2017. július 20 (csütörtök) 12:26 (UTC+1) - Domoszló

Miközben vártam a badacsonytördemici vasútállomáson, hogy a telefonom töltődjön, sorra érkeztek be a vonatok. Tapolca felől is, de Budapestről is szállingóztak a túrázók. Volt aki több napra is tervezett, a hátizsák méretéből ítélve. Magam is neki indultam, végig a műút mentén, Szigliget irányába. 

Szigligetre beérve, kis kitérőt tettem a 12-ik században épült Avasi-templomromhoz. Időnként kénytelen vagyok egy-egy kitérőt tenni, mivel sok látnivaló nem közvetlenül a Kék mellett található. Rövid pihenő után folytattam a vár felé. Útközben az egyik Kéktúrát bemutató tábla, a Kék egyik halhatatlanjáról, Rockenbauer Pálról közölt pár adatot. A Másfélmillió lépés Magyarországon című dokumentumfilm sorozat, mely a Kéktúrát mutatta be, közismerté tette a természetjáró televíziós szerkesztőt. A nagyvilágban is sokfelé járt. Megfordult Indiában, Nepálban, az Antarktiszon, Amerikában, de még Óceániában is.

Útközben csodaszépen felújított, nádtetős házakat fedeztem fel. Gyönyörűek voltak egytől egyig. A helyi háborús emlékműnél magam is megálltam, tisztelegve az elesett katonák emléke előtt. Következett a pecsételőhely megkeresése, mely két helyen is található. Az egyik a vár alatti templom előtt, a másik a vár pénztára mellett. Az utóbbi mellett döntöttem, hiszen meg akartam nézni a várat.

A vár egy vulkanikus hegy kúpján emelkedik. Pannonhalmi bencés szerzetesek kezdték az építkezést, majd IV. Béla király folytatta, a tatárjárást követő időszakban. Később Török Bálint szerezte meg, és építtette át, bővítette ki. Része lett a végvár rendszernek a török időkben. Leghíresebb várkapitánya Magyar Bálint volt. Végzetét egy villámcsapás okozta, a lőszerraktár felrobbant. 1702-ben I. Lipót leromboltatta.

A várban szépen bemutatásra került a 16-ik századi mindennapi élet. Megtalálható volt itt a lakórész, a konyha, a fegyverraktár, a várbörtön, s még egy kis kápolnát is berendeztek. Utóbbiban magam is megpihentem egy kicsit.

Egyébként nagyon sokan voltak a vár területén. Olyan volt az egész, mint egy nagy hangyaboly. Sok turista látogatja meg Szigliget várát, mely az egyik legszebb vár az országban. Nem beszélve a csodálatos panorámáról, amely a várból észlelhető.

Lefele menet rengeteg autó sorakozott a vár alatti parkolóban. Sok volt azonban a kerékpáros is. Magam is a kerékpárúton folytattam, hisz az utam ott vezetett, végig a 71-es út mentén. A távolban látszódott a Szent György-hegy, ahova magam is tartottam. Az út mentén lévő almafa gondoskodott a napi gyümölcs adagomról.

A főútról hamarosan letértem, s a hegy felé vettem az irányt. A túraútvonal Hegymagas szőlői között vezetett, érintve egy-egy puccosabb pincészetet. Jó pár nagy nevet véltem felfedezni a környékbeli pincéket hirdető táblákon. 

Beérve Hegymagas részét képező településrészre, a Lengyel kápolnánál lepakoltam a hátizsákom egy időre. Miután az ott tartózkodó kisebb csapat továbbment, nekikezdtem a késői ebédemnek. Evés után mint tudjuk, jól esik a pihenés, így hát végigdőltem a pázsiton.

Pihenésem egy arra járó túratárs, Thair örökítette meg. Mellém telepedett, majd elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy mindketten túl vagyunk már a Camino-n. Sőt, Thair Grazból, a lakóhelyéről indult. Azon kívül pedig Ománba stoppolt el, szintén Grazból. Jelenleg pedig a Kéktúrát csinálja ugyancsak Grazból, lévén, hogy a Kéktúra Európa túrahálózatának szerves részét képezi.

