2015. április 29. (szerda) 19:39 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Ma én voltam a soros a reggeli kezdéssel, bár nem kellett korán nyitnom. Mire Marvinék felkeltek, a kávé készen állt a fogyasztásra. A reggeli elfogyasztása után, felkészültem a napi teendőimre, természetesen a függőágyban. 

Közben Suriati és Sergio készülődtek, mivel pár napot az öböl másik részén fognak tölteni. Suriatitól meghívást kaptam Szingapúrba. Tavaly óta sok embertől kaptam már meghívást. Bízom benne, hogy többel közülük élni is fogok. 

A délelőtt nagy részét a kert rendbetételével töltöttem. Kisebb nagyobb megszakításokkal. Itt jegyezném meg, hogy reggel egy korábbi bejegyzést javítottam ki, ugyanis naponta egyszeri zuhanyzást írtam. Több alkalommal állok a zuhany alatt, mert így elviselhetőbb az időjárás. 

Miközben kertészkedtem, társam is akadt, egy termetes gyík - szerintem iguána - személyében. Az épület falán mászott fel, be a tető alá. Csak hogy meg legyen a méretarány, a vas térháló négyzete 15 x 15 centiméteres.

Hű társam eközben az igazak álmát aludta. Ilyenkor végre tudunk élni, ugyanis folyton láb alatt van. Tutte (a felnőtt kutya) sajnos nem játszik vele, nincs türelme. Maradunk mi Pataconnak.

Külön öröm számomra, amikor húst ehetek. Mégiscsak ez az igazi étel. Amúgy elvagyok a különböző ételekkel, de időnként hiányoznak a hazai ízek. Bár ha egyszer hazaérek, a rizst és a babot egy darabig mellőzni fogom az étrendemből. Kivétel, ha a bab leves formájában kerül a tányéromba. Az ugyanis számomra a number one.

Ebéd után csak Patacon sziesztázott, jómagam csak egy kávé szünetet tartottam. Ugyanis folytattam a rendrakást a palánta nevelő részen. Egy fából épített kis tér, ahol a kiültetendő növényeken kívül a szerszámokat is tartjuk. Ez volt az utolsó része a területnek, ahol ki kellett takarítani. Most, amíg itt vagyok, csak arra kell figyelnem, hogy minden mindig a helyére kerüljön.

Készülődött az eső, így sietnem kellett délután. Várt rám a röplabda pálya másik fele. Ahogy a könyvben meg van írva. Épp akkor fejeztem be a pálya gyomtalanítását, amikor eleredt az eső. Eddig ez volt a legnagyobb eső, amióta itt vagyok. Kár, hogy nem gyűjtjük az eső vizet. Javaslatot tennék rá, ha több lenne az öntözendő növény. De addig felesleges a gyűjtés, hisz majdnem naponta esik. 

Az eső előtt érkezett két újabb vendég, egy ausztráliai házaspár. A mellettem lévő privát szobában lettek elszállásolva. Egyébként délután egy foglalást regisztráltam, melyet egy amerikai hölgy rendelt telefonon. Nem dicsekvésként mondom, de büszke vagyok magamra, hogy idáig eljutottam. Meg tudtam érteni - igaz párszor visszakérdeztem - egy angol anyanyelvű személy rendelését, a kérdéseire tudtam válaszolni. Nem volt olyan része a beszélgetésnek, amit nem értettem volna. Köszönöm még egyszer a kezdeti felkészítést Szilvinek és Lindának, valamint Katának. Ők indítottak el az angol nyelv elsajátításának útján. 

2015. április 28. (kedd) 22:36 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Lassan megszokom, hogy később kelek, mint Marvin. Mire felébredek, kész a reggeli, tölthetem a friss kávét. Soha rosszabb munkahelyet, nem igaz?! Ma nagyon említésre méltó nem történt. Éjjel volt egy jó eső. Nem tudom meddig esett, de Sergioék sátra jól elázott. Reggelre természetesen mintha semmi sem esett volna. Rettentő hőség volt. A kert volt ma soron. Hozzákezdtem, de hamar feladtam. Úgy döntöttem, ebéd után folytatom. 

Marvin telefonján lévő időjárás jelentést fényképeztem le. Nem tudom, hogy az enyémet hogy lehet megosztani. Ha esetleg ért valaki ehhez, a kommentben árulja el, legyen szíves. Egyébként ma rekordot döntöttem a zuhanyzásban. Reggel le kellett zuhanyoznom, délben ismét, majd később újabb két alkalom volt. Minden alkalommal csak és kizárólag hideg (már amennyire) vízzel. Nem használok tegnap óta szappant, ugyanis a hátamon kiütések jelentek meg. Hogy mitől, nos az jelenleg tesztelés alatt van. Én a párára gondolok. De lehet a szappan, vagy a napsütés is. Ma délutánra kissé viszább húzódott.

