2014. november 30. (vasárnap) 13:49, Las Palmas

Hát nem volt egyszerű az éjszakám. Nagyszerű döntést hoztam, amikor úgy döntöttem, hogy nem alszom kint a szabadban. Egész éjjel esett az eső, ráadásul hideg volt, és végig erős szél fújt. A szobában is épp hogy megvolt a 15 ˚C. Reggeli után útnak indultam ismét gyalog, bár nem tudtam meddig. Az eső elállt, de nagyon erősen fújt a szél. Úgy döntöttem a csúcs nem lesz megmászva.

Végig szerpentinszerűen vezetett az út át az egyik hegyről a másikra. Persze meredeken fölfele. Visszasírtam a Pireneusokat, az fele ennyire volt megerőltető. Ráadásul a csomagom is nehezebb volt most. De átértem a túloldalra, most már szemből láttam Tejeda-t.

Felérkezve az egyik hegygerincre találtam egy buszmegállót, háromnegyed órát kellett csak várnom, és jött is a busz. Azért döntöttem a busz mellett, mert időközben eleredt az eső, a szél pedig tovább tombolt.

A busz egészen Maspalmas-ig vitt, ahol a sivatag van. Nagyon szerpentines út volt végig, a már megismert kanyar előtti kürtölésekkel. Le a kalappal a buszsofőr előtt. Közben fényképeztem a hegyeket, már amennyire tudtam. Jók voltak ezek a vízesések. Csak úgy bele a semmibe.

Ahogy távolodtunk a hegyektől, az időjárás is egyre jobb lett. Zárásképpen egy újabb szerpentin következett, szédítő mélységgel.

Maspalomasba beérve, a busz egészen az óceánpart bejáratáig vitt. Azonnal megcsapott a hőség. Ruházat csere, napfényvédő krém, és némi folyadék vált szükségessé. Ahogy a hátizsákot kinyitottam, áradt kifelé a hideg. Mintha hűtőtáskám lett volna.

A sétányon megállított egy bamakoi asszonyság, a karomra azonnal csatolta rá a szerencsét hozó karkötőt. Mire kiderült, hogy annyi aprópénz nincs nálam, hagyta amennyit adtam érte. Remélem az áldás azért maradt.

Az óceánpartra leérve nem fogadott olyan nagy tömeg. Voltak, de nem volt zsúfoltság. Nekivágtam a sivatagos résznek. Hátizsákostól, cipőstől fel a homokdűnékre. Igaz, nem volt valami nagy sivatag, de mégiscsak életem első sivatagja volt. Tele is ment a cipőm, zoknim homokkal.

Visszafele közvetlenül az óceánparton mentem, mezítlábas verzióban. Elég meleg volt a helyzet, ugyanis épp egy nudista partszakasz következett, és hát nem épp a legkellemesebb látvány tárult időnként elém. A poén az egészben, hogy a zarándok külsőmet, a zarándokbotomat sokkal többen bámulták, mintha ádámkosztümben lettem volna. Biztos feltűnő jelenség lehettem.

Miután visszavettem a cipőmet, elindultam a buszpályaudvarra. Elzárt, luxusnyaralók, villák, golfpályák, szállodák sorakoztak. Egy-egy éjszakáért rettentő sokat kell fizetni. Nem az én pénztárcámnak valók.

Buszra szálltam, és irány Arguineguín. Itt volt egy ottani magyarok által üzemeltetett pékség, amit meg akartam nézni. Írtam a tulajdonosnak, de nem válaszolt. Nem tudtam helyileg hol van a bolt, ezért megpróbáltam megkeresni. Sajnos nem jártam sikerrel. Találtam viszont egy szép kanári párt.

Leérve a tengerpartra megálltam egy korsó sörre, és egy kis útbaigazításra szállás ügyben. Előbbi sikeres volt, utóbbi nem sajnos. Mindkét hostel telített volt, a hotelek meg nagyon drágák voltak.

