2017. augusztus 15. (kedd) 19:53 (UTC+1) - Domoszló

Mire felértünk a vár parkolójába, már tizenegy körül volt. Úgy terveztük, hogy egyből a vár alatti vendéglőben kezdünk, ám csak déltől volt nyitva. Frissítettünk egyet a parkolóban lévő hideg vízzel, majd a vár bejárata felé vettük az irányt.

Próbáltam vissza emlékezni a régmúlt időkre, amikor utoljára jártam a várba, de nem sikerült. Bárhogyan gondolkoztam, sehogy sem tudtam felidézni az akkori várat. Természetesen azóta felújításon esett át a vár, így más képet festett eleve.

Ricsivel lepakoltuk a hátizsákjainkat, majd szétnéztünk a vár belső udvarán. Szépen fel volt újítva minden. Természetesen, mint minden várban, itt is akadt még tenni való, erre a jövőben biztos sor kerül. Maga a vár legkorábbi része valószínűleg a tatárjárás után épült meg. A török időkben hol a császáré, hol a királyé lett. A kuruc időkben fontos szerephez jutott, ám a császáriak 1701-ben lakhatatlanná tették.

Szemrevételeztük a puskapor őrlésére szolgált malmot, valamint a belső várban kiállított fémketrecet. Büntetés volt a középkorban egy-egy ilyen fémkalitka kiállítása, melyben valamilyen ítéletet hajtottak végre. Jelen korban viszont kiválóan alkalmas, egy vidám hangulatú kép elkészítésére.

Várlátogatásunkat a falak között folytattuk, ahol betekintést nyerhettünk a vár történetébe, a korabeli kiállított eszközök, képek, tárgyak által. A várnak több tulajdonosa volt a középkorban, gyakran foglalták el. Ennek megfelelően több család zászlója lengedezhetett a várfalakon. Ezekből is kaptunk egy kis ismertetőt. 

Külön öröm volt számomra felfedezni Erdély címerét. A XVI-ik, valamint a XVII-ik században többször került erdélyi nemes birtokába a vár, így érthető a dolog. Az egyik teremben pedig szenzációs kiállítást találtunk, amely egy jó pár terepasztalon keresztül mutatta be, a magyar történelmi eseményeket. Itt éppen a honfoglaló magyarok nyugati kalandozásait.

Lassan-lassan kifele kezdtünk szállingózni, mivel már délután egy óra volt. Kinéztünk még a boldogkői vár egyik látványos pontjához, az őrtoronyhoz. Nagyszerű látkép tárult elénk, az alattunk elterülő falu, valamint a közeli Zempléni-hegység vonulata.

Mielőtt elhagytuk volna a várat, megtekintettük a várbörtönt is. Hosszú, szűk lépcső vezetett le a mélybe, ahol annak idején rabláncra voltak fűzve a fogvatartottak. Különböző kínzóeszközökön keresztül mutatták be a középkori börtönök, vallatások világát. Jómagam szintén kipróbáltam egyik népszerű eszközt, a fakalodát. Tettem hamarosan követőkre talált, s a többi látogató is fényképezni kezdett.

A falakon lévő barlangrajzokat viszont nem tudtuk Ricsivel megfejteni. Egy rab unatkozhatott volna annak idején? Nem tudtuk kideríteni. Kifele menet egy békés ajtónálló szundított, így óvatosan kerültük ki. Lefele menet újra az étterem felé vettük az irányt.

A várhoz illően berendezett étteremben csak két korsó sörre tértünk be. Ahogy néztük, agyagkorsókban szolgálták fel, ám miután közöltük, hogy csak italt kérünk, s azt is odakint a teraszon, az agyagkorsókat felváltotta a műanyag pohár. Pedig szívesen koccintottunk volna az agyagkorsókkal ...

Kihörpintve a műanyag poharakat, megindultunk lefele a vár hegyéről, Boldogkőváralja irányába. Leérve a faluba, vásároltunk még pár dolgot a boltban, majd ebédeltünk egyet a falu központjában lévő pihenőhelyen. Következő állomásunk Arka települése volt, ahol a frissítő vízkészletünket töltöttük újra.

Sok szép parasztházat láttunk Arkán is. Volt olyan, amelyet még nem újítottak fel, de sok volt az eladó ingatlan is. Egyik jellegzetes díszítési elem volt a házakon a feszület. Kicsik, nagyok, melyeket a házfalakon helyeztek el, de gyakran állt a házak előtt.

Arka után Mogyoróska felé haladtunk tovább. Újabb erdő következett, melynek mindketten örültünk, ugyanis nagy meleg volt ismét. Jobb ilyenkor a fák, lombok árnyéka alatt gyalogolni. Több túrázóval is találkoztunk, akik az ellenkező irányban közlekedtek. Valószínűleg Regécről tartottak Boldogkőváralja felé.

Kiérve az erdőből, egy kisebb legelőn haladtunk keresztül, ahonnan már látszódott Regéc vára. Oda nem terveztük a felmenetelt, csak a várhegyet megkerülni. Egy kicsit pihentünk a közelben lévő forrásnál. Eddig nem volt panaszra okunk, már ami a forrásokat illeti. Jól esik egy-egy hideg forrásvízzel lehűteni magát a túrázónak.

Mogyoróskára egy kicsit nehézkesen jutottunk be, mivel előttünk egy csorda járhatott, összetaposva a sáros utat. Kerülgetnünk kellett a tócsákat, árkokat. Időnként egy-egy magasabb aljnövényzet is akadályt jelentett.

Mogyoróskán több kéktúrázó is meg szokott állni, ám mi most ugye tovább mentünk. Kicsit frissítettünk, majd a végső napi távunkba vágtunk. Regéc vára a falu fölé magasodott. Látszódott, hogy ezt a várat is újították a közelmúltban.

Elhagyva a falut, ismét erdőn keresztül vezetett az út. Kezdetben széles nyomtávú köves, erdei úton. Egyik részen épp egy erdei sikló keresztezte utunkat. Ricsitől tudtam meg, hogy Arka mellett egy nagyobb méretű példány is él, melyet a helyiek Samunak neveztek el, hisz gyakran feltűnik. Még szerencse, hogy csak most említette, Regéc előtt.

Regécre kicsivel este hét előtt értünk be. Első utunk a pecsételőhelyre vezetett, ami a Veronika panzió bejáratánál van. Még éppen elcsíptük a zárás előtti időpontot, így rendeltünk egy hideg sört, s fröccsöt. Jól is esett a hosszú nap végén. 

Végezvén a napi jutalom italokkal, továbbálltunk megkeresni az aznapi szálláshelyünket. Ricsi emlékezett egy helyre, amely pont a vár alatti részen van. Valóban gyönyörű helyen volt. Nemrég kaszált legelő, távol a gépkocsi forgalomtól, és kitűnő panoráma előttünk. Kell-e ennél jobb sátorozóhely?