2022. szeptember 18. (vasárnap) 13:01 (UTC+1) - Üllő

Ötödik napunkat kezdtük Máltán, azon belül is Marsaskala városában. Szerdai napra virradtunk, s nem volt olyan korai az a virradás. Aznapra a közeli Birzebbuga strandját terveztük be, s vendéglátóink is úgy döntöttek, hogy velünk tartanak. Késő délelőttre már össze is pakoltunk, s irány a déli Birzebbuga.

Marsaskalatól délre helyezkedik el ez a kicsiny város, ahol Málta nemzetközi teherforgalmi kikötője is található. Megérkezésünkkor már arcba vágott a forróság. A strandot egy sétány választotta el a várostól, a sétány mellett óriásra megnőtt legyezőpálmák. 

A kikötő annyira közel volt, hogy az egyes hajóműveleteket, a ki-, berakodásra érkező teherhajók érkezését, távozását közelről láthattuk. A strand és a teherkikötő közötti vízterületen a kedvtelési célú kisgép-, vitorláshajóknak alakítottak ki horgonyzóhelyeket.

Kitelepítettük a bázisunkat (napernyő, székek, napozó pléd, hűtőtáska, strand sátor), megtörtént a fényvédő krém felvitele a bőrünkre, s a gyerekek már csobbantak is. Mi még kicsit gondoskodtunk a megfelelő hidratációról is. Jó dolog az a hűtőtáska.

Amióta elindítottam ezt a blogot, sok mindent csináltam, kezdtem el, ami egy-egy meglátogatott helyhez, átélt élményhez kapcsolódik (zászlók, táskafelvarrók, stb.). Úgy döntöttünk Chilivel, hogy ezúttal bővítjük a gyűjteményünket. Elkezdtük a tengerparti homok gyűjtését. Természetesen csak egy kicsiny mennyiségűt, amennyi egy kis kiürült mécsestartóba majd elfér. Mielőtt mintát vettem volna, kicsit élveztem a lábujjaim között.

Ha már hagyományokról esett szó, egy újabb régi blogos dolgot folytattam. Annak idején, amikor egy homokos tengerpartra érkeztem, beleírtam a homokba egyik kedves rokonom, ismerősöm nevét, aki pont akkor ünnepelt. Ezúttal kivételt tettem, s a mi nevünk íródott a homokszemek közé.

Késő délutánig élveztük a birzebuggai tengerpartot, majd visszafele vettük az irányt. Estére egy újabb élményt terveztünk. Chili régóta meg szerette volna kóstolni a homárt. Marsaskala egyik éttermében találtunk is, s ráadásul napi kapcsolatban voltak a tengeri halászokkal, így a frissen felszolgált étel garantálva volt. 

Emma garnélarákokat rendelt, jómagam tengeri tálat, rajta többféle herkentyűvel. Mindketten megkaptuk, amikor Chili rendelése is megérkezett. Az érkezés pedig hangos és illatos volt, hisz még sistergett amikor az asztalra került. 

Bő fél óra múlva mindhárman jóllakottan pihegtünk az asztal mellett. Kellett egy kis idő, mire el tudtunk indulni. Ahogy mondani szokták, a hal úszni akar, így visszaérkezvén gondoskodtunk egy kis folyadék utánpótlásról. Másnap várt még ránk egy utolsó nagyobb kiruccanás, mégpedig Comino szigetére ...

2022. augusztus 26. (péntek) 4:14 (UTC+1) - Budapest

Szóval vártuk a buszt többed magunkkal. A hőmérő higanyszála eközben az egekben volt. Szerencsénkre ezúttal nem kellett sokáig várnunk. Busz bejött, a rá várakozók pedig özönleni kezdtek a busz ajtaja felé. Kicsit kaotikus volt, ahogy a tömeg a kánikulából igyekezett a klímával lehűtött busz belseje felé. Mi voltunk az utolsók, akiket felengedett a sofőr. Úgy volt, hogy már mi sem férünk be, de erélyesebb fellépésem hatásos lett. Ugyanott szálltunk át a Valetta felé tartó buszra, ahol idefele várakoztunk. Röpke egy óra, s leszálltunk a valettai buszpályaudvaron.

Gyorsan megnéztem a térképet, mit, hol, merre találunk. Újabban segítségül veszem a telefonom is erre a célra, de azért szeretem szemügyre venni a régi fajta térképeket. Volt nagyjából 3-4 óránk, hogy egy kicsit szétnézzünk Málta fővárosában. Nem sok idő, de megpróbáltuk kihozni belőle azt, amit lehetett. Ha már így alakult.

Tetszettek a szűk utcában lévő különböző díszítések. Sok városban népszerű az esernyős dekoráció, de itt a medúza elgondolás tökéletes választásnak bizonyult. Mielőtt tovább folytattuk volna az óváros felfedezését, tartottunk egy félórás szünetet, s megkóstoltuk kedvenc koktéljaink ízvilágát a "happy hours" akció keretében. 

Kellőképpen lehűsítve magunkat, betértünk beszerezni a szokásos táskafelvarróinkat, zászlónkat, s folytattuk tovább. A főutcán sétáltunk végig, egy-egy helyen megálltunk nézelődni. Egyik helyen Emma tovább hűsítette magát a szökőkútnál. 

A Markaskalaban látott utcai díszek itt is jelen voltak. Egyik, másik szűk utca teljes pompájában díszelgett. Az épületek többsége szépen karban volt tartva. Színvilága továbbra is tetszett. Főleg az épületek színben gyakran elütő erkélyei.

Egy-egy ház bejáratánál volt egy kis zöldfelület is. Mármint ami egy méretesebb kaspóból fel tudott kapaszkodni a kőfalakra. Mindenesetre az összhatásra jó hatással voltak a növények. 

Épp egy templom mellett tartottunk, amikor a nyitott ajtón keresztül kihallatszott a liturgia. Régóta nem jártam templomban, Chili meg még régebb óta, így miután Emmát sikeresen rábeszéltük, beljebb léptünk. Rajtunk kívül ugyanannyian voltak, beleértve a tiszteletest is. 

Még annak idején a Camino alatt volt egy-egy templomi látogatásom, melynek során hálát adtam, hogy részem lehet mindabban, amit átéltem. Felelevenítettem eme szokásom, hisz most is volt kinek megköszönnöm azt, hogy Máltán lehettem. 