Közben kezdett esteledni, így valamit kezdenem kellett. Találkoztam egy házaspárral, akik felajánlották, hogy Puerto Rico-ig elvisznek autóval, hátha szerencsésebb leszek. Köszönöm Zaraydanak és Oscarnak a szívességet.

Megérkezve Puerto Rico-ba sem voltam szerencsésebb. Minden telített volt, épp szezon van. Rengeteg a panzió, ám nincs hely. A legtöbb privát, vagy jó előre lefoglalt. Egy-egy épülettömb egy-egy sziget nevét viseli.

Beültem egy üdítőre, közben megkérdeztem egy öregurat, nem-e tud valami szállást. Ő sem tudott, azonban felajánlotta a bérelt apartamentjében a vendégágyat. Elfogadtam. Ekkor jött a meglepetés. Az öregúr ugyanis vak volt. Ahogy elindult, alig tudtam lépést tartani vele, úgy rohant. Bottal közlekedett, de nagyon gyorsan. Ja, és nem volt szabad hozzá beszélnem, amíg nem érkeztünk meg, mert koncentrált a hangokra. Nem volt messze a lakás, és csodák csodájára a Barbados nevet viselte. Azt a nevet ahova meg kellene érkeznem az óceán átszelés után. Egy égi jelnek tűnik, nem?

Szóval az éjszakai szállásadóm, megmentőm egy norvég nyugdíjas tanár volt. A 84 éves Olav megözvegyült, csak a fia és annak családja maradt neki. Évek óta béreli az apartmant. Fél évet Norvégiában tölt, fél évet Gran Canarian. Hosszasan beszélgettünk, majd nyugovóra tértünk.

Reggel elköszöntem Olavtól, és irány a buszpályaudvar. Még egyszer köszönöm neki, hogy vakon megbízott bennem. Nem akartam maradni többet, vissza akartam térni a kikötőbe, Las Palmasba, hogy lássam, hogy alakultak a dolgok. Autópályán gyorsan odaért a busz, és a jól megszokott reggeliző helyemen, egy tonhalas szendviccsel egészítettem ki a tejeskávémat.

Majd következett a kikötő, ahol egy blog adagot feltöltöttem. Kapitány továbbra sincs. Csaba sem talált még. Sajnos az önkéntes munka terén sincs előre lépés. Ketten válaszoltak csak, de nincs szabad helyük. A szálláskeresésnél a legelső szállás lett kivéve egy napra. Az óceánpartiba nincs hely. Meglátom holnap hogyan tovább. Ma este még kinézek a kikötőbe, holnap lehet átmegyek Tenerife-re komppal. Gran Canaria szigetét, amennyire meg akartam nézni, sikerült. Több időt nem szánok rá. Bejelöltem a térképen merre voltam.

2014. november 28. (péntek) 18:50, Tejeda

Tegnap reggel, ébredés után nekiláttam a hátizsákok bepakolásának. Minden kipakolás után máshogy pakol vissza az ember. Reggeliztem, majd kijelentkeztem a szállásról. Utam ismét az óceán felé vezetett, a bevásárló központ irányába. Az óceánban most is szörföztek, ketten ernyő segítségével. A hullámok napról napra nagyobbak. A graffitik is illeszkedtek a helyhez.

Utam Las Palmas különböző városnegyedein keresztül vezetett. Kő, kaktusz és leander mindenhol, az épületek változatosak. Az új és modern mellett ott régi és ütött, kopott. A terep enyhén emelkedett. Elhaladtam egy nagyon illatos virág mellett, egy egész sövény volt a kórház mellett. Majd egy szépen karban tartott old timer következett. Ezt követően tartottam egy rövid pihenőt, és összecsavaroztam a botom. Ahogy a képen is látható, az illesztéseknél fekete színű erős ragasztószalaggal körbetekertem. Nem szép látvány, de így egyben marad.

