2015. július 03. (péntek) 21:22 (UTC+1) - Domoszló

Elérkezett az újabb Kéktúra szakasz teljesítésének ideje. Mégpedig a 18. számú, azaz a Nógrád - Becske közötti rész. De még mielőtt nekikezdenék, hadd mutassam be az eddig teljesített szakaszokat. Legutóbb csak említettem őket, de most részletesebben írnék róluk pár adatot.

• 21. sz.: Mátraháza - Sirok, táv: 21,6 km, szint: +854/-1424 m, teljesítés ideje: 2013.05.25., irány: Ny-K
• 22. sz.: Sirok - Szarvaskő, táv: 19,9 km, szint: +582/-512 m, teljesítés ideje: 2013.06.19., irány: Ny-K
• 23. sz.: Szarvaskő - Putnok, táv: 57,3 km, szint: +2085/-2164 m, teljesítés ideje: 2013.07.16-17., irány: Ny-K
• 24/a. sz.: Putnok - Aggtelek, táv: 31,1 km, szint: +672/-460 m, teljesítés ideje: 2013.09.14-15., irány: Ny-K
• 24/b. sz.: Aggtelek - Bódvaszilas, táv: 31,4 km, szint: +943/-1138 m, teljesítés ideje: 2013.10.23-24., irány: Ny-K
• 14. sz.: Hűvösvölgy - Bécsi út (Bp), táv: 14,2 km, szint: +496/-602 m, teljesítés ideje: 2014.03.13., irány: Ny-K
• 15. sz.: Bécsi út (Bp) - Dobogókő, táv: 22,2 km, szint: +1058/-486 m, teljesítés ideje: 2014.03.26., irány: Ny-K
• 16. sz.: Dobogókő - Visegrád (Duna), táv: 24,2 km, szint: +611/-1200 m, teljesítés ideje: 2014.03.27, irány: Ny-K
• 13. sz.: Piliscsaba - Hűvösvölgy, táv: 20,9 km, szint: +541/-529 m, teljesítés ideje: 2014.05.02, irány: K-Ny
• 12. sz.: Dorog - Piliscsaba, táv: 18,6 km, szint: +504/-402 m, teljesítés ideje: 2014.05.22, irány: K-Ny
• 17. sz.: Nagymaros (Duna) - Nógrád, táv: 38,7 km, szint: +1571/-1465 m, teljesítés ideje: 2014.06.19-20., irány: Ny-K
• 20. sz.: Mátraverebély - Mátraháza, táv: 27,6 km, szint: +1303/-774 m, teljesítés ideje: 2014.07.03-04., irány: K-Ny
• 19. sz.: Becske - Mátraverebély, táv: 69,6 km, szint: +2047/-2087 m, teljesítés ideje: 2015.06.24-26., irány: K-Ny

A 18. számú túra szakaszon pedig 60,2 km hosszúnak, +1806/-1839 méter szintkülönbségűnek ígérkezett. Erre is három napot szántam. A kiindulópont már ismerős volt, Becskéig buszokkal jutottam el. Reggel kilenc órakor már pecsételtem is a kiindulóponton. Most nem volt nyitva a fagyizó, így a kocsmában pecsételtem, ahol más fajta pecsétet is adtak. Jött a szokásos reggeli kávé (sajnos nem olyan finom, mint pár hónapja), majd irány az út.

Ritka az úton olyan tábla, mely a Kéktúra végpontját jelöli. Hát most találtam ilyet. A nyugati végpont, Írott-kő 712 km-re van. Előbb-utóbb oda érek. De addig még sok alkalom lesz. Utam a faluból szántók között vezetett északnyugatnak, majd egy kaszálatlan gyepes úton haladtam, végig a Galga völgyében. A nadrágom szára kissé vizes lett a harmatos fűtől. Kánikulát jósoltak, így nem izgultam, hogy nem fog megszáradni.

Rövidesen kereszteztem az Aszód-Balassagyarmat vasútvonalat, és végig az akácoson keresztül, a hajdani köves úton haladtam. Ereszkedni kezdtem egy erdőn keresztül, majd egy hajdani TSZ-major mellett értem be Kétbodonyba.

Kétbodony község két falu, Alsó- és Felsőbodony összevonásával jött létre, melyet meg is örökítettek. A pecsételés ismét a helyi kocsmában, ahol egy hideg korsó sört is kikértem.

Innen aszfaltozott úton haladtam végig Romhány felé. A falu előtt állt a romhányi csata emlékére állított, II. Rákóczi Ferenc lovas szobra. Beérve a faluba, átmentem a 18. századi háromlyukú kőhídon. Itt is jelen volt Nepomuki Szent János kőszobra, aki az úton lévők - így a kéktúrázók - védőszentje.

A falu határában áll egy öreg, kb. 200 éves törökmogyorófa. Rákóczi fának is nevezik. Több elmélet is van, mely szerint maga a fejedelem ültette, vagy ő küldte Rodostóból. Minden estre az árnyékában meguzsonnáztam.