Ebéd után mégsem tudtam folytatni a munkát a kertben, ezért a benti személyes dolgaimat intéztem. Ruhamosás, karbantartás a netbookomon. Hozzákezdtem a levél írásához. Ahhoz a levélhez, amit Dario nevében írok, hogy a négy napelem meglegyen a focipályára. Nem egyszerű dolog úgy megfogalmazni, hogy az első mondat már felkeltse az érdeklődést. De össze fogom hozni. Hiszem, hogy támogatót is fogunk találni.

Ma Octavio elküldte az épülő házáról a fényképet. Ilyen lesz Darioéknál is, amit elkezdtünk építeni. Tőle is várom a fényképeket. Hondurasról jut eszembe. Sergio csodálkozott, amikor kiderült, hogy Hondurasban is voltam. Azt mondta, kell egy nagyfokú bátorság ahhoz, hogy valaki odalátogasson. Nem mondom, voltak helyzetek, de nem volt olyan rossz azért. Persze a tapasztaltak alapján az egész országról nem nyilatkozhatok.

Délután csak sikerült kijutni a kertbe. A kavicsösvényt tisztítottam meg a növényektől, valamint a röplabda pálya felét a benőtt fűtől. Holnap következik a másik fele. Ha igaz, nemsokára játszunk is rajta. 

Kézzel készített, egyedi ékszereket is árulunk. Van egy hölgy, aki készíti őket, mi meg biztosítjuk neki a felületet, az értékesítésre. Bár amióta itt vagyok, nem vett még senki. Mielőtt távozom, fogok egyet venni.

Holnap lett volna szabadnapom, de egy nappal későbbre tevődött át. Holnap Marvinnak van elintézni valója. Én az egyik közeli városba akarok menni. Pénzt is kell felvennem, meg kicsit ki akarok mozdulni. Kezd amúgy ingerszegény lenni a környezetem. Mondjuk hüllők tekintetében az ingerszegénység kiváló állapot. Tegnap este olvastam, hogy az egyik világcsavargó honfitársam épp Guatemalában van. Ő is Közép-Amerikát járja, csak Panama felől érkezett. Majdnem összefutottunk. Néha beleolvasok a blogjába. Tegyétek Ti is. Nagyon jókat ír. A blogja itt érhető el: hungariangeographic.blog.hu

Este megnéztem az egyik kedvenc filmem, az Apocalipto-t. Végül is majdnem a helyszínen vagyok. Jobban mondva voltam. Meg aztán annyit idéztem. A napi blog adag így a film után lett megírva. Nálatok ekkor már reggel hat óra múlt. Én meg mehetek aludni. Szóval: Buenas noches!

2015. április 27. (hétfő) 20:47 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Ismét később keltem, mert Marvin végezte a reggeli nyitást, kávéfőzést. Mire felkeltem, három vendég már ki is jelentkezett, köztük Georgina. Jelenleg két vendég van a hostelben, kettő pedig a cemping részen, sátorban.

Ma a szerszámos kamra - vagy ahogy itt hívják: bodega - volt a soron, azaz nekifogtam kitakarítani. Nem lehetett átlátni, hogy mi van bent. Beállítottam a ventilátort, majd nekiláttam. Polcról polcra haladtam. Egy termetes termesz fészektől is megszabadultam. 

Miután végeztem a rendrakással, lassan készülhettem az ebédhez. Csirkepaprikás volt rizzsel, és főtt krumplival. Végre egy kis hazai íz. Mármint ahhoz hasonlító. Mert ugye a jó öreg hazai csirkepaprikás egyedi. Hátha még az ember édesanyja főzi. Akkor az utánozhatatlan.

Ebéd után a szokásos kávézás a függőágyban. Ma Xiomara takarított, ilyenkor csak estefelé seperjük fel a helységeket. Végre le lett nyírva az egész udvaron a fű. Nem kapkodta el az egyik helyi srác, aki mellesleg taxisofőr. Így az egyik nap elkezdte, majd jött egy fuvar, abbahagyta. Délután visszatért, vágott egy kicsit, majd ismét lelépett. Ez így ment két napig. Ma délelőtt végzett. Beszerzés alatt van a saját fűkasza.

Késő délután az óceán part felé vettem az irányt. Ezúttal gyalog. A repülőtéren egy rögtönzött akadálypálya volt kiépítve. Három menyecske gyakorolt motorozni.

Meg akartam nézni a naplementét, és elvégezni a rituális szakáll égetést. Találkoztam Suriatival, aki épp visszafele tartott a partról. A függőhíd előtt egy óriási termést pillantottam meg. Utólag kiderült, a neve jicara. Marvin elmondta, hogy sokan ezt használták víz tárolására. Mint nálunk a tököt.

Ismét egyedül mászkáltam ezen a csodálatos parton. Teljesen kihalt volt. Szandál lecsatolva, kézbe véve, és irány a homok föveny. Egy-egy hullám elérte a lábaimat, lehűtve azokat. Még késő délután is elég meleg volt.

