2015. szeptember 03. (csütörtök) 08:37 (UTC+1) - Domoszló

A Szárligeten töltött éjszaka nyugodtabban telt, mint a legutóbbi. Köszönhetően annak, hogy a sátram, a falu központjában lévő füves térre lett felállítva. Kicsit tartottam a túlbuzgó polgárőrök megjelenésétől, de végül nem zavart senki. Mire az önkormányzat dolgozói megjelentek, én már javában reggeliztem. Következett egy kis bevásárlás, majd megindultam tovább. Egy kisvasút állított emléket a régmúlt időknek, amikor a bányászat még folyt a környéken.

A 10. szakasz teljes útvonala, az igazoló füzetem szerint 49,7 km hosszú. Ma Kőhányásig terveztem eljutni, ami csak 18 km-re volt. Az elmúlt két nap sokat mentem, így egy kicsit lassítani szerettem volna. Ha figyelembe vesszük, hogy 10-11 órát pihenek a sátorban, elég hamar kipihenhető a napi fáradtság. 

Első megállóm a Csákányospusztai Turistaszálló volt. Át kellett keljek az 1-es számú főúton, ami mellett egy elhagyott étterem árválkodott. Pedig jól esett volna egy kávé. Az úttest a kezdeti mezei útról aszfaltra változott, ahol a természet néha jelezte, hogy azért ő az úr. Mindezt az egyik kedvenc mezei virágommal.

Mielőtt a Túristaszállóhoz értem volna, megnéztem a közeli dombon lévő romot. Nem találtam utalást arra nézve, hogy mi lehetett itt. De a zarándokok kövekből, lécekből dekorálták a maguk módján.

Elérve a pihenőhelyemre, nem találtam ott senkit. Pár percet várakoztam, mire megérkezett a gondnok. Kértem tőle friss vizet, majd beszélgettünk egy keveset. Elmesélte, hogy mit merre fogok a környéken látni. Beleértve a forrásokat.

Legelőször a Béla forrást, amely a Mária-szakadék végén található. De addig is el kellett jutni. Az utam többnyire egy mély völgyben vezetett, melyet a víz mosta ki. A vége felé a körtvélyesi temető volt, melybe az 1800-as évekbe temetkeztek a környék német-, illetve magyar lakosai. A sírfeliratok ennek megfelelően több nyelvűek voltak.

Elérve a Béla forráshoz, egy kis pihenőt tartottam, és a friss vízzel feltankoltam. Egy szépen felújított forrás volt, mely az 1051-es honvédő csata győzteséről, I. Béla királyról kapta a nevét. A forrás mellett egy kis tábla jelezte, hogy nem ivóvíz, de ez Spanyolországban is így volt. Nem vezetékes ivóvízről lévén szó, nincs garantálva a fertőzés mentesség. De pánikra semmi ok. A víz kiváló volt.

Az út időnként szilárd burkolatúvá változott, de többnyire erdei utak voltak. Könnyen lehetett haladni. Észre sem vettem, és máris a Vitányvárnál voltam. Éppen felújítás alatt volt a vár, de az elkerített részről is remek fényképeket lehetett készíteni.

Már nem volt olyan messze a Szarvas-kút sem, ahol az ebédemet terveztem elfogyasztani. Útközben elhaladtam a Rockenbauer Pál emlékfa mellett. Régóta, több szervezet, egyesület, magánszemély kihelyez a fa törzsére jelvényeket, fényképeket. Még a híres "túlélő" fényképe is ott volt. Kíváncsi vagyok, hogy valóban ő volt-e ott.

A tegnapi nappal ellentétben, a mai forrásokkal teli terep volt. Következett a Szarvas-kút, ahol ebédeltem, majd a Mátyás-kút, ahol csak egy rövid pihenőt tartottam. Mindkét helyen szépen, újonnan kialakított asztalok, padok, esőházak voltak. Utóbbi helyen kulcsosház is.

Még egy ágvágó szerkezet is kialakításra került, aminek segítségével könnyen fel lehet aprítani az ágakat a tűzrakáshoz. Egyébként a tűzrakási tilalom még mindig érvényben volt, beleértve a kijelölt tűzgyújtó helyeken is.

Másfél kilométer után már be is értem Várgesztesre. Ami ott fogadott, az teljesen meglepett. Tegnap még egy forrásról álmodtam, ma pedig egy tóhoz érkeztem, amiről még álmodni sem mertem. Az útvonal vázlatomon, azaz az igazolófüzetemben nem szerepelt a tó. Valószínűleg a tó a füzet kiadása óta került kialakításra.

