"A világnak szüksége van álmodókra és cselekvőkre. De mindenek fölött szüksége van olyan álmodókra, akik cselekszenek." Sarah Ban Breathnach

2016. július 16. 17:50 - sandor80szabo

Alföldi Kéktúra (Baja - Szekszárd)

2016. július 14. (csütörtök) 09:25 (UTC+1) - Budapest

Két hét kihagyás után ismét vettem a hátizsákom, és magam mögött hagytam egy hosszú hétvégére a mókuskereket. Bajára indultam, ahol Tóniékhoz terveztem csatlakozni. Ugyanis elérkezett Tóni az utolsó Alföldi Kéktúra szakaszhoz. Bajától Szekszárd már csak 40 kilométerre volt. Szombat délelőtt indultam busszal Budapestről, a Népligetből. Ahogy ott ültem, és vártam a buszt, eszembe jutott, hogy milyen érzés volt ugyanezt tenni Cancúnban, másfél éve. Mennyivel könnyebb volt most megfejteni a menetrendet. Amint elhagyja az ember az anyanyelvi környezetét, át kell állnia agyban mindenképpen, elfelejteni mindazt, ami addig volt. Gondolom így tett a régmúlt idők utazója is, a bajai születésű Jelky András is, aki 1754-ben kelt vándorútra. Útja során egészen Batáviáig (ma Jakarta) és Japánig jutott. Ez annak idején nem lehetett kis dolog.

img_9879_540x405.jpg

Régen is voltak tehát csodabogarak, akik nem tudtak beállni a sorba, hanem hátukra vették a tarisznyájukat, és elindultak. Amint Bajára értem, betájoltam magamnak az irányt, és elindultam a találkozási pont felé. Tóniék aznap Sükösdről indultak, és a bajai Duna parton lévő Gemenc Vándorpontra kellett megérkezniük. Gyönyörűen megépített turisztikai bázis volt, a mai kor igényeinek megfelelő. Biztosítva volt a főzési, fürdési, mosási, sőt a kerékpár javítási lehetőség is. 

img_9906_540x405.jpg

img_9907_540x405_540x405.jpg

A csapat nagy része ismerős volt. Mónin, Anikón, Margiton, Dorottyán kívül ezúttal Kriszti és Timi is kísérte Tónit. A megérkezést követően tartottunk egy rövid pihenőidőt, mialatt megismertük az aznapi szállásunkat, annak négylábú lakóit. Többen úgy döntöttünk, hogy az éjszakát sátorban fogjuk tölteni.

img_9896_540x405.jpg

img_9888_540x405.jpg

img_9902_540x405.jpg

A további programunk Baja belvárosában folytatódott, ugyanis abban a szerencsében volt részünk, hogy aznap került megrendezésre a Bajai Halászléfőző Fesztivál. Tóni egyik korábbi kísérőjétől, Misitől pedig meghívást kapott a csapat egy tányér hamisíthatatlan bajai halászlé elfogyasztására. Megindultunk tehát a Sugovica irányába. Útközben már rengeteg helyszínen megindult a főzés, amerre a szem ellátott, mindenhol rotyogott a halászlé. 

img_9909_540x405.jpg

Miután átvágtunk Baja főterén, megérkeztünk Misihez, aki már javában szorgoskodott. Az egész családja ott volt, egy nagy asztalt megterítettek. Épp jó időben érkeztünk, mivel így tanúja lehettünk a bajai halászlé elkészítési fázisainak. Érkezésünk után került bele a pirospaprika.

img_9918_540x475.jpg

img_9916_540x405.jpg

img_9920_540x405.jpg

Misi elmondta, hogy szinte minden bajai lakosnak megvan a családi receptje. Mindenki egy kicsit másképpen készíti, más halból, de a lényeg ugyan az. Amíg rotyogott a hallé, addig mi időnként enyhítettünk a szomjúságunkon. Időközben a közeli színpadon Baja testvérvárosának, a szerbiai Zombor városának néptánccsoportja lépett fel.

