2015. augusztus 18. (kedd) 19:01 (UTC+1) - Domoszló

Mint említettem, a kedvezőtlen időjárás miatt húztam, halasztottam a soron következő Kéktúrát. Nem akartam a kánikulában gyalogolni. A 11. szakasz Szárliget és Dorog között húzódik, mintegy 65,1 km hosszan. Három napot szántam rá. Nézegettem az időjárás jelentést, de semmi jót nem várhattam. Ismét kedvezőtlen időjárásnak néztem elébe, de ezúttal az eső miatt. 

Mire Dorogra érkeztem,  az eső már a Costa Ricában megismert módon zuhogott. Előkerült az esőköpenyem, azonban a szandál ezúttal otthon maradt, így kénytelen voltam bakancsban gyalogolni. A legutóbbi utam során derült ki, hogy a bakancsom talpa lyukas, és a víz bekerül a bakancs belsejébe. Így indult tehát a túrám. A vasútállomáshoz kellett mennem először, mert ott hagytam abba tavaly, Piliscsaba felől jövet. Miután pecsételtem, leültem a peron egyik padjára. Negyed óra múlva az eső elállt, és a nap is kezdett kisütni, így megindultam.

A városképet az egykori bányászat jelentősen meghatározta. A fenti képen az egyik bányászati központi hivatal látható. Hajdanán gondolom többen megfordultak egy-egy napon benne. A Kéktúra vonala a teljes városon keresztül haladt. Az egyik ház kerítésén ismét a Camino-t juttatták az eszembe. Lassan egy éve, hogy ott voltam, de mindmáig meghatározó az, amit adott ez az út.

A városból kiérve, egy földúton kezdtem felfele kapaszkodni. Jobban mondva csúszni, mászni. Az eső ugyanis teljesen átáztatta a talajt, így nehezen lehetett menni. Esni nem esett, de a gyalogösvény melletti növényzetről jutott a csapadékból.

Az út, ismét a Mária úttal együtt haladt. Időnként elágazik, de legtöbbször együtt. A Nagy-Gete 455 méteres csúcsára felérve, az ott 2000-ben felállított kereszt fogadott. A rajta elhelyezett tábla szerint Szent István király tettére emlékeztet, mely szerint az országot felajánlotta Nagyboldogasszony oltalmába.

Eközben az időjárás nem javult. Sőt, rosszabb lett. Ismét előkerült az esőköpeny. A párától alig lehetett ellátni. A Gánt-hegyről lefele menet, egy keskeny, csúszós ösvényen ismét nehezen haladtam. Szerencsémre volt egy két kapaszkodó, kő, szikla, melyek segítettek a balesetmentes közlekedésben. 

Mire elértem az első pecsételő helyemre, Tokodra, az eső ismét elkezdett cseperegni. Épp, hogy a falu központjába értem, el is kezdett zuhogni. Körülbelül egy negyed óráig tartott, ez idő alatt az egyik buszmegállóba álltam be. Tokod is egy bányászfalu. Megemlékezés is van az elhunyt bányászokról. A falukép egyébként átlagosnak mondható. Templom, boltok, kocsma, emlékművek. 

Mint említettem, a Mária zarándokút is gyakran együtt van a Kéktúrával. Ennek is köszönhető, hogy a falu egyik lakója az alábbi képpel díszítette a házának falát. Ennél találóbbat nem is festhetett volna rá. Szent Kristóf óvja a vándort.

Az eső rövid ideig csendesedett, én pedig megragadtam az alkalmat, és felkerestem a pecsételő helyet. Rendhagyó módon egy kocsmában volt a pecsét, és jómagam is rendhagyó módon kértem egy korsó sört. Időm volt, hisz az eső újra elkezdett zuhogni. A zoknim, bakancsom átázva. Kezdtem gondolkodni, hogyan tovább.

Úgy döntöttem, hogy ma mindenképpen tovább állok. A Tokodi pincékhez terveztem eljutni. Fél hét is elmúlt, amikor Tokod községet magam mögött hagytam. Az eső pedig újból el kezdett cseperegni. Egy kisebb hegyen kellett keresztül mennem, bár én inkább nevezném dombnak. A távolban már látszódott a Tokodi pincesor.

Kezdett esteledni, amikor beértem a pincesorra. Nagyon nem volt időm, hogy jobban szétnézzek, mert az eső jobban eleredt. Kerestem hát egy terebélyes diófát, és a lombja alatt felhúztam a sátramat. Ahogy néztem, a választott helyszín nem volt állandóan látogatva. Zavartalannak ígérkezett tehát az éjszakám.

Az éjszaka kétszer ébredtem meg, hogy szakad az eső. Szerencsémre a sátor falai bírták. Igaz, egyrétegű a sátor, de egy külső ponyvával le szoktam takarni. Ha nem érek hozzá a falhoz, akkor nem leszek vizes. Reggel korán keltem, mert időben akartam tovább menni. Mogyorósbányáig terveztem csak, mivel úgy döntöttem, hogy az eső miatt nem folytatom tovább. Így nem sok értelme volt. Elővettem hát a második pár zoknimat, és felhúztam a vizes bakancsomat. Pár perc után a zoknik is vizesek lettek. 

Nem volt nagy a ma reggelre tervezett táv. Mindössze 5,6 kilométer. Meg is érkeztem korán. A buszmegállóban épp indulni készülődött a busz. Nem szálltam fel rá, mivel várt rám még egy pecsételés. Ugyanis a szakasz kezdetén, és végén is pecsételni kell. Úgy voltam vele, hogy megyek a következő járattal. Megkerestem hát a pecsétet, ami egy zárt (!) kocsma ajtajához lett kihelyezve.

Mivel volt majdnem három órám a busz indulásáig, megreggeliztem a söröző mellett kialakított étkező-pihenő helyen. Egy forrás mellett lett kiépítve a hely, ahol a falu lakossága, valamint az átutazó vendég süthet, főzhet.

Reggeli után visszatértem a buszmegállóba. Útközben a helyi ács, szépen faragott kapuját is megcsodálhattam. Még egy padot is készített, "fáradt vándor pihenőhelye" felirattal. Ki is próbáltam volna, ha nem esett volna az eső.

A buszmegálló a község központi részén található, a templom, és az első világháborús emlékmű szomszédságában. Szép, rendezett település ez a Mogyorósbánya.

A buszmegállóban elhelyezkedve, levetettem a bakancsomat, melyet megpróbáltam kitörölni, megszárítani. Nem sok sikerrel jártam. Elővettem hát az utolsó pár száraz zoknimat, és felhúztam. Annyira lett nedves, hogy a hazafele tartó utat kibírja. Nincs mese, meg kell talpaltassam a bakancsomat. Ragaszkodom hozzá, hisz oly sok közös élményünk lett, a közel 1500 megtett kilométer során.

Bár az időjárás jelentés javulást mutatott, ebben nem bízhattam. Annál is inkább, mert nem volt több száraz zoknim. Nem kockáztattam egy megfázást. Hazafele vettem tehát az irányt, Mogyorósbánya-Tát-Dorog-Budapest-Domoszló útvonalon. Legközelebb Mogyorósbányától folytatom.

Rövid szakasszal - 14,6 kilométer - lett tehát kiegészítve az eddig megtett Kéktúrám. Lassan, de biztosan haladok, nemsokára meglesz a táv fele. Már ha az időjárás is engedi.