2018. augusztus 10. (péntek) 20:07 (UTC+1) - Budapest

Ez az éjszaka sem múlt el horkolás nélkül, de szerencsére ezúttal is rövid ideig hallgattam, ugyanis hamar visszaaludtam. Reggel nem a legjobb időre ébredtünk. Olyan esőre álló idő volt. Szokásos reggeli kávé, útravaló készítés, majd reggeli. A már hagyományosnak mondható kilenc órakor megköszöntük vendéglátóinknak a szíves vendéglátást, majd elindult a csapat.

Szentháromságról kivezető úton haladtunk, majd utunkat folytattuk a megkezdett emelkedőn, hegyi legelőn. Az égbolt felhős volt, az esővédők, kamáslik, poncsók elő voltak készítve. Lévén, hogy emelkedőn kaptattunk felfelé, egy-egy rövid pihenőt közbeiktattunk. Ilyenkor vissza szoktam tekinteni a mögöttem álló szakaszra. Ezúttal viszont nem csak a Via Unitariana-n megtett szakaszra tekintettem vissza, hanem az elmúlt négy évemben történtekre is.

Miután a tetőn is pihentünk egy rövidet, bevettük magunkat egy rövidebb szakaszon az erdőbe. Kis erdő volt, viszont tele különböző gombákkal. Látszott az elmúlt napok esőzésének nyoma. Lefele haladtunk, Nagyadorján irányába.

Nagyadorjánba beérve ugyanazokat tapasztaltam, mint Erdély, valamint Magyarország kisebb falvaiban. Sajnos sok ház el van hanyagolva, le van pusztulva. Különösen érvényes ez az úgynevezett zsákfalvakra. Rengeteget gondolkoztam már, hogy miként kellene ezeket az elhanyagolt házakat újra benépesíteni, hasznosítani. A mai ember kész egy emberöltő idejéig kölcsönökbe verni magát egy zsebkendőnyi városi lakásért cserébe, ahelyett, hogy a töredékéért egy nagy és tágas házzal, telekkel gazdagabb lenne.

A falu szélén egy fiatal házőrző szegődött a nyomunkba, Bellának viszont sikerült visszaterelnie az otthona felé.

Újabb hosszabb szakasz következett. Rigmányra tartottunk, addig viszont volt még mit talpalnunk. Utunk mezei utakon vezetett, ezúttal is alkalmat adva arra, hogy visszatekintsünk. Az idő viszont elég párás volt, megnehezítve a gyaloglást. Az eddigi gyaloglások közül idén különösen éreztem, hogy lassulok. Többnyire hátul is mentem, Szilcsuval beszélgetve.

Lassan megpillantottuk Rigmányt, majd rátértünk a faluba vezető műútra. Épp időben, mert már kezdtem szomjas lenni. Két palack volt nálam, nagyjából 1 liter vízzel. Ebben a párás időben viszont több vizet ittam, ráadásul a környék nem igazán volt forrásban gazdag.

Beérve Rigmányba, egy bolt előtt álltunk meg, ami azonban zárva volt. Körülbelül negyed órát álltunk, várva arra, hogy a tulajdonos - akit közben értesítettek - megérkezzen, azonban egy idő után kénytelenek voltunk továbbállni. Lévén, hogy kb. ötvenen voltunk, a ráérő tulajdonos egy kisebb vásárlóerőtől lemaradt. Köszönhetően a falubelieknek, friss vízzel tudtuk megtölteni a kulacsainkat.

Kiérve a faluból, egy újabb emelkedő következett. Nehezítette a dolgot, hogy időközben a nap is kisütött. Izzadtam is rendesen, miközben kapaszkodtam felfelé. Felérve a dombtetőre, egy enyhe lejtőn értünk el a napi sziesztánkhoz. Tartottunk ugyanis egy kisebb erdős részen egy óra pihenőt, mely során megebédelhettünk.