Közben vizsgáltam a homokot, hátha találok kagylókat, de elég szegényes e tekintetben ez a partszakasz. Találtam viszont egy medúzát, melyet a hullám vethetett partra.

Elérkezett a naplemente ideje. Nem volt olyan szép, mint tavaly, Finisterre-ben, az Atlanti-óceán partján. Másabb volt.

Mint ahogyan a szakáll égetés is, mely immár tradícióvá vált. A második Óperenciás tengert értem el, következett hát a második szakáll égetés. Másabb volt a tekintetben is, hogy ezúttal nem égettem ruhát, hiszen a zarándoklat - nevezzük inkább vándorlásnak - tovább folytatódik. 

Érdekes jelenséget pillanthattok meg. Olyan, mintha egy arc lenne a tűzben. A szakállam néz vissza rám. Kettőt elbúcsúztattam, még hátra van egy. Az utolsó Óperenciás.

Visszafele szednem kellett a lábaimat, mert kezdett sötétedni. Sötétben pedig nem ajánlatos az erdőben mászkálni. Egy kicsit még futottam is a homokban. Nem lenne rossz ezt naponta megcsinálni. 

Visszaérve a hostelbe, Marvin és Virian egy találós kérdéssel vártak. Találjam ki mi történt? Tippem sem volt. Erre megmutatják a fényképet. Kiderült, hogy vendégünk volt, aki maradni akart, azonban nem kívánatossá volt nyilvánítva. Épp a terasz korlátjára mászott fel, ahonnan a tetőgerendára kúszott át. A szomszéd piszkálta le. 

 Marvinék szerint nem veszélyes fajta. Engem ez különösképp nem vigasztal. Még óvatosabbnak kell lennem.

2015. április 26. (vasárnap) 19:04 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Ma Marvin kelt fel korán, én csak hét óta után. Késő estig ment a ventilátor, mert iszonyú meleg volt. Naponta többször kell zuhanyozni, hogy elviselhető legyen. A két fürdőnadrágomat és a trikóimat, ujjatlan pólóimat használom csak.

Reggeli után elindultam bambusz vadászatra. Ugyanis kell pár darab belőle szélcsengőnek, továbbá akarok egy új vándorbotot készíteni magamnak. És ha már itt vagyok, természetesen bambuszból lesz.

Előbbi épület a helyi iskola, utóbbi a közösségi ház volt. Mindkettő üres volt, mivel vasárnap volt. A nagyobb rendezvényeket az utóbbi épületben tartják. Egyébként e két szín, a zöld és a kék nagyon népszerű az épületek festésénél.

Sajnos bambuszt nem találtam, így visszafordultam. Majd máshol megnézem. Az idő is kezdett elviselhetetlenül meleg lenni. Útközben egy-egy deszkából épült házat láttam. De jó nekik, nem kell védekezni a hideg ellen. Igaz, a réseken valószínűleg sok rovar bemászik, de gondolom a helyi lakosság megtanult ezzel a problémával együtt élni.

A következő épület egy úgynevezett soda, ami itt éttermet jelent. Persze szódavizet is lehet kapni. Sokan étkeznek itt. Talán egyszer, később én is beülök. Érdekes viszont, hogy egy ilyen kis településen, mint ahol most vagyok több ilyen soda is üzemel.

Ebédre hal volt. Ezúttal sütve, kókusz nélkül. Nagyon semmit nem csináltam ma. Leginkább pihentem. Délután elugrottunk az egyik közeli öbölbe, megnézni milyen a környék. De előtte tanúi voltunk egy inváziónak. Hangyák lepték el a hostel falát. Marvin szerint negyed óra alatt végeznek, és elvonulnak. Ugyanis vadásznak mindenre, amit találnak. Kis pókokra, rovarokra. Rengeteg hangya van mindenhol.

Egy darabig a Toyotával mentünk, majd gyalog folytattuk utunkat, mivel gyalogösvényen keresztül közelítettük meg a Ganado öblöt. Felipe is velünk tartott. Őt már korábban bemutattam, idegenvezetőként dolgozik.

Az úton látszik a tipikus trópusi vörös föld. Ha kiirtják az erdőket, hamar elveszti a tápanyagot. Rengeteg volt a szúnyog, és természetesen a szúnyogriasztó spray a szobámban maradt.

Útközben sok szép virágot láttam. Figyeltem az aljnövényzetet is, nehogy valamire rálépjek. A vendégeink délután mesélték, hogy a túra során láttak egy fűzöld színű kígyót. Alig tudták észrevenni, annyira beleolvadt a környezetébe.

Újabb hangya főutat kereszteztünk, majd megérkeztünk az öbölhöz. Egy motorcsónak kellett értünk jöjjön. Amíg vártuk, szemügyre vettem a környéket. Volt egy elhagyatott épület. Sok elhagyatott van errefelé. Ebből is milyen jó kis hostelt lehetne varázsolni.