Mire visszatértünk Misihez, épp a halszeleteket tette a rotyogó bográcsba. Még egy kis idő volt csak hátra, amíg elkészült. Mindenki izgalommal, és egyre hangosabban korgó gyomorral várta a kóstolást. Főleg jómagam, akinek ez volt élete első bajai halászleve.

img_9924_540x405.jpg

img_9927_540x405.jpg

Még most is összefut a nyál a számban, ha ránézek a képekre. Hát még akkor, amikor Misi levette a tűzről, és nekiállt tálalni. A tálalás is elsőrangú volt. Agyagtányérból ettük a halászlevet. Pont úgy, ahogy illik. Ugyanis megtudtam, hogy először az úgynevezett gyufatésztát teszik a tányérba, majd következik a hal, és végül a halászlé leve. Misi elmesélte a tészta történetét is. Ugye mint tudjuk, Baja térségére jellemző, hogy a halászlevet tésztával eszik. A története a régmúltra vezethető vissza, amikor Baja halászai és molnárjai csereberéltek. Előbbiek a halat adták, utóbbiak a tésztát. Egy biztos, az utókor csak jól járt ezzel.

img_9942_540x405.jpg

img_9944_540x405.jpg

Misi halászleve annyira ízlett, hogy még egyszer kértem belőle. Életemben még nem ettem ennyire lassan. Ki akartam élvezni minden egyes kanál tartalmának ízét. Mire végeztem, mozdulni nem bírtam. Kénytelen voltam egy pohár fröccsöt utána küldeni, hogy a kulináris élvezetből felébredjek.

img_9949_405x540.jpg

Levezetésnek tettünk egy sétát a Sugovica (Kamarás-Duna-ág) partján a többiekkel. Dorottyával pedig kitaláltuk az "emeletes szelfi"-t. Természetesen a képen látható, kiváló ízvilágú kézműves sört egyébként Dorottya csak addig a pillanatig tartotta a kezében, amíg én fényképeztem. Az este további részében sajnos több fényképet nem készítettem, mert lemerült a telefonom. Pedig érdemes lett volna megörökíteni a szerbiai körtáncot, ahol próbáltuk elsajátítani a tánclépéseket. A tánc után mindannyian elköszöntünk Misiéktől, akiknek még egyszer köszönöm, hogy megismerhettem az immár hungarikummá vált, bajai halászlevet. A csapat bőven éjfél után ért vissza a szállásra.

img_9953_540x405.jpg

Másnap a reggeli összeszedelőzködés után nekivágott a csapat az aznapi távnak. Keselyűsig terveztünk eljutni, ami az igazolófüzet szerint 21,5 kilométer távolságra volt Bajától. Előbb azonban át kellett jutnunk a Dunán. A bajai Türr István-híd feljárójánál található egy emlékeztető tábla, mely az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak állít emléket. 1921-ben itt szállt hajóra, és hagyta el az országot. Sajnálatos módon, az akkor megfogalmazott intelmét ma sem tudták teljesíteni a magyarok: "Magyarok, próbáljátok jobban szeretni a Hazát, mint ahogy egymást gyűlölitek."

img_9955_405x540.jpg

A híd közepére érve megálltam kicsit, és letekintettem a Dunára. Egyben a múltamra is visszatekintettem, hiszen ez a folyó jelentette azt a tizenöt évet, amit rajta, valamint a közelében töltöttem. Baján is többször megfordultam szárazon, és vízen is. De elég is volt a visszaemlékezésből, tovább kellett lépni, hisz várt ránk a jövő, jelen esetben a Dunántúl.

