2019.05.01. (szerda) 11:55 (UTC+2) - Kolozs

Ahhoz képest, hogy egy vadcsapás mellett ütöttünk tábort, viszonylag nyugodt volt az éjszakánk. Egyetlen egy hangot sem hallottunk, pedig az aranysakálokra számítottunk. Tavaly ősszel, Álmosd határában már volt szerencsénk hallani őket, ám ezúttal csöndben voltak. Vadak tehát nem voltak, ám a kis vérszívókat ezúttal sem úsztuk meg. Szerencsére sikerült most is időben észrevenni.

Ez a reggel más volt mint az eddigiek. Összefüggő felhőtakaró borította az égboltot, bár a hőmérsékletre nem volt panaszunk. A reggelihez még felvettünk egy vékony dzsekit, ám később, ahogy elindultunk, már le kellett vessük azt. Továbbra is készültek a rövid videók, mi meg derültünk az ezek készítése során átélt pillanatokon.

Itt már kicsit göröngyös volt az út a talpunk alatt, ugyanis a korábbi eső, s a közlekedő munkagépek átdolgozták a talajt. Egyébként teljesen berepedt a bakancsom bőr része, már csak a belső filcanyag tart. Egy nagyobb eső beáztatná a bakancsom. Meg kell hát váljak a jövőben az egyik hű túratársamtól, s beszereznem egy újat.

Következő célállomásunk, s egyben bélyegzőpontunk a Vidratanya volt. Ide terveztük előző napunk végpontját, azonban túl messzi lett volna. Mindketten szeretünk kényelmes tempóval túrázni, nem pedig rohanva, 40 kilométer körüli távot megtéve.

Mint ahogyan a képen is látszik, valóban szükség volt arra az esőre. Ahogy néztük az időjárást, s az előrejelzést, el is érkezett az ideje. Addig viszont mi be akartunk érni a mostani túránk végpontjára, Körösladányra. Egy tanya mellett mentünk el épp, s pont beszéltük, hogy amióta az Alföldi-Kéket jártuk, egy igazi gémeskutat nem is nagyon láttunk. Olyat, mint a Hortobágyon szoktunk. Bíztunk benne, hogy amíg Bajáig érünk majd, lesz hozzá szerencsénk.

Amíg viszont Bajáig nem érek, addig még van pár kilométer hátra. Elértünk az Alföldi Kék 5-ös szakaszához. Egy lépéssel közelebb kerültem Szarvashoz. Ahhoz a részhez, amit annak idején bejártam. Ricsi biztosított afelől, hogy amíg az Alföldi Kéket be nem fejezem, velem fog tartani. Utána viszont én tartok majd Vele, hogy az Országos Kéket folytathassa Nagymarostól a nyugati irányban.

Így bandukoltunk, hogy közben tervezgettük a jövőnket. Már ami a túrázást illeti. Ezúttal viszont mertünk mindketten egy kicsivel nagyobbat álmodni. A jövőévre kitaláltuk, hogy közösen a Világ mely szegletébe fogunk elnézni, túrázni. Addig lesz időnk a felszerelést kiegészíteni, egy-két dolgot beszerezni.

Beérve a Vidratanyára, egy kölyökkutya futott elénk, s mi nem győztünk gyönyörködni benne. Természetesen nem simogattuk meg, csak megörökítettül képi, s videó formájában. Kiértünk a műútra, ahol számunkra érdekes dolgot tapasztaltunk. Egyikőnk sem látta még sose, hogy az út menti bokrok, fák kiirtása során kivágott fát így hagyják ott, megteremtve a lehetőséget annak bárki általi elviteléhez. 

A Vidratanyához eljutva, betértünk egy étterembe, megpihenni kicsit, s inni valami frissítőt. Ott volt a pecsét is, s miközben bélyegeztem, az étteremben nagy volt a sürgés, forgás. Egy rendezvényt tartottak, s mi jobbnak láttuk a kinti teraszon helyet foglalni. Ahogy ott ültem, szemügyre vettem másik hű társam, a hátizsákom. A bakancsomhoz hasonlóan, a hátizsákom is régóta velem tartott sok-sok kilométer óta. 

