2015. december 03. (csütörtök) 18:53 (UTC) - Dublin
Pénteken, a munkahetem utolsó napján, hála Istennek említésre méltó esemény nem történt. A pénteki nap egy fél órával rövidebb. A napi, fél órás ebédszünet egyébként nem nem kerül kifizetésre. A lakások ajtajain megjelentek a karácsonyi díszek.
Meg időnként a lábtörlők is változnak, ám a kedvencem állandó. Biztos nekem is szól, amikor arra járok a porszívómmal.
A nap végén egyébként éreztem a testem minden porcikáján, hogy dolgoztam. Dolgoztam, nem pedig csak munkahelyre jártam. Rafal egyébként a pénteki napra ígérte, hogy megmondja, hol, melyik területen fogok a továbbiakban dolgozni. Felhívott, hogy a jövő héten pontosít.
Még nem mutattam be a lakást, ahol jelenleg lakom. A konyha egybe van nyitva a nappalival, ezen kívül két másik szoba van. A tulajdonos teljesen bútorozva, gépesítve, felszerelve adta ki Istvánéknak. Addig maradok majd itt, amíg rendeződnek a dolgaim, és találok albérletet. Februárig mindenképpen szeretnék találni.
A hétvégére terveztem a futást, ám ezúttal elmaradt. Majdnem egész nap esett az eső, így nem vállaltam be. Egyébként is, a héten végig edzésben voltam. Naponta, munka végeztével, hat kilométert gyalogoltam. Szombaton azért kora délután benéztem a belvárosba. Rég voltam, meg szerettem volna további felfedezéseket tenni. Épp egy kisebb demonstráció haladt el mellettem.
Elsétáltam a Trinity College épülete mellet, amely az írek legrégebbi egyeteme. I. Erzsébet királynő alapította 1592-ben. Feladata volt, hogy a katolikus tanokkal szembeszálló, jól képzett írországi protestáns értelmiséget neveljen. A katolikus egyház, a saját híveinek 1970-ig nem engedélyezte az egyetem látogatását. Nők 1903-ban nyertek először felvételt. Itt tanult Jonathan Swift, Oscar Wilde, és Samuel Beckett is.
A belváros utcáin érezhető már a karácsonyi készülődés. Az utcák fel vannak díszítve, a kirakatok is új dekorációt kaptak. Itt is, mint a világ más nagyvárosában jelen vannak a mozdulatlan, szoborként viselkedő emberek. Egy egész csoportra való volt belőlük, igaz a kutyájuk néha izgett, mozgott.
Útba ejtettem a Szent Anna templomot, majd benéztem a Szent István parkba. Sok park van Dublinban, és mindegyik szépen karban tartott. Nem is csoda, ennyi esőtől. A pázsitot csak nyírni kell, nem mint odahaza.
Épp indultam kifele a parkból, amikor egy takaros házikót vettem észre,mögötte egy újabb templommal. Mondom megnézem ezt az újabb templomot, hátha ezúttal be is tudok menni. Hát amint közelítettem, nem hittem a szememnek.
Megtaláltam ugyanis a dublini unitárius egyház templomát. Természetesen nem csalódtam a templom falán elhelyezett tábla tartalmán sem. Szerény tudásom szerint úgy fordítanám, hogy mindazokat üdvözlik e templomban, akik szeretnének a lelki szabadság és a tolerancia szellemében imádkozni. Természetesen nyitva volt, és én természetesen bementem.
A templomban, rajtam kívül többen is voltak, valami készülődés zajlott. Úgy döntöttem, nem zavarom a készülődést, legközelebb visszatérek majd. Visszatérek, nyakamban a Júliától kapott univerzalista unitárius nyakékkel. Ha már a templomoknál tartottam, megnéztem merre található a híres Szent Patrik székesegyház.
Természetesen ezúttal nem mentem be, mivel sajnos itt fizetni kell a látogatásért. Pedig (elvileg) Isten háza bárki előtt tárva, nyitva kell(ene) álljon. Nem így van?! Viszont legközelebb kénytelen leszek kifizetni a vámot, mivel állítólag gyönyörű. Írország legnagyobb temploma ott épült, ahol a legenda szerint Szent Patrik megkeresztelte az íreket.
