2021. november 25. (csütörtök) 23:01 (UTC+1) - Üllő

Kicsit elhanyagoltam mostanában a blogot. Teljesen más életet élek, mint amikor nekikezdtem a blog írásának. Természetesen nem fogom abbahagyni, csak hozzá kell szoknotok, hogy többnyire ritkábbak lesznek a bejegyzések. Amúgy érdekes, mert ahogy nézem a statisztikát, naponta elég sokan olvassák a régebbi bejegyzéseimet is. Ennek nagyon örülök. No de következzék a legújabb, mely ezúttal inkább egy időutazás lesz.

Eredetileg tavalyra lett tervezve, de sajnos akkor a pandémia második hulláma elvitte. Idén szerencsére sikerült. Pár tettre kész volt évfolyamtársam gondolt egy nagyot, s megszervezte a rendőrszakközépiskolai évfolyamtalálkozónkat. Tavaly lett volna a kerek huszadik. A mi évfolyamunkon húsz osztály végzett, mi voltunk a 206-os számú. Páran közülünk is felcsaptunk szervezőknek, s megpróbáltuk összerántani a csapatot. 

1998 és 2000 között jártunk Miskolcra, az ottani Rendőr Szakközépiskolába. Első évben hallgatóként, második évben próbaidős őrmesterként. A kibocsátó ünnepség óta nem jártam az iskola területén, bár előtte egyszer elhaladtam, útban a Kéktúra egyik helyszíne felé. Pár volt osztálytársammal (szakasztérsammal) tartottuk, s tartjuk is a kapcsolatot azóta is, de sokukat azóta sem láttam.

Szóval kitűztük a dátumot, s előtte gyűjtöttük a résztvevőket. Ebben óriási szerepe volt Luiginak, aki nem kevés volt osztálytárssal vette fel a kapcsolatot. Úgy nézett ki, hogy leszünk legalább tízen az osztályból. Jómagam megbeszéltem Francival és a párjával, Viktorral, hogy velük érkezem majd. Csatlakozott hozzánk Luigi is, s a hangulat meg is lett alapozva. Vidáman, jókedvűen közelítettünk Miskolc felé.

A kora délutáni órákra volt megbeszélve a találkozó kezdete. Menet közben sajnos több volt osztálytárs is jelezte, hogy mégsem tud jönni, ez kicsit kedvünket szegte. Hamarosan már a hajdani iskolánk falai közt voltunk ismét. Körbenéztünk, egy-két épület, részlet a régi volt, emlékeztünk rájuk, azonban óriási volt a változás. Eltelt húsz év, s ez meglátszódott nem csak rajtunk, hanem az iskolán is.

Lassan - lassan szállingózni kezdtek a volt osztálytársak, évfolyamtársak, tanárok. Volt akit egyből megismertem, s természetesen olyan is akadt, akit nem. Jó volt őket viszontlátni újra. Megtudni, hogy kivel, mi történt azóta. Az alakulótéren az iskola mostani igazgatója tartott egy rövid köszöntőt, majd ismertette az iskola azóta eltelt történetét.Ezt követően kisebb csoportokba soroltak minket, s körbevezettek az iskola területén.

Teljesen más képet festett az intézmény, mint amikor mi odajártunk. Hiába, azóta modernizálódtak a dolgok. Most rendelkezésre állt minden modern eszköz arra, hogy színvonalas rendőri képzés legyen. Csak sajnos megtudtuk, hogy lassan nem lesz rá jelentkező, de ez már egy másik történet.

A színvonalas bemutatót követően az ebédlőben folytatódott a találkozó, ahol egy több fogásos vacsora várt minket. Az asztalnál pedig tovább meséltünk egymásnak az eddig eltelt időszakról. Többen közülünk már nem voltunk egyenruhások, akik viszont maradtak, sajnos nem sok biztatót tudtak mondani. 

Volt osztályfőnökünknek megköszöntük, hogy annak idején a segítségével elindulhattunk a rendőri pályán. Miközben beszélgettünk, a televízió képernyőjén az iskolában eltöltött két évünkről vetítettek videó válogatást. Jó volt újra látni, jó volt róla beszélgetni. Mint kiderült, mi vagyunk az első olyan évfolyam, amely évfolyamtalálkozót szervezett. Ezt megköszönvén az iskola vezetősége egy emlékplakettet is elhelyezett.

Az est hátralévő részében egy bulival folytatódott a találkozó, mely egészen hajnalig kitartott. Kissé fáradtan is ébredtünk a reggeli órákban, a hajdani kollégiumi szobákban. Reggel még egy gyors csoportképre összeálltunk páran, majd elbúcsúzva egymástól, s az iskolától, Franciékkal visszaindultunk mi is. 

Hazafele megegyeztünk, hogy a közeli jövőben újra találkoznunk kellene, igaz, szűkebb körben. Luigi megígérte, hogy leszervezi az osztálytalálkozót egy Jászberény melletti helyszínen. Jó lenne, mert most is jó volt találkozni a többiekkel, kicsit nosztalgiázni, időutazáson részt venni ...