2015. december 17. (csütörtök) 20:31 (UTC) - Dublin
Pénteken ismét nyakamba vettem a várost, azaz gyalog indultam el. Ezúttal "csak" a Phoenix Park végéig terveztem a sétát. Rögtön az elején hívott Rafal, és megbeszéltünk egy időpontot a hétfői napra. Elég döcögősen halad a kifizetés. Bonyolítja az is, hogy nem tudtam magamnak írországi bankszámlát nyitni.
Gyönyörű időm volt, szinte egész nap sütött a nap. Szerintem az egy kezemen meg tudom számolni, hogy az itt tartózkodásom ideje alatt hányszor sütött a nap. Ki is használták az emberek a jó időt, mert tele volt a park kocogókkal, futókkal, és sétáló emberekkel. Persze az íreket nem szokta zavarni az eső, vagy a hideg. Ők bármikor képesek futni rövidnadrágban, pólóban.
A múltkor lehet, hogy említettem, de ha nem, hát megteszem most. A Phoenix Park ad otthont az ír államfő rezidenciájának is. A Wellington emlékművet már bemutattam, de azért egy újabb kép, egy másik szemszögből hadd jöjjön.
Visszafele szerencsémre belebotlottam a szarvas csordába. Békésen legelésztek egy foci-rögbi pálya mellett. Pár turista meg is ragadta az alkalmat, hogy fényképezkedjen velük. Magam is így tettem.
Visszafele meglátogattam az 1979-ben, II. (Szent) János Pál pápa látogatásának alkalmára emelt keresztet. Óriási füves terület van a kereszt körül, ahol több ezer ember el tud férni. Gondolom sokan is lehettek ott '79-ben.
Másnap az idő már nem volt annyira szép, de legalább esni nem esett. Folytattam tehát a sétát, de ezúttal csak a belvárosból. Segítségemre volt a város térképe, ahol be tudtam jelölni azokat a helyeket, épületeket, ahol még nem jártam, vagy amiket még nem néztem meg.
Minden esetre nem egy bonyolult város. Közel egy-két órás sétával a nagy része bejárható. Mármint ami a látványosságait illeti. Kezdtem a Connolly vasútállomással, melyet 1844-ben építettek. Nem tartom magam elfogultnak, de a budapesti Keleti pályaudvarral össze sem lehet hasonlítani.
A Liffey folyó partján került kialakításra az 1846-os nagy éhínségnek emléket állító szoborcsoport. Több mint egymillió ír halt éhen, további fél millió pedig legyengült. Egy úgynevezett burgonyavész miatt, mely az egész évi burgonyatermést elpusztította. A krumpli pedig az írek legfontosabb tápláléka volt. Ekkor kezdődött az írek tömeges kivándorlása az Egyesült Államokba és Ausztráliába.
Útba ejtettem egy bronzba öntött tűzoltót, majd következett az 1834-ben épített Pearse Station. Úgy hirdetik, hogy a világ első hév állomása.
Oscar Wilde-ról már szóltam, most következzék egyik háza. Az írek minden egyes olyan házat feltüntetnek, ahol a művész lakott. Hasonló a helyzet Magyarországon is, a mi Petőfinkkel.
Dublinban is bevezetésre került a városi, közösségi kerékpár használat. A rendszer hasonló mint Budapesten, vagy Kolozsváron. Regisztrálsz, alkalmi használat, vagy havi bérlet, és mehet a tekerés. Amikor befejezted, csak visszaviszed az egyik állomásra.
Következett Dublin múzeum negyede. A nemzeti galéria, a történeti múzeum, és a nemzeti hangversenyterem.
Közben nézegettem az épületek ajtóit. Szeretik feketére, zöldre, pirosra festeni a bejárati ajtókat, melyekre díszes kopogtatót szerelnek. Érződik a brit hatás.
Elértem az 1791-ben épített Grand Canal-t. Szűk csatorna, rajta zsilipekkel, keskeny hajókkal. A csatorna szélén gyalogos, valamint kerékpár sáv került kialakításra.
Ha már arra jártam, nem hagytam ki a közelben található Magyar Nagykövetséget. Több ország nagykövetsége megtalálható ebben az utcában. Magyarország Nagykövete egyébként egy hajdani híradós, majd országgyűlési képviselő.
Visszafele megtekintettem a "Bleeing Horse", azaz Vérző Ló nevű, 1649-ben épült kocsmát. Manapság már lovak sincsenek, az árak meg az egekben, így továbbálltam. A közelben volt a nyolcadik században épült Szent Kevin templom. Azaz a templom romjai. Számomra nagy a hasonlóság a régi templomok és a spanyolországi vidéki templomok stílusa közt.