Elérkezett az idő a hátizsák cserére is. A barcelonai út előtt ugye beszereztem egy kisebb, 30 literes táskát a rövidebb, főleg fapados kézipoggyászos repülős utazásokra. Szükségem van viszont egy újabb, nagyobb változatra is, amellyel többnapos, feladott poggyászos repülőutakra is magammal vihetek. Nos a közeljövőben ez meg is fog valósulni, már ki van nézve a leendő társ. Bár a mostani táskámnak nincs neve, de a leendőnek már találtam is egyet. Tóni is, Ricsi is elnevezte az ő táskáját, egy-egy női nevet adva, így én is kipróbálom. Szóval kedves olvasóim, hamarosan pakolhatom Chilli-t, a leendő táskámat.

Véget vetvén a pihenőidőnek, utolsó szakaszunk következett itt a tavaszi Kéken. Egy hosszabb szakasz, amely hosszan vezetett a Sebes-Körös mentén, a töltésen végig. Hosszú-hosszú kilométerek következtek, a végeláthatatlan úton. Körösladányig terveztünk eljutni, ahonnan busszal, vonattal ki-ki az ő irányába tovább, hazáig. 

Ahogy ott gyalogoltunk a Sebes-Körös mellett, annyira vágytam rá, hogy csobbanjak egyet a vízbe, hogy pár kilométer után meg is álltunk Ricsivel. Amíg ő megpihent, én már indultam is le a lépcsőn, be a vízbe. Hát nem mondom, hogy életem legjobb hőmérsékletű vizében voltam. Nagyjából az őszi Berettyóhoz volt hasonló. Ahhoz viszont elég volt, hogy kicsit lehűtsem a testem.

A hosszú kilométerek után beértünk Körösladányba. Pont időben, mert már korgott a gyomrunk. Sosem jártam még itt, amely község a rendszerváltás utáni időszakban évekig kapcsolatot tartott fent Kalotaszentkirállyal. Beérve a településre, a templom melletti kisboltban vásároltunk, majd megterítettünk a templom előtti téren.

Volt nagyjából háromnegyed óránk a buszindulásig, így kényelmesen megebédeltünk. Közben néztük a helyi fiatalságot, ahogy szépen kiöltözve, ballagnak haza a locsolkodásból. A buszunk a közeli Szeghalomra vitt minket, ahol vonatra szálltunk, s Püspökladányig mentünk. Ott szétváltunk, de előtte lezártuk négy napos utazásunkat egy-egy korttyal, valamint egy fényképpel. Az elkészült videó később kerül majd bemutatásra.

Jó pár éve túrázom, kirándulok, utazom, de biztosan állítom, hogy eddigi legjobban sikerült túrámon vagyok túl, már ami a hangulatot illeti. Végig jókedvvel róttuk azokat a kilométereket, s az emberek is akikkel menet közben találkoztunk, végig kedvesek voltak. Teljesen más arcát mutatta ez a tavaszi Kék, mint a legutóbbi őszi. Az sem volt rossz, de a mostani kiemelkedett az eddigiek közül. Szóval kedves Olvasóm, a jövőben továbbra is várhatóak lesznek a túrázós bejegyzések. Ha minden jól alakul, legközelebb a pünkösdi hosszú hétvégén, immáron kiegészülve Chillivel, az új túratársammal ...

2019. április 30. (kedd) 17:55 (UTC+2) - Kolozs

Említettem, hogy a csatorna partján ütöttünk tábort, s az én függőágyam pont a part szélén volt. Úgy feküdtem le este, hogy bíztam abban, nem a függőágy jobb oldalán fogok kiszállni hajnalok hajnalán. Ugyanis akkor könnyen a csatorna habjai közt találtam volna magam. Szóval fel volt adva a lecke az éjszakára.

