2022. április 03. (vasárnap) 19:19 (UTC+1) - Üllő

Sokkal enyhébb volt az éjszakai hőmérsékletünk. Fagyni fagyott, de nem annyira, mint legutóbb. A víz sem volt annyira kásás, mint előtte. A négy-, illetve a kétlábúak ezúttal sem zavarták meg álmainkat. Utolsó napi távunk következett tehát, terveink szerint Rémig. Gondolkodtunk Sükösdön is, de elvetettük hamar az ötletet. Sosem a teljesítményről szólt nálunk a Kéktúra. Vannak persze olyanok is, akik naponta akár 50-60 kilométert is megtesznek, de azok nem mi voltunk. 

Gyorsan elértük az első pecsételő-, pihenő-, s egyben reggelizőhelyünket. A Hajósi pincesorra érkeztünk, ami az Alföldi Kéktúra útvonalától egy pár száz méterre odébb volt. Annak idején a török hódoltságot követő időszakban, a kalocsai érsek hívószavára érkeztek a Duna menti németek, akik kiváló szőlőtermesztők, bortermelők voltak. A löszfalba vájt pincefalu Magyarország népi építészetének egyik remekműve.

Szépen karbantartott pincéket vehettünk szemügyre Ricsivel. Egy-egy volt közöttük csak kissé elhanyagolt állapotban, a többségük azonban szép volt. Volt amelyik kissé kitűnt a sorból, egyedi stílusával, festésével, vagy ötletes dekorációjával.

A reggelink a Judit panzió kicsiny éttermében volt. A falon lévő fényképemlék alapján kiderült, annak idején a '90-es években Habsburg Ottó is így tett. Több vendég is reggelizett, köztük túrázók is. Egyik házaspárral az elmúlt napokban találkoztunk is. Jobban mondva a házaspár férfi tagjával, aki túrázott, a felesége pedig autóval hozta, vitte a kezdő-, illetve a végpontra. Így is lehet túrázni.

A finom reggeli után indultunk is tovább, első településünk, Érsekhalma felé. Az út a Duna-völgyi-főcsatorna mellett haladt, majd jó egy óra múlva kereszteztük az 54-es főutat, s az irányt az előbb említett falu felé vettük. Hétfő volt, a többségnek munkaszüneti nap, s ez látszódott is a községen is. Megkerestük a helyi dohányboltot, vettünk némi itókát, ásványvizet, s a közeli tér füves részén tartottunk egy órás pihenőt.

Menet közben végleg eldöntöttük, hogy csak Rémig fogunk menni. Az addig hátralévő távolságot elnézve, több pihenőidőt terveztük tartani. Érsekhalma után ismét szembesültünk a homokkal. Úgy látszódott, hogy nem engedett miket olyan könnyen. A Nagy-Bogyiszló nevű erdőn vágtunk keresztül. Továbbra is akác, s vörösfenyő. Ezen a szakaszon ismét nehézkes volt a lépkedés, de küzdöttünk. A Szentgyörgy Erdőgazdaság épületei mellett kialakított pihenőhelyen mi is megpihentünk, s tartottunk egy ebédszünetet.

Felszerelésem ismertetése most a ruházattal folytatódik. Téli pehelykabát, polár pulóver, hosszú ujjú ing, hosszú ujjú aláöltözet, négy túra póló, négy alsónadrág, négy zokni, lecipzározható túranadrág, "arab" kendő, fejfedő, túracipő. Most kicsit jobban fel voltam szerelkezve, nyáron kevesebbel indulnék neki. Nehezemre esik, de tényleg be kell vezetnem azt, hogy egy rajtam, egy tartalék. Értem ezalatt az alsót, zoknit, pólót. A többi felesleges súly. Mint ahogyan a Camino alatt volt, mostam mindig. Vissza kell térnem ehhez.

A felszereléshez hozzátartozik továbbá egy elsősegélycsomag (tartalmát szintén felül kell vizsgálnom), kulacs a hozzátartozó szívócsővel, bicska, tároló zsákok, felfújható derékalj, higiéniai felszerelés, túratörülköző, hálózsák, sátor, s végül az úgynevezett "kacatos" tárolózseb (tartalma szintén felülvizsgálandó).