Miután kiértem Las Palmasból, az előttem délre magasodó hegyeket vettem célba. Persze nem volt egyszerű az irányt tartani, mert csak a főút vagy a mellékutak mellett tudtam menni, amelyek sokszor rövid ideig irányt váltottak. Épp az egyik ház kapubejárója előtt tartottam, amikor egy meglepetésben lett részem.

Nem csöngettem be, mert siettem, de azért kíváncsi lettem volna, ki lakik ott. San Lorenzo-ba érve beültem egy pékségbe, egy tejeskávéra. Annyira jól nézett ki a csokis croasson, hogy vétek lett volna nem megkóstolni.

Az utam folytatva lassan elhagytam a lakott települést, és kis kertgazdaságok, birtokok következtek. A kaktuszok továbbra is mindenhol megtalálhatóak, és megjelentek az agávék is. Egyik helyen még a banánt is találtam.

Követve a földutat, két hegygerinc közti völgyben haladtam tovább. Mindenhol lekerített gazdaságok. A vizet különböző medencékben gyűjtik össze, de a műanyag csövek is behálózzák a területet.

Milagrosa-ba érve betértem egy vendéglátóhelységbe, hogy megtöltessem a kulacsom vízzel. Kérdeztem, hogy van-e szállás. Szállás nem volt, azonban kaptam egy tányér levest, egy korsó sört és egy csésze kávét. Mindezt ajándékba. A tulajdonos azt mondta, úgyis épp ettek ők is. Mikor megtudták honnan jöttem, Puskást és Kubalát említették. Elcsodálkoztak, hogy gyalog akarok a sziget túlsó végére eljutni. Kaptam egy kis útbaigazítást is. A leves amúgy egy helyi jellegzetesség volt, a nevét sajnos nem jegyeztem meg. Mint ahogy a vendéglátóimnak sem. De még egyszer örök hála nekik.

Volt egy órám még sötétedésig, így közben sátrazásnak alkalmas helyet is kerestem. Találtam is egy területet, az úttól körülbelül 15 méterre, ahonnan még látszódott Las Palmas. A talajtakaró egy lóhere féle volt, de másmilyen, mint ami odahaza van. Felhúztam a sátrat, majd be is vonultam, mert beesteledett.

Az éjszaka viszonylag nyugodtan telt, egy-egy elhaladó autó volt néha zavaró csak. Este volt egy kis eső is. Nyolckor megébredtem, és nekiláttam az összecsomagolásnak. A sátrat belülről is meg kellett törölnöm, mivel a sátor egyrétegűsége miatt pára csapódott le. Vizesen meg nem szabad elrakni a sátrat. A térképem szerint hegygerincről át kellett jutnom egy másik hegygerincre. Az út teljesen másfelé vitt, ezért egy ösvényt kerestem, amely a célnak megfelelt. Az ösvényt nád és kaktusz szegélyezte, ezért óvatosan haladtam előre.

Közben jött szitáló eső, a hegycsúcsok párába burkolóztak. A házak hol elszórva, hogy településbe tömörülve voltak. A legtöbbjük teteje lapos, rajtuk vízgyűjtő hordók. Volt viszont hegyoldalba vágott barlanglakás is.

Vega De San Mateo-ba érve beültem egy étterembe megebédelni, valamint megvárni, amíg eláll az eső. Egy menüt rendeltem, amely egy a tegnap megismert levesből, valamint egy sült húsból és krumpli köretből állt. Olyannyira bőséges, és laktató volt az adag, hogy a második fogást becsomagoltattam estére. A Tropical nevű sör szintén helyi főzésű.

Az eső elállt, így jóllakottan elindultam, azonban úgy döntöttem, hogy buszra szállok. Tejeda-ba akartam érni, hogy keressek éjszakára egy kiadó szobát. Gyalog nem akartam tovább ma menni, mert egyre rosszabb idő volt, ahogy közelítettem a magasabb hegyek felé. Így felszálltam a buszra, mely egyenesen Tejeda felé ment.