Kilépve a templomból, tovább sétáltunk, immár visszafele, s egy másik templom következett. Itt már nagyobb tömeg hallhatta a misét. Ezúttal nem álltunk meg. Kezdtünk éhesek lenni, így kutakodni kezdtünk szimpatikus hely után, ahol egy jót lehet vacsorázni.

Sikerült is rálelnünk egy jópofa helyre, ahol kisvártatva egy jó pofa sört is kortyolhattunk. Az egész sétáló utcát berendezték, asztalok, székek vették át az utcai forgatag helyét. Vacsoránk a pincehelyiségben készült, ahova egy szűk vasból kovácsolt csigalépcsőn lehetett lejutni.

Vacsoránk elfogyasztását követően még egy pár percet maradtunk az asztalnál, ugyanis egy gitáros kezdett el zenélni. Kezdhette volna hamarabb is a produkcióját, mert jól nyomta. Sajnos két szám után mennünk kellett, mert még várt ránk a visszabuszozás.

Visszaérkezvén a buszpályaudvarhoz, szerencsénkre nem kellett sokáig várnunk a buszra. A visszaút is rövidebbnek tűnt, gondolom az esti gyér forgalom miatt. Késő volt mire Móniékhoz értünk. Rövid beszámoló, aztán irány az ágy. Kicsit fárasztó napunk volt. Másnap ismét a tengerparté volt a főszerep ...

2022. augusztus 25. (csütörtök) 22:51 (UTC+1) - Budapest

Hétköznap lévén nem keltünk korán. Amúgy is nyaraltunk, egy kis szundítás belefért. Természetesen Emma szokásához híven korábban kelt. Hétfő volt, aznapra nem terveztünk nagy dolgokat. Móniék említették, hogy a közeli tengerparti részre, az úgynevezett "poros"-ra lenézhetnénk. A környékbeliek közül sokan járnak le, a közelsége miatt. 

Tényleg közel volt és valóban poros. Nagyjából öt percnyi sétányira, az is kényelmes tempóban. Magunkkal vittük a napernyőt, meg egy kis nassolni-, és innivalót. Természetes közeg, többnyire sziklás, köves partszakasszal. Semmi extra, de ettől volt jó. Legalábbis aznap egy kis nyugodtságra vágytunk, s ez így most tökéletes volt.

Viszonylag kevesen voltak, igaz, kora délután volt. Később picivel többen lettek, de az sem volt vészes. A vízmélység változó volt, egy-egy részen mélyebb. Előkerültek a búvárszemüvegek, s Emmával lemerültünk, vadászni mindenre, ami mozog.

Késő délutánig élveztük a közeli tengerpart nyújtotta élményt, majd visszatértünk Móniékhoz. Meg akartuk tervezni a következő napunkat. Úgy gondoltuk, hogy kedden megnézzük Popeye falut és áthajózunk Comino szigetére.

Viszonylag korán le is feküdtünk, hogy másnap időben el tudjunk indulni. Egy applikáció segítségével a máltai közlekedési társaság buszjáratait megnézve úgy döntöttünk, hogy három különböző busszal érjük el Popeye falut.

A falu a sziget túlsó végén volt, kétszer át kellett szállni. A 92-es busz viszonylag időben jött, azonban a menetidőt nem tudta tartani. Több helyen is dugó volt, időnként a szűk utcában a buszsofőrnek be kellett hajtania a visszapillantó tükrét, hogy elférjen. Az első csatlakozási pont meglett, azonban a 41-es busz még lassabb volt. A java még csak ezután jött. Elérkezvén a 101-es busz megállójába, úgy gondoltuk, nemsokára jön is a busz. Fél óra múlva már kezdtük furcsálni a dolgot, egy óra múlva pedig hozzákezdtünk a napi menetrendünk módosításához. Úgy voltunk vele, ha már ott vagyunk, ha törik, ha szakad, megnézzük a falut. Azonban Comino így ki kellett, hogy maradjon, mert rohanás lett volna. Röpke másfél órás várakozást követően megérkezett a buszunk, s utána kisvártatva mi is a közismert mesehős birodalmába.

Chili korábban már járt a faluban, de nagyon nem emlékezett a részletekre. Én halványan a filmből pár dologra. Egyidős voltam a filmmel, szóval az emlékezethiány ebben a korban már elfogadható. Tetszett, hogy tényleg úgy néztek ki a házak, mint a filmben. Értem ezalatt a tetők, falak görbeségét, normálistól való eltérését. 

Különböző épületek voltak, különböző rendeltetéssel. Mindegyikbe sajnos nem lett volna időnk bekukkantani, ám kicsit azért szétnéztünk. Egyik, másiknak zárva is volt az ajtaja, így oda se tudtunk bejutni. Az időjárás menet közben egyre elviselhetetlenül forró volt. Jól is esett egy kis hűsítő.

Miután Emma kiszabadult a rögtönzött kalodájából, felfigyeltünk az egyik épület előtti részre. Épp bejelentették, hogy hamarosan egy filmbéli jelenet fog következni. Ott voltak a főbb karakterek, Popeye és Oliva. Hiányoltam Popeye alkarjának izmosabb verzióját, de azért így is vállalható volt egy csoportkép erejéig.

Folytattuk tovább a falu felfedezését, s bementünk újabb és újabb házikóba. Egyik közülük különösen tetszett, benne a térérzékletünknek okozott egy kis csalódást. Lassan lassan indulni kellett, előtte azonban valami harapnivaló után akartunk nézni.

Találtunk is egy kicsiny éttermet, terasszal, ám előtte még beugrottunk a moziba. A filmet vetítették, Emma egy pillanatra el is foglalta a helyét a vetítőteremben. A mozi előterében a főhőst alakító Robin Williams szobra volt látható.

Jöhetett az ebéd, mely természetesen nem spenót volt. Érdekes, hogy rajta sem volt az étlapon. Chilivel salátáztunk. Ő cézárt, én tonhalasat. Emma sült csirke falatokat. Közben figyeltük az órát, mert lassan indulni kellett vissza.

Búcsút vettünk Popeye falujától, mely igaz kicsit rohanósra sikerült, de azért igyekeztünk betekintést nyerni a varázslatos világába. Mint említettem, úgy döntöttünk, hogy Comino helyett a nap további részében Valettára, a fővárosba látogatunk. Cominot pedig áttettük csütörtökre. Még egy pillantást vetettünk az öbölre, aztán hátunk mögött hagyva megindultunk a buszmegálló felé.

