2022. július 28. (csütörtök) 17:28 (UTC+1) - Üllő

"Csak egy fiatal puska vagyok, gyors tüzeléssel. Folyton görcsöltem, lazítani akarok. Nagy dolgokról álmodtam és magam mögött akarom hagyni a régi életemet. Nem vagyok egy bólogató kutya, nem követek másokat. Férj bele egy dobozba, illeszd be a formát. Ülj le a várakozóban, húzz egy számot. Én már a mennydörgés előtt villámoltam ..."

Imagine Dragons - Thunder

Következő bejegyzésem témája kicsit korábban kezdődött. Chilivel amikor először találkoztam, általa egy addig számomra ismeretlen amerikai zenekart is megismertem. A kedvenc zenekarát, az Imagine Dragons nevű formációt. Azóta én is sokat hallgattam, kiváltképp mikor együtt mentünk valahova. Chili sokszor mondta, hogy álma válna valóra, ha egyszer személyesen is ott lehetne egyik koncertjükön. Rajta volt a bakancslistáján.

Mindezeket tudva az idei születésnapi ajándékán nem is igazán gondolkodtam sokat. Már hónapokkal előtte elkezdtem szervezni a dolgot, igaz, kissé félve, hisz a világjárvány miatt nem lehetett magabiztosan. Majdnem naponta visszatérően ellenőriztem a zenekar honlapját, hogy esetleg lemondásra kerülnek-e európai koncertek. Szerencsére azonban a kijevi helyszínt kivéve ez nem történt meg, így belevágtam. A közeli Bécs városát néztem ki, s a szervezés további részét profikra bíztam. Meg is lett a foglalás, ráadásul az úgynevezett küzdőtéren, a színpad előtti részre. A születésnapra pedig a szervezőktől kapott pár sornyi meghívó levél lett becsomagolva. Volt ám meglepetés, Chili teljesen meghatódott, s az én szemembe is belement valami.

A születésnapot követően egyre izgatottabban számoltuk a koncertig hátralevő heteket, napokat. Mindketten kivettünk aznapra, s másnapra egy-egy nap szabadságot. A koncert előtti napokban megkaptuk a végleges tájékoztatást az indulás helyéről, a koncertre történő utazás részleteiről. Végül elérkezett a várva várt nap. A Népliget mellől indultunk. Az egész busz tele volt rajongóval, szerintem nem volt szabad hely. Tatabányán, s Győrött tartottunk egy rövid pihenőt, majd késő délután már ott is voltunk a helyszínen.

A megérkezést követően a közeli bevásárlóközpontban lévő bankautomatából magunkhoz vettünk némi készpénzt, mivel a koncert helyszínen bankkártyával nem lehetett fizetni. A koncert a bevásárlóközpont melletti Ernst Happel stadionban volt, így pár perces sétával oda is jutottunk. A bejutás egy-kettőre megvolt. Magunkhoz vettünk egy-egy frissen csapolt hideg sört, s megindultunk a színpad felé. 

Két előzenekar kezdett, ám mindenki várta már a főzenekart. A színpad előtti részhez már az első előzenekarnál alig tudtunk odajutni, de azért megoldottuk. Ebben nagy segítségünkre volt a buszon megismert társunk. Ő törte az utat, mi meg követtük. Mire az Imagine Dragons az első akkordokba belekezdett, már az egész stadion tele volt.

Rögtön az első számok egyikénél óriásit robbantott a zenekar a konfettikkel. A tömeg együtt énekelt a zenekarral, az énekesről pedig már az első szám után látni lehetett, hogy szakad róla a víz. Ez azonban egyáltalán nem zavarta, óriási show-t nyomott.

A koncert alatt a zenekar egyszer-egyszer pár percre óriáskivetítőn adta tudtunkra, hogy ők hogyan vélekednek a világról. Tetszettek az elénk táruló kép- és videó felvételek. Profin összeszedett, felépített turnénak lehettünk tanúi.

A koncert közben többször volt szó a békéről, annak reményéről. Arról, hogy a zene által, annak segítségével, a zeneszámok mondanivalóival talán egyszer eljutunk egy olyan világba, ahol kevesebb az erőszak. Tudom, utópisztikusnak tűnik, de hátha majd egyszer sikerülni fog.

Annyira beleéltük magunkat a számokba, hogy észre sem vettük az idő múlását. Utolsó számok következtek, ám mi még szerettük volna, ha folytatódik a koncert. Órákig szerettük volna még hallgatni. Amint az utolsó számnak vége lett, még pár percig várakoztunk, hátha. A színpad azonban elsötétült, a tömeg pedig elindult kifelé. Útba ejtettük a sörcsapot ismét, majd visszaindultunk a buszhoz. Fél óra múlva már az egész busz csendben, lehunyt szemmel, kissé fáradtan, de szívükben örömmel gondolt vissza a koncert élményre. Ugyanis tényleg egy életre szóló élmény volt, Chilit látva nekem különösen nagy öröm. Bízom benne, hogy valamikor a jövőben újra megismételhetjük. Legfeljebb a helyszín lesz más ...