Találtam bambuszt is, de ez a fajta az épületekhez való. Ilyenből építették Tzununában a házat. Nekem túl vastag volt. A kókuszpálmák meg túl magasak, így a fénykép nem igazán sikerült. Egy dió le is esett, miközben ott voltunk. Sok balesetet okoz a trópuson a leeső kókuszdió. Lehet beszerzek egy sisakot magamnak. Na jó, csak vicc volt. De tényleg veszélyes lehet 15 méter magasságból egy leeső 1,5 kilogrammos dió.

Megérkezett közben a várva várt motorcsónak, de sajnos nem volt elég üzemanyaga. Érthetetlen számomra, hogy akkor miért indult el értünk. Marvin szerint lehet, hogy üzletel a srác az üzemanyaggal. A lényeg, hogy elmaradt az öböl környékének megtekintése. Más alkalommal pótoljuk. Még egy pillantás az öböl partjára, majd indulás vissza.

2015. április 25. (szombat) 19:59 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Tegnap este nosztalgiáztunk kicsit Marvinnal. A tavalyi foci világbajnokság azon meccseiből néztünk részleteket, amelyekben Costa Rica játszott. Mint tudjuk, tavaly csodát tett ez a csapat. A negyeddöntőben estek ki a hollandok ellen. Marvin mesélte, hogy az egész ország, de még a környékbeli országok is örömmámorban úsztak. Remélem, egyszer mi is hasonlóan érezhetünk.

Reggel korán keltem, kinyitottam a konyhát, összesepertem, majd lefőztem egy nagy adag kávét. Tettem ezt egyedül, mert Marvin ma szabadnapos volt. Az egyik vendégünk, a francia menyecske indult korán reggel egy túrára, gondoltam inni fog egy csésze kávét. Nem tette, mivel nem szokott kávézni. Megjegyzem többször kívántam neki jó étvágyat, de nem felelt. Még egyszer nem fogok.

Ezek a vízszűrők tisztítják a vizünket. Naponta megtöltünk egy 18,9 literes (ezek a számok?!) palackot, a szűrt vízzel. Egy hete vagyok itt, semmi bajom nincs. Amúgy amióta megérkeztem Közép-Amerikába, a víztől nem betegedtem meg. Tegnap volt egyébként tizenkét hete, hogy otthonról eljöttem. A Camino hat hétig tartott.

Kicsit kertészkedjünk is, mivel időnként azt is szoktam. Locsolás, karbantartás, az elszáradt levelek összegyűjtése. Nemsokára zöldségeket palántázunk. Van egy szaporítóhelységünk, ahol a palántákat neveljük. Mellette van egy kis terület, ahol ananászt ültettek Marvinék. Egyet már leszüreteltünk, nagyon finom volt.

Ebéd után ismét kókuszdiókat fúrtam, faragtam, tisztítottam. Saját ötletként, szélcsengőt csinálok belőlük. Holnap elugrom a partra, mert kell még pár darab hozzá. Persze ha már ott leszek, megmártózom ismét.

Délután skype-on keresztül beszéltünk az utódommal. Egy fiatal holland srác fog jönni június végén. Érdeklődött, hogy mi lesz majd a feladata. Első önkéntes munkája lesz ez. Kicsit izgul, pedig nem kellene. Majd beletanul.

Délután tovább folytattam a függőágyak tesztelését. Ezúttal Patacon is csatlakozott. Neki hamarabb leragadt a szeme. Egyébként ma pont azt ettük délutáni csemegének a kávé mellé, amiről Patacon kapta a nevét. A platano nevű növényből (banán fajta) készítik. Miután megsütik, abba a formába teszik, amiben a tortillát is lapítják. 

Délután itt is volt egy kisebb földrengés. Épp kiszálltam a függőágyból, és elindultam az étkezőbe, amikor Marvinék felugrottak a függőágyból. Én semmit nem éreztem. Megnéztük, a félszigetünktől 47 kilométerrel délnyugatra volt az epicentrum, és 5.1 erősségű volt. Hála Istennek nem volt semmi következménye. Egyébként gyakoriak errefelé a földrengések. 

A tegnap érkezett vendégekkel beszélgettem, és kiderült, hogy ők is végigjárták decemberben a Caminót. Suriati Szingapúrból, Sergio pedig az Egyesült Államokból jött, bár ő Costa Ricában született. Voltak januárban Budapesten is, két napot töltöttek ott. Tetszett nekik a város. Imádták a belvárost, a Hősök-terét, az Operaházat, és az Egri Bikavért. Mikor megtudták, hogy kihagyták a fürdőket, eldöntötték, hogy még egyszer visszatérnek Budapestre. Ha már Magyarországot megemlítettem, hadd jöjjön még egy meglepetés. Késő délután újabb vendégek érkeztek, egyikük szintén Magyarországról. Georgina (a képen balra) Angliában él két éve. Bérelt autóval utaznak most Costa Ricában. Guatemala óta nem találkoztam magyarral.