Vasárnap már újra az esőé volt a főszerep, így sehova sem mentem. Hétfőtől új hét kezdődött, ám nekem maradt minden a megszokott formában. Szerdáig - leszámítva a hétfői kiruccanást a volt munkahelyemre - nem mozdultam ki. Megérkezett a pps számom is, kártya formátumban. Hét évig érvényes. Nem tervezem, hogy valaha is használni fogom, de sosem lehet tudni. Ha már anno megkértem, elteszem.
Szerdára Howth volt betervezve. Dublin egy külső része, egy félsziget, melyet már korábban említettem. Először úgy volt, hogy Istvánnal megyek ki reggel, mivel ott dolgozik. Viszont amikor indult, nem volt erőm felkelni, így később mentem ki, busszal.
Főleg a félsziget északi részén található kikötő, és falu érdekelt. Ahogy a buszról leszálltam, rögtön a Szent Mária templomot kerestem fel. Pár perces sétát követően elértem a kikötőbe.
Rajtam kívül több turista is jelen volt. A nyugati mólón mentem először végig. A halászhajók már mind vissza voltak jőve, és a part mellett vesztegeltek. Sok helyen a hálók partra voltak húzva, a halászok pedig javították a hálót. A sirályok, albatroszok pedig csemegéztek a hálóban maradt kisebb halakból. Mindenhol érezni lehetett a halszagot.
A nyugati móló végén található IV. György király, 1821-ből származó talp lenyomata. Mialatt fényképeztem, engem is megfigyeltek egy pillanat erejéig. Egy fóka bukkant fel az öbölben, miközben portyázott. Gyakoriak a halászhajók környékén. Keresik a kisebb halakat.
Átsétáltam a yacht kikötőhöz, megszemlélni a vitorlás hajókat. Mit nem adtam volna egy évvel ezelőtt, ha egyikőjükkel át tudtam volna kelni az Óperenciáson ...
Átmentem a keleti mólóra, mely hosszan benyúlik a tengerbe, a végét egy kisebb világítótorony zárja. Nem messze található Ireland's Eye, azaz Írország Szeme nevű kis sziget.
A kikötő után a kis település felé vettem az irányt. A terep emelkedni kezdett, egy dombra kapaszkodtam fel. Egy újabb romos templomot fedeztem fel. De természetesen a félsziget lakói egy újabbnak is helyet adtak.
Végezvén a félsziget északi részén, ismét buszra szálltam, és átmentem a déli részre. Egy kicsit megpihentem az ott lévő padon, gyönyörködve az elém táruló látványban.
Ahogy ott ültem a padon, eszembe jutott az első találkozásom az Óperenciással. Ugye tavaly Finisterre-ben láttam meg először, a Camino végén. Mennyivel másként gondoltam még akkor az előttem álló időszakra. Most, hogy itt ültem, és néztem a tengert, már nem vágytam azokra a dolgokra, amelyekre tavaly. Más dolgokon járt az eszem, teljesen új dolgokon. Idén februárban elértem az Óperenciás tengeren is túlra, most viszont az Óperenciás tengeren innen lesz a cél. Tudom, hogy fogunk mi még találkozni, hisz oly sok szép év áll még előttem. De most úgy érzem, hogy Otthon kell folytatnom.
Mire visszaértem a belvárosba, már be is sötétedett. Az O'Conell úton felállították a Betlehemi jászolt is. Nagy az ünnepi jövés-menés. Díszkivilágítás mindenütt, az emberek bevásárló szatyrokkal megrakodva közlekednek. Nekem úgy tűnik, elfelejtettük, miről is szól eredetileg a közelgő ünnep.
Ma folytattam a sétát a jól megszokott útvonalon, egészen a belvárosig. Ezúttal a híres sörgyárat is lencsevégre kaptam. Érdekes, hogy itt Dublinban nem rontja a belváros képét egy sörgyár. Kolozsváron bezzeg lebontották.
Egy gólyalábas páros szórakoztatta a belvárosi részen a nagyérdeműt. Szeretnek egyébként mulatni az írek. Az O'Conell street-en szokott lenni márciusban, a Szent Patrik napi ünnepi felvonulás is.
Nem említettem még az egyik kedvenc boltomat. Magam csak úgy hívom, hogy szuper vályú. Gyakran vendégük szoktam lenni. Egyébként egy-két kivételtől eltekintve, ugyanazok a nevű bevásárló üzletek vannak itt is, mint odahaza.
Ma volt Dublinban a Csillagok Háborúja 7. részének filmpremierje. Ebből az alkalomból, a korábban említett Tű díszkivilágítást kapott. Úgy néz ki, mint egy óriási jedi kard. Az ébredő erő. Akár ezzel is zárhatnám. Ugyanis ébred az erő. A saját erőm. Egy új erő, mely ezúttal teljesen másra koncentrál ...