Mielott nekikezdek a mai, azaz a 15. napnak,melyet ma irok meg, de nem ma tortent. Hu de belebonyolodtam, szoval ez a tegnapi nap tortenese, ma meg szombat van. Bocsi az ekezetek nelkuli irasert, de a spanyol billentyuzetet hasznalom. Ugyanis ma sincs wifi jelem a netbookhoz, ezert maradt a pendrive, es a rendelkezesre allo asztali gep, orankent 1 euroert. Mellettem filmet neznek, jo igy irni.

Tegnap elindultam fel hetkor Boadilla del Caminobol, a napi tav 26,3 km volt.Utam elejen csatlakozott Eva, es Vincenzo, meg a tobbiek. De hamar lehagytak. Utam egy csatorna mellett vezetett, mely 1753 es 1859 kozott epult. A vegen egy zsilip volt, ahogy neztem nem hajozhato.

Fromistaba beertem, kovetkezett a szokasos caffe con lecce, peksutivel. Majd tovabb Poblacion de Campos fele. Ott ujabb piheno, napi malata bevitel. Csinos pultosno szolgalta fel, kozben szolt a UB40, azonnal uzentem Bobbynak.

Ezutan elindultam, az ut ketteagazott, utolag lattam, hogy jol dontottem. Ugyanis amelyiken mentem, arnyekos volt, a masik alternativa anelkuli. Itt ismerkedtem ossze Anamariaval, a brazil menyecsevel. Egyutt mentunk be a celig, de keveset beszeltunk. Nem sokat tudott angolul, en meg annyit sem brazilul, de ment azert egy kis beszelgetes.

Utkozben ujabb templom, ujabb mecses, ezuttal az ismeroseimert. Alulrol a masodik sor, balrol az elso. Alatta Anamarianak a 4 db. Neki tobb ismerose lehet.

Utunk vege fele egy epp vetomagot szoro geppel talalkoztunk, jutott nekunk is. Remelem nem csirazik ki majd valami, valahonnan.

Beerve a varosba, a Santa Maria del Camino szallasra mentunk, az apacak uzemeltetik. Rogton teaval fogadtak, es egy nagy adag mosollyal.

Esti programot nem akartam kihagyni, ezert a gyors erkezes utani program utan ki a hely coop-ba, vasarlas, majd fozes. Hagymas bab volt Sancho modra. Majd jott egy ismerkedes, gitarozas, enekles kozosen. Imadtam, ahogy enekeltuk a Guantanamerat. 

Majd kovetkezett a templomi esti mise. Urvacsorat is vettem. En a reformatus, unitarius poloban, katolikus urvacsorat. Mi ez ha nem okumenikus.

Es ezutan kovetkezett a meglepetes. Aldast kaptunk a mise utan. Mi zarandokok. Kaptunk egy kezzel keszitett ajandekot, es aldast, mely ugy nezett ki, hogy fejemre keztetel, kereszt rajzolas az ujjal a homlokra. Miutan megkaptam alig tudtam kimondani a gracias szot, akkora gomboc volt a torkomban. Menni sem nagyon tudtam a szemem miatt. Valoszinuleg belemehetett valami.

Aki pedig megaldott. Orokke emlekezni fogok.

Az este tovabbi reszeben kozos vacsora, majd nyugovora teres. Marmint a tortentek utan megprobaltam. Nem volt konnyu.

Még adós vagyok egy képpel a tegnapi vacsorámhoz. Ismét paella. Nekem bejött ez az étel. Nem egy bonyolult. Bár Paco azt mondta, hogy az éttermi meg sem közelíti a valóságot. Majd ha meglátogatom őket, meg mutatja milyen egy hamisíthatatlan paella. Már várom.

Reggel mire felébredtem már a fél szoba készülődött. A másik fele meg morgolódott. Valóban kicsit hangosan készülődtek. Sok ember nincs tekintettel a másik társára, aki később indulna. Nem igazán szellemül át sok ember az út során. Ugyanazokat látom, tapasztalom, mint a jól megszokott életben. Tapossuk egymást, nem foglalkozunk mással.