Megérkeztem tehát a tó partjához, majd két perc múlva már a vízben voltam. Kellemesen lehűtött a benne eltöltött pár perc. Horgásztóról volt szó, így a fürdés tiltott volt. Ezt azután láttam, miután a tóból kijőve a közeli táblát szemügyre vettem. Szerencsémre a tó környékén rajtam kívül más nem volt. A hűsítés után folytattam az utat a pecsételőhelyre, ahol a helyi kocsmában a testem belülről is lehűtöttem, egy pohár sör segítségével.

Késő délutánra járt már az idő, és hátra volt még mintegy 4,6 kilométeres szakasz Kőhányáspusztáig. Időközben megyehatárt is átléptem, Komárom-Esztergom megyéből Fejér megyébe. Kőhányáspuszta hivatalosan Gánt községhez tartozik. A pár házból álló település füves területén található Szent Teréz kápolnája. A terület szélén állítottam én is fel a sátramat.

Ezen az éjszakán sem történt semmi különös, nem zavarta meg senki, és semmi az alvásomat. Egy gyors reggeli után meg is indultam Mindszentpuszta irányában. Két turistával találkoztam, akik velem szemben jöttek. Elég korán indulhattak, hisz Mindszentpuszta 7,3 kilométerre volt. 

Kis pihenővel közbeiktatva, két óra múlva meg is érkeztem Mindszentpusztára, ahol egy kulcsosház található. Az itt található pecséttel igazoltam a pont meglátogatását, majd falatoztam egyet. Legközelebb Gánt településen tudtam vizet venni, így azzal tartalékoltam. 

Gántra beérve, felkerestem a község éttermét, ahol a pecsét is volt. A napi menüje annyira hívogatóan hatott, hogy rendeltem egyet. A húslevest még meg tudtam örökíteni, de a húsgombócot a mártással, és a nokedlivel már nem, mivel a telefonomat feltettem tölteni. Egy órát pihentem az étteremben, sörrel, és kávéval teljessé téve az ebédemet.

Tele hassal megindulni mindig nehezebb, főleg, hogy majdnem 18 kilométer volt még hátra. Csókakőre akartam estig elérni, mivel a falu határában terveztem sátrazni. Az út javarészt homokkal teli volt, ami a gyaloglást időnként megnehezítette. 

Mivel a távolság nagy volt, így többször tartottam pihenőt. Vízzel ezúttal nem volt gond, mert vettem Gánton egy palackkal, tartaléknak. A Géza-pihenőnél lassan az út felénél tartottam. 

Az utam ismét visszatért a Mária útra. Az erdőkön keresztül gyakran meg-megálltam, mivel csemegéztem a szeder bokrokról. A Kocsmáros-dombhoz érve - sajnos kocsma sehol- már csak 2-3 kilométer volt hátra Csókakőig.

Már Csókakő határában jártam, amikor egy meredek lépcsőt láttam meg. Ez a lépcső vezetett fel a várhoz. Igaz, fáradt voltam, esteledett is már, de nem tudtam kihagyni, hogy ne nézzem meg a várat. Elindultam hát fel, a meredek lépcsőn.

A vidék, a honfoglalás után a Csák nemzetséghez került. A vár első említése 1299-ből származik. Később a királyi birtok, majd a Rozgonyi család tulajdona lett. A 16. században a török túlerővel már nem volt képes megbirkózni, így idegen uralom alá került. 1687-ben szabadult fel az oszmán uralom alól, későbbiekben szerepe már nem volt.

A várat részlegesen felújították, a főbb részei készen vannak. Hozzá nem értőként azt mondanám, hogy rendben van, igaz a modern anyagokat (pl. beton) valóban ki lehetett volna hagyni. Jobb viszont így látni, mintha le volna pusztulva, mint sok egyéb vár.

Leérve a falu széléhez, egy szépen kialakított táborozó hely fogadott. Ennél jobb helyre nem is érkezhettem volna. Szépen ki lett alakítva minden. Padok, asztalok, tűzhely, eső beállóhely. 

Itt került kialakításra egy megemlékezőhely, mely magába foglalt egy trianoni emlékművet, a csendőrségre emlékező szobrot, valamint Horthy Miklós szobrot.

Másnap reggel nem ébredtem korán, mivel csak 5 kilométer volt hátra a szakasz végéig, a 81-es számú főútig. Következett a szokásos bakancs tisztítás. Kényelmesen megreggeliztem, majd egy utolsót pillantottam a várra, és megindultam. Az egész falun érződik a vár hatása, ami a falusi vendégfogadók nagy számával érzékelhető.

A Kéktúra bélyegző a leírt helyén nem volt elérhető (be volt zárva a kocsma), így a helyi postahivatalban kértem igazolásra pecsétet. A főútig bő fél óra alatt ki is értem. Megnéztem a busz indulását, még volt egy fél órám, így a közelben lévő étterembe tértem be egy kávéra.