Közben ismét úton voltunk, tovább az erdőkkel szegélyezett homokon. Lassan megérkeztünk Rém határához, de  annyira telement a cipőnk homokkal, hogy kénytelenek voltunk ismét megállni, s a lábbeliket üríteni. Közben, túramotorok, négykerekű motoros járművek (qaudok) jöttek, mentek, nem kis port felverve. Nem győztük arcunk elé tenni a kendőinket. Innen már csak pár száz méter volt hátra, s elértük Rém falu határát. Meg is rémültünk mindketten.

Ezúttal nem terveztünk a civilizációtól távol sátort verni. Volt ugyanis a falu elején egy liget, egy park, ahol kiváló terep várt minket. Előtte azonban betértünk a közelben lévő kocsmába, egy-két sörrel megünnepelni négy napos túránkat.

Volt részünk egy kis hőmérséklet ingadozásban, a "kedvencükké" vált homokban, de összességében elmondhatom, jó kis túra volt, jó volt újra úton lenni. A 868 km-es hosszból most már tényleg nincs sok hátra ...

2022. április 02. (szombat) 17:10 (UTC+1) - Üllő

Hát sokkal hidegebb volt az éjszaka, mint a legutóbbi. Legalább két fokkal. Ahogy Ricsi mondta, még az indulás előtt: a reggeli merevedés ezúttal a hidegtől lesz! És tényleg így volt. Viszont jól vizsgázott a lábaimhoz betett ponyva. Nem azt mondom, hogy melegem volt, de fázni nem fáztam.

Ezúttal is nyugodt volt az éjszakánk. Habár ami a négylábúakat illeti, azért ők a környékünkön voltak, ahogy az éjjel a zajokat hallottam. Ricsi valamivel hamarabb ébredt fel. Magam is viszonylag gyorsan kikászálódtam a sátorból, s jöhetett a reggeli kávé. Anélkül nehezen indul a nap, még a túrán is.

Hamarosan tovább poroszkáltunk a Kéleshalmi homokbuckák között vezető Alföldi Kéktúra nyomvonalán. Egy-egy helyen valóban olyan volt a látvány, mint egy sivatagnál. Ahogy pedig a sivatagoknál lenni szokott, volt egy-egy oázis is. Egyik, másik eléggé elhagyott, leromlott állapotban.

A reggeli ezúttal is elmaradt, a legelső pihenőhelyig. Ez pedig a közeli Kéleshalom nevű kis zsáktelepülés volt. Vasárnap volt igaz, ilyenkor kevesebb az utcákon az ember, de itt tényleg nem igazán volt senki rajtunk kívül. Találtunk egy reggelizésre alkalmas helyszínt, ám előtte könnyítettünk a szerelésen.

Füstölt parenyica sajt, gyulai kolbász, kacsazsír, kenyér, lilahagyma, erőspaprika volt a reggeli menü. Utóbbi eléggé megviselt állapotban volt, ugyanis a fagy nem tett neki jót. Reggeli után jött egy kis generál. Túl voltunk a második napon, lassan jelentkezett pár gyalogló tünet rajtunk. Egy-egy vízhólyag, egy kis fáradtság. A talpamon lévő vízhólyagra tette egy vízhólyagtapaszt. A közeli buszmegálló épülete pedig alkalmas volt egy kis "cica" mosdásra. Ricsi a vízcsapot vette igénybe, magam a nedves törlőkendőt.

A csapon feltöltöttük a vízkészletünket is, majd folytatódott a túra. Továbbra is homok, akác- és fenyőerdők, néha gyümölcsösök. Két óra múlva egy újabb pecsételőhelyet értünk el. Épp egy túrázó csoport pihent ott, amikor odaértünk. Ellenkező irányból érkeztek, s ahogy néztük, kis távokat tesznek meg. Picit megpihentünk, majd mielőtt folytattuk volna, úgy döntöttünk, hogy Császártöltésig mezítláb megyünk tovább.

Eleinte jól esett a talpterápia, bár fura volt hozzászokni. Ahol sütötte a nap a homokot, ott jó volt lépdelni, ám ahogy árnyék volt, ott kissé hűvös volt. Jómagam lassan is lépdeltem, Ricsi azonban megtáltosodott tőle. Következett tehát egy kis magányos zarándoklat a homokbuckák között.