Én is elkészültem, gondoltam megiszom az utolsó előtti instant kávémat. A vizet általában a mini merülőforralómmal szoktam a bögrébe felforralni. Tettem ezt most is, de a legnépesebb ázsiai ország által legyártott "minőségi" darab megadta magát, jó nagy hang, és sötétség kíséretében. Bizony, a bizti le lett csapva rendesen. A konyha félálomba szenderült, pár lámpa égett csak. Mivel a spanyol-magyar úti-szótáram nem tartalmazta az áram megszakító kifejezést, úgy döntöttem angolosan távozom. Majd kávézom később.

Egyre később kezd virradni. Már kb. egy órája gyalogoltam, mire elértem San Anton templom romjaihoz. Érdekes, hogy a műút a hajdani templomon vezet keresztül.

A mellette lévő házon vendég csalogató kis tábla.

Ezt követően lassan feltűnt a távolban Castrojeriz vára. Mármint annak csak a romja. Anno a nyugati gótok alapították, később jelentős szerepe volt a keresztény-mór küzdelemben. Később szerepét vesztette.

Itt tartottam első pihenőmet. Caffe co lecce, azaz kávé tejjel, meg hozzá péksüti. Pacsi Vincenzóval, majd elindulás. Jó egy kilométer után dejavú érzés, mintha hiányozna valami. Igen, ismét a bot. Irány vissza a reggeliző hely. Lassan a vissza táv is meg lesz így.

A településen sok az eladó ház. Nem lenne rossz egy ilyet vendégháznak berendezni…

A templomok sokszor eléggé gazosak, néha néha ki lehetne gyomlálni őket.

A települést elhagyva következett egy jó kis emelkedő, a 913 méter magasföldre. Felérve újabb pihenő, dobozos üdítő, két banán. Csodálatos látkép vissza fele, és előre.

Egy jó óra után egy pihenő hely következett, forrásvízzel, majd újabb kietlen táj után Itero De la Vega.

Újabb körzethatárhoz érkeztem. Borgos és Palencia határához. Modern és régi tábla jelezte a határt.

A templomok tetején gyakran van gólyafészek, itt még lakójuk is volt.

Aztán egy hosszú, árnyék nélküli, köves út következett egészen a napi végcélomig, Boadilla del Caminoig. Beérve szállást találtam, medence is volt, wifi jel is, így pótlásra került 4 napi anyag. Néhány kép a szállásról.

Elég rossz nem?!

A botok, cipők várják a folytatást.

Szóval ez volt a 14. napom. 445,4 km van még hátra az útból.

Végezetül egy kép. TZH! Ha meg tudod fejteni, mi látható a képen, nagyon megköszönném. Kb. 1,5 méter x 2,5 méteres fadarab. Kettő van belőle. Mint egy ajtószárny. És amiket látsz, benne apró kövek, és kovácsolt van kapcsok, szegecsek, karmok. Mire használhatták? Bízom benned!

Camino 13. nap

Reggel fél 6-kor keltem, hogy kipróbáljam milyen korán indulni. Hatkor már az utcán voltam. Érdekes sötétben botorkálva keresni a jelet. Első voltam sokáig, majd hirtelen a semmiből egy nagyobb csapat megelőzött.

Sokat kellett menni az első faluig, Tardajosig. Ott ittam egy tejeskávét, megettem hozzá a maradék csokis kekszemet. Találkoztam „Misivel”, és Junnal. Gyorsabbak voltak, lehagytak. Nem csak ők, sokan. Osztottam, szoroztam, lehet megint rossz vége lesz. De majd csak kialakul valahogy, gondoltam.

Következett Hornilos del Camino. Nem álltam meg, csak vizet inni, kulacsot tölteni. Az oldtimer hasonlít a Fiat 500-hoz, de ez Seat volt.