2022. augusztus 21. (vasárnap) - 17:45 (UTC+1) - Üllő

Közel volt a fesztivál helyszíne, ezért ezúttal nem autóval mentünk. Az időjárás is sokkal kellemesebb volt, így este nyolc tájékán. Kis utcákon keresztül közelítettük meg a színhelyet. Szeretem ezeket a városi csavargásokat, mert így jobban szemügyre tudom venni az adott országot. Másabb, ha az ember letér az úgynevezett főútról, s szétnéz azokon a területeken, amelyek annyira nincsenek szem előtt. 

Továbbra is a világos, többnyire homokszínű házak, kis erkélyekkel, garázsokkal, itt-ott kicsiny előkertekkel. Mint megtudtam, minden háztömböt nem csak számmal jelölték, hanem egy névvel is. A házak előtti kicsiny területen pedig többek között yukka pálmák, fügék, ciprusok, kaktuszok, különböző fűszernövények, kenderpálmák voltak. Mindegyikükön látszódott, hogy rég láttak csapadékot. Egyik helyen viszont szépen zöldült egy óriásira megnőtt fikusz.

Röpke negyed óra alatt le is értünk Marsaskala kikötőjébe. Aznap este volt a háromnapos Szent Anna ünnepének a záróestje. A kikötő környékén rengeteg ember, fiatalok, idősek, mindenki ünnepi hangulatban. A parti sétányon különféle bazári árusok kínálták finomságaikat, mint például a híres máltai nugátot.

Mire a kikötő melletti Szent Anna plébániatemplomhoz értünk, a nap is lenyugodott. A fesztiválozó tömeg azonban nem, nagyon is élt. Mint megtudtuk, a máltai emberek nagyon szeretik a fesztiválokat, imádnak mulatni. Annyira, hogy a tűzijátékot még nappal is fellövik. 

Az utcák, terek, házak, mind-mind ünnepi pompába öltöztek. Az egész városban látszott az ünnepi hangulat megannyi formája. A szűk utcákon, az épületek közé gyönyörű vallásos díszek voltak kifeszítve. A templom előtti térnél épp egy ilyen utcán haladt át egy fúvószenekar. 

Lassan visszaindultunk, keresni magunknak egy helyet, ahol megvacsorázhatunk. Épp a korzó felénél jártunk, amikor kiszúrtunk egyet. Elfoglaltuk a helyünket a vendéglátó helység előtti asztaloknál, amikor rájöttünk, hogy nem ezt a helyet kerestük. Mármint vacsorára. Frissítőpontnak viszont nem volt rossz. 

Ahogy ott ültünk, s nézelődtünk, nemsokára megjelent a korábban hallott menet eleje. A templomnál a végét láttuk csak, most viszont szépen, lassan közeledtek. Díszes ruhába öltözött gyerekek, felnőttek, akik egyházi zászlókat, s papok, akik az aranyozott szobor alkotást vitték a vállukon.

Épp előttünk álltak meg, s a szobrot befordították az öböl irányába. Gondoltuk pihennek egyet, hisz az előtte lévő percekben is gyakran meg-megállt a menet. Rövidesen azonban rájöttünk, hogy miért.

A lehető legjobb helyen telepedtünk le tehát. Előttünk lőtték ugyanis a záró tűzijátékot, s mi pedig a lehető legjobb helyről nézhettük végig. Zolinak hála pedig Ti is, kedves olvasóim!

A tűzijáték után tovább indult a menet, s miután a zenekar is elhaladt, mi is odébb álltunk. Sikerült találnunk egy jó kis éttermet, az öböl végén lévő út mentén. Elég éhesek voltunk, úgyhogy gyorsan rá is vetettük magunkat az étlapra. Kiválasztotta mindenki amit tervezett, s rövidesen - hála a gyors kiszolgálásnak - már kóstolhattuk is a finomságokat. Chilivel ezúttal is tengeri dolgokat ettünk.

Későre járt már, mire jóllakottan elindultunk vissza. Zoli javaslatára másik úton mentünk, végig az öböl partján. Nem bántuk meg, hogy így döntöttünk, gyönyörű volt  a sétány. Páran még ücsörögtek, beszélgettek a padokon. A távolban pedig ringatóztak a horgonyra kikötött hajók.

A sétány egy félig felépített hotelnél ért véget, onnan már kis utcákon folytattuk sétánkat. Jobboldalt egy hajdani erőd állt, nevezetesen a Szent Tamás torony. Ottjártunkkor épp felújítási munkálatokat végeztek rajta.

Marsaskala ezen részén rengeteg macska él az utcán. Nagyon szeretik őket a város lakói, sokan naponta járnak őket etetni, különböző ajándékokkal kedveskedni. Emma meg is jegyezte, hogy ez egy jó hely, jó emberekkel, hisz Ő is nagy macskaimádó. 

2022. augusztus 14. (vasárnap) 18:14 (UTC+1) - Üllő

Annak ellenére, hogy nem ébredtünk korán, viszonylag hamar elkészült a csapat. Jöhetett a következő napi program. Ezúttal is velünk tartottak Móniék. Ahova pedig készültünk, az a Málta szigetének északi részén található Mediterraneo élménypark. Egy olyan hely, ahol a különféle tengeri, valamint egzotikus állatokat bemutatják egy-egy show keretében.

Taxival mentünk oda, s milyen kicsi a világ, egy ismerős magyar srác volt a taxis. Természetesen Móniék ismerték, nem én. A taxitársaság is ugyanaz a cég volt, mint ami Budapestre a közelmúltban bejött. Viszonylag hamar odaértünk, nem volt nagy forgalom. A jegypénztárnál sem volt tömeg, így gyorsan bejutottunk. 

Az első programig volt egy negyed óránk, addig oltottuk a szomjunkat a helyi büfében. A delfinek voltak az első fellépők. Talán őket vártuk a legjobban. Egy nagy medence lépcsőzetes partján foglaltunk helyet, fejünk fölött árnyékoló ponyva volt kifeszítve, ezáltal kellemes, elviselhető volt a hőség. Nem telt el sok idő, már be is jöttek az első delfinek. Utólag kiderült, hogy ők még fiatalok voltak.

