2015. október 06. (kedd) 18:22 (UTC+1) - Domoszló

E bejegyzés alcíme akár lehetne Tónival a Kéken. Ugyanis, mint korábban említettem, kísérésre készültem a Kéktúrán. Még júliusban akadt meg a figyelmem egy felhíváson, mely szerint önkénteseket kerestek egy látássérült túrázó mellé, aki a teljes Kéktúrát tervezte el végigjárni, az osztrák határ melletti Írottkőtől, a keleti Hollóházáig. Azonnal jelentkeztem, és október 05-re le is szerveztem Puskás Antal kísérését, Rakacaszend - Baktakék közötti szakaszra. Részt vettem a júliusi megbeszélésen is, Budapesten, ahol a Magyar Turistaszövetség szervezésében sor került Tóni bemutatására is.

A helyszínen sokan megjelentek Tóni leendő kísérői közül is, továbbá a támogatói is. Megható volt látni, hallani, hogy mennyien mozdultak meg erre a felhívásra. Ahogy néztem a tervezett túranaptárt, minden napra több kísérő is jutott Tóninak.

Augusztus 15-én indult el Tóni Írottkőről. Teltek a napok, hetek, és Tóni egyre közelebb jutott a végcélja felé. A Turistamagazin honlapján végig követtem az útját. Lassan közeledett a nagy nap, előtte leegyeztettem a találkozás helyszínét, valamint a szállásomat. Október 4-én, vasárnap elindultam tehát Rakacaszendre. Az odáig vezető utat buszokkal, egri és miskolci átszállásokkal tettem meg. Még két éve, november végén, Rakacaszenden fejeztem be a Kéktúra 25. (rész)szakaszát. Amint a faluba értem, épp a helyi búcsú, azaz kirakodóvásár kellős közepébe csöppentem.

A két évvel ezelőtti helyszínhez képest látványos változás volt a faluban elhelyezett információs tábla, mely a Kéktúra útvonalat, továbbá az adott tájegységéről számos információt mutat be. Többek között, hogy mennyi hamburgernek megfelelő kalóriát fogyasztunk el a teljes Kéktúra teljesítése során.

A megbeszélt találkozóig volt egy kis időm, így megtekintettem a falu központjában lévő, görög katolikus templomot. Pecsételtem is az igazolófüzetemben, majd kicsit szétnéztem a faluban. Időközben Móni - Tóni egyik túravezetője - telefonált, hogy változott a napi célállomás, így Tornabarakonyon szállnak meg. Elindultam tehát az új helyszín irányában, magam mögött hagyva Rakacaszendet.

Immár másodszor gyalogoltam tehát a két falu közötti szakaszon, ám a jelzések terén óriási különbség volt. Ezúttal mindenhol friss, messziről jól látható jelzések voltak. Menet közben találkoztam egy túratársammal, aki lassan a teljes Kéktúrát teljesíti. Az elindulás után bő egy óra múlva már látszódott Tornabarakony.

Beérkezve a faluba, találkoztam két emberrel, akik jelezték, hogy Tóniék már nem messze járnak. A falu szélén lévő, önkormányzati tulajdonú vendégház teraszán már látszódott is a készülődés. Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna ilyen kis polgármesteri hivatalt.

Pár perc múlva megérkezett Tóni is, a kísérőivel. Rövid, de nehéz napi szakaszon voltak túl. Egy rövid település ismertető, valamint megbeszélés után a csapat elfoglalta az éjszakai szálláshelyét. 

Az elhelyezkedést követően közösen megtekintettük a falu központjában lévő görög katolikus templomot. A templom a 18. századi, barokk stílusú. Ikonosztázionjának királyi - faragott - ajtaja valószínűleg a korábbi, fatemplomból származik.

A falu a törökdúlás idején elpusztult, későbbi lakóit Kárpátaljáról telepítették be. Ők hozták magukkal az új vallást is. Mint megtudtuk, a falu adott már püspököt is a görög katolikus egyháznak. Sajnos a zsákfalu időközben elöregedett, így manapság 2-3 embernek jár heti egy alkalommal misét tartani, a község papja Felvidékről. 

