2021. június 20. (vasárnap) 19:04 (UTC+1) - Üllő

Majdnem egy havi beszámolót pótolok. Tavaly ősszel terveztük, hogy ellátogatunk a Skanzenbe, Szentendrére. Sajnos akkor nem sikerült időben elindulni, így elmaradt. Tekintve, hogy tömegközlekedéssel nagyon késői érkezés lett volna. Akkor úgy döntöttünk, idén pótolni fogjuk. 

Autóval tettük meg a bő háromnegyed órás utat Üllő és Szentendre között. Köszönhetően a járványhelyzetet enyhítő intézkedéseknek, láthatóan többen voltak mind az utakon, mind a helyszínen. Érkezésünket követően, kézbe véve a skanzen térképét, nekikezdtünk a múltbéli Magyarországot idéző világ felfedezésének, mindezt egy korabeli vasúti kocsiban.

Az egész szabadtéri néprajzi múzeum területét be lehetett járni a kisvasúttal. Természetesen nem azt terveztük, hogy mindenhova vonatozva megyünk, de ha már volt rá lehetőség, éltünk vele. Következett az első állomásunk, a Nyírádi vízimalom. 

Érkezésünkkor épp bemutató zajlott, melynek során megismerhettük a magyarországi malmok hétköznapjait. Órákig el tudtuk volna még hallgatni, de menni kellett tovább. A malom melletti Bakonyt, Balaton-felvidéket bemutató rész el volt zárva a látogatók elől, így tovább álltunk a Felföldi Mezőváros tájegységhez.

Megtalálható volt itt Tállya, Tokaj, Hejce, Erdőbénye lakóházai, Mád kereskedőháza, ahol épp vásárlás is folyt. Számomra ismerős vidék, Gyöngyös polgár-, valamint iparosháza is feltűnt. 

Ha már Gyöngyösnél tartottunk, egy kőhajtásnyira volt az Észak-magyarországi falu. Elhaladunk a noszvaji pinceház és egy teknővájó műhely mellett. Erdőhorvát és Perkupa lakóházaiba is benéztünk.

Ezek a házak, épületek nagy része a helyszínen lévők hű másai, de olyanok is akadtak köztük, melyek ott szétszedésre, lebontásra, a skanzenben pedig ismét összeszerelésre, felépítésre kerültek. A házak berendezési tárgyait, bútorait is az adott tájegység szerint válogatták össze.

Egy-egy házikóban a sütőkemence nemcsak kiállítási tárgyként volt jelen, hanem be is volt fűtve. Mint ez a novaji is, ahol megkóstolhattuk az egyszerű falusi levest, melyet gyakran kanalaztak akkoriban. Nekem Édesanyám és anyai Nagymamám köménymaglevese jutott róla eszembe.

Perkupa, Filkeháza és Erdőhorvát kicsiny házai következtek. Utóbbinál ismét egy kis gasztronómiai élményünk lehetett, egy-egy falat perec tárgyában. Előételnek meg is felelt, mivel magunk is kezdtünk megéhezni.

Útban az ebédünk helyszíne felé, a Felső-Tiszavidéken haladtunk át. A tájegység jellegzetes templomi tornya a Szülőföldemet juttatta eszembe. Erdélyben is hasonló református templomok magasodnak a falvak fölé, igaz  többségének csak a torony teteje épült fából.

Tartottunk tehát egy ebédszünetet, a Jászárokszállási Fogadóban. Mint tudjátok, eddig a blog bejegyzéseiben ritkán panaszkodtam az ellátásra, de most itt volt az ideje. Finomnak finom volt a kakaspörköltem nokedlivel, azonban nekem a fél fogamra sem volt elég. Mindezt aranyárban, s eléggé tenyérbemászó stílusú kiszolgálással. 

Ellensúlyozva az ebéddel kapcsolatos negatívumokat, az ezutáni kávét az Alföldi Mezőváros egyik pékségében fogyasztottuk el, egy mákos babka nevű péktermék kíséretében. Utóbbit helyben sütötték kora reggel a pékek. Mielőtt tovább álltunk volna, ismét kereszteztük a vonat útját, mely ezúttal a kisújszállási vasúti őrház fele tartott.

A helyszín tehát az Alföldi Mezőváros volt, azon belül is a dusnoki szélmalom. Nemrég még a svéd verziójánál voltunk Malmöben, most pedig a hazai magasodott fölénk. Kíváncsian várom a következő helyszínt. 

Alföld lévén nem lehetett kihagyni a tanyavilág bemutatását. Az úgynevezett pajtáskert következett, ahol minden jellegzetes tanyasi háziállat megtalálható volt. Voltak közöttük csendesek és kevésbé csendesek.

 Ezen a helyszínen voltak egyébként a legtöbben, főleg a gyerekesek. Imádták szólongatni a háziállatokat. Mi is eltöltöttünk egy kis időt, jó hangulat közepette.

Hátrahagyva az Alföldet, következett a Kisalföld. Elhaladtunk a jánossomorjai fogadalmi kápolna és a csepregi kegyszobor mellett. A kisalföldi tájegység éppen egy lakodalom helyszíne is volt egyben, így azt nagyon nem is vettük szemügyre.

Mint megtudtuk, a skanzen egyes helyszínei gyakran vannak kibérelve egyes eseményekre, legyen az esküvő, leány-, legénybúcsú, stb. Hátrahagyva az esküvői zeneszót elénk tárult a Nyugat-Dunántúl elszórt házacskái.

Magát ezt a vidéket még annyira nem ismerem, csak amennyit a Kéktúra mentén láttam belőle. A jövőben mindenképpen szeretném, ha jobban megismernénk a Dunántúlt, főleg annak nyugati végeit. A bagladi lakóházban újabb meglepetés várt minket. Egy-egy korty hűs bodza, illetve menta italt kóstolhattunk meg, melyek alapanyagait a skanzen területén lévő bodzafákról, menta bokrokról gyűjtötték.

Kedves vendéglátónk elmesélte, hogy a több hektáros területről nem csak a bodzát és mentát használják fel, hanem a gyümölcsfák terméseit is. Kiváló lekvárok készülnek a helyszínen, természetesen azokból is lehet kóstolni.

Utolsó helyszínre sajnos nem sok időnk maradt, mivel közeledett a zárás ideje. A Dél-Dunántúl tehát egy legközelebbi alkalommal pótolva lesz. Annál is inkább vissza szeretnék térni, mert a skanzen területén jelenleg zajlik Erdélyt bemutató rész építése, amire kíváncsi vagyok. Addig is jöjjön az eredeti Erdély, melyet egy év kihagyás után végre ismét meglátogathatok, s ezúttal nagy örömömre Adri és Emma is velem fog tartani ...