2016. augusztus 16. (kedd) - Búvópatak - Torockó

Előző bejegyzésem ugye úgy fejeztem be, hogy bíztam az esőmentes éjszakában. Tudván az előttünk álló napok időjárás jelentéséről, erre sajnos kevés esély volt. Ez reggelre be is bizonyosodott. Olyan kiadós eső esett a kora hajnali órákban, hogy többen eláztak a sátrukban. Engem szerencsére nem ért a víz, hisz az előző este választott fekhelyem, a tető alatt biztonságban volt. De mint említettem, többen közülünk nem voltak ilyen szerencsések. Miután mindenki összegyűlt a reggelire, a csapat meghozta a döntést. Úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk tovább a tervezett utunkat. Nem folytatjuk, mert az előttünk álló szakasz, ennél az esős időjárásnál rendkívül veszélyes lett volna. Még jó időben is megterhelő lett volna a hosszú szakaszokkal, ám ilyen esős időben a szurdokok, valamint a patakmedrek csúszóssá és veszélyessé válnak. Nem kockáztathattunk. Szomorú döntés volt, de meg kellett hozzuk.

A csapat, a reggeli elfogyasztását követően úgy döntött, hogy visszamegy Torockóra, és pár napot még eltölt ott, bejárva a környéket. Erre már mindenki boldogabb volt, hisz így vagy úgy, de folytattuk a Via Unitariana-t. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mihez kezdtem volna, ha haza kellett volna mennem. A sofőrök visszaindultak tehát Torockóra az autókért, mi pedig addig felfedeztük a környéket.

Először a közelben lévő cseppkőbarlanghoz mentünk el, ami sajnos ráccsal el volt zárva a külvilág elől. Az 5200 méter összjárathosszú barlang Európa egyik legnagyobb denevérkolóniájának ad otthont. A barlanghoz azon a hídon kellett keresztül menni, amin előző este jöttünk át. 

Ezt követően megtekintettük a település 18. századi ortodox fatemplomát is. Szomszédságában már felépült a modern beton templom is. Kár volt elrontani szerintem. 

Miután megérkeztek az autók, megkezdődött a csomagok bepakolása, mi pedig visszautaztunk a kiindulási pontunkhoz. Időközben sikerült megkapnunk a torockói iskola két tantermét is, ahol a matracainkat elhelyezhettük. A csapat nagy része pedig hozzákezdett a sáros, elázott cipője megtisztításához.

Míg a csapat egyik része cipőt pucolt, mások naplót írtak, jómagam szétnéztem az iskolában, valamint a községben. Az iskola folyosóján Torockó, valamint Erdély, és Magyarország híres szülöttjeinek arcképe volt elhelyezve.

A falu Erdély legnyugatibb székely szeglete. Lakói a középkorban főleg bányászattal foglalkoztak. A bányászatból eredő gazdagságot jelzik, a település központjában található házak is. A falu központjában található a 18. századi unitárius erődített templom, valamint az ortodox templom.

A délután hátralévő részében a csapat nagy része a Székelykő felé vette az irányt. Na és persze az esőkabátját, mert igencsak esőre állott az idő. A felhők jöttek, mentek, hol beborult, hol pedig kitisztult. De mi azért nekivágtunk. Izgatottan kaptattam felfele, hisz mint említettem, még nem voltam a Székelykőn. 

A képen középen látható az a rész, ahol megmásztuk a hegyet. Keskeny gyalogút vezet föl, mely időnként elég csúszóssá tud válni. Tette ezt most is, mivel el kezdett esni az eső. Szerencsére rövid ideig tartott, és inkább csak csepergés volt.

Feljutva a csúcsra, megpihentünk egy kicsit, gyönyörködve az előttünk elterülő tájban. Időközben az időjárás is velünk volt, hisz az eső elállt, és mire elindultunk lefelé, a terep is ismét szárazzá vált. Köszönhetően a szélnek, mely eléggé fújt odafent. 

Mire visszaértünk, éreztük a készülő vacsora finom illatait. Miccset, padlizsánt és juhtúróval töltött gombát sütöttek az ügyes szakácsok. Vacsora után, az elmúlt évekhez hasonlóan, a tábortűz körüli, gitárral kísért énekléssel zártuk a napot.