Próbáltuk őket úgy fényképezni, hogy ne menjünk közel a korláthoz. Egyszerűen gyönyörűek voltak. Pár perces bemutatkozás után megérkeztek az idomárok is. Két fiatal hölgy, két fiatal delfinnel innentől kezdve elkápráztatott minket.

Csak ámultunk és bámultunk mindannyian. Annyira ügyesek voltak, mi pedig annyira boldogok, hogy mindebben részünk lehetett. Olvastam korábban sok beszámolót, hogy a világ különböző pontjain milyen álszent módon bánnak az állatokkal, turista attrakcióként mutogatva őket, de ezt most nem éreztem.

Ahogy ott ültünk Chilivel, s néztük az előadást, mindkettőnk szemébe belement valami. Nem tagadjuk, egy-egy pillanatra elérzékenyültünk mindketten. Nem tudnánk megfogalmazni mit éreztünk, de amit közben átéltünk, az gyönyörű volt. Próbálom egy rövid videóval bemutatni, de ez lehetetlen feladat.

Közben telt az idő, s mi annyira szerettük volna még sokáig élvezni a produkciót. A két fiatal delfintől elbúcsúztunk, s jött egy felnőtt helyettük. A show pedig folytatódott. Már csak egyedüli bemutató volt, de az is nagyon élményekkel teli.

Sajnos a bemutatónak vége lett, hiába néztük volna még tovább. Lehetőség volt arra, hogy egy közös képet készítsünk a delfinnel. Kezdetben csak Emmát gondoltuk, de annyira nagy élmény volt, hogy mi is rávettük magunkat. Ki tudja, mikor kerülne sor még egyszer hasonlóra. Megkaptuk a rövid tájékoztatást a fényképezkedés menetéről, majd jöhetett a nagy találkozás. 

Érdekes volt a delfin bőrének érintése. Félve tettük rá a tenyerünket, s olyan se nem nedves, se nem száraz volt. Bakancslistás volt a delfin megérintése, így már csak egy helyen szerepel a delfin, mégpedig egy vitorláshajóval versenyt úszva. Bízom benne, ez az álmom is hamarosan teljesül.

Következő helyszín a terrárium volt, mégpedig a "kedvenceimekkel". A bemutatást végző srác annyira gyorsan, s olyan fura akcentussal, hogy nagyon oda kellett figyelni mit mond. Bár magam arra is kellett koncentrálnom, hogy minél távolabb kerüljek a csúszómászóktól. Nem úgy mint Chili.

A hüllők után jöttek a másik kedvenc állataim, mégpedig az arapapagájok. Óriási showt nyomtak ők is. Volt ott kötélmászás, zenére mozgás, itt a piros - hol a piros játék. Nagyon ügyesek voltak. A bemutató srác szintén az előbbi volt, így már lassan hozzászoktunk a beszédtempójához.

Utolsó előtti attrakció a coati, azaz az ormányos medve volt. Szegénynek nem volt valami sikere, pár pillanat után otthagyták a látogatók. Főleg fel, le mászkált a mászólétrákon, miközben elmondták róla a tudnivalókat. Mindenesetre páran ott maradtunk, megtisztelve őt is. Nem mintha nagyon foglalkozott volna vele, ha mi is odébb állunk.

Végül elérkeztünk az utolsó bemutatóhoz, mégpedig az oroszlán fókához. Rövidebb volt, mint a delfin show, de azért nagyon ügyes volt a fóka is. Kapott is tapsot és jutalom falatokat rendesen. Főleg az utolsó mutatványnál, amikor integetve elbúcsúzott tőlünk.

Délután öt óra körül járt az idő, mire végeztünk a fóka bemutatóval. Nagyszerűen éreztük magunkat, nem bántuk meg, hogy bevettük a máltai látnivalók sorába. Még egyszer köszönjük Móninak és Zolinak, hogy mindebben segítettek. Visszaérve hozzájuk, a hőmérséklet is alábbhagyott egy kicsit, de azért jó volt a klimatizált helységekben. Az előttünk álló többi nap is hasonló hőmérsékletűnek ígérkezett.

Kicsit megpihentük, lezuhanyoztunk, s nekiindultunk Marsaskala központi részéhez, a kikötőhöz. Aznap este volt ugyanis a fesztivál záró napja. Mi pedig azt sem hagyhattuk ki.

2022. augusztus 13. (szombat) 20:19 (UTC+1) - Üllő

Szóval következzen a huszonötödik általam meglátogatott ország. Természetesen ez a számolás nem a blog indulása óta kezdődött, hanem kicsit korábban, mondhatni a születésem pillanatától. Viszonylag későn kezdtem el eme sajátos hobbit, azaz az országok felkeresését, de ahogy mondani szokás, sosem késő. Van még idő, hisz a Földön jelenleg 197 ország van. Persze nagyon kevés embernek adatik meg, hogy minden egyes országot meglátogasson, de úgy vagyok vele, hogy ha lehetőség és mód van rá, élek vele. Chili szerencsére hasonlóan gondolkodik, így az elmúlt hónapokban meg is terveztük a soron következő külföldi utazásunkat.

Választásunk Máltára esett. Jómagam még sosem jártam a szigetországban, Chili azonban már kétszer is megfordult ott. Persze ez egyáltalán nem zavarta, hisz megkedvelte az országot. Magam is kíváncsi voltam. Sokat hallottam róla, Édesanyám is, néhány barát, rokon is utazott már Máltára, így ők is meséltek. Angol nyelvterület, így a kommunikáció sem volt akadály. Egy évvel ezelőtt kiköltöztek a volt szomszédaink, s meghívtak magukhoz látogatóba. Nyár elején megvettük a repülőjegyeket, s kezdődött a visszaszámlálás.

Ezúttal Emma is velünk tartott, így hárman készültünk az útra. Mindhármunknak volt egy kézipoggyásza, ezenkívül egy nagyobb csomagot adtunk fel poggyászként. Vonattal, s busszal mentünk ki a repülőtérre. Előtte online utasfelvétel, így a helyszínen már nem kellett. Következett a szokásos repülőtéri ceremónia, azaz a biztonsági átvizsgálás. Kivettem minden fém dolgot a zsebeimből, levettem a nadrágszíjamat, azonban jelzett a gép. A biztonsági személyzet kézi vizsgálóval is megismételte, ám mellkas tájékon ismét jelzett a gép. Viccesen megjegyeztem, hogy biztos az argentin mezem címere jelzett, a leendő decemberi világbajnoki arany miatt. Mosoly volt a válasz.