Az út kavicsos volt, volt gabonaföldeken keresztül, tűző napon. Nem volt sem szeder, sem füge, sem szőlő. A végére már vizem sem. De a cél, Hontanas már nem volt messze.

Egy völgyben helyezkedett el, elrejtve a vándor szeme elől magát.

Beérve összefutottam éjjeli szobatársammal a hostelből. Most volt szabad hely, nem is rossz helyen. A wifi kicsit akadozik, lassú a fel-le töltés. Jó lenne a blogot naprakészre varázsolni.

A mai nap bebizonyította, hogy ha türelmesek vagyunk, megkapjuk amit várunk. Akkor, és amikor annak ott az ideje. Mint ennek a képnek Ekka, melyet ma láttam útközben. Ha jól tudom az egyik kedvenc virágod.

Az éjjelem nyugodt volt. Nem használtam a füldugókat. Szobatársaim: egy német srác és egy norvég házaspár. Este nagyon esőre állt az idő, villámlott is, de reggel nem volt gond. Bár a ruhák csak félig száradtak meg, indulni kellett. Ilyenkor a hátizsákos utazó fogja a ruháit, és a hátizsákjára erősíti különböző módszerekkel, ugyanis a nap során megszárad.

Úton kifele a faluból találkoztam Fredericcel, együtt másztuk meg a Matagrandet (1081 m), majd az ott található kb. 10 méter sugarú labirintusba kezdtünk körbemenni. Ott találkoztam az amerikai családdal ismét. Immár e-mail csere is.

Majd utunk lefele vezetett Cardenuela felé. Az ezt követő faluban, Orbanejaban reggeliztem az amerikaiakkal. A grafitit elnézve én is hasonlóan érzek néha.

Következett Castanares, megnéztem a kis kápolnát.

Majd mellém szegődött Alvaro, Brazíliából. Látásból már több napja ismerjük egymást, de még nem beszéltünk. Ketten mentünk tovább Burgosz felé, a patakparton kicsit megpihentünk.

Burgoszba beérve először a katedrálist akartuk megnézni, utána menni a szállásra. Ez volt a hiba. Ugyanis amíg mi szétnéztünk odabent, a szálláso(ko)n nem maradt üres hely.

A katedrális viszont elképesztően gyönyörű volt. Maga a tömény aranyozás továbbra sem tetszik. Catedral de Santa Maria. 1221-ben kezdték el építeni, és a 16. században fejezték be.

Szóval nem volt mit tenni, szállás után kellett néznünk. De addig is előbb egy sör. Nem aggódtunk.

Meg is találtuk, egy 6 ágyas hostel változatában. Többen jártak így mint mi. Saját szemünkkel láttuk, hogy beérkezett egy busz, leszálltak róla az emberek, majd be a szállásra. Gondolom el voltak fáradva, mint mi. Persze a rajtuk lévő övtáska biztos nehezebb volt. Sok „féle” camino van ezek szerint. Alvaroval maradtunk a mi verziónknál.

Nyakunkba vettük a várost, közben összefutottunk Nadine-al, majd közösen beültünk egy étterem teraszára. Jó kis este lett, egyben ott is vacsoráztunk. Majd vissza a hosztelbe. Másnap korán akartam kelni. Alvaro és Nadine marad még egy napot Burgosban. Én tovább állok.

Ébredni egy fiesta után. Mármint megpróbálni. Rájönni, hogy nem sikerül. Mire felébredtem, már fél hét is elmúlt. Csak Laura és Paco volt még a szobában. Negyed nyolcra el is készültem a bakancs pucolással, és az instant kávét is bekortyoltam. Lassan ki is ürülök a készletből. Nem is baj, kevesebb lesz a súly.

Magam mögött hagytam a szállást, nekivágtam Beloradónak. Még látszódtak a tegnap esti fiesta nyomai, egy két fiatal még mindig az utcán „sétálgatott”, kezében boros pohárral.