Az elnéptelenedő házakat több idegen vásárolta meg, melyek a felújítás után hétvégi házként, vagy vendégházként üzemelnek. A csapat a vacsora után pihenőre tért, mivel a másnapra tervezett táv nem volt kevés. Reggelre esőre, párás időre ébredtünk. Halkan jegyzem meg, hogy az időjárás jelentés nem jelzett esőt a térségre. Nem volt mit tenni, felvettük az esőnadrágokat, kamáslikat, esőköpenyeket, és elindultunk Rakacaszend felé.

Miközben haladtunk a sáros, agyagos úton, megfigyeltem, hogy miként közlekedik Tóni. Egy ember mindig előtte volt, akit nyomon követett, és a botjával oldalról figyelte a terep viszonyokat. Az előtte lévő személy mindig időben jelezte Tóninak, hogy mi, hogyan fog következni. Tóni tehát önállóan közlekedett, azaz nem kellett vezetni, ám az esetleges akadályokra fel kellett hívni a figyelmét. Így értünk el Rakacaszendre, ahol a csapat egy rövid pihenőt tartott. Pecsételtünk, kávéztunk, és hallgattuk az egyik helyi lakost: "Én ilyen időben nem indulnék el sehova, de maguk sem fognak odaérni Baktakékre ...". 

Utunkat folytattuk tovább, de az eső továbbra is esett. A falut elhagyva, egy dombra kaptattunk fel, majd az út egy erdőn keresztül folytatódott. Tónit a csapat tagjai felváltva kísérték. 

Időnként a csapat egyik-másik tagja megállt telefonálni. Kihasználtuk az amúgy ritka térerőt, mivel minden egyes mozgás megszakította a hívást. Így tett időnként Tóni is, amikor őt hívták.

De természetesen Móninak is szüksége volt a térérőre, mivel Ő folyamatosan szervezte a szállásokat, tartotta a kapcsolatot a többiekkel. Móni egyébként Budapest óta folyamatosan Tónival van, amellett, hogy a naponta keletkezett képanyagot, valamint a beszámolót elküldi a szerkesztőségnek.

Időközben a sár egyre nagyobb lett, tovább nehezítve az amúgy is nehéz menetelést. Szerencsére Irota már nem volt olyan messze, az erdőből kiérve már láttuk a falut a távolban. De addig még várt ránk egy sáros lejtő.

A falu határában már feltűnt az eligazító tábla, és mi megkezdtük a bakancsunk letisztítását. Beérve Irotára, megkerestük a Talentum vendégházat, ahol már vártak minket. Tóni egyik korábbi kísérője, Üveges Évi várta a csapatot egy háromfogásos ebéddel.

Az ebédre kapott forró húsleves, valamint a finom rántott hús a krumpli pürével csodát tett. Nem is beszélve a desszertről, az almás és meggyes rétesről. Évi valóban mentőangyal volt.

Az ebéd után búcsút vettünk a csapat egyik tagjától, Tibortól, aki Irotáig kísérte Tónit. Az eső közben elállt, így az esőkabátok végre a táskába kerültek, mi pedig megindultunk Felsővadász felé.

Az eső elállt, de a sár ugye maradt. Időnként segített, hogy nem pusztán agyagos úton haladtunk, hanem egy-egy füves ösvény is volt, így le tudtuk szedni a nagyobb réteg sarat a bakancsokról.

Ezután, egy szakaszon mi vezettük Tónit, Lacival. Ő is egy napon kezdett velem, azonban Ő végig megy Tónival Hollóházáig. Laci ment elől, mögötte Tóni. Én is segítettem Tónit, mögötte haladva, időnként navigálva. Igaz, nem volt egyszerű feladat, mivel Tóni jóval magasabb nálam, így kissé oldalra kellett kitérnem, hogy lássam mi van előttünk. Jórészt a Laci által elmondottakat erősítettem meg, kiváltképp akkor, amikor nyomatékosítani kellett a figyelmeztetést. Rengeteg tócsát, ágat kellett kerülni.

A sár közben egyre jobban ragadt a bakancsunkra, főleg, hogy a mezei utat is beszántotta az egyik gazda.

Felsővadászra beérve megkerestük a pecsételőhelyet, amely egy kocsmánál volt. Tartottunk pár perc pihenőt.