Szerencsére azonban vízmentes volt az ébredésem, nem kerültem a zsadányi sellő karjai közé. Kicsit hűvös volt ezúttal is az éjszaka, de a talaj ezúttal sem volt harmatos. Szeretek így ébredni, előkészülni a reggelihez, hogy nem csurom vizes minden. Nyugodt éjszakánk volt, ezúttal az álmom is kedvemre való volt. De még mennyire kedvemre.

Időben is voltunk, bár nem siettünk sehova, mégis szerettünk idejében reggelizni. Így is el tudunk szöszölni a készülődéssel. Általában kávéval kezdünk, majd jön a zabkása, s egy müzliszelet. Ricsi is, én is külön melegítettük többnyire a vizet. Ő benzinnel, én gázzal. Reggeli után összepakolás, szemétösszegyűjtés, majd irány a következő úticél. Jelen esetben Okány. 

Jó tíz centi nagyságú volt már búza a mezőkön. Ritkán látom ilyen kicsinek. Többnyire már aranysárgára érve találkozom a búzatáblával a túráim során. Jó egy órán keresztül mentünk a gabonatábla mellett. Hosszú volt az utunk Okányig.

A Tölgyfás-tanya környékén volt egy pár perces jelkeresésünk. Ilyenkor jól fog a telefonos applikáció. Ritkán használjuk, többnyire csak ilyen esetekben. Mindketten annak vagyunk a híve, hogy szabadon, térkép, valamint gps nélkül, hagyományosan gyalogoljunk. Természetesen ha sokáig nem találjuk a jelet, akkor igénybe vesszük a külső segítséget.

Pirossal jelezték azt az Alföldi Kéktúra szakaszt, ahol jártunk. Ugye nekem Írott-kő és Zsadány között lett meg összefüggően a Kék kör. Ricsinek kicsit más az elosztás. Neki nincs meg az Országos Kék teljesen, ellenben az Alföldi-, valamint a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra nagyrésze már megvan. Idén jó lenne bejárni a hiányzó Alföldi szakaszokat, aztán a többit meglátjuk.

Továbbra is sok volt a nyúl, s a termetesebb nagyvad. Ez látszódott a sűrűn előforduló vadászlesek számával is. Egyik másiknál időnként mi is tartottunk egy kis pihenőt. Szükségünk is volt rá, mert ezúttal is perzselt a nap. Ittunk a vízből is.

Szántóföldek voltak minden irányban, amerre jártunk. Azonban látszódott, hogy elkélne az eső. Persze nem akkor, amikor mi túrázunk, hanem miután hazamentünk. A távolban felfedeztem az egyik kedvencem, a repceföld citromsárga színét. Szintén bakancslista volt, hogy a túrák során egyszer láthassak egy virágzó repceföldet. Ahogy tavalyelőtt sikerült a napraforgó, úgy idén kipipálhattam a repcét is.

Rátértünk a Holt-Sebes-Körös partjára, mely mentén Okányra értünk. Sokan horgásztak a parton, kicsit szóba elegyedtünk velük. A településre beérve, gyorsan kerestünk egy nyitva levő boltot, kis hideg innivalóért. Közben áthaladtunk a falu központi részén, ahol röviden mi is fejet hajtottunk a Hősök előtt. Személy szerint bízván abban, hogy a jövőben több ilyen szomorú világesemény nem fog előfordulni.

Miután megtaláltuk a kisboltba ami kellett, a harang is delet jelzett. Ideje volt hát, egy kis ebédnek, s utána egy rövid pihenőnek. Helyet kerestünk magunknak egy terebélyes fenyőfa alatt, majd nekikezdtünk a falatozásnak. Ezúttal is fogadtuk az arra járó helyiek jóétvágyunkra vonatkozó kívánságait.

Legelőször talán a Camino alatt értékeltem az ebéd utáni pihenőt. Amikor csak van az ember, semmire sincs gondja, csak pihen, s nézi a járókelőket. Amikor az ember kívülről szemléli a világot. Ez történt most is, itt Okány kellős közepén. Azonban minden jónak eljön egyszer a vége, így nekünk is indulnunk kellett tovább. Nagyrészt a Holt-Sebes-Körös mentén haladtunk, érintve a vasutat. Bő másfél óra múlva már fel is tűntek Vésztő házai a távolban.