A sofőrön kívül csak ketten voltunk. Az út szerpentines szakaszokon vezetett, baloldalon a hegyoldal magasodott, jobbra pedig a mélység látszódott. Egy-egy élesebb kanyarhoz közelítve a sofőr megnyomta a kürtöt, jelezve érkezésünket. Bő húsz perc után le is szálltam a buszról Tejedaban.

Két szállást találtam. Egyik egy hotel volt, horror áron, a másik egy hostel, elfogadhatóbb áron. Nem akartam ma estére sátorban aludni, mert az egész napi ázás után szerettem volna egy jó forró zuhanyt venni. Meg itt a hegyek között a sátrazás nem a legjobb megoldás, főleg hogy az éjszakai hőmérséklet 5-10 ˚C közé is lesüllyedhet. A sátor jó lesz, majd ha újra kellemesebb hőmérsékletű helyen leszek.

A sziget térképén bejelöltem a két nap megtett távolságát. Holnap jó lenne megnézni, hogy fel tudok-e jutni az 1811 méter magas Roque Nublo csúcshoz, mely a sziget legmagasabb pontja. Azt követően San Bartolomé De Tirajana nevű települést tervezem elérni.

2014. november 26. (szerda) 21:56 - Las Palmas

Mint tegnap említettem, kinéztünk Csabával a kikötőbe, a kocsmába. Ott fotóztam le ezt az "üzenőfalat". Ide kell az én hirdetésemet is kifüggesztenem.

Az este egész jól sikerült, néztük a potenciális kapitány jelölteket. Egy lengyellel ismerkedtünk meg, aki Svédországban él. Ő is hajózik, bár az óceánt csak jövőre tervezi áthajózni. Már későre járt, mire a szállásra értem.

Reggel ismét későn ébredtem, bár még sokan aludtak. Páran a teraszon, matracokon aludták még az igazak álmát. Épp készítettem a reggelimet, miközben ráleltem erre a teára. Másnaposságra kiváló lehet.

Reggeli után nekiálltam az önkéntes munka kereső honlapon regisztrálni, valamint a hirdetés elkészítésének. Előbbi a workaway.info oldalon érhető el. Gyorsan ki is választottam a térségben lévő lehetőségeket, mindegyik helyre elküldtem a jelentkezésemet. A hirdetést is megszerkesztettem, ki is nyomtattam pár példányban. Majd elindultam sátrat keresni, azaz a leendő szállásomat felkutatni. Még mielőtt bárki bármire is gondolna, kétszemélyes túra sátorról van szó. Útközben végig az óceán parton mentem, a szörfösök javában gyakoroltak.

A bevásárló központ a sétány végén volt (nem a tegnap említett). Vele szemben a közelmúltban megrendezett filmfesztivál szereplői által otthagyott tenyérnyomok voltak. 

A bevásárló központban is javában folyt a karácsonyi készülődés. A betlehemi jelenet meg egyenesen egy óriási terepasztalra volt megépítve. Nem aprózzák el a dolgot ezek a kanárik.

A sátor hadművelet is sikerrel zárult. Találtam egy méretben, súlyban és árban is elfogadható példányt. Most már nem lesz gondom, ha esetleg nem találok szállást. Meg sokat lehet megspórolni a szállás díjon. Holnaptól ugyanis benézek a sziget belsejébe.

Most ugye a sziget észak-keleti részén vagyok. A célom Puerto Rico. Körülbelül 50 kilométer légvonalban. De mint láthatjátok van egy nagyobbacska hegy is a közepén. Tehát lesz mit talpalnom. Maspalomas mellett pedig egy sivatagos rész van. A cuccom 18 kilogramm. A sátor tovább növelte volna az összsúlyt, ezért úgy döntöttem, hogy egy-két dologtól megválok. Pár ruha, sapka, elemlámpa, esőköpeny maradt a "bárki elviheti" feliratú dobozban. Ruhám bőven volt, ezektől meg tudtam válni, maradt a fejlámpám és egy másik esőkabátom.

