakám, ezúttal sem zavarta meg semmi. Kora reggel a tehéncsorda vonulására ébredtem meg, ahogy végig kolompoltak az utcán. Kicsit még visszaaludtam, hisz még korán volt. A reggeli után következett az összepakolás, majd megindultunk Tordátfalva irányába. Eddig terveztük ugyanis a pénteki napot.

Tetszettek ezek az eligazító táblák, a kis erdélyi címerekkel. Mint látszik, Siklódon is keresztül megy a Mária Út, amely az ausztriai Mariazellből az erdélyi Csíksomlyóig vezet. Tóni barátom jövőre tervezi kísérőivel végigjárni eme zarándokutat, bízom benne, hogy magam is egy-két szakaszon vele tartok majd.

Ismét kissé hűvös volt a reggel, bár ezúttal sem volt harmatos a fű. Az égbolton viszont gyülekeztek a felhők, azt sugallva, hogy a későbbiekben eső is várható. Első állomásunk Küsmöd nevű település volt. Külön öröm volt, amikor egy aranyos kis kedvencet is megszeretgethetett a csapat.

Küsmödről szintén műúton haladtunk a következő település, Etéd felé. Rögtön a falu határán átlépve feltűntek a cifra paloták. A helyi cigány lakosság építette őket, szerencsére nem annyira eltúlozva, mint a bánffyhunyadi vagy a tordai társaik. Minden esetre megáll a látogatók többsége az épületek előtt, szemügyre venni a nem mindennapi, számomra giccses épületeket.

Etéden tartottuk a szokásos délelőtti pihenőnket, természetesen jó páran ezt egy hideg jégrém társaságában. Etédről kiérve, az úgynevezett Peszente tetőn ért minket a következő szünet. Itt alakították ki a környékbeli települések lakói az úgynevezett "Székely Iránytű" nevű térinstallációt. Eme kompozíció a művészet segítségével ismerteti meg a környék településeivel az arra járót.

Az oszlopokon kihajtható táblák is vannak, melyekre a település nevei kerültek. Az oszlopokon nemcsak helységnevek, hanem fontos információk is szerepelnek. Kiderül a székelyek eredete, s több általuk végzett mesterség, de betekintést nyerhetünk a székely mondák, történetek világába is.

Továbbindultunk Énlaka felé, amely csodaszépen látszódott az előttünk elterülő völgyben. Énlakára beérve az egyik vegyesbolt nyitott, pázsitos udvarán került sor az ebédünk elfogyasztására. Az elmúlt napokban kicsiny csapatunk, sokszor hozzásegítette a vásárlással, eme kis vállalkozások működését. Ahogy pihentem a hátizsákomnak dőlve, nézegettem az égboltot. Egyre több lett a felhő.

Immár jól lakva, s kipihenve indultunk tovább a falu belseje felé. Útközben egy újabb kedves kísérőnk akadt egy kecske személyében. Egészen a templomig kísért minket.

A templomkertbe belépve, először a temetőben lévő óriási hársfát kerestük fel. Állítólag 650 éves. Akkor termetes volt már, amikor 1661-ben az Ali pasa török-tatár hada betört Énlakára. A falu lakossága a templomban keresett menedéket, azonban a támadók a faluval együtt felgyújtották. 

Maga a hársfa azon négy fa egyike, melyek a közösség életében mindig is nagy szerepet játszottak. Ezek alatt a lombok alatt hozták meg a vezetők a nagy döntéseket. A templom újbóli felépítéséi is erre a fára húzták fel a harangot.

Belépve a templomba, a tiszteletes asszony fogadott minket, s röviden ismertette az unitárius templom, valamint a falu történetét. Énlaka már a történelem kezdete óta lakott volt, s a templom is egy római kori Jupiter templom romjaira épült. A leégetett templomot 1668-ban építették újra, ebből a korból származik az Orbán Balázs által felfedezett, rovásírásos festett mennyezeti fakazetta is. Természetesen a felirat egy része az unitáriusok jelmondatát tartalmazza. A festett kazettás mennyezeteket nemrég újították fel, és egy részüket vissza szállították, ám a végső elhelyezésük még hátra van.

A templomot a múlt században restaurálták, javították. Ekkor került elő a római kori sír, valamint két fogadalmi oltárkő. Miközben a tiszteletes asszony beszélt, hirtelen eleredt az eső, s ki kellett rohannunk a hátizsákjainkért. A hátizsákokkal egy kölyök cica is előkerült, melyet magam is hosszasan cirógattam.

Elbúcsúzva a vendéglátónktól, hátunkra vettük a hátizsákjainkat, valamint az esőköpenyeket, esőgallérokat. Kicsit még esett, így szükség volt a megfelelő védelemre. Elhagyva Énlakát, kövezett úton haladtunk. Ismét eléggé széthúzódott a csoport, s az eső is jobban megeredt. Kiérve egy tetőre az utat mezei úton folytattunk. Az út szélén egy tehéncsorda legelészett, dacolva az időjárással.

A tetőről már látszódott a napi végcélunk, Tordátfalva. A templom tornya messziről jelezte az irányt. Mi pedig időnként letakarítva a ráragadt sarat a cipőnkről, bakancsunkról, megindultunk toronyiránt. Elérve a település határait, kerteken keresztül értünk be Tordátfalvára.

A szállásunk ezúttal több épületben lett kialakítva. Az unitárius egyházközség épületeiben lettünk elszállásolva. Volt aki házban, más a csűrben, annak tornácán választotta ki a fekhelyét. Én az egyik iskolai tantermet választottam. A vacsora a tavalyról jól ismert túrós, sonkás, tejfölös csusza volt, melyet jó étvággyal fogyasztottunk. A vacsora során került megünneplésre a korábbi Via Unitariana-n egymásra talált pár, Johanna és Sándor.

A vacsorát követően került sor a Via Unitariana záró estéjére, lévén, hogy az utolsó együtt töltött estéhez érkeztünk. A csoport tagjai, amennyiben vállalták, egyenként megfogalmazták, hogy kinek mit jelentett ez a pár együtt töltött nap. Ki mit érzett a megtett út során, milyen ismeretségek születtek, milyen beszélgetések zajlottak. Mindezt egy ropogó tábortűz mellett tettük. Jó érzés volt végig hallgatni az egyes történeteket. Jómagam úgy fogalmaztam, hogy valóban figyelnem kell az egyik kihúzott kártyám tartalmára. Figyelnem kell a lábaimat, figyelnem kell a lépéseimet. Figyelnem kell, és vissza kell találnom arra az Útra, amelyre három évvel ezelőtt, az akkori Via Unitariana-n ráléptem. Vissza kell találnom az Útra, mert rájöttem, hogy jelenleg nem vagyok rajta. 

A nap zárásaként, a csoport még elénekelte a jól ismert nótát, melyet Radnóti Miklós verse alapján, Szabó Balázs Bandája zenésített meg. Minekünk Zalán szólaltatta meg, mi pedig az egyik lelkész társunknak küldtük, mielőbbi felgyógyulására.