Jöhetett az elmaradhatatlan pezsgős koccintás. Kölyökpezsgő híján Emma szénsavas üdítő itallal koccintott. Röviddel az indulás előtt csatlakozott hozzánk Zoli és a kisfia, Dani, s együtt szálltunk fel a gépre. Fapados, kézipoggyászos jegyünk ellenére szerencsénk volt, mert mindhárman egymás mellett ültünk. Jöhetett az utaskísérők elmaradhatatlan bemutatója, s közben izgatottan vártuk a felszállást.

Közel kétórás utunk volt, melynek során mindhárman be is aludtunk egy kicsit. Landolás után, uniós ország lévén semmi vizsgálat nem volt, egyből a kijárat felé mentünk, miután kézhez kaptuk a poggyászunk. Zoli intézte a taxit, s egy fél óra múlva más Marsaskala városában voltunk. 

Már a landolás során látszódott, hogy erre bizony tényleg kevés a fa. Erdős terület egyáltalán nincs. Kisebb ligetek elvétve. Az otthoni kánikulához hasonló volt az időjárás, csak még egy lapáttal rátettek. Hasonlóan párás volt a levegő, mint annak idején Costa Ricában. Jó volt megérkezni a klímás lakásba.

Ami először észrevettem, az a házak, épületek színe. Nekem nagyon tetszett a mindenhol jelenlevő homokszín. Többnyire egy-két emeletes házak, kis erkélyekkel, garázsokkal, köztük parányi kertekkel. A növényeken látszódott, hogy idén még alig kaptak esővizet. 

A megérkezésünket követően jöhetett a welcome drink, azaz egy hideg helyi sör elfogyasztása. Közel volt a tenger, két utcányira, így csodálatos panoráma tárult a szemeink elé. Jobban is csúszott a sör. Az este hátralévő részében későig beszélgettünk az erkélyen vendéglátóinkkal, Mónival és Zolival. Faggattuk őket mindenről, ami Máltával kapcsolatos. Megterveztük nagyjából az előttünk álló napokat.

Másnap az előző este során megbeszélteknek megfelelően a sziget túlsó felében fekvő Golden Bay nevű helyre mentünk, ami Málta egyik népszerű tengerparti része. Ennek megfelelően kissé zsúfolt is volt. Szerencsére azonban Zoli pillanatok alatt talált egy szabad parkolóhelyet. Következő szerencsés pillanat az volt, amikor épp nézegettük a napernyő, napozóágyak bérleti lehetőséget, s egy srác megszólított minket. Épp indulóban voltak, s féláron átadta nekünk a két ágyat, s a napernyőt. 

Gyors lepakolás, még gyorsabb fényvédő krém felvitele a testünkre, s irány a víz. Külső hőmérséklet 35-36 C°, vízhőmérséklet 28-29 C°. Rengetegen voltak a parton, de a vízben bőven volt hely. Szerencsénkre a medúzák sem voltak ezúttal jelen. Móniék említették, hogy az előző hetekben gyakori volt a medúza veszély Málta partjainál.

Hála a délelőtti bevásárlásnak, s Zoliék hűtőtáskájának, a helyszínen adott volt a hideg szomjoltó is. Gyakran meg is szakítottuk a fürdést. Enni viszont csak nassolni valót hoztunk magunkkal, mert úgy terveztük, hogy keresünk valami éttermet. Késő délután már jelzett is a hasunk, hogy ideje befejezni a pancsolást. Összepakoltunk, s kinéztük a parkoló melletti éttermet.

Miután megjöttek az innivalók, nekiláttunk az étlap átnézéséhez. Chili egy tengeri ragut kért, s jómagam pedig Málta egyik közkedvelt ételét, a nyúl pörköltet kóstoltam meg. Emma kezdetben szúrós szemmel nézett ezért rám, de azért miután megkóstolta, megenyhült. 

Miután hazaértünk, egy kis esti beszélgetés következett ismét, ám ezúttal hamarabb ágyba kerültünk. Megtette hatását a máltai napsütés, s a tengerben fürdőzés. Eseménydús napon voltunk túl, s még csak most kezdődött. Lefekvés előtt gyors pillantást vetettem a telefonomra. Anno Vigyori segített a blog indulásánál, s azóta nézem, hogy ki, honnan olvas. Hónapok óta követ valaki Indonéziából. Ha van rá lehetőség, s mód, kérem jelezze, hogy kihez is van szerencsém ...

2022. augusztus 13. (szombat) 14:51 (UTC+1) - Üllő

Szokásomhoz híven kissé lemaradásban vagyok, mármint ami a blogot illeti. Következzék a beszámoló az idei harmadik félmaratoni versenyemről. Július 02-án került megrendezésre a 27. K&H félmaraton Budapesten, a Városliget környékén. Azon a héten már javában tombolt a nyári kánikula, ezért különösen jó volt a szervezők időzítése, a verseny kezdetére vonatkozóan. Este fél kilenckor kezdődött, épp amikor már kezdett elviselhetővé válni a hőmérséklet.

A K&H félmaratonhoz hűen, ezúttal is három körösre tervezték az eseményt. Háromszor hét kilométeresre. A rajt és a cél a Hősök terén volt. Chilivel és Emmával a rajt előtt már bő másfél órával ott voltunk. Felvettem a rajtcsomagot, majd egy kicsit szétnéztünk a rendezvény helyszínén, s környékén. 

Szóval három körre kellett készülnöm. Rajt után az Andrássy úton egészen a Kodály köröndig, ott visszafordulás, újra Andrássy úton visszafele a Dózsa György útig. Azon az új Néprajzi Múzeum épületének végéig, majd ott be a Városligetbe, ahol több oda-vissza fordító után a Vajdahunyad várán és a Kós Károly sétányon keresztül vissza a Hősök teréhez.

Természetesen ezúttal is megvolt a rajt előtti izgalom. Az első alkalomtól kezdve, minden egyes verseny előtt megvan a kellő dopping, ami emlékeztet a felkészülésre, s célra, s a kettő közötti időszakra. Arra, amit le kell győzzek ahhoz, hogy a végén boldogan, időnként meghatódva áthaladjak a célvonalon.