Császártöltés előtt pont egy gyümölcsös mellett haladtam, amikor visszavettem a cipőimet. Ricsi kitartott a település határáig. Késő délutánra járt az idő, ideje volt egy kis pihenésre is. Meg aztán szerettünk volna a vízen kívül is inni valamit.

Szóval tartottunk egy kis szünetet a település központjában nyitva lévő dohányboltnál. Úgy döntöttünk, hogy aznap már nem megyünk tovább, csak a település túlsó határán túlig. A térkép szerint egy keskeny halastó mellett vezetett az út. Találtunk is egy alkalmas helyszínt, igaz ezúttal nem volt messze az út, de a mellettünk lévő kis patak és az út melletti mocsaras rész egy kis szigetet képzett. Ahogy épp állítottuk a sátrakat, két őz pont mellettünk száguldott el. Később, amikor a vacsorához készülődtünk, a kicsiny patak túlpartján épp egy termetes vaddisznó szemezett velünk, mielőtt tovább állt volna.

Az előttünk álló éjszaka ezúttal nem ígérkezett annyira hidegnek. Már a vacsora alatt sokkal jobb volt az idő, s később sem volt az embernek olyan érzése, hogy mindjárt megfagy. A leheletünk sem látszódott. Végre kezdett jó idő lenni. Ha nálam lett volna  a függőágyam, lehet, hogy már kötöttem is volna ki.

Utolsó előtti napunk ért véget, s egy kicsivel megint közelebb kerültünk a végcélhoz. Sajnos a homok nem partner abban, hogy naponta annyit tegyünk meg, mint a más talajviszonyoknál. Nagyon lassít ugyanis, hogy minden lépés süllyed, majd nehezen emelkedik el a homokból. Nem beszélve a mindenhova bejutó homokszemekről. No de volt még egy napunk, s úgy voltunk vele, hogy meglátjuk meddig jutunk. Első terv Rém volt. 

2022. március 30. (szerda) 20:20 (UTC+1) - Üllő

Nyugodt volt az éjszakánk, nem zavart minket senki. Párszor megébredtem. Volt amikor arra, hogy fázik a lábfejem, máskor pedig arra, hogy pózt kell váltsak. Utóbbi kissé körülményes a hálózsákban. Főleg úgy, hogy bent vannak a külső akkumulátorok, s a telefonom. A felfújható derékalj ezúttal is tökéletesen szigetelt. Arra számítottam, hogy a sátor belső falán páralecsapódás lesz, ám szerencsére elmaradt. Gondolom, hogy ezt a külső hőmérsékletnek volt köszönhető. Hát túl voltunk az első éjszakánkon. Nem igazán akaródzott kimászni, s készülődni.

Nem is öltöztünk át a reggeli készülődés során. Mármint az aláöltözetet magunkon hagytuk. Ezúttal korábban keltünk, s indultunk, mint szoktunk. Úgyis később melegedett csak az idő, felesleges volt helyben fagyoskodni. Egy gyors kávé, s már indultunk is vissza a Kék jelzésre.

Első útba eső település Kunfehértó volt. Addig azonban terveztünk egy rövid pihenőt, hisz le kellett venni az aláöltözetet, s nem ártott egy reggeli sem. Találtunk az út mellett egy farakást, jó nagy, vastag rönkökből, s azon kényelmesen megreggeliztünk. 

A terepviszonyok továbbra sem változtak. Mindenütt csak a homok, mely a legapróbb résbe is beférkőzött. A hátizsák súlyát már érezték a vállaim, s a talpaim is jelezték, hogy ezúttal nem fogom megúszni vízhólyagok nélkül. Mindketten úgy ítéltük meg, hogy jobb lett volna erre a terepre egy magas szárú bakancs.

Essen egy kis szó a felszerelésemről. Kezdjük mondjuk a technikai résszel, azon belül is az elektronikaival. Adott volt egy mobiltelefon, annak töltőkábele, öt darab külső akkumulátor, összesen majdnem 70.000 mAh értékben. Vittem még a napelemes töltőmet, amit ki is raktam az egyik kisebb akksi töltésére. Nálam volt még a fejlámpa is, a töltő vezetékével. 

Kunfehértóra beérve, tartottunk egy újabb pihenőt, melynek során meglátogattuk a helyi kisboltot is, feltankolni pár dologgal. Többek között vízzel, hisz nem igazán volt más lehetőségünk a nap hátralévő részében. Ez a baj az Alfölddel, hogy kevés a forrás. Jobb lenne, ha csak egy liter lenne nálunk, nem kellene cipelni a többit.

