2017. május 27. (szombat) 11:15 - 14:00 (UTC+1) - Mátrafüred - Kékestető

Ismét eltelt egy év. Mintha most lett volna, hogy befejeztem a 19. Kékes Csúcsfutás című blog bejegyzésem. Repül az idő az biztos. Következett tehát a következő Csúcsfutás, sorban a 20-ik, nekem a 3-ik. Ezúttal kicsit kevesebbet készültem, mint szoktam. De természetesen az idei indulók nagy része, ezúttal is alföldi volt. Még a verseny napja előtti héten megvolt a sokat várt gerinc CT vizsgálat, valamint annak az eredménye. Nagyon nagy baj nincs, ám ha nem vigyázok lehet. A porckorongsérv "előszobájában" vagyok. A múltkori esetet egy rossz mozdulat, megerőltetés okozhatta. Ez bármikor előfordulhat, így a jövőben elővigyázatosnak kell lennem. Így a sportok közül az úszást kell(ene) inkább gyakorolnom. Úgy is döntöttem, hogy egyelőre több futóversenyre nem fogok nevezni. Maradt az ideiek közül a Kékes, valamint a Tusnádfürdő. Az idei Kékes Csúcsfutásra, nagy örömömre ezúttal a szüleim is elkísértek. Ők vittek fel autóval a rajt színhelyére, Mátrafüredre, majd mentek tovább Mátraházára, elfoglalva a helyüket a verseny útvonala mellett.

Ezúttal, sajnos nem volt együtt a "klasszikus" Kékes Csúcsfutó csapatunk. Ezen a napon került megrendezésre ugyanis a 3. Tihanyi Félmaraton is, így Kinga, Kati és Erika ott voltak. Eredetileg az idei Kékes Csúcsfutás április 22-re esett volna, azzal a szlogennel, hogy "a hőség nem lehet akadály". Hát az nem is lett. A hó viszont igen. Az akkori télies időjárási viszonyok miatt, ugyanis el lett halasztva. Így esett egybe a két esemény időpontja. A már jól megszokott indulót ezúttal én hallgattam meg csak. A versenyzők még csak készülődtek, pihentek, bemelegítettek. Később már egyre többen lettek, és ismerősökkel is találkoztam. Bálint élete első Csúcsfutására, Zoltán hosszú kihagyás után a következőre készült.

A rajt hivatalos kezdete előtt elindultak a seniorok, azaz az idősebb csúcsfutók. Legtöbbjük már nemcsak a sokadik Csúcsfutásán, hanem a sokadik félmaratonján, maratonján is túl voltak. Utánuk következtek a Suhanj! kísérők, majd két részletben mi. Jómagam a második csoportba álltam. A választóvonal az 1 óra 20 perces tervezett idő volt. Úgy voltam vele, hogy valahol ezt az időt célzom meg, aztán lesz ami lesz. A legfontosabb az volt, hogy ne legyen semmi bajom.

A mezőny elindult, én pedig a magam tempójában kezdtem meg az emelkedőt. Sástóig nagyjából egy tömegként futottunk, onnan viszont kezdtünk fellazulni. A tavalyi évhez hasonlóan, a sástói frissítő pont után biztosította rendet Balázs, akinek egy pacsival honoráltam a nekünk nyújtott segítséget. Az időjárásra ezúttal nem volt panaszunk. Ildi néni - a mi személyes időjárás jósnőnk - ezúttal is kitett magáért. Ragyogóan sütött a nap. Időnként jól is fogott az enyhe szellő. Mátraházára érkezve újabb pacsik következtek. Először Édesanyámat és Édesapámat üdvözöltem. Esküszöm, jobban felfrissültem, mint bármikor korábban. Nagyon jó érzés volt Őket a pálya szélén látni. Óriási erőt kaptam, melyre a továbbiakban szükségem is volt. A mátraházai forduló előtt még egy tavalyi ismerőssel futottam össze. Itt Zoli biztosította a rendet. Ő sem úszta meg pacsi nélkül.

A hátralévő táv volt a Csúcsfutás neheze, ugyanis Mátraházától emelkedtünk rendesen. Idén is az volt az egyik célom, hogy ne gyalogoljak bele. Hála Istennek sikerült idén is. Sikerült, de nem volt könnyű. Főleg a vége felé. Amikor elhagytuk az aszfaltot, és rátértünk a sípálya végére, akkor különösen figyelnünk kellett. Nagy volt ugyanis az esés veszélye, a sok kavics, nagyobb kövek miatt. De ha feltekintettem, már láttam a célt, így minden erőmet összeszedve, következtek az utolsó lépések. A célban még hallottam ismerősöm, Gabesz biztatását.

Áthaladtam a célvonalon, s már jött is az SMS. Köszönhetően a modern technikának, már jelezték is, hogy a 11,6 kilométert, a 671 méter szintkülönbséggel, 1 óra 20 perc 31 másodperc alatt teljesítettem. Sikerült tehát a rajt előtti terv. Kértem, s megadatott.

Kicsit megpihenve, vártam a sorom a Csúcskő előtti fotózáshoz. Ezalatt befutott Bálint és Zoli is. Hárman képviseltük Domoszlót ezen a futáson. Hatalmas gratuláció Nekik. Főleg Bálintnak. Én ebben a korban azt sem tudtam, mi az a futóverseny. Ő meg egy félmaratonnal felérő versenyen van túl.

Lassan én következtem a sorban, így odaállhattam Magyarország legmagasabb pontját jelképező Csúcskövéhez. Ezúttal is csúcs volt ez az érzés. Kocsis Árpád versenyigazgató szavaival élve: bárhol futhatunk maratont, New Yorkban a Central parkban, vagy Budapesten a Lánchídnál, de Kékes Csúcsfutást csak itt futhatunk. Itt, Magyarországon, Mátrafüred és Kékestető között.

A csúcsfotó után következett a másik, szokássá vált Csúcsfutás utáni pillanat. Egy újabb hosszú sor kivárása után, egy kevésbé hideg, viszont annál drágább sör legurítása. Kortyolgatva a jól megérdemelt italomat, a sípálya felé vettem az irányt, és megindultam gyalog Mátraháza felé. Eszembe jutott a három évvel ezelőtti, akkori első Csúcsfutásom. Akkor döntöttem el végleg, hogy kilépek az akkori munkahelyemről, és elindulok. Idén sem történt másképpen, igaz, ezúttal hamarabb döntöttem. Május 23-ik napjától ugyanis a felmondási időmet töltöm a jelenlegi munkahelyemen. Mint ahogy említettem, aki szédül, az kiszáll. De hogy merre ezután? Erre a kérdésre jelenleg nem tudok egyértelmű és világos választ adni. Volna egy hosszabb, három éves lehetőségem a nagyvilágban, ám nem érzem magam úgy, mint három évvel ezelőtt. Magabiztosság nélkül pedig, nem biztos, hogy bele vágok. Minden esetre a mókuskerékből egyelőre kiszállok, és tartok három hónap szünetet. Ez alatt, mint korábban említettem, befejezem a Kéket. Kicsit még szaladok Tusnádfürdőn, majd pedig irány az V. Via Unitariana. S hogy utána mi lesz? Hogy látom-e jövőre is ezt a látképet, a Csúcsfutás után? Majd kiderül ...