Az étterem tulajdonosa gondosan összeválogatta a berendezési tárgyakat, melyek stílusát amúgy is kedvelem.

Végeztem tehát az Országos Kéktúra 10. számú szakaszával, amely Szárliget és Csókakő között, mintegy 50 kilométer hosszan húzódik. Ezzel a Kéktúra teljes útvonalának több mint fele megvan. 

A továbbiakban folytatás októberig nem várható, mivel a szeptemberi félmaratonra, és az októberi maratonra készülök fel. Kivétel lesz az októberi rövid szakasz, Rakacaszend és Baktakék között, ahol kísérést fogok végezni. De ez már egy másik történet.

2015. szeptember 02. (szerda) 19:34 (UTC+1) - Domoszló

Legutóbb ott hagytam abba, hogy Mogyorósbányáig jutottam, mivel az esős, hűvös időjárás nem igazán tette élvezetessé a túrázást. Mostanra viszont elég jó időt jósoltak, sőt túl jót is. Ideje volt hát folytatni a Kéket. Irány tehát Mogyorósbánya, azaz a Kakukk söröző. Ezúttal a tulajdonos is jelen volt. Panaszkodott a gyenge forgalomra. Elmondta, hogy a végleges bezáráson is gondolkozik. Kár, mivel a kávé mellé egy potya hideg szódavíz is járt.

Következett még egy kis vásárlás a helyi kisboltban. Kénytelen voltam, mert szombat lévén az utolsó bevásárlási alkalmam volt. Ugyanis mint tudjuk, vasárnap a boltok zárva tartása ezt már nem teszi lehetővé.

Mogyorósbányát elhagyva, nyoma sem volt a két héttel ezelőtti csúszás, mászásnak. Mintha sosem esett volna. A Gyertyánosnak nevezett erdőn keresztül haladtam, időnként az erdők közötti réteken keresztül. A távolban feltűnt a Gerecse tornya, mögöttem pedig a hátrahagyott Gete-hegy.

Az Öreg-kő csúcsának közelében tartottam egy kis pihenőt. Időnként találkozom ilyen kiépített pihenőhelyekkel, bár nem mindig kiszámítható távolságokra. Jobb kedve támad a turistának, ha egy padra leülve tud pihenőt tartani.

Mielőtt Péliföldszentkeresztre beértem volna, egy forrás és egy imahely esett útba. Minden egyes útba eső forrásnál újra töltöm a kulacsaimat. A forrásnál tábla is ki volt téve: "Aki csak jön, iszik vizemből, nem köszöni meg, felüdül. Ingyen csobogok, másokért fáradok, olyan egyszerű így az élet, olyan szép csak adni, tenni másokért!" 

Az imahely 1937-ben lett építtetve a dorogi bányászok által. A Lourdesi Szűzanya szobrát a kecskeméti hívek adományozták. Már csak pár lépés volt hátra Péliföldszentkeresztig. A szalézi rend által üzemeltetett kolostorépülettel szemben, egy újabb kávészünet következett, egy újabb pecsételéssel. Mindez egy koromfekete vendég társaságában.

Épp egy népes csapat táborozott a kolostor területén, ugyanis meg lehet szállni náluk. Jómagam ezúttal is sátorban terveztem az éjszakákat eltölteni. Tovább álltam tehát. Bő nyolc kilométeres szakasz következett Pusztamarótig. A korábban még oly távolinak tűnő Gerecse csúcs már kezdett közelíteni.

Sajnos most sem maradhatott ki a szokásos szemét kupac is. Ezúttal is sikerült valakinek épp "véletlenül" otthagynia egy nagyobb csomagot. Bár összességében az egész erdőre mindez nem volt jellemző. Bízom benne, ez a jövőben is így marad.

De szerencsére mást is talál az ember, ha nyitott szemmel jár az erdőben. Tavaly sokat találtam a Caminon. Pont egy évvel ezelőtt indultam neki az Útnak, augusztus 29-én. Így e jeles napot szerencsére ismét túrázással töltöttem. Ugyanabban a bakancsban, ugyanazzal a táskával, csak a bot volt más.

Volt egy szakasz, ahol az ösvény két oldalán lévő bozót nem volt eléggé megritkítva, így a szúrós ágak miatt nehezen lehetett haladni. Ha ezt tudtam volna, machete-vel indulok el. De a tetőn lévő szedres bokrok zamatos termései kárpótoltak a szerzett sérülésekért.

Pusztamarótra beérve, az ott lévő ifjúsági táborban (volt úttörő tábor) ismét megtöltöttem a kulacsaimat. Itt található egy emlékhely, mely a mohácsi vész, valamint Buda eleste utáni magyar ellenállás felszámolására emlékeztet. Az emlékhelyen lévő idézetek: "Él magyar, áll Buda még! a múlt csak példa. legyen most s égve honért bizton nézzen előre szemünk!" "És te virulj, gyásztér a béke malasztos ölében. Nemzeti nagylétünk hajdani sírja Mohács!"