Kunfehértót követően a Kunfehértói üdülőtelep következett, mely a nevét viselő tó mellett került felépítésre. Hétvégi házak, üdülők, többségük szépen karbantartva. Rövidesen a következő pecsételőhelyet értük el, a Pici-paci-tanyát. Fura volt elsőre, hisz fakerítéssel, kapuval lekerített magánterületen keresztül vezetett a Kék. Nem voltunk ehhez hozzászokva. A bélyegző az egyik épület falán volt.

Alighogy megérkeztünk, s leraktuk a táskáinkat, máris vendégeink lettek. Vagy mi az övék?! Mindenesetre nem voltak félénkek. Csak úgy gyűltek körénk két-, illetve négy lábon. Mi meg élveztük a vendégszeretetüket.

Volta mellettünk egy karám is, benne szebbnél szebb lovakkal. Magam tartok tőlük, így inkább maradtam a táskámnak dőlve a kényelmes gyepen, s pihentettem fáradt lábaimat. Ricsi pedig ismerkedett a lovakkal.

Közben begördült egy terepjáró, kiszállt belőle egy férfi. Biccentett egyet, mi viszonoztuk, majd hozzákezdett kipakolni az autóból. Utána megetette a lovakat, majd eltűnt az egyik épületben. Kisvártatva egy tálcával tért vissza, rajta két kávéval, tejszínnel, cukorral, keksszel. Kiderült, hogy ő volt a tanya tulajdonosa. Német volt, így az angol lett volna a közös nyelv. Lett volna, ugyanis nem volt bőbeszédű. Letette a tálcát, pár szót váltottunk, s ment dolgára. 

Elfogyasztván a kávét, visszavittük a tálcát, s összeszedtük magunkat. Becsukva magunk után a kaput ezt a feliratot láttuk. Még egyszer köszönjük a kedves gesztust az ismeretlen jótevőnknek. Volt kb. egy óránk arra, hogy megfelelő helyszínt találjunk a következő éjszakai táborhelyünknek. Ilyenkor segítségül szoktuk használni a műholdas alkalmazást, megnézni, hogy mi merre. Hol vannak fás, erdős részek. 

Kisvártatva meg is találtuk az aznapi szálláshelyünket. Ezúttal a Kéleshalmi homokbuckák térségében. Viszonylag ritka fenyő erdőben voltunk, ám a fák nem voltak magasak. A talaj természetesen továbbra is homok volt. Amint felvertük a sátrakat, s nekikészültünk a vacsorához, Ricsivel azt vettük észre, hogy a hőmérséklet iszonyú tempóban esett. Olyan érzése volt az embernek, mintha egyik pillanatról a másikra csökkent volna. Ezúttal nem is húztuk el a vacsorát sokáig. Magam gyorsan melegítettem egy tasakos levest, utána pedig kipróbáltam a marokkói kuszkuszt, instant verzióban. Utóbbi nem igazán lett a kedvencem.

Folytatva a felszerelés ismertetését, következzen az élelmiszer. Nagyjából kialakult nálam, hogy mit hozok egy 3-4 napos túrára. A gázfőző, palack, az egymásba forgatható főzőedények, melybe a gázpalack belefér. Evőeszköz, gyufa. Fűszerek, intant ételek (levesporok, kínai tészta, olasz tészta, sajtos tészta), kolbász, hagyma, "tekerős" sajt (Emma nevezte el így a feltekert sajtot), koktél paradicsom, kenyér, protein szelet, rágcsa (olajos magvak), csoki, pezsgőtabletta, májas konzerv (nem fémdobozos), erőspaprika. Nagyjából ez az alap. Menet közben pedig az útba eső boltokban még ki szoktuk egészíteni. 

Kiegészíteném még a felsorolást a legfontosabb, nélkülözhetetlen elemmel, a pálinkával, melyet ezúttal Ricsi hozott. Ezúttal igazán nélkülözhetetlen is volt, ugyanis az előttünk álló éjszakára még hidegebbet mondtak. A lábaimhoz betettem egy ponyvát, hogy ne legyenek szabadon, majd ismét bebújtam a hálózsákba, rajtam majdnem minden ruhadarabommal ...