Az 5. századi kőtemplom helyére, 1190 és 1225 között emelték a normann-gót stílusú templomot. 1649-ben az angol Cromwell katonasága istállóként használta. Orániai Vilmos hálaadó misét mondott, amikor legyőzte a katolikus Jakab király seregeit. Jonathan Swift 1713 - 1745 között volt a templom esperese. Ez idő alatt vetette papírra Gulliver utazásait. Jómagam meg videóra vettem a templom harangjainak hangját.
Egyébként próbálom a szabadidő nagy részében felfedezni a környéket. Természetesen egyelőre Dublint, aztán majd egy kicsit beljebb merészkedve, az ország más részeire. Ahogy nemrég egy kedves üzenet írója is írta, hozzásegítve ezzel a kedves olvasóimat, hogy ők is utazhassanak. Mivel kedves Bella, oly gyakran szoktad idézni Oscar Wilde-ot, fogadd szeretettel kedvenc íródat, költődet, meghökkentő színben, és pózban megörökítve.
Vasárnap is esett az eső, szinte egész nap. Maradt hát a pihenés, feltöltődés. Hétfőn újult erővel kezdtem neki a munkámnak. Újra kezdtem tehát a tizennégy tömb rendberakását. No és persze a különböző, gyakran érthetetlen hangposta üzenetek visszahallgatását. Este épp befejeztem szüleimmel a társalgást, amikor e-mail érkezett. Felajánlottak egy korábban megpályázott állást, a dublini repülőtéren. Hirtelen azt sem tudtam, hogy miről van szó. Később rájöttem, hogy még november elején küldtem el az önéletrajzom nekik. Most válaszoltak, hogy keddre várnak interjúra. Gyorsan át is ütemeztem a keddi munkaóráimat, és délután háromra megjelentem az irodájukba.
Itt aztán volt mindenféle kérdőív, papír, ezer, meg ezer kérdés. Töviről, hegyire az eddigi életem minden fontos momentumát fel kellett elevenítenem, és be kellett írjam. Hova, mikor jártam iskolába, mettől, meddig, hol dolgoztam. Hozzá lefordított erkölcsi bizonyítvány, fénymásolatok, igazolványfénykép, stb. Szerencsémre az ügynökség képviselője, Dorottya mindenben segített. Igen, jól olvassátok. Egy honfitárs. Az e-mailből már sejtettem, de a helyszínen bebizonyosodott. Az interjú közben azért angolra átváltottunk, letesztelni a nyelvtudást. A leendő állás becsületes megnevezése ramp agent. Magyarul csomag szállító. Az az ember aki az egyik legfontosabb dolgot végzi a repülőtéren, hisz a csomag leszállás utáni megléte rendkívül fontos. Dorottya egy-két nap után ígért választ, eredményt. Visszafele megszemléltem a már karácsonyi fényárban úszó O'Conell street-et.
Másnap a munkahelyemen is változtak a dolgok. Rafal tudtomra adta, hogy keddig itt vagyok, a jelenlegi helyemen. Keddtől pedig az ablaktisztító csoporthoz fogok kerülni. Nesze neked tériszony, gondoltam. Szerda késő délután viszont jött a telefonhívás Dorottyától. Megfeleltem az állásra, ám van egy kis gond. December 31-ig meg kell szereznem a pps számot, azonban a jövő heti pps szám interjúra nem biztos hogy elmehetek. Jövő héten egész héten tanfolyam lesz, így nem hiányozhatok. Azt ígérte megkérdezi a Ryanair trénerét, hogy szerdán 2 órát hiányozhatok-e emiatt. Csütörtökön egész nap a hívását vártam. Negyed háromkor fel is hívott, és közölte, hogy szabad a pálya, mehetek a szerdai interjúra is. Azonnal hívtam Rafalt, és jeleztem neki, hogy holnap leszek itt utoljára. Megértette, hisz jobb munkabeosztásért, és fizetésért is váltok. Holnap lesz tehát az utolsó napom, mint a National Support Services alkalmazottjaként. Hétfőtől meg irány a Ryanair. Egyhetes kiképzés, oktatás vár rám. Ha sikerül, olyan munkaterületen fogok dolgozni, és szerezni gyakorlatot, mellyel bárhol a világon el fogok tudni helyezkedni. Viszlát tériszony, jöhetnek azok a bőröndök.