Ez az esemény is, mint a januári Zúzmara félmaraton is inkább családias hangulatú volt. A tavaszi, valamint az őszi versenyek sokkal zsúfoltabbak szoktak lenni. Ebből kifolyólag a rajt is hamarabb lezajlott. Pár perc múlva már az Andrássy úton szaladtam az első fordító pontig. 

Az első frissítőpontot a közelsége miatt kihagytam, mivel három kilométerrel a rajt után még nem éreztem magam szomjasnak. A második ponton már jól esett. A szokásos hármast vettem magamhoz. Víz, izotóniás ital, majd pár banán karika. Közben besötétedett, s a hőmérséklet még inkább elviselhető lett. 

Túl voltam az első körön. A mezőny ekkorra már szétszakadt, több helye volt az embernek a futásra, nem kellett annyira figyelni a többi futóra. Ezúttal is voltak szurkolók, igaz kevesebben, de annál lelkesebbek. Óriási erőt ad a versenyek során egy-egy biztató szó, vagy egy pacsi. Ilyenkor az ember erőre kap.

A második körnél már utolértek az elsők is. Motorosok, kerékpárosok kísérték őket, biztosítva számukra a helyet. Ők már a vége felé közeledtek, ám nekem még volt hátra pár kilométer. Éppen az esti díszfényeibe öltözött Vajdahunyad várán keresztül futottam, ahol annyiszor tettem a Ligetkör futásain.

Utolsó körömet kezdtem. Ekkor már éreztem, hogy fárad a testem is. Nem nagyon, de azért fáradt. A felkészülések során egy-egy futás távolsága jóval alatta szokott lenni a félmaratoni távnak. Azt szokták mondani, hogy amilyen távra akar az ember felkészülni, egy héten annyit kell összesen futni. 

A harmadik körben a frissítések különösen jól estek. Ilyenkor kihasználtam a pár perces időintervallumot, s kifújtam magam egy-egy pohár között. Érdekes, ahogy futás közben összerakom a fejemben az egészet, az elejétől a végéig. Nagyon jó érzés, amikor eljön az a pillanat, amikor ráfordul az ember az úgynevezett célegyenesre, az utolsó szakaszra. Elérkezik ez a pont, amit már annyira vártam a rajt óta. Kezdetben ugye messzinek szokott tűnni, de ahogy telnek a kilométerek, egyre közelebb kerül. Amikor már a Hősök terén lévő Milleniumi emlékmű központi eleme, Gábriel arkangyal feltűnt, már tudtam, hogy sikerült. Innen már csak pár lépés választott el.

A képzeletbeli célszalagot vidáman szakítottam át, annál is inkább, mert a kordonon túl vártak rám. Chili és Emma már rohant is gratulálni. Átvettem a befutócsomagot, nyakamba került az érem, s egy rövid szusszanás után már indultunk is az autó felé, ugyanis várt ránk még egy másfél órás út Domoszlóra.

Megvolt tehát az idei harmadik félmaratonom. A sorozatból már csak az őszi Wizzair félmaraton hiányzik. Lesz előtte még egy Kékes csúcsfutás is. Közben a hétköznapi felkészülések, melyek mind hozzá fognak járulni egy nagyobb megmérettetéshez, amit már nagyon régóta terveztem. Mielőtt viszont erre sor kerülne, van még pár dolog, amiről írni fogok. Többek közt a következő meglátogatott országról, sorban a huszonötödikről ...

2022. július 28. (csütörtök) 17:28 (UTC+1) - Üllő

"Csak egy fiatal puska vagyok, gyors tüzeléssel. Folyton görcsöltem, lazítani akarok. Nagy dolgokról álmodtam és magam mögött akarom hagyni a régi életemet. Nem vagyok egy bólogató kutya, nem követek másokat. Férj bele egy dobozba, illeszd be a formát. Ülj le a várakozóban, húzz egy számot. Én már a mennydörgés előtt villámoltam ..."

Imagine Dragons - Thunder

Következő bejegyzésem témája kicsit korábban kezdődött. Chilivel amikor először találkoztam, általa egy addig számomra ismeretlen amerikai zenekart is megismertem. A kedvenc zenekarát, az Imagine Dragons nevű formációt. Azóta én is sokat hallgattam, kiváltképp mikor együtt mentünk valahova. Chili sokszor mondta, hogy álma válna valóra, ha egyszer személyesen is ott lehetne egyik koncertjükön. Rajta volt a bakancslistáján.

Mindezeket tudva az idei születésnapi ajándékán nem is igazán gondolkodtam sokat. Már hónapokkal előtte elkezdtem szervezni a dolgot, igaz, kissé félve, hisz a világjárvány miatt nem lehetett magabiztosan. Majdnem naponta visszatérően ellenőriztem a zenekar honlapját, hogy esetleg lemondásra kerülnek-e európai koncertek. Szerencsére azonban a kijevi helyszínt kivéve ez nem történt meg, így belevágtam. A közeli Bécs városát néztem ki, s a szervezés további részét profikra bíztam. Meg is lett a foglalás, ráadásul az úgynevezett küzdőtéren, a színpad előtti részre. A születésnapra pedig a szervezőktől kapott pár sornyi meghívó levél lett becsomagolva. Volt ám meglepetés, Chili teljesen meghatódott, s az én szemembe is belement valami.

A születésnapot követően egyre izgatottabban számoltuk a koncertig hátralevő heteket, napokat. Mindketten kivettünk aznapra, s másnapra egy-egy nap szabadságot. A koncert előtti napokban megkaptuk a végleges tájékoztatást az indulás helyéről, a koncertre történő utazás részleteiről. Végül elérkezett a várva várt nap. A Népliget mellől indultunk. Az egész busz tele volt rajongóval, szerintem nem volt szabad hely. Tatabányán, s Győrött tartottunk egy rövid pihenőt, majd késő délután már ott is voltunk a helyszínen.

A megérkezést követően a közeli bevásárlóközpontban lévő bankautomatából magunkhoz vettünk némi készpénzt, mivel a koncert helyszínen bankkártyával nem lehetett fizetni. A koncert a bevásárlóközpont melletti Ernst Happel stadionban volt, így pár perces sétával oda is jutottunk. A bejutás egy-kettőre megvolt. Magunkhoz vettünk egy-egy frissen csapolt hideg sört, s megindultunk a színpad felé. 

