2018. augusztus 13. (hétfő) 18:36 (UTC+1) - Budapest
Negyedik gyalogló, azaz lődörgő napunkat kezdtük meg. Sajnos nem éppen a legjobb formánkban. Többen közülünk ugyanis betegek lettek. Pár gyalogló társam hasmenésre panaszkodott, s nem lehetett tudni az okát. Több mint valószínű, hogy az esőzések során nem kellően tiszta kútvíz lehetett az oka. Csodálkoztam, hogy jómagam nem kaptam el, ugyanis elég gyenge a gyomrom néha, igaz csak akkor, amikor otthon vagyok. Mielőtt elindultunk volna, volt egy kis reggeli gyülekező a templomban. Meg is ragadtam az alkalmat arra, hogy az előző este elmaradt fényképeket pótoljam.
Szemügyre vehettem ismét eme gyönyörű templomot, mely Székelyföld egyetlen egyenes szentélyzáródású temploma. E templom mennyezetét is Gálfalfi Kozma Mihály festette, 1667-ben. Különlegességet alkotott, hisz egyike Erdély korai -főleg növényi, geometrikus és figurális elemeket tartalmazó - piros, szürke és fekete színű festett mennyezeteinek. A reggeli éneket követően egy másik énekkel köszöntöttük a nap ünnepeltjét, Zsófit, boldog születésnapot kívánva Neki.
Lassan megindult a csapat, hisz hosszú nap előtt álltunk. Estére Szovátára kellett érjünk, addig pedig még jócskán volt hátra. Nyárádszentmártonból kiérve, egy függőhídon keltünk át a patakon, majd a közeli Búzaháza előtt kereszteztük a műutat.
Újabb emelkedők jöttek, természetesen ezúttal is párával, égető napsütéssel kísérve. Nem győztem a fényvédő krémet magamra kenni. Beérve Márkodra, egy kis pihenőt tartottunk a helyi kisboltnál. Megragadtuk az alkalmat arra, hogy a vízkészletünket feltöltsük.
Következett Kendő nevű település, a megbúvó kicsiny falvak egyike. Újratöltöttük a palackokat, meg pár percet megpihentünk. Itt is csodaszép házakat lehetett felfedezni.
Kendőt elhagyva, egy emelkedőn kezdtünk felfele kapaszkodni, természetesen szikrázó napsütésben. Folyt a víz rólam rendesen, ki is voltam merülve. Időközben többen kimerültek a korábban említett betegség következtében, s a rosszullét miatt nem kockáztattak. A közeli Nyárádselyére még bekísértük őket, majd megérkeztek a mentők, szakszerű ellátást nyújtva nekik. Mi pedig behúzódtunk az ott lévő bolt fedett terasza alá,mivel az eső eleredt. Kihasználtuk az alkalmat egy ebédszünetre, megtervezve a hátralévő utat.
Ebéd után, immár szikrázó napsütésben megkezdtük a kapaszkodást felfelé, a Bekecs-tető irányába.Vissza-vissza tekintettem, miközben kapaszkodtam felfelé. Szokásomhoz híven, a csapat utolsó gyaloglói felé közeledtem, ugyanis ez a tempó volt nekem kényelmes. Sajnos ilyenkor az a rossz, amikor beérek a pihenőhelyre, mivel az eleje már régebb óta pihent.
Útközben egy kis náddal övezett tó került elém, hívogatva a hűs habjai közé. Sajnos búcsút kellett mondjak, mivel a végső emelkedő várt rám. Az erdősávon túl már láttam a Bekecs-tető kápolnáját. Még egy nagy levegő, és Bellával megindultam.
Kisvártatva felértünk az 1080 méter magas tetőre, a Bekecs hegy legmagasabb pontjára. Kár, hogy kicsit be volt borulva, mert jó időben el lehetett volna látni akár a Déli-Kárpátokig, vagy az északi Görgényi-havasokig.
Kicsit megpihentünk, megtöltöttük friss forrásvízzel a kiürült kulacsainkat, majd mindannyian összegyűltünk egy kört alkotva. Következett a nap második ünneplése, mégpedig Ákos szüleinek házassági évfordulója. Isten éltesse Őket még egyszer!
Mire elindultunk, az idő is jobb lett. Füves terepen haladtunk először, egy-egy erdős rész között. Később egy nagyobb erdőbe vezetett az utunk, mely később a járhatatlan oldalát mutatta. Pár pillanatot tanakodtunk, majd folytattuk utunkat, utolérve egy népesebb csoportot.
Kijutván az erdős részből, újból a kedvencem következett, mégpedig a hegyi legelő. Szeretek ezeken a legelőkön gyalogolni, igaz csoportosan. A pásztorkutyák ugyanis gyakran feltűnnek, de a csoporttal szemben nem mernek kötekedni. Mi pedig lassan elértünk a napi célunk határáig. Egy csodaszép panoráma helyszínén tartottuk utolsó pihenőnket, csodálva Szováta városának látképét.
Miután kellőképpen beteltünk a látvánnyal, ideje volt közelebbről is szemügyre venni Szovátát. Bő háromnegyed óra, s az unitárius templomhoz értünk. Útközben Zsófi teljesen kivirágzott, köszönhetően a díszítő lődörgő társainak.
Beérkezve úgy éreztem, hogy ez a nap volt a hét legnehezebb napja. A zuhanyt követően következett a vacsora, s nemsokára már éreztem, hogy a szemeim leragadnak. Az esti templomi beszélgetést követően már álomra is hajtottam a fejem, a templomkertben kialakított szállásomon. Ki kellett pihennem azt a majdnem harminc kilométert.