Fogytán volt az ivóvizem, és már a falu végén tartottam. Romhányban sem hagytak közkutakat. Már azon gondolkodtam, hogy visszatérek a faluba, amikor a temető mellett találtam csapot. A Camino-n is pont akkor és ott találtam vizet, ahol szükségem volt rá.

A falun kívül egy felújított pihenőhelyet találtam, de mentem tovább. Látványos egyébként a Kéktúra mentén lévő megújulás. A jelzések is újak, nemrég készülhettek.

Következett egy újabb erdő, tölgyek, gyertyánok. Gyakran füves területeken keresztül haladtam. Sok helyen fakitermelés folyt. 

Útközben tartottam egy pár perc pihenőt, a Kékesi vadászháznál. Kár, hogy zárva tartják, jó kis vendégfogadót lehetne belőle kialakítani.

Akácosokon, cserjéseken vezetett az út Alsópeténybe. Ez a település többek között arról híres, hogy Werbőczy István itt írta meg az ún. Hármaskönyvet (Tripartitum), mely a legfontosabb törvénykönyv volt 1848-ig. 

Itt is pecsételtem, majd megnéztem a 15. századi római katolikus templomot. A harangtorony a közelében található, melynek szomszédságában egy Werbőczi gúla áll.

A faluban található Prónay kastély 1750 körül épült, azonban magántulajdonban van, így nem igazán tudtam megtekinteni.

Következett Felsőpetény nevű település, melyet az útbaigazító tábla is jelzett. Jórészt egy füves szekérúton haladtam végig. Erdő, mező, bekerített terület felváltva.

Felsőpeténybe érve, meg akartam volna tekinteni az Almássy kastélyt, ahol annak idején őrizetben tartották Mindszenty József hercegprímást, bíborost. Az 1960-as évektől gyermekotthon működött a falai között. Mára azonban ez a kapu fogadná a látogatóit, ha nem lenne zárva. 

Ezt követően "kötelező" kitérőt tettem a helyi kocsmába, ahol pecsételtem az igazolófüzetbe. Jó, hogy az ivókba helyezték el a pecsétek zömét, mert így adott a lehetőség egy-egy pohár hideg italra. Megtekintettem a barokk stílusú evangélikus-, valamint az 1985-ben épített katolikus templomot. És hogy teljes legyen a kép, a baptista imaház sem maradhatott ki.

Egyébként a falu lakossága a török hódoltság végén megfogyatkozott, így szlovákokat telepítettek be a Felvidékről. Még ma is jelzi ennek tényét a kétnyelvű felirat a községházán.

Este hét óra is elmúlt, így hát ideje volt szálláshelyet keresnem magamnak. Kiérve Felsőpetényből, egy emelkedő kezdődött, ahol kaszálók voltak. Az egyik végében felhúztam a sátrat. Pont szemben a faluval.

Reggel nem keltem korán, mivel megvártam, amíg a harmatot kicsit a nap megszárítja. Nem akartam a sátrat nedvesen elpakolni. Egy rövid erdős részen túljutva, újabb kaszálók következtek, majd ismételten erdő. Sikerült egy nyulat is lefényképeznem. Eléggé türelmes volt.

Az erdőt elhagyva, következtek a szántóföldek, majd egy volt termelő szövetkezet mellett beértem Ősagárdra. Az útszéli meggyfák terméseiből csemegézve, megérkeztem a barokk stílusú evangélikus templomhoz. 

Épp fényképeztem a templom belsejét, a bezárt rácson keresztül, amikor megjelent a lelkész is. Megkérdezte, hogy szeretnék-e bemenni a templomba. Természetesen igennel válaszoltam, így következhetett egy kis idegenvezetés. Röviden elmesélte a falu és az egyház történetét. Hasonlóan a térség többi falvaihoz, itt is szlovák telepesek érkeztek a török hódoltság után. Ők pedig hozták magukkal az új vallásukat.

Magát a templomot 1786-ban építették, a harangtornyát azonban később, 1824-ben. A főoltár egy hajdani katolikus templomból való, amely látszott is, annak kialakításánál. A szent szobrokat levették, és az oltárképet is lecserélték. 

A lelkész beszélt az egyházközösség korábbi lelkészeiről is. A mai kb. 350 fős közösségből kb. 65 fő rendszeres látogató. Szerintem ez elég jó arány. Végezetül pedig megkóstolhattam az eperfa hordóban érlelt szilvapálinkát is. Még egyszer köszönöm Eszlényi Ákosnak, Ősagárd evangélikus lelkészének a szívélyes vendéglátást.

Következett a pecsételés (természetesen a kocsmában), majd egy reggelizés a falu parkjában. Ezután felkapaszkodtam a Farkas-hegyre, útközben mezőkön át, áthaladva a Barátság I. földalatti kőolajvezetéket.