A kikötőbe érve két helyre is kiragasztottam a hirdető lapomat. Meglátom, mire vissza érek Puerto Ricoból, hogy milyen eredménnyel zárul.

Ha már a kikötőben voltam, beültem egy tejes kávéra. Közben rám írt Csaba, hogy este is lenézhetünk. Jó ötletnek tartottam, holnaptól pár napig úgy se leszek itt. Lassan már kívülről tudom a kikötő és a szállás közötti utat. Vásároltam pár dolgot a holnapi útra, olyan ennivalót, amit a szabadban el tudok készíteni. A kikötőbe visszatérve egy érdekes fazonnal futottunk össze. Lekéste ő is a vitorlás rajtot. Csak az volt a különbség, hogy neki meg volt a helye. Csak a repülőjáratot nem érte el, előző este bulizott. No comment.

Végezetül egy kép a pálma "palántáról". Tegnap még nem volt kiültetve a kikötő területére. 

Holnaptól valószínű, hogy nem lesz napi szinten frissítve a blog. Nem tudom milyen lesz a wifi lehetőség. 

2014. november 25. (kedd) 18:30 Las Palmas

Reggel összepakoltam a két hátizsákom, és kijelentkeztem a szállásomról. Nem keltem korán, fél tízkor léptem ki a kapun. Felvettem némi készpénzt az egyik ATM-nél. Nem volt gond a tranzakció során, bár kicsit tartottam tőle. Attól, hogy megértek-e mindent amit kérdez. De megbirkóztam a feladattal.

Utam során ilyen látnivalóban volt részem. A tegnapi helyen ma is megálltam egy tejeskávéra. Reggelizni a szálláson reggeliztem. A kikötőbe akartam ismét menni, mert meg akartam kérdezni a kompjáratokat a többi szigetre. Elhaladtam a tegnapi helyszíneken. Most a haditengerészet kapuján lévő címert is lencsevégre kaptam.

A kikötőbe megint jött egy utasszállító hajó, miattuk jöttek-mentek a lovas szekerek. Megnéztem a tegnapi vitorlás nagyhajókat, hátha mennek a Karib térségbe. Az egyikkel szerencsém is lett volna, de sajnos horror áron akartak volna átvinni. Igaz, az út során begyakoroltam volna a klasszikus vitorlás matrózi munkát.

Visszafelé ismét a bevásárló központ mellett mentem el, itt is látszódik a karácsonyi készülődés. Közben kaptam otthonról információt, hogy havazott. Otthoni fenyőkön nem műhó van. Kinek mi jut.

Útbaigazítást kértem, hogy honnan indulnak a hajók a többi szigetre. Kiderült, hogy naponta indulhatok Tenerifére (is). Az út három óra hosszú, az ára nem is vészes. Közben lencsevégre kaptam egy afrikai szállító hajót. Aki elsőként megtalálja rajta a néger matrózt, ígérem ajándékot kap.

Közben már javában elmúlt délután egy óra, ideje volt hát szállás után néznem. A tegnapi helyre mentem vissza. Kivettem két napra egy ágyat. Minden rendben van a szállással. Az óceán 10 méterre, egy sétány választ el. Tele van hozzám hasonló világcsavargóval. Van aki önkénteskedik, van aki átutazó.

Itt tudtam meg, hogy egy magyar srác is itt van, aki hasonló cipőben jár. Ő is át akar jutni az óceán túlsó partjára. 