Tartottam egy uzsonna szünetet is, majd neki vágtam a Gerecse-üdülőig tervezett rövid utamnak. Úgy terveztem, hogy eddig megyek, és itt letáborozom. De amint odaértem, kiderült, hogy elzárt részen áll, forrás sem volt a közelben, és sátorozásra sem volt alkalmas a környék. Tovább álltam tehát.

Ezt követően végig erdőben vezetett az utam, a Gerecse-hegy oldalán. Mintegy 4,5 kilométert kellett megtennem, mielőtt leszáll az éj. Úgy voltam vele, lesz ami lesz. Forrásban nem igazán bíztam. Amint megláttam az erdészházat, már másban sem. A hajdan szebb napokat látott házzal szembeni tisztáson felhúztam a sátrat, pecsételtem egyet, majd álomra hajtottam a fejem.

Az éjszakám nyugodt volt, leszámítva egy közeli vaddisznó csorda hangjait, valamint egy hajnali lövést. Szerencsére a két hang között több óra is eltelt, így nem volt összefüggés. Reggelre alig maradt vizem, és mivel a következő állomás több mint 11 kilométerre volt, úgy döntöttem teszek egy kis kitérőt. Vértestolna a Kék jelzés mellett volt, egy kis kitérő a friss vízért megérte. De addig is volt még távolság, a falu félúton volt.

Bő egy óra múlva kiértem az erdőből, le a falu felé vezető réten, domboldalon, visszatekintve a Gerecse csúcsára. A jelzések a fákról átkerültek időnként egyéb helyekre, mint például a kövekre. Itt találkoztam először a magyarországi Camino jelzésével.

A faluba beérve, nem igazán terveztem messzebb menni az első vízcsapig. Útba esett egy temető, gondoltam az ottani vezetékes vízcsap tökéletes lesz. De sajnos ezúttal csak kerekes kút volt, ezt pedig nyilvánvaló okok miatt kihagytam. Beljebb mentem tehát, egészen a falu központjáig. Ott pótoltam a vízhiányom, és tartottam egy rövid pihenőt. Lovas zarándokok is jöttek ez idő alatt.

A szükséges kitérő után visszatértem a Kékre, folytatva utam Koldusszállás felé. Az erdőkben időnként irtás nyomai látszódtak, máshol friss telepítések. Folyt az erdőgazdálkodás. 

A tegnapi szerencsés napom után a mai még szerencsésebben folytatódott. Találtam ugyanis egy lópatkót. Ilyenkor ezer gondolat jut eszébe az embernek, hogy mit is fog ez jelenteni. Érdekes, hogy az ember milyen jelentéstartalmat társít egyes dolgokhoz.

Elérve Koldusszállásra, ott is megtöltöttem a kulacsokat. A Koldusszálláson, ahol egy éjszaka nem éppen koldus áron van. Innen tovább terveztem Somlyóvárig, de a vízhiány miatt ezen gondolkoztam.

Úgy voltam vele, hogy ha továbbra is olyan gyér lesz a felhozatal a források terén, akkor folytatom az utat egészen Szárligetig. Az Somlyóvártól további 10 km. Annak sem láttam értelmét, hogy félúton megálljak, és megigyam a vizem nagy részét, másnap meg kevés vízzel induljak el. 

Somlyóvárig egyetlen forrást sem találtam, így a továbbállás mellett döntöttem. Volt három órám, hogy beérjek Szárligetre, még a sötétedés előtt. gyorsítottam tehát a tempómon, és rövidítettem a pihenőkön. A kevés vízkészletemet pedig a vadaknak kitett almákkal pótoltam.

Utam átvezetett az M1-es autópálya alatt. Előtte kénytelen voltam bekérezkedni egy gazdasághoz, vizet kérni. Útbaigazítást is kaptam, mely szerint egy forrás is lesz az út mellett. Hát a Körösi Csoma Sándor forrás megvolt, tavaly fel is lett szépen újítva, de víz egy csepp se volt.

Maradt tehát Szárliget, ahol a vasútállomás vízcsapjánál enyhítettem szomjamat. A községháza mellett pedig alkalmas sátorozóhelyet is találtam. Mire felhúztam, már be is esteledett.

Elérkeztem tehát a 11. számú túra végéhez, véget ért ezzel a Gerecse, és a Gete-hegy. Megközelítőleg 65 kilométerrel kerültem közelebb a célhoz. Holnap innen terveztem a folytatást Csókakő felé, immár a Vértesben, a 10. szakaszon.