Két előzenekar kezdett, ám mindenki várta már a főzenekart. A színpad előtti részhez már az első előzenekarnál alig tudtunk odajutni, de azért megoldottuk. Ebben nagy segítségünkre volt a buszon megismert társunk. Ő törte az utat, mi meg követtük. Mire az Imagine Dragons az első akkordokba belekezdett, már az egész stadion tele volt.

Rögtön az első számok egyikénél óriásit robbantott a zenekar a konfettikkel. A tömeg együtt énekelt a zenekarral, az énekesről pedig már az első szám után látni lehetett, hogy szakad róla a víz. Ez azonban egyáltalán nem zavarta, óriási show-t nyomott.

A koncert alatt a zenekar egyszer-egyszer pár percre óriáskivetítőn adta tudtunkra, hogy ők hogyan vélekednek a világról. Tetszettek az elénk táruló kép- és videó felvételek. Profin összeszedett, felépített turnénak lehettünk tanúi.

A koncert közben többször volt szó a békéről, annak reményéről. Arról, hogy a zene által, annak segítségével, a zeneszámok mondanivalóival talán egyszer eljutunk egy olyan világba, ahol kevesebb az erőszak. Tudom, utópisztikusnak tűnik, de hátha majd egyszer sikerülni fog.

Annyira beleéltük magunkat a számokba, hogy észre sem vettük az idő múlását. Utolsó számok következtek, ám mi még szerettük volna, ha folytatódik a koncert. Órákig szerettük volna még hallgatni. Amint az utolsó számnak vége lett, még pár percig várakoztunk, hátha. A színpad azonban elsötétült, a tömeg pedig elindult kifelé. Útba ejtettük a sörcsapot ismét, majd visszaindultunk a buszhoz. Fél óra múlva már az egész busz csendben, lehunyt szemmel, kissé fáradtan, de szívükben örömmel gondolt vissza a koncert élményre. Ugyanis tényleg egy életre szóló élmény volt, Chilit látva nekem különösen nagy öröm. Bízom benne, hogy valamikor a jövőben újra megismételhetjük. Legfeljebb a helyszín lesz más ...

2022. július 27. (szerda) 08:55 (UTC+1) - Üllő

"A család akkor hullik szét, ha azt a tagjai hagyják. Nincs olyan külső erő, még a halál sem, ami erre önmagában képes lenne." Csíkszentmihályi Mihály

Öt évvel ezelőtt szervezte meg a családunk az első úgynevezett Vincze találkozót. Egy olyan találkozót, melyet nem egy családi esemény köré szerveztünk, hanem csak úgy. Egy családi majálisként, találkozóként, melynek során a család tagjai összegyűltek, beszámoltak egymásnak az azóta eltelt időszakról, amióta utoljára találkoztak. Az első ilyen találkozóról beszámoltam itt nektek, jöjjön hát a következő.

Találkozónk helyszíne az erdélyi Kalotaszentkirály. Családunk Vincze ágának szülőfaluja. Itt él a Vincze leszármazottak nagy része mind a mai napig. A családi eseményt régóta terveztük megrendezni, ám a világjárvány természetesen ezt is átírta. Szerencsére azonban idén júniusban, a pünkösdi hétvégén sikerült. Unokatestvéremnek, Editnek köszönhetően sikerült kibérelnünk a község általános iskolájának konyháját, étkezőjét, ahol szombaton elkezdtünk gyülekezni, s csemegézni a finom, erre az alkalomra sütött kürtős kalácsból.

Úgy terveztük, hogy kora délutánra faszénen sütött finomságokból készítjük el az ebédet, majd vacsorára szintén odakint bográcsban a gulyást. Chili örömére fel is fedezte a konyha polcán a kedvenc ételízesítőjét. 

Chilivel és Emmával tavaly nem minden rokonom találkozott, így volt egy pár bemutatkozó kézfogás. Számomra is volt újdonság, hisz Zoltán barátnőjét, Dianat én sem ismertem még. Ők csak a második napra tudtak csatlakozni. Dél körül megérkezett a család nagy része, s nekikezdtünk az ebéd előkészületeinek. Volt aki a konyhában segédkezett, más az udvaron a grillezésnél, de olyan is akadt, aki gondoskodott arról, hogy ne maradjunk szomjasak.

Miközben sültek a húsok, készült a saláta, a család legfiatalabb tagjai pedig az iskola udvarán, valamint az étkezőben játszottak, a családtagok pedig beszélgettek, sztorizgattak, jó hangulatban telt az idő. Újból előkerültek a jól ismert családi történetek, elhangzott egy-egy vicc, s mindenki derült.

Lassan elkészült az ebéd is, mely igaz, hogy nem délben volt (Vincze János bátyánk mindig pontban délben ebédelt annak idején), de azért Vincze ebéd volt. Ekkorra már majdnem mindenki jelen volt. Zoltánt és Dianat másnapra vártuk, Peti azonban sajnos a munkája miatt nem tudott eljönni. 

Ebéd után jöhetett egy kis levezető mozgás. A család férfitagjainak nagy része, a kicsiktől a nagyokig levonult az iskola szépen felújított udvarára. Pistivel véletlenszerűen kettéosztottuk a csapatot, s jöhetett a focimeccs. Természetesen jó hangulatban, lelátón a család szurkolói által biztatva. Ezúttal a kötélhúzás elmaradt, helyette viszont két, nagyjából kiegyenlített félidőt játszottunk.

Meccs után kicsit szusszant a társaság, mialatt páran egy kis segítséget is adtunk. Az iskola udvarán ugyanis éppen az elkészült szobrot tervezték a talapzatára állítani, melyben mi is segítettünk. Természetesen a szobrot azóta már nyilvánosan átadták a nagyközönségnek, így a kép már közreadható. Ady Endre szobra került a róla elnevezett általános iskola udvarán elhelyezésre. A közelben álló fa alatt írta ugyanis egyik közismert, a Kalota partján című versét.

Délután a család összeállt egy fénykép erejéig. Jó volt látni, hogy mennyien vagyunk. Sőt, a legutóbbi találkozó óta többen is lettünk. Az akkorra készített családfát a mostani találkozóra ki is bővítettem, s mindenkinek egy-egy kisebb méretű példányban odaadtam.