Az első megálló Tosantos lett volna, de nem volt nyitva semmi, így mentem tovább. Nem szoktam reggelizni az elindulás előtt, csak az instant kávé. Általában az első megállónál állok meg egy bocadillosra és egy tejeskávéra. A bocadillos bagettbe tett különféle tortilla. Ez a megálló most Villambistiaba volt.

Espinosa del Caminoba beérve rögtön egy Lada Nivát találtam. Szerették a spanyolok is. 

Utam továbbra is a volt gabonamezőkön át vezet. Eddig nem igazán találkoztam a „kedvenceimmel”, de egy példányt most találtam. Már a túlvilágon ijesztette a hozzám hasonlókat.

Villafranca-Montes de Oca-ba beérve útba ejtettem egy vegyes boltot. Kifogyott a tusfürdőm és a folyékony mosószerem. Kettő helyett vettem egy szappant. Back to the future. A boltban újra össze futottam Danutával és Conorral. Velük volt Santiago Savoyából. Együtt folytattuk utunkat. Megálltunk egy kis pihenésre, pár falat, és pár korty víz. A forrásnál nem iható tábla volt kihelyezve, de kiderült iható, csak nem klórozott. Tehát egyszerű forrásvíz. A legjobb. Időközben Conor elővette a késkészletét. Nem semmit cipel.

A Montes de Oca hegyen keresztül vezetett az utunk. Santiagoval sokat beszélgettem, ketten lemaradtunk. Hasonlóan gondolkodik. Közben megérkeztünk San Juan de Ortega-ba, a könyvem szerinti állomásomra, de én egy rövid templom látogatás és sör után tovább álltam.

Útközben összefutottam Frederic-el, egy francia sráccal. Ő nem alszik szállásokon, hanem a szabadban. Vele elbeszélgettem az Agés-ig, ahol megállni szándékoztam, de szabad szállást nem találtam. Kicsit elszomorító, hogy olyanok előztek meg, akik egy kis táskával, vagy övtáskával kényelmesen sétáltak, a cuccuk mikrobusszal lett szállítva. Gondolom ők azok, akik majd otthon beszámolnak, hogy mennyire nehéz volt az út.

Nem volt más, tovább kellett állnom. Következő lehetséges helyszín Atapuerca volt. Aki az őskorkutatásban jártas, tudja, hogy mi is van ott. Jelentős régészeti feltárások folytak a ’90-es években, a Homo antecessortól származó több mint 800 ezer éves csontmaradványokat találtak. Szóval ha az ősember talált Atapuercan szállást, talán nekem is sikerül. És valóban találtam. Nem is rosszat, sőt, jobbat mint ami Agésben láttam. Leraktam a cuccomat, nyomás ki vásárolni, mielőtt a bolt bezár. Itt futottam össze ismét Fredericcel, és itt ismerkedtem meg Sergannal, a horvát tengeri hajóskapitánnyal. Hárman boncolgattuk a világ dolgait a magunk módján, pár üveg Estrella kíséretében. Lehet, hogy Fredericcel beállunk matróznak Serganhoz?

Tegnapi naphoz egy kis mese, mely elmaradt. Santo Domingo de la Calzada városa híres a baromfipárról, melyet a templomban őriznek. De hogy honnan is ered e legenda. Lássuk.

Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl, élt a 14. század körül egy német zarándok, akinek a szülei alapították az első megállót Santo Domingóban. A fiatalember megtetszett a gazda lányának, ám a srácnak nem jött be a menyecske. Erre válaszul a csaj lopással vádolta. A srác kötélen végezte. Mire vissza tértek a szülők, a település szélén találták élve a srácot, mivel Santo Domingo válla tartotta. Erre beszámoltak az épp csirkét vacsorázó bírónak, aki azt mondta, hogy a srác annyira halott, mint a sült csirkék a tányéron. Erre az állatok nagy rikácsolással életre keltek.

Ennyit a meséről, azonban a szállás udvarán őrzött kakasok valóban rikácsolással ébresztettek. Amúgy is füldugó nélkül aludtam, melyet a szobámban lévő horkolók próbára is tettek. Nem volt egy nyugodt alvás.