img_9960_540x405.jpg

Átkelve a Türr István-hídon, folytattuk az utunkat a Vén-Duna partján, majd a Rezéti-Holt-Duna partján. Ez a terület már a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képező Gemenci-tájegység része. Többségen ártéri erdőkön vezetett az utunk, mi pedig kellőképpen fel is voltunk készülve a kéretlen látogatókra. Reggel ugyanis befújtuk magunkat szúnyogriasztóval. Jól is jött, amikor egy kis pihenőt tartottunk a Duna parton.

img_9964_540x405.jpg

A Pörbölyi Ökoturisztikai Központhoz eljutva tartottunk egy nagyobb pihenőt. Itt található a híres Gemenci Erdei Vasút. Mivel Tóni - és a csapat nagy része - még sosem ült gőzvasúton, úgy döntöttünk, hogy egy rövid szakaszon kipróbáljuk.

img_9973_540x405.jpg

img_9983_540x405.jpg

img_9986_540x405.jpg

Napi végcélunk a Holt-Sió partján lévő Keselyűsi Fogadóépület volt, ahol ismét egy fantasztikus új épület várta a turistákat. Mi a teraszán terveztük a sátrakat felhúzni az éjszakára.

img_9999_540x405.jpg

img_0013_540x405.jpg

Ahogy a sátrakat felállítottuk, rögtön éreztük, hogy ezúttal társaink is akadnak az éjszakára. Rengeteg volt ugyanis a szúnyog, sőt egy-két bögöly is megzavarta időnként a nyugalmunkat. Vacsora előtt még ellátogattunk a Holt-Sió partjára, ahol a nemrég épített négyszintes kilátó tetejéről szemléltük a vízparti életet, hallgattuk a vízparti madarakat. Sajnos a Gemenc híres madarát, a fekete gólyát nem tudtuk megpillantani, ezúttal rejtve maradt.

img_0001_540x405.jpg

img_0003_405x540.jpg

img_0007_540x216.jpg

img_0008_540x405.jpg

A vacsoránál már csak négyen maradtunk, ugyanis Móni és Timi hazautaztak. Mi is hamar nyugovóra tértünk, és miután levadásztam a sátorba besurranó három szúnyogot, az álmunk nyugodt is volt. Reggel újult erővel indultunk meg az előttünk álló utolsó Alföldi Kéktúra szakaszra. Az igazoló füzetben  még a régi útvonal van benne, ám azóta kisebb változtatás történt. Időnként egymásnak ellentmondó jelekkel, felfestésekkel találkoztunk. Utunk nagyrészt a gáton haladt, ahol épp tehenek legelésztek.

img_0018_540x405.jpg

img_0030_540x405.jpg

Éreztük a nap hevét rendesen, ahogy az árnyék nélküli gáton haladtunk. Mint ahogyan Arany János is megénekelte a Toldi első énekében, valóban tikkadt szöcskenyájak legelésztek a kopár szik sarján.

img_0022_540x405.jpg

A távolban azonban már látszódott az alföldi síkság végét jelző, dombság. Véget ér hát lassan az egyhangú sík vidék. A pecsételőhelyünk a Bárányfoki Kiránduló Központ területén volt, ahol a sváb Waldemar úr, a központ tulajdonosa körbevezetett minket. De mindenek előtt enyhítettük a szomjúságunkat, mely az én estemben egy pohár hideg fröccs volt. 

img_0041_540x405.jpg

img_0048_540x405.jpg

Megtekintettük a közelben lévő, hajdani Bárányfoki Múzeumot. Az épületet az 1896-os millenniumi kiállítás részeként Budapesten építették fel, ahol nagy tetszést aratott a gyönyörűen megmunkált fenyőfa anyagával, zsindely tetejével. A pavilonban az Osztrák Magyar Monarchia vadásztrófea gyűjteményét állították ki. A kiállítás után az épületét Szekszárd központjában állították fel, nyári sörözőként működött. Jelenlegi helyére 1970-ben került, ahol ismét trófea kiállító teremként működött. A műemlékvédelem alatt álló épületet 2002-ben újították fel, ám azóta kirabolták a gyűjteményt, és ismét bezárt. Sajnos a korábbi felújítás nyomai nem látszanak. Szomorú volt látni egy ilyen szép épület pusztulását. A vendégkönyvébe 2012-be írtak utoljára, ezért mi folytattuk egy újabb bejegyzéssel, hátha elindítunk egy újabb folyamatot.