Estére Marvin egyik ismerőse hozott nekünk egy karton sört, három különböző márkájút. Így a blog írása közben újabb fajtát kortyolgattam. Ez már egy kicsit erősebb, 5.1 %-os. Utazom, önkénteskedem, ételeket kóstolgatok, söröket tesztelgetek. Nehéz lenne visszaszokni a "normális" életbe. Egyelőre nem is tervezem.

2015. április 24. (péntek) 18:22 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Nem volt egy eseménydús a mai nap, ugyanis semmi érdekes nem történt. Mivel minimum egy hónapot itt leszek, néha lesznek ilyen napok. De mivel a napi blog bejegyzés mellett döntöttem, így természetesen összehozok valamit mára is. Kezdeném a tegnap estével. Ugyanis időnként a projektor és a kivetítővászon remek eszköz arra, hogy fimet nézzünk. Házimozink is van. Épp egy kínai filmet néztünk meg. Én természetesen a függőágyból.

Az éjjel itt aludtak páran a tanfolyam résztvevői közül. Azok, akik távolabbról érkeztek. Továbbá este érkezett egy francia csaj, és egy német srác. Mindketten beszélik a spanyolt. Szóval szállingóznak a vendégek.

Reggelizés ismét a bárszéken ülve volt. Rizs és bab. Ez az alapja a costa ricai reggelinek. Holnaptól már az asztalnál eszem. Ugyanis a tanfolyam holnaptól már nincs. Vissza a régi kerékvágásba. 

Ennek a hirdetőtáblának az alapját ástam ki a múltkor. De nem ám mindig ilyeneket csinálok. Egy kis ez, egy kis az. Ma például többször is teszteltem a függőágyak teherbírását. Ez egy felelősségteljes munka, ugyanis naponta meg kell győződnöm, hogy a hostel vendégei által használt függőágyak biztonságosak-e. Ilyenkor rendszerint olvasok valamit. Újabban ez a spanyol-angol szótár az olvasnivalóm. Beleugrottam a mély vízbe. De hát így tanulom egyszerre a két nyelvet. Az angol szókincsem is gyarapszik ezáltal.

Mint említettem a vízkészletünk a fúrt kútból van, melyet két ilyen hordóban tárolunk. A vízszivattyú felé vezető úton eléggé nagy lett a fű, így holnap nyírni kell. Ugyanis így nem látom, hogy lapul-e valami ott, vagy sem.

Épp ahogy fényképezni készültem, egy termetes gyík iszkolt el előlem. A tető alatt sok társa bújik meg. A hálószobámban is gyakori vendégek. Egyáltalán nem baj, mert buzgón vadásznak a másik gyakori vendégekre, a poloskákra. 

Ebéd után beszélgettem kicsit a szüleimmel. Naponta teszem ezt, amióta itt vagyok. Így elviselhetőbb a távollét. A legtöbb barátommal is gyakorta beszélek, vagy váltunk szöveges üzeneteket. Jó dolog az internet, tudod tartani a kapcsolatot az otthon maradottakkal.

Érdekes virágok vannak mindenfele. Sokat ismerek közülük, de van bőven ismeretlen példány. Nem vagyok túl jártas a botanika világában, így például e növény is ismeretlen. Viszont gyönyörű.

Még nem mutattam be a szárító helységet. Mosás után itt teregetünk. Bár ebben a párás, esős időben néha nehezebben szárad a ruha is. Érdekes jelenség ez a pára. A bőröm felülete egész nap nedves. Nem izzadok, csak érzem, hogy az egész testem körbeveszi a pára, amely a bőrömön lecsapódik. Biztos hozzá lehet szokni ehhez is.

A szomszédokról is essen néhány szó. Nem sok szomszédunk van, összesen három. A többi üres telek. Ezek közül következzen a szembe szomszéd, valamint az egyik mellettünk lévő. Mint látható, egyszerű deszkákból épített házak. Többségük egy fő helységből áll, melyben konyha, étkező, és szoba van. Mellette egy vizes blokk, zuhannyal és mellékhelységgel. Egyszerű az élet errefelé, de mégis valahogy vidámabbak az emberek, mint odahaza. Itt látszik, hogy a pénz valóban nem boldogít.

2015. április 23. (csütörtök) 19:00 (UTC-6) - Drake Bay Backpackers Hostel

Korán keltem reggel, mert hétre jöttek a vendégek. Egy kihelyezett informatikai oktatást tartottak itt, a közösség tagjainak. Többségük valamilyen úton módon kötődik az alapítványhoz. Tehát hajnali kávé főzés, asztal elrendezés, valamint a gyümölcs tálak elkészítése.

Reggeli a bárpultnál volt, mert foglaltak voltak az asztalok. Készítenünk kell még két bárszéket. Anyag és szerszám van hozzá. Jövőhéten neki is kezdünk.