Mára 23,5 km várt, a cél Belorado. Ez már Kasztília - Leon körzet. Az eddigi Logronoig Navarra, és Logronotól idáig La Rioja autonóm körzet. Ma fogok belépni Spanyolország éléskamrájába. Kifelé a városból bepillantást nyerhettem a spanyol pásztorkodásba.

Közben ilyen útitárs is volt.

Ha már az útitársaknál tartunk. A mai ismerkedés: Danuta Németországból, és Conan Írországból.

Conan meghívott minket egy-egy kávéra az első megállónál, Granónnál. Utána végig beszélgettük az utat. Írként szimpátiából hordja a baszk zászlót. Erdélyre is hasonlóképpen gondol. Danutának megemlítettem, hogy nekünk is van egy olimpikon Danutánk. Közben meg-megálltunk egy két, helyen. A locsolásról egyből kiderült, hogy mindhármunk egyik kedvenc filmje az Út a vadonba (Into the wild). A szitu, amikor a locsoló alatt borotválkozik a srác. Conorral be is mentünk. Somewhere over the rainbow.

Közben átmentünk a határvonalon, ezennel hivatalosan is Kasztíliában voltunk.

Villamayor del Rioba beérve tartottunk egy kis pihenőt, volt időm fényképezni is.

Kifele menet furcsa érzésem volt, hirtelen hiányérzetem támadt. Nem volt nálam a botom, a kútnál hagytam, spuri vissza. Danutától és Conortól elköszöntem. Bakancsban, fájó lábbal lenyomni egy sprintet nem túl jó érzés. De a bot végül meglett, immár másodjára Pamplona után. Eléggé egyedi, sokat úgy sem tudták volna rejtegetni. A lopás amúgy sem jellemző a Caminón. Bár az ördög sosem alszik.

Következett az utolsó napi szakaszom Beloradoig, mintegy 5,5 kilométer. Természetesen ismételten learatott gabonamezők mellett, tűző napon.

Szállásnak ismét egy medencével rendelkezőt néztem ki magamnak. Rögtön a település elején volt. Itt találkoztam újra Laurával és Pacoval. Továbbá itt szállt meg Jun, Vincenzo, Kevin is. Megannyi régi ismerős.

Napi rituálé elvégzése után csobbantam a medencében, majd neki álltam a blognak. Sajnos akadozott a wifi, ezért csak félig lettem kész. Közben Laura és Paco szólt, hogy a város főterén fiesta kezdődött, nem-e nézném meg. Megragadtam az alkalmat, nem bántam meg.

Előtte megnéztük a holnapi útvonalat. Hírességek tenyér, és talp lenyomatai mutatták az irányt, akik végigjárták a Caminót. Emilio Estevez, Martin Sheen, Vicent del Bosque.

Magáról a fiestáról annyit, hogy hasonló a mi ünnepeinkhez, mármint ami a vursli részét illeti. A többiben teljesen eltér. Telis tele volt a város főtere. Emberek különböző ruhákba csoportokat alkottak. Beültünk egy pofa sörre egy bárba, ahol „Misi” is csatlakozott. Közben ment a zene, özönlött a nép. Fiatalok, középkorúak, idősek, mindenki kint volt. 

Éhesek is lettünk, úgy döntöttük e problémát orvosoljuk. Az egyik étteremben tettük ezt, én egy paellát ettem első fogásnak, másodiknak krokettet salátával és hasáb burgonyával. A felszolgáló hölgy pedig Elena volt, Máramarosból. Kicsi a világ. 

„Hazafele” kicsit beszélgettünk, Lauráéktól meghívást kaptam Valenciába. Paco ígért egy „igazi” paellát. Úgy döntöttem, következő utamon élek a meghívással. A fieszta tűzijátékát már nem néztük meg, lusták voltunk kimászni. Amúgy is láttam már elég tűzijátékot az elmúlt 15 év során.