2018. június 09. (szombat) 14:05 (UTC+1) - Budapest

Egy hét elteltével írok a legutóbbi eseményről, mely nem más, mint a már jól megszokott Kékes Csúcsfutás. Sorban a 21-ik, nálam pedig a 4-ik. Igaz, hogy eddig csak kb. egy tucatnyi futóeseményen vettem részt, de bizton állíthatom, hogy nekem ez jelenti a leginkább várt eseményt. Alig telik el az egyik, máris várom a következő évit. Még előző este hazautaztam Domoszlóra, hogy kipihenten indulhassak szombaton. Reggelre a következő kép fogadott a telefon kijelzőjén.

Odakint pedig zuhogott. Az előrejelzés tehát nem jósolt valami biztatót, de tudtam, hogy Ildi néniben, a mi személyes futó-időjósunk idén is bízhatunk. Ezúttal is a szüleimmel indultam neki Mátrafüredre, de idén Hanna és Kinga is csatlakozott. A helyszínre érve Kingával kiszálltunk, ugyanis a többiek Mátraházára tartottak, a szurkolói "zónába". Rövidesen Kati is megérkezett, majd Angi és Bea, valamint Bálint és Zoli. Népes domoszlói csapat állt tehát készen a soron következő Kékes Csúcsfutáshoz.

Anginak és Beának ez volt az első Csúcsfutása, így kicsit izgultak. Bevallom, hogy kicsit így tettem én is. A sérülésem óta kissé hanyagoltam a futóversenyeket, s emiatt néha én is izgulok. Természetesen ez felfogható egy kis egészséges izgalomnak. Idén is két részletben indultunk, s a leges-legelején indultak a seniorok, valamint a suhanjosok.

A rajt után következett a már jól megszokott emelkedő. Ezúttal azonban kissé furán éreztem magam, rögtön a második kilométer magasságában. Eddigi futásaim során, a kezdeti kilométereknél izomfájdalom szokott jelentkezni, ám ezúttal a mellkasi tájékon volt valami furcsaság. Éreztem, mintha "kalapálna" a szívem. Úgy voltam vele, hogy a sástói pihenőnél meglátom, hogyan tovább. Sástóra beérve azonban helyreállt minden, lehet a frissítő pohár víz is jót tett. Egy gyors pacsi volt Balázzsal, a rend helyszíni őrével, majd tovább Mátraháza felé. 

Útközben összefutottam Bélussal is, aki szintén hazai pályán futotta élete első Kékes Csúcsfutását. Pár száz métert együtt tettünk meg, mint ahogyan Bálinttal, aki kora ellenére elképesztő tempót szokott diktálni. Én az ő korában azt sem tudtam, hogy mi a futás. Mátraházára érve újabb pacsizás következett, ahol ezúttal Édesanyám és Hanna biztatott minket. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is Zoli biztosította itt a rendet. Vele is pacsizás, majd irány az utolsó szakasz. Az a szakasz, amely a Kékes Csúcsfutás legjavának számít. Az utolsó előtti frissítőponton kellőképpen feltankoltam, majd egy nagy levegővétel után megiramodtam. Sosem tudom, hogy melyik a jobb, ha tudom mi vár rám, vagy ha nem tudom. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de azt is tudtam, hogy már háromszor megcsináltam. Itt volt hát az ideje a negyediknek is.

Idén is úgy szerettem volna feljutni a csúcsra, hogy nem gyalogolok bele. Szerencsére sikerült az elképzelésemet megvalósítani. Amikor megláttam a legutolsó részt, a sípálya rövid szakaszát, már tudtam, hogy megérkeztem. Még egy nagyobb levegővétel, majd az utolsó méterek után egy szöveges üzenet érkezett a telefonomra. A 11,6 kilométeres hosszú, 671 méter szintkülönbségű távot 01:26:36 idővel teljesítettem.

Beérkezésem után visszakanyarodtam a célegyeneshez, biztatni a többieket, akik szépen sorban érkeztek is. Nem kellett sokat várni, és mindannyian együtt álltunk be a sorba, hogy Magyarország legmagasabb pontjánál egy fénykép erejéig megpihenjünk. Még egyszer gratulálok mindenkinek! Isten hozott mindenkit a Csúcson!

Visszafele jöhetett a már jól megszokott séta a sípályán lefelé, majdnem egészen Mátraházáig. A Kékes torony előterében, a hagyományoknak megfelelően készült még pár fénykép.

Mátraházára leérve a kis csapatunk kettévált, majd pedig Mátrafüreden Katival ketten visszapótoltuk az elveszített kalóriát egy finom hamburger, valamint egy pohár sör formájában. Az időjárásra tehát idén sem volt panaszunk. A kezdeti esőcseppeket leszámítva, végig jó időnk volt. Olyannyira, hogy páran le is égtek.

Ez volt tehát a 21. Kékes Csúcsfutás, esetemben a 4-ik, mely számomra azt jelenti, hogy még tizenegy alkalom hiányzik a jubileumi klubtagsághoz. 15 teljesített alkalom kell ugyanis ahhoz, hogy valaki jubileumi Kékes Csúcsfutó lehessen. Ilyen volt többek között a kisújszállási Karcsi bácsi, aki a 83 éves kora ellenére, a kezdetektől évről-évre feljut a Csúcsra. Jó volt hallani tőle a visszafele vezető úton, a régmúlt idők Kékes Csúcsfutásainak eseményeit, s a rengeteg futóeseménnyel tarkított életútját. Még sok szép kilométereket kívánok Karcsi bácsinak!