Az ebédszünet után újabb hosszabb táv következett, mire beértünk Nyárádszeredára. Az ott található kisboltba feltöltöttük ivóvízkészletünket, majd folytattuk tovább. Sajnos kevesebben tettük ezt, mivel páran nem vállalták a hátra lévő kilométereket. Többségüknek izomhúzódása, izomfájdalma volt. Ők taxival jutottak el a napi célunkhoz, Nyárádszentmártonba.

Jobbágyfalvára beérve, már én is éreztem mindenem. Főleg a bőrömet, ugyanis eléggé megpirult a napon. Vágytam már én is arra, hogy beérkezzek a célba. Addig viszont még hátravolt egy kicsi. Jobbágyfalva, Csíkfalva és Nyárádszentmárton össze volt épülve, így elég hosszú menetelés volt a végére, de végül átléptük a szállásunk kapuját. A nyárádszentmártoni unitárius templom melletti óvoda udvarán táboroztunk le. Az éjszakát a szabad ég alatt terveztem eltölteni. Következett egy hideg zuhany, majd - Emesével párhuzamosan - egy kis összegző naplóírás.

A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is kitettek magukért Czire Tanár Úrék, ugyanis idén is nagyon finom volt a kínai specialitás. Jómagam a csípősségén emeltem, hála Gyuri Kisbácsból kapott chili paprikájának. Meg is könnyeztem a mögöttem lévő napot.

Vacsora után következett egy kis egészségmegőrző tevékenység, melynek során Emesének és Abának segítettem a hátizomzatuk ellazulásában, regenerálódásában. Sokat gondolkoztam a gyaloglás során a masszázson is. Elhatározásra jutottam, hogy hogyan is legyen tovább. Lefekvés előtt meglátogattuk a templomot, ahol ezúttal is egy meghitt, csendes élménymegosztásos résszel zártuk a napot. Huszonegy kilométeren voltunk túl, de esküszöm, hogy harmincnak éreztem.

Megágyaztam tehát a polifoam matracon, azaz bebújtam a hálózsákomba. Mielőtt leragadtak a szemeim, eszembe jutottak Dorottya szavai: "Ha jó úton járunk, egyszer csak megvilágosodik a cél. Ha nincs cél, hiába keressük a helyes utat?" Elgondolkoztam ...

2018. augusztus 08. (szerda) 20:33 (UTC+1) - Budapest

Legutóbbi bejegyzésben elfelejtettem említeni, hogy természetesen utólag kerül megírásra az idei Via Unitariana. Sem időm, sem alkalmam nem lett volna arra, hogy menet közben írjam. Sőt! Volt végre egy teljes hetem internet nélkül. Na de térjünk is vissza a történethez. Ugye ott hagytam abba, hogy Nyomáton álomra hajtottam a fejem. Szerencsére hamar elaludtam, azonban az éjszaka többször is megébredtem. Nosztalgia fogott el, eszembe jutottak a Camino mentén lévő zarándokszállások. Több lődörgő ugyanis hangos horkolásba kezdett, időnként sztereóban. Mivel fáradt voltam, hamar vissza aludtam.

Reggeli ébredés után következett a már gazdagon megterített reggelizőasztal meglátogatása, s az útravaló szendvics elkészítése. A szendvicskészítés után jöhetett egy tányér müzli, majd egy bögre kávé. Kilenc órára össze is voltunk csomagolva, a csapat készen állt az indulásra.

Az éjszaka nem volt eső, többen is a szabad ég alatt aludtak. Reggel is viszonylag napos időben indultunk el. Kértem is egy kis fényvédő krémet, ugyanis az enyém - a poncsóm mellett - otthon maradt. Első megállónk Nyárádszentlászló községe volt.

Már messziről látszott a templom tornya. Odaérkezésünk után egy pár percet megpihentünk a templom fala mellett álló Szent László király szobránál, majd átléptük az unitárius templom kapuját.