Vacsorára tehát következett az István által bográcsban elkészített isteni gulyás, majd késő estig tartó beszélgetés. Az est hátralévő részén még egy kis karaoke is összejött. Jó hangulatban, éjfélt követően hagytuk csak abba. Másnap a kora délelőtti órákban újra összejöttünk, ezúttal Zoltán és Diana is velünk tartott. A közelben lévő templomból épp hazafele tartottak az istentiszteletről az Ady által is említett "pompás magyarok". A család is képviseltette magát, hisz Edit nagyobbik fia, Feco előtte konfirmált, így ők is beöltöztek népviseletbe.

Következett egy ebéd, majd egy újabb családi fénykép után elbúcsúztunk egymástól, bízván abban, hogy a következő találkozót hamarabb tudjuk megszervezni. Addigra reményeink szerint megint többen leszünk. Ahogy az első találkozóról készült bejegyzésemben is említettem, "odafönt" büszkék lehetnek a Vincze őseink. Mi, a leszármazottak ugyanis nem hagyjuk, hogy a Család széthulljon. 

2022. július 01. (péntek) 22:10 (UTC+1) - Üllő

Ezúttal a gasztronómia világába teszünk egy kis kitérőt kedves Olvasóm! Májusban részt vettünk Chilivel azon az élményfőzésen, amit még karácsonyi ajándékként kaptam Tőle. Természetesen mi más is lett volna a téma, mint Latin-Amerika. Tervezgettem, tervezgettem, hogy mikor is váltsam be az ajándékkupont, végül eljött az ideje, egy májusi szombaton.

Mielőtt azonban nekivágtunk volna a főzésnek, sütésnek, úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a Széchenyi gyógyfürdőbe. Egyikünk sem járt még ott, így ideje volt. Este kezdődött a főző program, így a nap nagy része rendelkezésünkre állt. Jöhetett hát az idei első szabad ég alatti fürdőzése.

Már a bejáratnál tapasztaltuk, hogy rengeteg a külföldi fürdővendég. Hallottam már korábban, hogy a Széchenyi gyógyfürdő, azaz a pesti szleng nevén a "Szecska" népszerű a külföldiek körében. Az elmúlt két évben természetesen itt is korlátozások voltak, de ezúttal végre szabadon élvezhettük. Egyedüli probléma volt a hosszú sor, ami az étkező, frissítő pontoknál volt. Túl sok vendégre túl kevés vendéglátó helység állt rendelkezésre. Szegény vendéglátósoknak volt is dolguk.

Hamar eltelt az idő, s lassan mehettünk az esti programunkra. Odaérve a helyszínre, egy kicsiny, barátságos, galériás vendéglátó helységet láttunk. Ízlésesen berendezve, a főzéshez előkészített asztalokkal. A miénken kívül elvileg még három asztalnál folyt volna a főzés, ám közben kiderült, hogy még egy páros csatlakozott. Következett egy rövid bemutatkozás, majd egy welcome drink és elkezdtünk alkotni valami csodálatosat.

A Latin-amerikai menü pedig a következő volt: mango salsa, azték guacamole, kubai csirke fricasse, spanyol rizsköret, valamint jamaikai banánfánk. Mint mondtam, az alapanyagok gondosan elő voltak készítve, már csak követni kellett a receptet. Ha esetleg elakadtunk volna, a szervezők részéről Éva a rendelkezésünkre állt.

Elsőre a mango salsa-t készítettük el. Anno Mexikóban sok salsa-t kóstoltam, különféle ízűeket. Nem mondom, hogy a kedvenceim lettek, de azt sem, hogy nem. Egyetlen összetevője miatt, s ez pedig a koriander. Chili is kiváló salsa-t szokott készíteni, csak az a koriander ne volna.

A terv az volt, hogy elkészítjük a menüt, aztán megesszük, vagy hazavisszük. Mi az előbbi mellett döntöttünk. A mangónál esett pár szó arról, hogy miként kell megpucolni. Én még érdekességként elmeséltem, hogy mit tapasztaltam az egzotikus gyümölccsel kapcsolatban Hondurasban, annak idején. Ott ugyanis akkor is eszik, amikor még nem annyira érett. Késsel szeletelve, sózva. 

Felváltva dolgoztunk Chilivel a munkapultnál. Második fogásként következett az azték guacamole. Szintén régi ismerősöm, imádom, Chili is imádja, gyakran szoktuk készíteni. Sajnos a közismert összetevője, az avokádó viszont az utóbbi időben iszonyúan drágult. 

Nagyjából egyszerre haladtunk mindegyik asztalnál. Éva jött, ment közöttünk, s sokat beszélgettünk. Megtudtuk többet között, hogy mióta foglalkozik hobbi szinten a főzés tudományával. Szóba került az én Közép-amerikai utam is, az ott tapasztaltak. Jó volt kicsit nosztalgiázni. 

A Latin-amerikai menünk főfogása következett, azaz a kubai csirke fricassee. Itt korábban Éva előkészítette az alaplevet, így könnyebb volt haladnunk. Az időbe ugyanis nem fért volna bele az alaplé előkészítése. A narancslevet, olaj-, és a kapribogyót leszámítva akár hazai étel is lehetett volna.

Miután kész lett a ragunk, jöhetett a spanyol rizsköret. Paradicsomszósz, hagyma és fokhagyma is került belé, ettől lett kicsit más, mint mifelénk. Miután megfőtt a rizs, már csak a desszert elkészítése volt hátra. A jamaikai banánfánk kicsit hasonlított a pataconra. A közkedvelt costa ricai étel a főzőbanánból, azaz a platanosból készül. Ezúttal is liszttel kellett homogén állagúra keverni, s akár csak a palacsintát, kicsiny körökben, olajban kisütni.

Elkészültünk a menüvel, jöhetett a jól megérdemelt vacsora elfogyasztása. Hozzá a szekszárdi Oszkó borpincészet boraiból kortyolgattunk. Kisvártatva üres tányérokat hagytunk csak az asztalon, annyira ízlett a vacsoránk. Kicsit büszkének is éreztük magunkat, hisz Éva által meg is lettünk dicsérve. Jól éreztük magunkat az egész idő alatt, jó volt a társaság, szívünkhöz közel állt a latin gasztronómia, s a helyszín is remek volt. Egyszóval még egyszer köszönöm Chili az ajándékod. Egy élmény volt.