Már az első házakat ahogy elértük, Ricsinek is, nekem is szimpatikus volt a falu. Egyszerűen érzi az ember, amikor belép egy hasonló községbe, hogy itt minden rendben van. Vésztő is ilyen volt. Főleg amikor elértük a település központjában lévő tavat. Legszívesebben mindketten csobbantunk volna. Ehelyett azonban pihentünk egy kicsit, gyönyörködve a látványban.

Bármennyire is ellenünkre volt, de tovább kellett haladnunk. Meg kellett még keresnünk a pecsételőhelyet, még mielőtt megfeledkeztünk volna róla. A lehető legjobbkor láttam meg kedvenc virágom, a gyönyörű nefelejcset. Nem csak a pecsétet nem akartam elfelejteni.

A bélyegző ismételten az egyik kocsmában volt, ám ezúttal csak egy-egy kávét kértünk. Mellé viszont - az egyik vendég jóvoltából - jó kis történeteket kaptunk a múltból. Abasáron volt ugyanis sorkatona, s miután megtudta, hogy én meg Domoszlón laktam, ömlött belőle a sok emlék. Vidáman búcsúztunk el a rögtönzött haditudósítónktól, s indultunk tovább. A Mágori-domb környékére terveztük a napi távunk végét. Feltöltöttük az ivóvízkészletünket, majd nekivágtunk.

Időben sem, távolságban sem volt már sok az előttünk álló szakasz. Egy ideig mezőn, csatorna szélén haladtunk, később ismét a Holt-Sebes-Körös partján. Itt sem lett volna rossz az éjszakát tölteni, hisz még nem voltak szúnyogok. Nyáron biztos elviselhetetlen lett volna.

Következett az újabb bélyegzőhely, mely egy szépen, Európai Uniós forrásból felújításra került gazdaság épületének falán volt elhelyezve. Próbáltuk Ricsivel lencsevégre kapni a szürke marhákat, ám azok annyira nem voltak fotogének.

Magunk mögött hagytuk a lakott részt, s következtek az utolsó száz méterek. Valóban már csak pár száz méter volt hátra, de ekkor következett be a lassulás. Először egy túrázó családdal találkoztunk, akik épp ezen a szakaszon fejezték be az Alföldi-Kéket. Gratuláltunk nekik, majd kicsit beszélgettünk egymás KÉK kalandjairól.

Ezt követően egy ornitológussal hozott össze minket a sors, aki hosszasan ecsetelte, hogy milyen madarak fordulnak elő a környéken. Annyira látszódott a szakmája iránti elkötelezettség, valamint a rajongás, hogy még órákig el tudtuk volna hallgatni. Mennünk kellett, hisz naplemente előtt tábort akartunk verni.

Annyira sok volt a földúton a nyárfavirágzás után maradt szösz, hogy olybá tűnt, mintha havazott volna. Letértünk a Kékről, keresve magunknak egy félreeső, füves területet. Lehetőleg olyat, amely nem volt közvetlenül a vadak által kitaposott ösvény mellett.

Következett egy kis lélekerősítő-étvágygerjesztő, majd ki-ki előkészítette a maga "hálószobáját". Én ezúttal kicsit ki kellett pótoljam a függőágy kötelét, mert távolabb voltak a fák. Mielőtt lement a nap, a sátor, s a függőágy a helyén volt.

Következhetett hát a jól megérdemelt vacsora, ezúttal én esetemben négysajtos penne San módra, gyulaival, szárított vargányával, valamint fokhagymával gazdagítva, hozzá egy kis aszalt szilvaágyon aranysárgára érlelt szilvapálinkával. Jó dolog ez a túrázás kérem! 

Elérkezett hát az utolsó esténk itt a tavaszi Kéken. Természetesen maradtam volna még, folytatni tovább, de ugyanakkor most vártam is már, hogy hazaérjek. Vágytam rá, hogy kényelmesen elterüljek az ágyamban ...