Előttem magasodott a Naszály bérce. Oda viszont még fel kellett jutnom. Erdőkön keresztül haladtam, gyakran igen meredek emelkedőkön át. Útközben találkoztam Balázzsal, aki épp Alsógödről tekert odáig. Kicsit megpihentünk mindketten. 

Ezen a szakaszon végig jól jelzett út segített, és újra megjelentek az útbaigazító táblák. Mint mondtam, látszik, hogy költenek a Kéktúrára. Magyarország legfontosabb túraútvonalára.

Fel kellett hát jutnom a Naszály gerincére. Vizem volt bőven, így nekivágtam. Meredek emelkedőn keresztül haladtam, fel a Kopasz-tetőre, ahol gyönyörű kilátás nyílt Ősagárdra, a Cserhátra, a Romhányi-hegyre, Szanda kettős kúpjára, valamint a távoli Mátrára. Ilyenkor jó látni, hogy miken mentem keresztül, miket hagytam a hátam mögött már.

A Kopasz-tetőtől nem messze volt a Naszály-barlang, mely a néphagyomány szerint a Kosdról, a török elől idemenekített menyasszonynak nyújtott menedéket. Három nagy, és több kisebb teremből áll a barlang. Ásatásokat is végeztek, melynek során a csiszolt kőkorszakből származó leleteket találtak.

Tovább haladva, fel a Naszály csúcsára (652 m), ahol egy geodéziai mérőtorony található. Végig erdőn keresztül, immár lejtőn lefelé haladtam. El a Szinlő-barlangot jelző tábla mellett. Magát a barlang bejáratát nem találtam meg. 

Gyönyörű bükkösökön, tölgyeseken keresztül haladtam, füves réteken át, madár füttyel kísérve. Megérkeztem a Bikk-kúthoz, azonban a forrásvízből nem töltöttem, elég piszkosnak tűnt. A környéket szépen felújították, a mai kor igényeinek megfelelően. Része volt a tanösvénynek.

Következett a függőhíd, mely egy mélyebb árkot ívelt keresztül. A híd alatt egy lépcső is rendelkezésre állt a tériszonyosoknak. Itt azonban a tériszonyom nem jelentkezett. Függőhídon sosem. Legutóbb a Drake-öbölnél haladtam át ilyen hídon. Itt azonban krokodilról szó sem volt.

A Kéktúra útvonala nemrég megváltozott, így az azóta átadásra került Katalinpusztai Kirándulóközpont is új dolog volt. Ide került a pecsét is. Egy gyors frissítő, majd folytattam tovább Szendehelyre.

Úgy döntöttem hogy ezúttal kihagyom a sátrazást. Izzadt voltam, fáradt voltam, vágytam egy zuhanyra és egy ágyra. Így hát úgy döntöttem, irány a szendehelyi Szepi fogadó. Egy vacsorával kezdtem. Először a francia hagymakrém leves "tányérját" is meg akartam enni, de így sem tudtam a második fogás felét megenni. Így becsomagoltattam, és felvittem a szobámba. Gondoltam reggelire jó lesz.

Reggeli után elindultam a Nógrádig tartó, bő 14 km-es távnak. Szendehely jelentős német nemzetiségű lakossal rendelkezik. Ez a feliratokon, és a kereszteken is látszódott.

Szendehely után erdős, ligetes rész következett. Erősen sütött a nap, de így a félárnyékban tűrhető volt. Magyarkútnál volt az újabb pecsételőhely, egy korábbi túristaháznál, ami manapság kocsmaként üzemel. Itt volt a forrás is, ahol megtöltöttem friss vízzel a kulacsaimat.

A szakasz utolsó emelkedőjére kapaszkodtam fel, erdőkön keresztül. A Nagy-Kő-hegy pereméről jól lehetett látni az egész Dunakanyart. Az ottani Kéktúrát már tavaly teljesítettem. A peremnél volt egy kis pihenő, ahol az ebédemet elfogyasztottam.

Következett a lejtő, mely a Nagy-Kő-hegyről levezetett Nógrád felé. Erdőkön keresztül, át a Vác-Drégelypalánk vasútvonalon. Egy kis keresgélés a végére még maradt. Ugyanis a kék jel egy kis ösvényen túl volt felfestve.

A bozótosból kiérve, a távolban feltűnt a nógrádi vár. 1663-ban esett el, ám a törökök később elhagyták, mivel egy villámcsapás következtében felrobbant a tárol lőpor, és a vár használhatatlanná vált.

Beérve a faluba, célba vettem a vasútállomást, mivel ott volt a pecsét is. Épp hogy odaértem, már jött is a vonat.

Befejeztem tehát a Kéktúra 18- szakaszát. Egy lépéssel közelebb kerülve. Eltűnt a "lyuk" is, ami az egyes szakaszok között volt. Immár Dorog és Rakacaszend között összefüggővé vált. Azért még van mit bejárni, nem igaz?!

A legközelebbi a keleti rész tovább folytatása lesz. De előtte lesz egy kis kiruccanás Erdélybe. Szóval folytatás következik.