img_0040_540x405.jpg

img_0039_540x405.jpg

Elbúcsúztunk Waldemartól, és folytattuk utunkat a rekkenőségben. Több embertől is hallottunk a Szekszárd melletti Csörge-tóról, hogy ott milyen jókat lehet fürödni. Mindannyian vágytunk egy jó kis pancsolásra. De addig volt még mint gyalogolnunk. Ismét olyan érzésünk volt, mint az Alföldön már többször. Úgy éreztük, hogy sohasem érünk oda. De a végén csak sikerült, és a hűvös tó kárpótolt mindenért. Több órát is el tudott volna lubickolni a csapat, de menni kellett tovább. 

img_0050_540x405.jpg

img_0054_540x207.jpg

img_0055_405x540.jpg

Mint láthatjátok, új társam akadt az úton. Mielőtt a tóhoz értünk volna, megpihentünk egy helyen, ahol bambusz is volt. Rögtön megragadtam az alkalmat, és a bicskámmal levágtam egy botra valót. Ilyet kerestem tavaly Costa Ricában is, de ott csak más fajta volt. Mivel a tavaly levágott 2. számú kőrisbotom annyira nem nőtt a szívemhez, mint az elődje, úgy döntöttem hogy a bambusz lesz a következő. Egyelőre pihentetem, szárítom, aztán megkezdem a díszítését. Hisz a világcsavargónak mindenképpen szüksége van vándorbotra. 

img_0065_540x405.jpg

Miután lehűsítettük magunkat, beértünk Szekszárdra, ahol az Alföldi Kéktúra utolsó bélyegzőjével belenyomtunk az igazolófüzetbe. Krisztitől elbúcsúztunk, majd mielőtt elindultunk volna a szállásunk felé, koccintottunk a célba érkezés örömére. 

img_0069_540x405.jpg

Szekszárd belvárosában volt a szállásunk, a Nádasdi Kemencés Fogadóban. Ahogy beléptünk, éreztük, hogy méltóképpen meg fogjuk ünnepelni az Alföldi Kéket. Jól esett lehuppanni a kényelmes ágyra, és birtokba venni a fürdőszobát.

img_0075_540x405.jpg

img_0078_540x405.jpg

Miután lemostuk az út porát, ideje volt nyakunkba venni a belvárost. A gyomrunk ugyanis hangosan jelezte, hogy ideje vacsorázni. Tónival áhítoztunk egy jó tányér pacalpörköltre, savanyúsággal. Elsőre nem sikerült helyszínt választanunk, ezért körbe sétáltuk a belvárosi sétáló utcákat.

img_0094_540x405.jpg

img_0101_540x405.jpg

img_0109_540x405.jpg

Anikónak hála, Tónival egyen pólónk volt, melynek színe jelképezte a Kéktúrát. A rajta lévő feliratok pedig, melyek különböző nyelvűen üdvözöltek, valamint búcsúztattak, szimbolizálták az Alföldi Kéktúra búcsúztatását, és a Dél-dunántúli Kéktúra üdvözlését. 

img_0087_540x405.jpg

A vacsoránkat végül a Szász Étteremben szolgálták fel, ahol nagy meglepetésünkre teljesült a napi kérésünk. Tónival ugyanis egy-egy tál pacalt ettünk, savanyúsággal. Hozzá természetesen a méltán híres szekszárdi vörösbort ittuk, de mindenek előtt egy kupica sárgabarack pálinkával koccintottunk.

img_0112_540x405.jpg

img_0120_540x405.jpg

Véget ért hát Tóni Alföldi Kékje. Az enyém aligha, mivel jó pár pecsétet kell még az alföldi igazolófüzetbe gyűjteni. De már kinyitottam a DDK-s igazolófüzetet is, mivel egy alkalommal ott is elkísérem Tónit. Sajnos többször nem lesz alkalmam, mert kezdődik a 4. Via Unitariana. De előtte még lesz pár program ...

