2017. augusztus 14. (hétfő) 20:43 (UTC+1) - Domoszló

Egy hete kezdtem hozzá a Kéktúra folytatásához. Mint említettem, Ricsivel terveztem folytatni, Baktakékről, egészen a keleti végpontig, Hollóházáig. Annak idején, 2015 őszén Baktakéken fejeztem be a keleti részt, amikor Tónit kísértem legelőször. Ideje volt hát visszatérni.

Kora hajnalban indultam busszal Domoszlóról, majd Egerben átszállva, tovább Miskolcra. Reggel kilencre már meg is érkeztem. Ricsivel az érkezésem után nem sokkal találkoztam is, majd miután megvettük a gázfőzőnkhöz a palackokat, koccintottunk is egyet a viszontlátásra, valamint az előttünk álló hétre. Esős idővel indultunk, de tudtuk, hogy a hét további napjára jó időnk lesz. Baktakékre délután egy órára érkeztünk meg, s miután pecsételtem egyet, hozzákezdtünk a gyalogláshoz. Ricsinek nem kellett pecsételnie, ugyanis ezeket a keleti szakaszokat már korábban bejárta.

A hátizsákokra felkerültek az esővédő huzatok, de inkább afféle elővigyázatosságból. Felhős volt az égbolt, azonban esni nem esett. A talaj sem volt annyira átázva, mint amikor legutoljára errefelé jártam. Hamar magunk mögött hagytuk Baktakéket, s közeledtünk Fancsal felé.

Beérve Fancsalra, a pincesoron találkoztunk pár vicces táblával. Az egyik tábla épp arra hívta fel az arra kerékpározó figyelmét, hogy ajánlatos valamelyik pincébe betérnie. A helyi Kéktúra tábla pedig nem éppen kék színű volt.

Egyébként sikerült egy kicsit nosztalgiázni is. Egyik fancsali lakó ugyanis úgy döntött, hogy egy székely kapuval díszíti a portáját, az arra járó nem kis örömére. Legalábbis az én örömömre mindenképp.

Közben az időjárás még jobbra fordult, kezdett előbújni a nap. Jobb kedvünk lett, főleg, hogy láttuk már az elkövetkező napok meghatározó helyszínét, a Zempléni-hegységet.

Ricsi épp egy cserkésztábor építéséről jött. Tagja ugyanis a szerencsi cserkészeknek, akik meghívtak minket a hét folyamán. Makkoshotyka mellett, Hercegkúton táboroztak, ahova szerdán terveztünk eljutni. Addig viszont volt mit talpalnunk. Egy azonban biztos volt. Magunk mögött hagytuk a Cserehátat, és elérkeztünk Encs városához.

Encs kisvárosa a Hernád folyó völgyében fekszik, a Zempléni-hegység előszobájában. Annak idején, a Rákóczi szabadságharc egyik fontos állomása volt. Mi megállás nélkül haladtunk át rajta, mivel Gibárton terveztünk megállni. Odáig terveztük az első napunkat. Mint említettem, Ricsi pár hónapja már bejárta az itteni Kéket, így könnyebb volt a szálláshely kiválasztása. Emlékezetből dolgozott ugyanis. Gibárton, a Hernád folyó partján fel is állítottuk a sátrainkat, viszont előtte elfogyasztottuk a jutalom sörünket, fröccsünket. Ki-ki a választásának megfelelően.

Nyugodt volt az éjszakánk. Nem keltünk korán, csak fél hétkor hagytuk el a sátrakat. Összepakoltunk, majd kényelmesen megreggeliztünk. Ezúttal reggelire forró vízzel kevert, ízesített zabkását. Korábban nem próbáltam ki a túra során, de Ricsi már jól ismerte. Utána jött egy bögre kávé, majd megindultunk Hernádcéce felé. Előtte még pecsételtem egyet a Hernád partján.

Hernádcécéig bő öt kilométert kellett megtennünk. Ezt javarészt sík területen tettük meg, szántóföldek, gyümölcsösök mellett elhaladva. Kezdtek megjelenni a gyümölcsösök, különösképpen a barackosok, ugyanis közeledtünk Gönc felé, mely ugye méltán híres a barackpálinkájáról.

Ahogy haladtunk, sokat beszélgettünk. Volt miről, hisz régóta nem találkoztunk. Tapasztalatot cseréltünk a különböző túracuccokról is. A távolban már szépen kezdett kirajzolódni Boldogkőváralja vára. Általános iskolás korom óta nem voltam errefelé. Akkor jártam a várban, de mára szinte semmire sem emlékeztem. Ideje volt hát újra ellátogatni. De előtte még volt egy kis falu.

Hernádcécén pecsételnem is kellett. A pecsét egy szépen kidolgozott, fadobozban volt elrejtve. A pecsét után tartottunk egy kis pihenőt is, s a kulacsunkat is megtöltöttük. Szépen karbantartott kis település volt Hernádcéce. 

A következő pecsét a boldogkőváraljai vasútállomásán volt. Maga az állomás épülete valaha szebb napokat is látott. Sok felé látok hasonlóan lepusztult épületet, és elszomorít a dolog. Valamit kellene velük kezdeni, kitalálni hogyan is hasznosíthatnánk őket. Továbbálltunk, s egyre közelebb került a vár. Csodálatos volt nézni. Még csodálatosabb volt közeledni.

Az idő kezdett egyre jobb lenni. Felhő egyre kevesebb volt, a hőmérséklet meg emelkedett. A szél azonban kissé fújt, így az ing maradt. Maga a Kéktúra útvonala nem ment be a várba, ezért mi megszakítottuk a Kéket egy ideig. A várba egy bekötőúton indultunk el. Mellettünk egyre több autós haladt el, mind a várba igyekeztek.