Ő Csaba, akivel azonnal találkoztam is, hála az egyik lakótársamnak. Kiderült, hogy a tegnapi vitorláshajókon kívül lesznek még majd átkelő hajók. Csak nem annyi, de van remény. Sokan jönnek, és lehet csatlakozni is. Egészen júniusig van időm. Ez azért már másképpen hangzik, nem? Csaba sok tippet adott még, többek között az önkéntes munkával kapcsolatban. Maga is önkénteskedik, napi 4-5 óra munkáért cserébe kap szállást. A többi szabadidő. Nem hangzik rosszul. A másik, hogy a kikötőbe ahol tegnap is láttam a hirdetéseket, tegyem ki a sajátomat is, az elérhetőségemmel. Így megnövelem annak az esélyét, hogy hajót találjak. Holnap meg is csinálom mindkettőt. 

Most következzék még néhány fotó a szállásról.

 Este kinézek Csabával a kikötőbe. Állítólag az ottani kocsma teraszán is lehet hajóskapitányt találni. Mint a régi szép időkben. Egy-két próbát megér.

2014. november 24. (hétfő) 20:01, Las Palmas

Elég jól aludtam az éjjel, az éjjeli aszfaltozás kísérte zaj ellenére. Lehet a fáradtság is közrejátszott. Nyolckor ébredtem, kint a forgalom már elég nagy volt. Az ablakom egy viszonylag forgalmas útra nyílik. Megbeszéltem a recepción a hölggyel, hogy maradok még egy éjszakára. Az egész kétszintes ház egy hostel, a szobákban többnyire két ágy. Magas belmagasságú szobák vannak, valószínűleg a múlt század elején épült a ház.

Reggel még gyorsan kimostam az indulás óta rajtam lévő ruhákat, persze kézzel. A Camino óta nem mostam kézzel. Vissza kell szoknom. Ígéretet kaptam, hogy a szoba csak az enyém lesz.

Elindultam hát a kikötő felé, de útközben reggelizni akartam. Volt olyan sejtésem, hogy olcsóbban megúszom, ha nem a kikötőben reggelizem. Utólag be is igazolódott a sejtésem.

Ahogy a tengerpartra kiértem, feltűnt, hogy kicsit sok a vitorlás hajó a vízen. Sajnos, ahogy beértem a kikötőbe kiderült, hogy a hajók az Atlanti-óceán átszelésre indultak. Ebben a hónapban immár a harmadik alkalommal. A rossz hír, hogy több alkalom már nem lesz.

A kezdeti sokkhatás után elindultam a kikötőben körbenézni, hátha maradt még induló hajó. Sajnos nem találtam. Leültem egy pohár sör mellett kitalálni, hogy miként tovább.

Ahogy nézelődtem, találtam egy hirdető falat, ahol az elmúlt időszak hirdetései közt felfedeztem egy honfitárs hirdetését. Ő is hajót keresett, remélem ő szerencsésebb volt.

Közben elindult egy óceánjáró is, utat törve, néha jó hangosan kürtölve. Eltörpültek mellette a kisebb hajók.

Úgy döntöttem, ha már így alakult, akkor jöjjön a B terv. Azaz repülővel tovább. De addig is körül akarok nézni a Kanári szigeteken. Most már van időm. Nem kell kapkodnom. Kis inspirációt is találtam a kikötőben. Tetszenek ezek a távolság jelző táblák.

Tovább menve a kikötőben, megnéztem a nagyobb hajókat, melyek egy teljesen más helyen voltak. A parti mentőszolgálat hajója, majd a rendőrség járőrhajói, valamint a vitorlás hajók következtek. A hadsereg hajóit nem tudtam megnézni, azok lezárt területen voltak.

A nagy mászkálásban megéheztem, így benéztem a kikötő mellett lévő bevásárló központba. Leteszteltem a BigMac menüt, a szendvics íz világa másabb volt, mint mifelénk. Még csak fél kettő volt, így bőven volt időm megnézni a tengerpartot is. A város egy földnyelven fekszik, a kikötő a keleti oldalon volt, a strand a nyugatin. Pár perc alatt ott voltam. A fürdés kimaradt, a fürdőnadrág a szobában maradt. A hőmérséklet 24 ˚C volt, mint ahogy a mellékelt kép is mutatja.