Szólj hozzá!
2016. július 03. 22:57 - sandor80szabo

Alföldi Kéktúra (Szarvas - Nagymágocs)

2016. július 03. (vasárnap) 21:15 (UTC+1) - Budapest

Ismét egy hét elteltével, utólag írom meg a legutóbbi túrámat. Június 25-26 között csatlakoztam ismét Tóniékhoz, az Alföldi Kéktúrán. Ezúttal Szarvas és Nagymágocs közötti szakaszon. Most nem előtte lévő nap utaztam le a helyszínre, hanem aznap. Budapestről busszal értem le Szarvasra, ahol Anikó és Laci már vártak rám. Róluk írtam már a legutóbbi bejegyzésben. Jó volt, hogy Ők is mostanra időzítették a túrázást. Tóniék már az előző nap megérkeztek Szarvasra, és az OTP nyaralójában lettek elszállásolva. Maga a nyaraló a Szarvasi-Holt-Kőrös partján volt, szemben a Szarvasi Arborétummal. 

img_9776_540x405.jpg

img_9766_540x405.jpg

Ahogy odaérkeztünk, a társaság már ébren volt, túl a reggeli kávén is. Az egyre erősödő hőség ellen többen is a hűs Kőrösbe mártóztunk. Volt aki csónakkal szált vízre, más anélkül, de a mentőgyűrű is előkerült.

img_9774_405x540.jpg

img_9770_540x405.jpg

Miután kicsit lehűtött minket a Kőrös, áteveztünk a túlpartra, és szétnéztünk kicsit az Arborétum területén. A 82 hektáron elterülő területet a 19-ik században Bolza József kezdte el befásítani, és kialakítani az Arborétumot. Mamut- és páfrányfenyőket szállítottak szekerekkel Bécsből, és ültették el a Kőrös partjára. Megtalálható itt a Föld majd minden tájáról származó növény. Mintegy 1600 fa és cserje, 250 féle lágyszárú növény. Rovarvilága is gazdag a 415 rovarfajtájával. A mintegy 100 különböző madárfaj mellett egyéb állatfaj is előfordul.

13501985_10209350297412563_7005871815219929091_n_304x540.jpg

Már javában dél körül járt az idő, és a nap egyre jobban melegített. Kánikula volt a javából, amikor megindultunk Eperjes felé. Úgy döntöttünk, hogy a Szarvas - Nagymágocs közötti szakaszt ketté bontjuk. Eperjesről vissza Szarvasra, majd másnap újra Eperjesről Nagymágocsra. Így többen bevackoltuk magunkat a kisbusz hátuljába, és megindultunk az eperjesi kiindulási pontunkra. 

img_9856_540x304.jpg

Itt tudtam meg, hogy az utóbbi hetekben többször is előfordult, hogy Tóniékat a hatóságok ellenőrizték. Az Alföldi Kéktúra útvonala a magyar-román határvonalat többször is megközelíti, így a hatóságok azt hihették a hátizsákos túrázókról, hogy egy mingráns csoport. 

img_9780_540x405.jpg

Eperjesen épp egy kisebb rendezvény volt, a település maroknyi lakóinak. Mi pecsételtünk, majd megindultunk a Kéken. Előttünk a végeláthatatlan síkság, távolban egy-két tanya, kétoldalt gabona föld. A nap pedig továbbra is hevesen sütött.