2022. július 27. (szerda) 08:55 (UTC+1) - Üllő

"A család akkor hullik szét, ha azt a tagjai hagyják. Nincs olyan külső erő, még a halál sem, ami erre önmagában képes lenne." Csíkszentmihályi Mihály

Öt évvel ezelőtt szervezte meg a családunk az első úgynevezett Vincze találkozót. Egy olyan találkozót, melyet nem egy családi esemény köré szerveztünk, hanem csak úgy. Egy családi majálisként, találkozóként, melynek során a család tagjai összegyűltek, beszámoltak egymásnak az azóta eltelt időszakról, amióta utoljára találkoztak. Az első ilyen találkozóról beszámoltam itt nektek, jöjjön hát a következő.

Találkozónk helyszíne az erdélyi Kalotaszentkirály. Családunk Vincze ágának szülőfaluja. Itt él a Vincze leszármazottak nagy része mind a mai napig. A családi eseményt régóta terveztük megrendezni, ám a világjárvány természetesen ezt is átírta. Szerencsére azonban idén júniusban, a pünkösdi hétvégén sikerült. Unokatestvéremnek, Editnek köszönhetően sikerült kibérelnünk a község általános iskolájának konyháját, étkezőjét, ahol szombaton elkezdtünk gyülekezni, s csemegézni a finom, erre az alkalomra sütött kürtős kalácsból.

Úgy terveztük, hogy kora délutánra faszénen sütött finomságokból készítjük el az ebédet, majd vacsorára szintén odakint bográcsban a gulyást. Chili örömére fel is fedezte a konyha polcán a kedvenc ételízesítőjét. 

Chilivel és Emmával tavaly nem minden rokonom találkozott, így volt egy pár bemutatkozó kézfogás. Számomra is volt újdonság, hisz Zoltán barátnőjét, Dianat én sem ismertem még. Ők csak a második napra tudtak csatlakozni. Dél körül megérkezett a család nagy része, s nekikezdtünk az ebéd előkészületeinek. Volt aki a konyhában segédkezett, más az udvaron a grillezésnél, de olyan is akadt, aki gondoskodott arról, hogy ne maradjunk szomjasak.

Miközben sültek a húsok, készült a saláta, a család legfiatalabb tagjai pedig az iskola udvarán, valamint az étkezőben játszottak, a családtagok pedig beszélgettek, sztorizgattak, jó hangulatban telt az idő. Újból előkerültek a jól ismert családi történetek, elhangzott egy-egy vicc, s mindenki derült.

Lassan elkészült az ebéd is, mely igaz, hogy nem délben volt (Vincze János bátyánk mindig pontban délben ebédelt annak idején), de azért Vincze ebéd volt. Ekkorra már majdnem mindenki jelen volt. Zoltánt és Dianat másnapra vártuk, Peti azonban sajnos a munkája miatt nem tudott eljönni. 

Ebéd után jöhetett egy kis levezető mozgás. A család férfitagjainak nagy része, a kicsiktől a nagyokig levonult az iskola szépen felújított udvarára. Pistivel véletlenszerűen kettéosztottuk a csapatot, s jöhetett a focimeccs. Természetesen jó hangulatban, lelátón a család szurkolói által biztatva. Ezúttal a kötélhúzás elmaradt, helyette viszont két, nagyjából kiegyenlített félidőt játszottunk.

Meccs után kicsit szusszant a társaság, mialatt páran egy kis segítséget is adtunk. Az iskola udvarán ugyanis éppen az elkészült szobrot tervezték a talapzatára állítani, melyben mi is segítettünk. Természetesen a szobrot azóta már nyilvánosan átadták a nagyközönségnek, így a kép már közreadható. Ady Endre szobra került a róla elnevezett általános iskola udvarán elhelyezésre. A közelben álló fa alatt írta ugyanis egyik közismert, a Kalota partján című versét.

Délután a család összeállt egy fénykép erejéig. Jó volt látni, hogy mennyien vagyunk. Sőt, a legutóbbi találkozó óta többen is lettünk. Az akkorra készített családfát a mostani találkozóra ki is bővítettem, s mindenkinek egy-egy kisebb méretű példányban odaadtam.

Vacsorára tehát következett az István által bográcsban elkészített isteni gulyás, majd késő estig tartó beszélgetés. Az est hátralévő részén még egy kis karaoke is összejött. Jó hangulatban, éjfélt követően hagytuk csak abba. Másnap a kora délelőtti órákban újra összejöttünk, ezúttal Zoltán és Diana is velünk tartott. A közelben lévő templomból épp hazafele tartottak az istentiszteletről az Ady által is említett "pompás magyarok". A család is képviseltette magát, hisz Edit nagyobbik fia, Feco előtte konfirmált, így ők is beöltöztek népviseletbe.

Következett egy ebéd, majd egy újabb családi fénykép után elbúcsúztunk egymástól, bízván abban, hogy a következő találkozót hamarabb tudjuk megszervezni. Addigra reményeink szerint megint többen leszünk. Ahogy az első találkozóról készült bejegyzésemben is említettem, "odafönt" büszkék lehetnek a Vincze őseink. Mi, a leszármazottak ugyanis nem hagyjuk, hogy a Család széthulljon.