2017. július 08. (szombat) 20:04 (UTC+1) - Domoszló

Másfél hónapja annak, hogy utoljára túrabakancs volt a lábamon, így hát ideje volt újra nekivágni. Mint bizonyára emlékeztek, újból szabad lettem. A családi találkozót megelőző napon volt ugyanis az utolsó munkanapom. Az erdélyi szabadidőt megtoldottam egy kis kolozsi feltöltődéssel, ahol a "bakalak" felújítását folytattam. Visszatérve elővettem hát a tavasszal vásárolt hátizsákot, és nekiindultam a legutóbbi Kéktúra végpontjához, Jásdra. Utam ezentúl Domoszlón kezdtem, mivel időközben felszámoltam a csepeli albérletemet. A korai járattal mentem, majd Budapesten átszállás következett a Veszprém felé tartó járatra. A második átszállásom Várpalotán volt, ahol az átszállásra másfél óra állt rendelkezésemre. Kerestem hát egy pékséget, és reggeliztem egyet.

Az indulás előtti napokban akadtam a fenti képre, mely a múlt század elején élő turista által betartandó, viselkedési normákat részletezte. A sajátos tízparancsolat, mind a mai napig megállja a helyét. Azért is osztottam itt meg, mivel magam is fontosnak tartom minden egyes pontját.

Beérve Jásdra, a pecsételőhelyen kezdtem, majd a közkútnál feltöltöttem az ivóvíz készletem. Ezúttal három darab, egyenként fél literes ásványvizes műanyag palackot. Eddig is vittem magammal másfél liter vizet egy-egy nyári túrámon, ám most először azokat három kisebb részre osztottam el. Jásdot elhagyva kezdtem érezni, hogy forró napok elé fogok nézni. Úgy döntöttem, hogy ezúttal nem rohanok. Kicsit a Camino-hoz hasonlóan fogok menni. Ha úgy érzem meg kell állnom, meg fogok állni. Nem akartam úgy elindulni, hogy végigrohanjak az úton. Ezúttal nem. Igaz, hétfőre volt programom Gyöngyösre, így szombatig terveztem ezt a Kéket. Jásd szélén található az egyik legősibb híres magyarországi búcsújáró hely. A Szentkút barokk-rokokó stílusú kápolnája előtt kicsit magam is megpihentem.

Szentkút után egy rövidebb szakaszon, kaszált réten keresztül vezetett. A nap már hevesen sütött, ám a hosszú túranadrágom magamon hagytam. Az erdőkben ugyanis gyakorta embermagasságú aljnövényzetben kell gyalogolnom. Második pihenőmet az úgynevezett Római-fürdőnél tartottam, ahol egy kicsit falatoztam is. A közelben található az egyik híres bakonyi betyár, Savanyú Jóska barlangja is. Egy nyári tábor mellett is elhaladtam, ahol épp rendezkedtek be a nemrég érkezhetett táborlakó fiatalok. Ekkor már erdős terepen haladtam, körültekintőn, emlékezve a legutóbbi vaddisznó esetre. 

Az egyik fordulóban ilyen matuzsálem korú fák mellett mentem el, melyek gyökerei nem mindennapi módon váltak láthatóvá az évek során. Ezúttal - annak ellenére, hogy hétköznap volt - sok túrázóval találkoztam. Volt aki családostul, volt aki egyedül, a lényeg, hogy gyakran látogatott Kék szakaszon voltam. Egy kerékpárossal is találkoztam, akivel együtt oltottuk szomjunkat a bakonynánai pecsételőhelyen. 

Elhagyva a falut, rövid ideig műúton folytattam, majd újra erdős, ligetes rész következett. A közelmúlt esős napjainak a nyomai még látszódtak, mivel volt egy-egy pocsolyás rész. Az aljnövényzet pedig néhol újból embermagasságú lett. Félúton voltam Bakonynána és Nagyesztergár között, amikor egy újabb túrázóval találkoztam. Nem a Kéken jött, hanem csak a környéket járta, helybéli lévén. Ő mutatta meg a hajdani kihalt, elpusztult község, Veimpuszta maradék romjait. Többször tanúja voltam már a Kék során, hogy egy elhagyott épületet mennyire vissza tudja hódítani a természet.

A Nagyesztergárig hátralévő távot már csak fél liternyi vízzel kezdtem meg. Úgy számoltam, hogy a meleg nyári napokon, körülbelül négy kilométer alatt fogyasztok el fél liternyi vizet. Mire beértem Nagyesztergárra, hozzáfogtam hát egy közkút kereséséhez. Fel is mentem a falu központjának számító templomhoz, ám nem találtam kutat. Visszafele vettem hát az irányt, elhaladva a szebb napokat is megélt Purgly-kastély mellett. Keresésem témáját ezúttal módosítottam, és ezúttal kocsma után néztem. 

Ezúttal szerencsésebb voltam, igaz a kocsma is a falu szélén volt, bár kurtának nem volt nevezhető. Úgy döntöttem a fogyó vízkészletem kiegészítem egy kis folyékony malátával. Egyben pihentem is egy fél órát, bepillantást nyerve a helybéli mindennapi eseményekbe. Napi utam végéhez közeledtem, a távolban már feltűntek a Zirci apátság templomának ikertornyai. 

Úgy döntöttem, hogy nem Zircen fogok éjszakázni, hanem a tőle nem messze lévő Kardos-réten. Egy kempinget jelzett ugyanis az igazolófüzetem, ezért gondoltam utána járok. A zirci vasútállomáson előtte még pecsételtem egyet. Rendes volt a bakter, mert a pecsét már el volt zárva a váróterembe. Kezembe nyomta a váróterem kulcsát, és megindult az épp érkező vonat elé, fogadni azt. A pecsételés után még feltöltöttem a kiürült palackjaimat, majd megindultam Kardos-rét felé. Végig a 82-es főút mentén hamar beértem a kis faluba. A templom után meg is találtam a Csalogány kempinget, ahol gyorsan be is regisztráltam. Rajtam kívül csak egy német család tartózkodott a kemping területén.

Következett a sátor felállítása, a jó forró zuhany, no meg a szokásos vacsora. Kellőképpen el voltam fáradva, így hamar álomba is merültem.