A tengerpartot végig követtem, a kiépített strand rész egy idő után megszűnt, és csak nagy sziklák voltak. Egy bronzba öntött horgász szemléltette a helyiek kedvenc időtöltését.

Visszafelé a homok fövényen mentem, természetesen cipő, zokni nélkül. Jó kis séta volt. A vízhőmérséklet kellemes. A sétát a parton folytattam, amikor észrevettem egy kékre festett házat, mely szállást hirdetett. Benéztem, és kiderült, hogy olcsóbb, mint amit én találtam, ráadásul a tengerpart közvetlen közelében. Igaz a szobákban nem egyedül alszanak, 4-5 emeletes ágy van. A vendégkör fiatalokból álló, hátizsákos turisták, szörfösök. A tetőtéri teraszon elém tárult a tengerpart csodálatos látványa, mely kényelmes kanapékról élvezhető. Úgy érzem megtaláltam a következő szállásom.

Az út a szállásomig körülbelül négy kilométer volt. Útközben vacsorának valót vásároltam. Mire hazaértem be is esteledett. A pálmafák már ünnepi díszben.

2014. november 23. (vasárnap) 22:15, Las Palmas

Újítok a blogbejegyzés elején is, hogy a megírás idejét, és helyét feltüntetem. Így pontosabban követhető, hogy mikor, és hol voltam. Megújítottam a blogom felületét is. Ami eddig jobb oldalt volt, az most baloldalra került. Változott a külalak is.

Na szóval, vágjunk is a közepébe. Tegnap délután vittek fel a szüleim a Liszt Ferenc 2B terminálhoz. Rövid volt a búcsú pillanata, de annál érzelem teljesebb. Gyereknek sem könnyű a búcsú, de szülőnek még nehezebb lehet. De a mai világ technikai vívmánya segít ezt enyhíteni.

Mint említettem korábban, eddig soha nem repültem. Hát most itt volt az alkalom elveszíteni, az e fajta szüzességet. 16:55-kor indult a gépem csak, volt még bő három órám. Volt időm szétnézni a repülőtéren, megnézni mi hogyan működik. Majd beálltam én is oda, ahova írta a járatszámom. Csomagfeladás (nagy hátizsák), majd irány az átvizsgáló pont. Tálcá(k)ba kitenni mindent, ami nálam volt, különös tekintettel a fémet tartalmazó dolgokra. Az átvizsgálás rendben megvolt, hang nélkül átjutottam. Az ezt követő vámmentes boltokon gyorsan átszaladtam, majd megkerestem ismét a járatszámom, és irány a beszállókapu.

A beszállítás – fapados gép lévén – nem közvetlenül a géptest mellé állított folyosón keresztül, hanem gyalog megközelítve történt. Ülésrend nem volt, így időben odaérve az ablak mellett foglaltam helyet, mellettem senki. Következett a bemutató, mely során ismertették a légző maszk, valamint a mentőmellény viselésének szabályait, valamint az egyéb biztonsági rendszabályokat.

Majd elindult a gép, és gyorsan a levegőbe emelkedett. Nem is volt vészes, sokkal rosszabbra számítottam. Az út során a magammal vitt enni, és innivalót fogyasztottam. 18:00-kor Milánó környékén jártunk, amikor a kapitány rövid helyzetjelentést adott. Külső hőmérséklet -63 ˚C, magasság kb. 11000 méter, sebesség 810 km/h.

Malagához közelítve, a gép süllyedni kezdett. Ez azért izgalmasabb volt, de a kapitány szépen letette a gépet, melyet az utazóközönség egy tapsviharral köszönt meg. Ezúton is köszönöm H. Csaba kapitánynak az újabb életre szóló élményt.