Tegnap késő este egy népesebb társaság jött egy éjszakára. Szóltunk nekik, hogy a privát szobában már alszanak, de nem zavartatták magukat. Továbbra is hangosan beszéltek. Második felszólításra csendesebbek lettek.

Egyikük közülük sátorban aludt. Hát nem tudom, én biztos nem aludnék itt sátorban. Már csak a "kedvenceim" miatt sem. Meg rengeteg a hangya. A sátor mellett is épp egy hangya főút volt.

Rengeteg a madár a környéken. A picitől a nagyig. Sok papagáj is van. Lucsi, neked maga lenne a paradicsom. Ha lesz rá lehetőségem, lefényképezem őket. Itt épp egy énekes madár látható. Tegnap egyébként megláttam életem első kolibriját. Igaz, kicsit nagyobbacska volt, de sebesen átrepült a konyhán, így fotó nem készült.

A délelőtt folyamán megtisztítottam a kerti utakat, beüzemeltem a gázpalackos tűzhelyet, valamint felszereltem a konyhai törlő tartót. Tisztára karbantartó vagyok. Folytattam a kókusz lámpaburákat is. Megvan mind a négy.

Az oktatás néha tartott egy kis szünetet. Érdekes volt nézni, ahogy a számítógép kezelését tanulták. Következett a szövegszerkesztés, valamint egyéb alkalmazások. Xiomara is tagja volt a csoportnak. Közben nagyokat szundítottam a függőágyban.

Késő délután vége is lett a tanfolyamnak. Elpakoltunk, feltakarítottunk, majd nekiálltam a blognak. De előtte megszerkesztettem az elmúlt kilenc hónapomat, egy utazási portálon. Szép, nem?

Egy-két szépséghiba van, ugyanis a München-Cancún járat pont ellentétes íven haladt. Az Atlanti-óceán északi részén. 

Szóval itt tartok egyelőre. Május 14-én két napra át akarok menni Panamába, a határ menti városba. Ha beengednek, és Costa Ricába visszaengednek, akkor még egy hónapot maradok itt a hostelben. Azaz június közepéig. A többit hamarosan. Egyébként többen kérdezték, hogy miért jó ez nekem. Mármint hogy dolgozok, de nem kapok érte pénzt. Magyarországon az emberek többsége annyi fizetést kap, hogy a lakását fenn tudja tartani, van enni-, és innivalója. Másra nem jut. Nos, ugyanazt kapom én is a munkámért cserébe. Van hol aludnom, van mit ennem és innom. Megjegyzem ezt nem nevezem munkának. A különbség a két élet között, hogy én gyakrabban tudok az óceánban fürödni. Nem mellesleg világot látni, idegen kultúrákat, embereket megismerni, új nyelvet tanulni. Szóval ezért jó nekem. Persze tudom, hogy sokan ezek után is mondják a magukét. Tegyék. Azzal én már nem foglalkozom.

Viszont sok ismerősömtől kapok bátorító, biztató üzeneteket. Mint ahogy ma is. Estefelé egy számomra kedves ismerős írt rám a közösségi oldalon. Rég beszéltünk. Jó volt újra hallani felőle. Nem tudom, hogy a többi világcsavargó hogyan éli meg, de én néha úgy megölelnék mindenkit, akik fontosak nekem, és otthon maradtak.

2015. április 22. (szerda) 18:59 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Reggel nem kellett korán kelnem, mert szabadnapos voltam. Így fél nyolckor sikerült reggeliznem. Reggeli után kávézás a függőszékben. Mert itt olyan is van. Csak hogy megtörjük a függőágyak egyeduralmát.

Tuttét már fényképeztem így le. Többnyire így pihen. Állítólag, ha egy kutya jól érzi magát, így tesz. Hát Tutte tuti jól érzi magát. Én is jól érzem magam, mert újra van egy kedvencem. Majdnem mindenhol volt egy.

Mielőtt elindultam csavarogni, elköszöntem Franciscótól, és az édesapjától. Marvin vitte ki őket a mini repülőtérre.

Utam kerékpárral és gyalog tettem meg. Amikor emelkedő, valamint lejtő következett, akkor gyalogoltam. Bízom benne, hogy hamarosan megjavíttatjuk a kerékpárokat.

Látszik az őserdő a dombon túl, a távolban. De a hangok néha elég közeliek. Majmok, papagájok, tukánok, és a többi hangos lakó. Mint ahogy említettem, mi pont az erdő szélén vagyunk.

Épp építkeztek az egyik telken. De jó lenne, ha már én is itt tartanék. Mármint nem itt, hanem ahol nincs kígyó.

Amúgy is aranyárban mérik errefelé a telkeket. Üres telek, épp akkora, hogy egy ház elfér rajta, és van egy kis udvara, 4,5 millió forint. Igaz, az óceán parton. De nekem jelenleg, akkor is aranyár.

Agujitasba érve letettem a kerékpárt az irodánál, majd gyalog folytattam az utam. Sietnem kellett, mert gyülekeztek az esőfelhők. Útba esett egy szuvenír bolt is, de zárva volt. Legközelebb újra benézek.