Szeretek belépni ezeken a régi templom kapukon. Nem tudom, hogy más hogy van vele, de én - miközben végigsimítom a kezem a kapufélfán - mintha érezném a több évszázados múltját. A 14-ik században, gótikus stílusba épülhetett a templom, valószínűleg egy román stílusú templom átalakításával. A falán lévő freskókat az 1497-es évben festették. Köszönhetően Kovács Tanár Úrnak, átfogó képet kaphattunk a templom történetéről.

Még mielőtt elhagytuk volna a templomot, volt pár percünk, s szétnéztünk a templomban. Szemrevételeztünk jobban az előzőleg megismertetett részleteket. Közülünk páran a szószéket is birtokba vették. Jól állt nekik, hisz foglalkozásukból adódóan, időről időre maguk is meg szoktak ott fordulni. 

Nyárádszentlászlót követően rövid ideig a közelben lévő Nyárádgálfalvát érintettük, majd egy hosszabb gyalogló szakasz következett. Mezőkön, kaszálókon haladtunk keresztül, a nap pedig egyre forróbban sütött. Égett a nap hevétől a kopár szik sarja rendesen. 

Következhetett a következő állomásunk, mégpedig Szentgerice. Itt terveztük kivenni az egy órás ebédszünetünket. Ebben segítségünkre volt az a szívélyes vendéglátás is, mely a község unitárius lelkészének, valamint családjának köszönhető. A magunkkal vitt elemózsiánkat kiegészíthettük rengeteg finom kaláccsal, mézes puszedlivel, friss gyümölccsel, és hideg vízzel. Még egyszer köszönjük a szíves vendéglátást.

A továbbindulás előtt meglátogattuk a templomot is, ahol röviden szintén megismerhettük annak történetét. Csodálattal szemléltem a templom legfontosabb művészeti emlékét, azaz a Gálfalvi Kozma Mihály által 1670-ben festett kazettás mennyezetet. 

A hosszabb pihenő után megindultunk a napi végcélunk felé, azaz Szentháromság irányába. Az égbolt kezdett felhősödni. Eddigi gyaloglásunk során többször akadtunk a mi Malvinunk nyomára. Nem volt ez idén sem másképp. Jól megtermett maci friss lábnyoma látszódott a talajon. A képen Czire Tanár Úr túracipője mutatta a hiteles méretarányt.

Nem voltunk tehát egyedül, ezért időnként hangosan adtuk Malvin tudtára, hogy mi is a szabadban vagyunk. Időközben előkerültek az esőköpenyek, valamint az esővédő huzatok is. Kissé megeredt az eső, de annyira nem, hogy elázzunk. Mire elértük Szentháromság határát, már nem is kellettek az esőkabátok.

Beérve a napi végcélunkhoz, a helyi unitárius gyülekezeti teremnél állítottuk fel a szállásunkat. Jöhetett a kipakolás, mosdás, fürdés, majd egy kis szabadfoglalkozás. Köszönhetően Czire Tanár Úrnak, valamint segítőinek, ízletes terül-terülj asztal tárult elénk, sajttal töltött sült gombák, grillezet húsok, zöldségek, saláták formájában.

Vacsora után meglátogattuk a közelben lévő struccfarmot is. Rövid ismertetőt kaphattunk a struccok tenyésztéséről, valamint a nemzetközi strucc-politikáról.

Eltelt tehát a második gyaloglónap is. Valamivel több mint 21 kilométert tettünk meg, vegyes időjárási viszonyok között. Volt benne egy kis aszfalt, mezei út, síkság, domb. A gyakori pára kicsit nehezítette a dolgot. Álomra is hajtottam a fejem, jó nagy strucc tojásokkal álmodva, melyeket szívesen láttam volna viszont egy bőséges reggeli keretében.