Következett az újabb izgalmas rész, azaz a csomagom megtalálása. Talán az egészből ettől tartottam leginkább. De hála Istennek jött a hátizsákom, sőt mindene ép volt, leszámítva egy kis port.

Úgy döntöttem a reptéren éjszakázom, mivel éjszaka nem akartam mászkálni. Bár közel volt a tengerpart, maradtam odabent. Kerestem egy csendes helyet, és kényelmesen elhelyezkedtem.

Az éjszaka többször is megébredtem, egyrészt a jövés-menés miatt, másrészt elég kényelmetlenek voltak az ülések. A karfák fixen voltak rajta, így megnehezítette a dolgom. Reggel indítottam egy kávéval, majd következett az utas felvétel. Mint említettem, itt másmilyen jegyem volt. Vonalkód sem volt, mint a wizzair-nél. De kár volt izgulnom, minden simán ment. Sőt, itt a feladott csomagomért sem kellett külön fizetnem. Megkaptam a beszállókártyát, mehettem az ellenőrző pontra. Most is rendben túljutottam.

Rengeteg időm volt a gép indulásáig, így hát faltam pár falatot.

Készítettem egy arcképet is az első napról, melyet majd össze lehet hasonlítani az ezután következőkkel. Közben figyeltem a leendő gépem körüli munkálatokat. Bepillantást nyertem a folyamatba, megkezdve a megérkezést, és az elindulást megelőző dolgokat. Személyzet csere megvolt, jöhettünk mi. Itt már egy folyosón keresztül mentünk be a gépbe. Ugyanaz a típus volt, mint a tegnapi, ráadásul ismét ablak mellé kerültem.

A tegnapi „bemutató” rész most is elhangzott, csak most az angol mellett a spanyol verzió volt. Az előttem lévő papírtasakon kedves kis felirat : „nyugodj meg és lélegezz” . Meg voltam nyugodva, hogy nem kellett használnom a zacskót.

Az éjszakai repülést követően, most a nappali verziót is megismertem. Bár ez sokkal rövidebbnek tűnt. Utam nagy részén láttam a tengert, valamint az óceánt. Itt is simán ment a leszállás, bár most a tapsolás elmaradt.

Ahogy megérkeztem, és ismét magamhoz vettem a csomagomat, elkezdett esni az eső, bár nem tartott sokáig. Az érkezésemet egy előbukkanó szivárvány tette színesebbé.

Tekintettel az időjárásra, letettem arról a szándékomról, hogy gyalog tegyem meg a repülőtér és Las Palmas közti távolságot. Kb. 20 km lett volna, és biztos hogy a besötétedés előtt nem értem volna be. Ezért buszra szálltam, és negyed óra alatt már a városban voltam. Végiggyalogoltam a kikötőig, hogy megnézzem mi hol található. Útközben néha eleredt az eső, de inkább olyan apró szemű eső volt, és hamar elállt.

Már csak két dolog volt hátra a mai napból. A vacsora, és a szállás. Mindkettővel úgy voltam, hogy fogok találni. Előbbi egy pizzéria, utóbbi pedig egy hostel. Mindkettő egyszerű, ám a célnak tökéletesen megfelelő. Bejött a tervem. Előzetes szállásfoglalás nélkül sikerült találnom szállást. 

Gyors kipakolás, zuhany, és wifi keresés után az otthon maradottakkal pár szó erejéig interneteztem, majd ágynak dőltem. Kicsit elfáradtam a két nap alatt. Nem igazán fizikailag, inkább lelkileg. Holnap reggelig pihenek. Meglátom, hogy maradok itt még egy napot, vagy keresek másik helyet. A kikötőben minden esetre körül nézek. Hátha van induló hajó.

Kilátás a szobám erkélyéről. Érdekességként jegyzem meg, hogy éjjel 23:28-kor még javában aszfaltoztak. Azért remélem mélyen fogok aludni.