Mint említettem,az alapítvány irodája a parton van, így nem kellett messzire mennem. Innen a szomszédos sziget már nem látszott. A part itt néhol sziklás volt. Fürdőző egy szál sem. Ami a legfurcsább, napozószékek sincsenek.

Egyszerűen nem lehet betelni ezzel a látvánnyal. Ennél már csak a Csendes-óceán szigetvilága csodálatosabb.

Elérkeztem a part végéhez, mivel azt egy folyó szakította meg. Nem is volt baj, mert kezdett cseperegni az eső. Igaz, semmi bajom nem lett volna, ha bőrig ázok, mert az eső sem hideg. Visszafordultam tehát, irány az iroda.

Mire visszaértem, elkezdett szakadni. Bő háromnegyed órát vártam a ház tornácán. Közben lóháton is érkeztek turisták. Kikötötték a lovakat, majd hajóval tovább. A lovakat másvalaki vitte tovább.

Visszaindultam, miután elállt az eső. Az iskolát is szemügyre vettem. Eddigi legszebb iskola szerintem. Egyszerű, de mégis tökéletes. Igaz, kevés tanterme volt, de mint említettem ez egy kis település.

Nem mutattam még a többi hostelt eddig. Marvin mesélte, hogy aki itt száll partra, és hozzánk jönne, azt sokszor lebeszélik, és ott marasztalják. Nem szép dolog ez. Vadászat van a turistára.

Tartottam egy kávészünetet az egyik kávézóban. Érdekes módon szolgálták fel. Egy állványon volt egy kis szűrő, melybe a kávét tették. Ide öntötték a forró vizet. Az eredmény mennyei volt.

A legalsó félszigeten vagyok tehát, a Drake-öböl partján. Az öböl a híres angol kalóz vezérről kapta a nevét. Eddig úgy tudtam, hogy Drake csak a Karib-tengeren és az Atlanti-óceánon hajózott.

Egy újabb gyönyörű virág után, a partot vettem ismét célba. Annak mentén akartam visszatérni. Egy újabb pihenőt tartottam a sziklákon ülve, magamat lehűtve. Igaz, hogy 5 százalék alatt van e sör, de így is kiváló.

Társam is akadt, sőt, fényképezni is engedte magát. Viszont amint közelítettem, oldalirányba elrohant.

Mondanom sem kell, hogy rajtam kívül senki nem volt a parton. Igaz, hogy nem a legtökéletesebb fürdeni ezen a partszakaszon, mert a hullámok felkavarják a homokot, és megtöltik az ember fürdőnadrágját. Kicsit beljebb kell menni. Ez legyen a legkevesebb, nem igaz?!  Ilyen szépségű parton, ennyi szépséghiba megengedhető.

A függőhídhoz értem ki, így a repülőtéren keresztül mentem "haza". Mai utolsó képemet, az én drága Édesapámnak küldeném. Ugyanis ma volt a születésnapja. Innen távolról küldöm neki ajándékom. Isten éltessen Tátá!

2015. április 21. (kedd) - Drake Bay Backpackers Hostel

Ezúttal nem esett az eső az éjjel. Reggel hatkor keltem, majd a reggeli kávém után kiástam két mély gödröt. Egy hirdetőtáblát fogunk elhelyezni.

Reggeli után folytattuk a terasz lámpáinak készítését. Lassan haladunk, mert óvatosan kell bánnunk a kókusszal. Ha egy kicsit erősebben feszítjük, elpattan. A villanyvezetékek ki lettek építve, a villanykörték fel lettek szerelve. Közben ittam a kókuszlevet, ettem a kókuszt. Jó így dolgozni.

A képen látható, hogy a három lyuk közül az egyik nagyobb. Ezen keresztül isszuk a kókusz levét. Némelyik nem az igazi, mivel ezek öreg diók voltak. De azért találtam köztük jót. A kés Anitától és Ecettől van. Tőlük kaptam ajándékba, amikor indultam. A pengébe Ecet belegravírozta az 1989-es dátumot, amióta ismerjük egymást. Tudom, hogy a hiedelem szerint a kés ajándékozása elvágja a barátságot, de én ebben nem hiszek. A miénket csak megerősítette.

Délután elugrottunk Marvinnal Agujitas-ba. Teszteltük a Toyotát. Elég nehéz sebességet váltani vele. Agujitas egy kisebb település. Ők városnak hívják. Ide jövök vissza holnap, a szabadnapomon. Itt is jó part van, alig volt valaki. Maga a félsziget nincs zsúfolásig túristával. Ide csak azok jönnek, akik a nemzeti parkokra is kíváncsiak. Így szerencsém van, hogy nincsenek sokan.

Itt található az alapítvány egyik irodája is. Itt találkoztam Helenával. Ő is önkéntes volt korábban, most azonban már itt él a családjával.