Thair három bakancsot használt el, mire elérkezett Ománba. Korábban építészmérnökként dolgozott, ám egy idő után másra vágyott. Ő is ott hagyta a munkáját, és elkezdte a gyaloglást. Mivel öt nyelven beszél, tolmácsolni szokott, valamint írni. A magyarországi Kéket egészen Szegedig tervezte. Magam egy kis ajándékkal járultam hozzá, s rátűztem a táskájára az Édesanyám által varrt Kék szalagot. Több Kéktúrázó ismerősöm kapott belőle, s most Thair is büszkén viseli.

Elbúcsúzva Thairtól, folytattam az utam. A közeli Oroszlánfejű kútnál megtöltöttem friss vízzel a kulacsokat, majd következtek a szokásossá vált pincék, présházak, szőlők. Egy kis táblára lettem figyelmes, mely hirdette a felfrissülés lehetőségét. Egy kis házikó volt, amelyet a tulajdonos a kerttel együtt hangulatos kis hellyé alakított. Mint ahogyan maga is mondta, a panorámával már elkészült. Rendeltem egy pohár rozét, majd gyönyörködtem a kilátásban. Időközben csatlakozott egy újabb kéktúrázó, aki Tapolca felől járta az utat. Pár dolgot mondtunk egymásnak, az előttünk álló szakaszokról.

Egyébként a tulajdonos a közeljövőben egy teljesen új vendéglátó helyiséget tervez építeni. Kívánom, hogy az új épületben is ugyanilyen lelkesedéssel, vendégszeretettel tevékenykedjen, mint ahogyan jelenleg teszi. Ti pedig olvasók, ha a badacsonyi Szent György-hegyen jártok, feltétlen keressétek a Mennyország Kerthelyiséget. 

Következett a híres bazaltorgona. A környék hegyen sok található belőlük. Hajdan a forró láva, a gyors kihűlés hatására szétvált sokszögletű oszlopokra. Ezeket az időjárás tovább formálta, s napjainkra kialakították a helyenként 30-40 méter bazaltoszlopokat, melyek orgonasípszerűen sorakoznak egymás mellett.

A bazaltorgonák után tartottam egy "instant levesnyi" pihenőidőt. Bő másfél órám volt a napi végcélomhoz, Tapolcáig. Úgy voltam vele, hogy keresek éjszakára egy panziót. A hegyről lejőve, Tapolcáig végig a műút szélén vezetett a Kék jelzés. A város határánál tisztelegtem egyet barátom, Ecet tiszteletére, aki annak idején itt töltötte a sorkatonai szolgálatát. Szokták mondani, hogy sapka nélkül nem tisztelgünk, de hát volt rajtam kendő. Fejfedőként pedig elfogadható.

Szóval beérve Tapolcára, először szétnéztem a város központjában. Felfrissültem a köztéri csapnál, egy kicsit megpihentem a közkedvelt Malom-tónál. Eközben wifi jelre vadásztam, hogy szétnézhessek az interneten szállás ügyben. A böngészésnek nem lett eredménye, ugyanis csak drága szállásokra akadtam. A barátibb árral rendelkező szállások már foglaltak voltak. 

Nos tehát úgy döntöttem, hogy tovább állok. Először azonban be kellett ugranom egy pecsétre a vasútállomásra, ahol következett a szokásos telefontöltés, korsó sör páros. Úgy voltam vele, hogy a napi jutalomsör adagomat idő előtt iszom meg. Nem voltam ugyanis biztos benne, hogy találok-e még nyitva valamit Lesenceistvándon. Tapolcán egyébként kellemes meglepetés ért, amikor egy rég nem látott köszöntési formába botlottam.

Egy borozó döntött úgy, hogy a costa rica-i üdvözlést használja cégérnek. Annak idején Marvintől, a costa rica-i vendéglátómtól megtudtam, hogy ők ezt a kifejezést sok mindenre használják, nem csak üdvözlésre. Többek között arra is, hogy: fel a fejjel! Szóval én is azt mondtam magamnak, hogy pura vida! Meg lesz az éjszakai szállás helyem! S megindultam Lesenceistvánd felé ...