2018. augusztus 06. (hétfő) 20:45 (UTC+1) - Budapest

Idén is ugyanazzal a busztársasággal utaztam, mint tavaly. Annyi különbséggel, hogy ezúttal nem egy fél gombóc fagyi volt az ára. Vasárnap estére érkeztem Kolozsvárra. Az időjárás nem éppen a szebbik arcát mutatta. Épp a buszon olvastam, hogy be kellett volna tennem a poncsóm, és egy váltócipőt is. Előbbiről megfeledkeztem, utóbbit nem akartam eleve. Úgy gondoltam, hogy idén nem bakancsban gyalogolok, hanem cipőben. Megérkezéskor várt rám Móni, és megindultunk Kisbács irányába. Másnap reggel Bellával visszabuszoztam Kolozsvárra, a találkozási pontra. Innen indultunk a Dorottya által vezetett mikrobusszal Marosszentgyörgyre. Egy vidám hangulatú utazás következett, mely a Mezőség apró falvain keresztül vezetett. Jó volt, hogy nem a megszokott Kolozsvár-Torda-Marosvásárhely útvonalon mentünk, így legalább megismerhettem az eddig nem látott falvakat is.

A marosszentgyörgyi unitárius templomnál volt a találkozó. Sokan voltak az úgynevezett veteránok közül, de szép számmal akadtak olyanok is, akikkel még sosem találkoztam. Szabolcs tartott egy kis ismertetőt arról, hogy mi vár majd ránk az elkövetkező napokban. Izgatottan néztem körbe, várva az előttünk lévő napokat.

Megtöltöttük a kulacsainkat, faltunk pár falatot a bőségesen megterített asztalról, és megindultunk. Természetesen idén is Alpár vezette kicsiny csoportunkat. Lassan-lassan magunk mögött hagytuk Marosszentgyörgyöt. Egy szép nagy dombbal kezdtünk, mely épp alkalmas volt a kezdetre. Szép kihívás volt felmászni rá.

Közben megkezdődtek a beszélgetések. Régi ismerősök köszöntötték újra egymást, s kezdték megismerni egymást olyanok, akik eddig még nem találkoztak. Közben lassan fel is értünk a dombunkra. A napi végcélunk Nyomát volt. Addig viszont volt még mit talpalnunk.

Marosagárd határában haladtunk el, mezei utakon. Az időjárás a kezdeti perzselő kánikulából kezdett felhőssé válni. Az előrejelzés esőt mondott, a valóság is azt mutatta. Bíztam benne, hogy ha lesz is eső, az majd csak a beérkezés után lesz.

Időközben egyre jobban felhősödött. Olyannyira, hogy az esőcseppek is megjelentek. Szerencsére csak rövid ideig tartott, de többünkön rajta maradtak a poncsók, esőköpenyek. Mi pedig a távolban megpillantottuk Nyomát házait.

A szállásunk a község közösségi házában, a kultúrteremben volt. Volt aki a falakon kívül, volt aki azon belül terítette ki a matracát. Én az utóbbi helyszínt választottam. Vacsora után egybegyűltünk a kicsiny unitárius templomba, ahol köszönhetően Ákos nagyszerű szervezésének, egy kis elmélkedéssel zártuk az első napunkat.

Nyomát kicsiny unitárius temploma az Árpád korban épült, egy-két helyen még látszódtak a korabeli freskók. Az unitáriusok 1634-től használják. Sajnos ez a falu is az elöregedő kategóriába tartozik. Sok fiatal hagyta el, és keresett a nagyvárosokban, illetve külföldön megélhetést.

Visszatérve a szállásunkra még egy keveset beszélgettünk, majd álomra hajtottuk a fejünket. Kis ízelítőt kaptunk abból, hogy mi vár majd ránk a következő napokban. Ezt - részben - szemléltetik a Koppándi Tanár Úr által mért adatok is. Pontos napi távot nem tudok mondani, mert egy rövid szakaszon nem mért.

Elkezdtük tehát az idei Szent Lődörgést ...