2015. április 23. (csütörtök) 19:00 (UTC-6) - Drake Bay Backpackers Hostel

Korán keltem reggel, mert hétre jöttek a vendégek. Egy kihelyezett informatikai oktatást tartottak itt, a közösség tagjainak. Többségük valamilyen úton módon kötődik az alapítványhoz. Tehát hajnali kávé főzés, asztal elrendezés, valamint a gyümölcs tálak elkészítése.

Reggeli a bárpultnál volt, mert foglaltak voltak az asztalok. Készítenünk kell még két bárszéket. Anyag és szerszám van hozzá. Jövőhéten neki is kezdünk.

Tegnap késő este egy népesebb társaság jött egy éjszakára. Szóltunk nekik, hogy a privát szobában már alszanak, de nem zavartatták magukat. Továbbra is hangosan beszéltek. Második felszólításra csendesebbek lettek.

Egyikük közülük sátorban aludt. Hát nem tudom, én biztos nem aludnék itt sátorban. Már csak a "kedvenceim" miatt sem. Meg rengeteg a hangya. A sátor mellett is épp egy hangya főút volt.

Rengeteg a madár a környéken. A picitől a nagyig. Sok papagáj is van. Lucsi, neked maga lenne a paradicsom. Ha lesz rá lehetőségem, lefényképezem őket. Itt épp egy énekes madár látható. Tegnap egyébként megláttam életem első kolibriját. Igaz, kicsit nagyobbacska volt, de sebesen átrepült a konyhán, így fotó nem készült.

A délelőtt folyamán megtisztítottam a kerti utakat, beüzemeltem a gázpalackos tűzhelyet, valamint felszereltem a konyhai törlő tartót. Tisztára karbantartó vagyok. Folytattam a kókusz lámpaburákat is. Megvan mind a négy.

Az oktatás néha tartott egy kis szünetet. Érdekes volt nézni, ahogy a számítógép kezelését tanulták. Következett a szövegszerkesztés, valamint egyéb alkalmazások. Xiomara is tagja volt a csoportnak. Közben nagyokat szundítottam a függőágyban.

Késő délután vége is lett a tanfolyamnak. Elpakoltunk, feltakarítottunk, majd nekiálltam a blognak. De előtte megszerkesztettem az elmúlt kilenc hónapomat, egy utazási portálon. Szép, nem?

Egy-két szépséghiba van, ugyanis a München-Cancún járat pont ellentétes íven haladt. Az Atlanti-óceán északi részén. 

Szóval itt tartok egyelőre. Május 14-én két napra át akarok menni Panamába, a határ menti városba. Ha beengednek, és Costa Ricába visszaengednek, akkor még egy hónapot maradok itt a hostelben. Azaz június közepéig. A többit hamarosan. Egyébként többen kérdezték, hogy miért jó ez nekem. Mármint hogy dolgozok, de nem kapok érte pénzt. Magyarországon az emberek többsége annyi fizetést kap, hogy a lakását fenn tudja tartani, van enni-, és innivalója. Másra nem jut. Nos, ugyanazt kapom én is a munkámért cserébe. Van hol aludnom, van mit ennem és innom. Megjegyzem ezt nem nevezem munkának. A különbség a két élet között, hogy én gyakrabban tudok az óceánban fürödni. Nem mellesleg világot látni, idegen kultúrákat, embereket megismerni, új nyelvet tanulni. Szóval ezért jó nekem. Persze tudom, hogy sokan ezek után is mondják a magukét. Tegyék. Azzal én már nem foglalkozom.

Viszont sok ismerősömtől kapok bátorító, biztató üzeneteket. Mint ahogy ma is. Estefelé egy számomra kedves ismerős írt rám a közösségi oldalon. Rég beszéltünk. Jó volt újra hallani felőle. Nem tudom, hogy a többi világcsavargó hogyan éli meg, de én néha úgy megölelnék mindenkit, akik fontosak nekem, és otthon maradtak.