Felsővadászon található a Rákóczi-kastély. 1517-ben került a falu a Rákóczi család birtokába, akiknek a "felsővadászi" előneve is a község nevéből származik.

Felsővadász után következett az utunk legnehezebb része. Itt már szó szerint dagonyáztunk a sárban. A szántóföldek mellett csúsztunk dombra fel, dombról le. A mintegy öt kilométer hosszú távot majdnem két óra alatt tettük meg. 

A túra során egyik-másik csapattaggal sikerült hosszabban is beszélgetnem. Eddigi Kéktúráim során egyedül haladtam, ritkán csatlakoztam másokhoz. Itt azonban kicsit vissza jöttek a Camino során átélt dolgok. Időnként valakivel együtt gyalogolsz, beszélgettek, kicsit megismeritek egymást. Máskor viszont úgy érzi magát az ember, hogy egyedül kell mennie. Mindez az út során gyakorta váltakozva fordul elő. 

Mielőtt Nyéstára értünk, a saras útviszonyokat füves terep váltotta fel. A falut épp hogy csak érintettük, azonban itt is látszódott a község elnéptelenedésének folyamata. Rengeteg az elhagyott ház, pedig némelyik csodálatos díszekkel rendelkezik.

Nyéstán nem kellett pecsételnünk, így csak áthaladtunk a településen. Nem volt vesztegetni való időnk, mert már közeledett a délután négy óra. Be akartunk érni Baktakékre még sötétedés előtt. Vártak már ránk.

Abaújszolnokra beérve, rögtön a falu elején, egy kerítésen találtuk a bélyegzőt. A pecsételést követően tartottunk pár perc pihenőt. Kezdtünk már fáradni, vártuk már, hogy végre megérkezzünk Baktakékre. Annál is inkább, mert tudtuk, hogy várnak minket egy finom vacsorával. Nekivágtunk tehát az utolsó, bő öt kilométeres szakasznak.

Tóni közben találkozott egyik régi ismerősével, aki maga is túrázik, terepfutó, sőt, annál is több. Korát meghazudtolva, számomra elképzelhetetlen távolságokat tesz meg rövid idő alatt. Az ő kíséretében értünk be Baktakékre.

Mire megérkeztünk, már be is esteledett. A vendéglátónk, Ica néni fogadott minket, és beinvitált a már megterített asztalhoz. Ám előbb a sáros bakancsunkat egy erős vízsugárral letisztítottuk. Megcáfoltuk tehát a rakacaszendi lakost, aki nem hitt bennünk. Ezt megünnepelve nekiláttunk a forró húslevesből, és vaddisznópörköltből álló vacsoránknak. De előtte egy kis kóstolóval kínáltam a csapatot, édesapám szilva pálinkájával.

Vacsora után, hála Ica néninek, a ruháink ki lettek mosva, és a szárítógépben (!) meg lettek szárítva. Ennek mi rettentően örültünk. Mint ahogy Laci is mutatja. 

Az este hátralévő részében egy kicsit még beszélgettünk, majd miután mindenki részese lett a meleg vizű, frissítő zuhanynak, nyugovóra tértünk. Másnap Csongor készítette a tojásos lecsót reggelire. 

Reggeli után elköszöntem Tónitól, és a csapattól. Remek társaságot ismertem meg. Bámulatos teljesítmény, amit Tóni visz véghez. 53 napja volt úton a Kéken, és még hátra van 5 nap. Ez alatt rengeteg élményt szerzett, még több ismerőst. Sokan segítettek Neki, előre szervezetten, de ugyanakkor gyakori eset volt, hogy rögtönzött, meglepetésszerűen. Nagyon jó érzés azt látni, hogy ennyi ember össze tud fogni egy nemes cél érdekében. Kívánok Tóninak további kitartást az út hátralévő részéhez. És mindenek előtt köszönöm a lehetőséget, hogy mindebben részt vehettem. 

Az időjárás párás, ködös volt, amikor felszálltam a Miskolcra tartó buszra. A 25-ös szakasz Boldogkőváralján ér véget, ezt azonban idén már nem fejezem be. Egy ideig a Kéktúra szünetelni fog. Az okot egy kicsit később árulom el. De előtte hátra van még egy maraton ...