A félsziget nagy részét elfoglalja a nemzeti park, és annak lakói. Amúgy lassan megszokom, hogy a szomszédaim halálos mérgűek. Végül is Indiában és élnek emberek, ahol a kobrák vannak. Megnéztem tegnap a Costa Ricában regisztrált kígyómarásokat, és kissé megnyugodtam. Annyira nem vészes a dolog. A lényeg, az odafigyelés. Ezek éjszaka mozognak, akkor vadásznak. Estétől reggelig vigyáznom kell. A szobaajtót is zárom, mert a teraszon át bejöhetnek. A fürdőszobában, wc-ben a használat előtt óvatos körbenézés. 

Szóval ez lesz az egyik tengerpartom, amit az elkövetkező hetekben gyakran fel is fogok keresni. Ugyanis ideje lenne már lebarnulnom. Három hónapja annak, hogy a télből a nyárba érkeztem, de a bőröm színe még nem az igazi. Holnap, ha az idő is engedi (ugyanis e sorok írása közben esik az eső), akkor időm nagy részét a parton fogom tölteni.

A Corcovado alapítvány egyik fő támogatója, és kezdeményezője a szelektív hulladékgyűjtésnek a környéken. Minden fontosabb helyen kihelyezték a gyűjtő szigeteket. Népszerűsítik a szelektív hulladékgyűjtést.

Délután kis pihenés volt a függőágyban, egy bögre kávé, és kókuszdarabkák társaságában. Akarok készíteni kis tároló kockákat a függőágyak mellé. Ugyanis pont olyan magasra tettük őket, hogy a függőágyba fekve a hűsítő ital és az olvasni való kéznél legyen.

Este leteszteltük a terasz világítását. Jól sikerült, nem?! Még hiányzik a padlócsempe, és a bambusz kerítés.

Vacsorára rizs volt, sült banánnal, és dinnyével. A dinnyét én rendeltem, mert erősen megkívántam mostanában.

2015. április 20. (hétfő) - Drake Backpackers Hostel

Tegnap este elkezdtem nézegetni, olvasgatni a Costa Ricát bemutató turista kalauzt. Hasznos, mert sok érdekes és szükséges információt tudhat meg az ember.

Éjjel arra ébredtem, hogy esik az eső. Nem is esett, ömlött. Egész reggelig, kisebb nagyobb hullámokban. Ha az otthoni "kedves" szomszédasszonyunk itt élne, szerintem rég kezelésre szorulna. Ugyanis amint esik egy kis eső, azonnal jajveszékel. Hát ha ezt látná.

Reggeli után megérkeztek a burkolók, és neki fogtak a konyha második felének leburkolásához. Közben én folytattam a függőágyak felszerelését. Mint ahogy a kép is mondja, nagyon jó élet van a függőágyban.

Ebéd után nekikezdtünk a kókuszdiók szétszedéséhez, tisztításához. Segítségünk is akadt, Patacon személyében. Tegnap rosszul tudtam, van neve. Az éjszaka a szobámban aludt, már amikor nem a hátizsákom csatját rágta.

Délután elbicikliztem az öböl másik részéhez. Hát valóban meg kell javíttatni a kerékpárokat. A lelkem kihajtottam, mire egy-egy parton felértem. A fék is gyenge volt, a lejtőkön néha annyira begyorsult, hogy a fék nem bírta. Ez lesz a következő projekt. 

Utam kétoldalt néhol erdő szegélyezte, máshol patak keresztezte. Sekély volt, átlátszó, és nem volt benne krokodil, így bátran átgázoltam.

Útközben sokféle házat láttam. Volt felújított, szegényes, luxus, saját részre, hostelként üzemelő. Szeretem nézegetni őket, sok ötletet meríthet belőlük az ember.

Leérve a partra, készült pár fénykép. Ezúttal a fürdés elmaradt. Majd szerdán, akkor szabadnapos leszek. Itt igaz, hogy többen voltak (összesen hat fő!), de a part sekélyebb.

Hát nem gyönyörű?! Ha tehetném, mindenkit, aki fontos nekem, idehozatnék. Még mindig nem igazán fogom fel, hogy itt vagyok, ilyen helyen, amelyről annyit álmodoztam.

Valamint, hogy ilyen gyümölcsöket kóstolhatok. Egy óriási fáról szedtem, azaz piszkáltam le egy hosszú bambusz rúddal. Víz almának hívják az itteniek. Nagyon ízletes, édeskés íze van. Kedvencemmé vált rögtön.

Odahaza ilyenkor virágzik a tulipán, nárcisz, jácint. Sajnos itt nem láttam ezeket, be kell érnem például ezzel.

Mire visszatértem, meghozták a hostel autóját. Ezzel fogjuk fuvarozni, hozni, vinni a vendégeket.

Este kipróbáltuk a próbadarabként készített kókusz lámpát. Tökéletes, nem? Már látom magam előtt a hawaii bambuszházam teraszának világítását.