2019. november 15. (péntek) 20:49 (UTC+1) - Budapest

Régóta nem vettem részt futóeseményen. Legutoljára májusban, a Kékes Csúcsfutáson. Azóta is futottam, de nem olyan rendszeresen, mint annak idején. Kicsit vissza fogtam magam, de azért nem annyira, hogy pihenjenek a cipőim. Most azonban úgy éreztem, hogy részt kell vennem a kerületben megrendezésre kerülő futófesztiválon, a Halloween Run jelmezes futáson. Már tavaly is szemeztem az eseménnyel, ám akkor másként alakult. Idén azonban neveztem, ráadásul nem egyedül.

Eddig még nem írtam a kis futótársamról, Chili kislányáról, aki minden második héten velünk van. Együtt készültünk a futás reggelén Emmával, melynek során kiváló sminkes segítőnk, Chili felkészített minket a megfelelő jelmezre. Rendhagyó futóesemény volt ugyanis kilátásban, nem is akármilyen.

Helyszínre érkezésünk után nemsokkal kezdődött is az ovisok bemelegítése. Emma - lévén, hogy ő is nagycsoportos - ebben a kategóriában készült rajthoz állni. Háromszáz métert kellett lefutniuk. Hamarosan el is foglalhatták a rajtpozíciót, mi meg Chilivel a szurkolói zónát.

Kisvártatva szólt a rajtindító kürtszó, majd neki iramodtak az apró lábak. Egy kisebb kört kellett lefutniuk, mielőtt a célba értek volna. Emma is ügyesen teljesítette élete második futóversenyét. Boldogan fogadta az érmet, amit a nyakába akasztottak. 

Miután célba ért, jöhetett a jól megérdemelt frissítő, majd egy kis bolondozás a győzteseknek járó pódiumon. Hamarosan következtem én, akire egy picivel nagyobb távolság legyőzése várt.

Január óta nem futottam félmaratont, s úgy éreztem, hogy futhattam volna többet is a mostani előtt. Három, egyenként hét kilométeres kört kellett megtennünk, s ebből is egy keveset a föld alatt. Ez volt benne a legvonzóbb. Kőbánya kerülete ugyanis tele van óriási pincerendszerrel, melynek egy részét most a futóesemény miatt megnyitottak.

A rajt előtti pillanatokban mondta a szpíker, hogy óvatosan fussunk, s ne most vállalkozzunk az egyéni csúcsunk megdöntésére. Hát jómagam is így éreztem. Csak a szokásos cél lebegett a szemem előtt, mégpedig beérni a célba. Magam is éreztem, hogy nem most dől meg az egyéni rekordom.

Jókedvűen rajtolt el a csapat. Szeretem ezeket a kisebb futóeseményeket, mivel családiasabb a hangulat, s a profi futók is kevesebben vannak. Ráadásul most a sok-sok jelmez, smink színesítette az eseményt. Első körünk negyedénél érintettük a futópályát, ahol mostanában szoktam futni. Kisvártatva a felszín alatt folytattuk, köszönhetően a szervezőknek, időnként megrémülve.

A pincerendszer labirintusában vezetett tovább a futópálya, melynek mentén különböző jelmezes pontok voltak. Első alkalommal érték váratlan meglepetések az embert, bár sejteni lehetett, hogy egy-egy bejárat mögött várnak ránk.

Időközben odakint is besötétedett, ráadásul a futóprogramom is megbolondult, mivel a föld alatt nem fogta a gps jeleket. Második körömet már jobb erőben kezdtem el, túljutva az első kilométerek okozta fáradtságon. A frissítőpont után, Emma és Chili általi biztatás óriási lökést adott a továbbiakhoz. Szükségem is volt rá, mert éreztem, hogy nem lesz egyszerű menet.

A mezőny is jobban szét volt szakadva, s ez nagyobb segítség volt a pince alagútjain, szűk folyosóin, ahol a rémisztgető emberek is eredményesebben leptek meg minket. Az első körből emlékeztem egy-egy pontra, de ismét sikerült meglepetést okozniuk.

Utolsó köröm úgy kezdtem meg, hogy az elsők már célba értek. Ekkor már én is kezdtem elhinni, hogy magam is célba érek. Átestem a holtponton, s immár nyugodtabban, lazábban futottam. Eddigi félmaratonjaimra gondoltam, összehasonlítva őket. Arra a megállapításra jutottam, hogy a mostani a legnehezebbek közé tartozott. Legnehezebbek közé, de ezúttal is jó érzés volt átszaladni a célvonalon. Ám ezúttal teljesen más érzés volt, hogy a célban volt kiket megölelni. 

Futás után az időjárás is megváltozott, s beállt az esős idő. Szerencsénkre az esemény alatt végig jó időnk volt, s erre még a szervezők sem számítottak. Hazaindultunk tehát, kissé fáradtan, ám annál nagyobb örömmel. Otthon pedig Chilivel már készültünk is első közös külföldi kiruccanásunkra, mely nem egészen egy hét múlva következett. Olyan területet, helyszínt néztünk ki, ahol még egyikünk sem járt.

Ehhez be is szereztünk pár új dolgot, többek közt a kézipoggyász méretű hátizsákjainkat. S hogy merre is terveztük?! Északra, kedves olvasóim, északra ...