img_9784_540x405.jpg

A csapat földúton haladt, amit néha megszakított egy-egy sáros, vizes szakasz. A kéktúra jelzések továbbra is elég hiányosan voltak felfestve, és a kereszteződéseknél nem mindig egyértelműen jelezték az irányt. Időnként a szokásos eligazító táblák adtak útmutatást.

img_9787_405x540.jpg

A nap melegének hatására megnövekedett az ivóvíz fogyasztásunk is. Késő délutánra már a vizünk is meleg volt. Épp jókor jött, hogy egy közbeeső majorban, az ott dolgozó alkalmazott megajándékozott minket pár üveg hűvös ásványvízzel. Késő este érkeztünk vissza Szarvasra, ahol a rendőrök újból ellenőrzés alá vontak bennünket. Ezúttal az én fejfedőm keltette fel a figyelmüket, mely tényleg úgy nézett ki, mintha egy arab fejfedő lett volna. Egy textil pelenkával fedtem be ugyanis a fejemet, védve a naptól, és gondoskodva az izzadság törléséről. Ahogy megérkeztünk, nekiláttunk a finom lecsónak, valamint a hűvös fröccsnek, amivel a vendéglátóink, az OTP túracsapat tagjai leptek meg. 

img_9797_540x405.jpg

Másnap a reggeli után ellátogattunk a Kőrösvölgyi Látogatóközpontba és Állatparkba. Dél-Tiszántúl természeti értékeivel ismerkedhettünk meg. Egy séta során megismerhettük az eredeti ártéri növényvilágot, és meglepően gazdag állatvilágát. 

img_9824_540x405.jpg

13494970_10209350305332761_8814174165855171905_n_540x273.jpg

img_9858_540x540.jpg

Visszatérve az üdülőházba, megebédeltünk, mely esetemben egy jókora szelet zsíros kenyeret jelentett. Ebéd után elköszöntünk az OTP túracsapatától. Nagyszerű csapatot ismertem meg, akikkel remélem még túrázhatok együtt. Mi pedig Tónival felkészültünk a mai adat túrára.

img_9855_540x304.jpg

img_9857_540x304.jpg

A kiindulási pontig ismét gépkocsival jutottunk el, majd hátunkra véve a túrazsákokat, megindultunk Árpádhalom irányába. A vasárnapi időjárás már kedvezőbb volt, a nap csak előbukkant néha. Könnyebben is haladtunk a mezei úton, melynek két oldalán kukorica, búza, valamint napraforgó földek voltak. 

img_9831_540x405.jpg

img_9834_540x405.jpg

img_9839_540x405.jpg

Árpádhalomra érve nem tudtunk pecsételni, mivel a kéktúra bélyegző a helyi boltba volt bezárva. Maradt tehát a fényképes igazolás. Ugyanis ha nem lehet pecséttel igazolni a túrázó ottlétét, fényképet kell készítenie az ottjártát igazolva.

img_9836_540x405.jpg

A hátralévő kilométerek gyorsan elteltek, melynek közel felét aszfaltozott úton, naplementében tettük meg. Gyakran van olyan érzése az embernek az Alföldön gyalogolva, hogy a távoli falut sosem éri el. Így voltunk mi is, azt hittük sosem érünk be Nagymágocsra. Amikor meg beértünk, sosem érünk oda a település másik végére.

img_9848_540x405.jpg

img_9853_540x405.jpg

Az aznapi szállásra már este érkeztünk meg. A Nagymágocsi kastély kertjében lévő tó partján volt a szállásuk Tóniéknak. Mi ugyanis Anikóval és Margittal csak odáig kísértük Tónit. Legközelebb, ha minden jól alakul, Sükösd és Szekszárd közötti szakaszon folytatom Tóniékkal.

Szólj hozzá!
"A világnak szüksége van álmodókra és cselekvőkre. De mindenek fölött szüksége van olyan álmodókra, akik cselekszenek." Sarah Ban Breathnach
süti beállítások módosítása