2015. március 14. (szombat) - Tzununá

Itt vagyok tehát, az épülő ashram területén. Szállásom egy sátorban, majdnem ugyanolyanban, mint az enyém. Néha elgondolkozok, hogy vegyek-e egyet amíg itt vagyok. Néha jól jön. Az éjszakám nyugodt volt, bár a közelben csobogó patak elég hangos.

Ébredés után felkapaszkodtam a szomszéd által épített lépcsőn egy teraszra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tóra. Legközelebb korábban kelek, és megnézem a napfelkeltét is.

Visszatérve épp reggelit készítettek a többiek. Brigita Lettországból, Laura Ausztriából, valamint Julien Angliából. Julien épp készülődött tovább, letelt az itt töltött idő. Többen vagyunk önkéntesek, csak páran lábadoznak a városban, gyomorrontásuk volt. Többek közt egy magyar lánynak, Zsófinak is.

Az étkezésem az elkövetkező két hétben csak és kizárólag vegetáriánus lesz. Tojást lehet, húst azonban nem. Külső, belső megtisztulás lesz a javából. A helység ahol étkezünk, és főzünk, egyben egy raktár is. Ez lett leghamarabb készen. Mint említettem agy ashram már működik, nem messze San Marcos-ban. Ez lesz a második ha elkészül.

Épp készülőben van egy úgynevezett dóm, amit zsákokba töltött földből építettek. Ennek a vakolása folyt éppen, melybe én is besegítettem. Ez a dóm egy meditáló helység lesz. Ablak és fény nélkül, teljes sötétségben tíz napig. Lesz benne zuhany, wc, egy emelvény a matracnak, valamint étkező hely. Egyszer kipróbálom milyen lehet tíz napig egy ilyen dómban. Felírtam a listámra.

Szétnéztem egy kicsit a környéken is. Van még egy elkezdett dóm, szintén hozzánk tartozik. Továbbá feljebb, egy más valaki által felépített szauna. Nem fenyőből, hanem kőből, és vályogból. Kíváncsi vagyok odahaza hogy működne. Ecet, ha van kedved, és unatkoznál, készíthetnél egyet, mire hazaérek. 

Felettünk mindenhol hegyek magasodnak, a környéken csak és kizárólag maják élnek. Csendes, barátságos hely. Kis parcellákon termesztenek ezt-azt. Mint például kávé cserjéket.

Benéztem a közelben lévő, bambuszból épült étterembe, hotelbe, ahol megebédeltem, és feltöltöttem a blogot. Kedvezményünk van, az ashram-ban lakóknak. Itt ebédeltem, mert ma mindenki össze-vissza volt, és az ebéd később készült el. Arjuna készítette, a tulaj. Egy fiatal német srác, aki jóga oktatóként éli az életét immár itt. Szóval az ebéd a vacsorám lett. De előbb hadd jöjjön a bambusz étterem napi menüje. Szintén vegetáriánus volt.

És aki mindezt felszolgálta, egy helyi maja srác. 

A környék asszonyai épp mostak a patakban, mint odahaza nálunk, régebben. Később megpróbálok közelebbi fotókat készíteni, de nem igazán akarok tipikus turistaként belemászni a magánszférájukba.

A kerítés legtöbb helyen jukkafákból van, erre teszik a szögesdrótot. Mi meg odahaza virágcserépben nevelgetjük. Sok helyen látható az egyik politikai szervezet jelzése is.

Vacsorára tehát következett az Arjuna által elkészített étel. Párolt zöldségek (cékla, káposzta, csicseriborsó, répa) főtt tojással. Holnap szabadnap mindenkinek. Hétfőn pedig nekikezdünk egy újabb project-nek.

Íme tehát Guatemala. Az Atitlan-tó déli partján vagyok. Itt leszek négy hétig. Az ugye már április közepe. Addig leszervezem El Salvador-t, vagy Hondurast. Valamelyikőtök kérdezte, hogy mi a távlati cél. Még alakulóban, de mindenképpen az elején tartok.

2015. március 14. 12:21 (UTC-6) - Tzununa

A tegnapi napot úgy is nevezhetjük, hogy a türelem napja. Mint említettem, megvettem a jegyet San Cristobal-tól Panajachel-ig. Reggel hétre volt megbeszélve a találkozás, de senki nem volt ott. Vártam türelmesen, de azért kezdtem izgulni kicsit. Megismerkedtem Lisa-val, Mexikóvárosból, aki nyugtatott, hogy jönni fognak.

Rövid háromnegyed órás késéssel meg is érkezett a mikrobusz, benne észt, ausztrál, angol, és chilei utasokkal. Ismerőst fedeztem fel a visszapillantó tükör felett. Szent Kristóf itt is jelen volt. Duplán.

Megindultuk tehát a körülbelül tízórás utunknak. Útközben rengeteg helyen kellett lassítani a fekvőrendőrök miatt. A táj kezdett megváltozni, erdős, hegyes terület lett.

Útközben nem volt olyan jármű, amiben ne utaztak volna, gyakran lehetetlen helyeken. Mint például ebben a dobozban.

A határhoz érve a sofőr összegyűjtötte az útleveleket, valamint a személyenkénti 332 pesót, és bement az útlevélkezelőkhöz. Kicsit elszámítottam magam, mert 300 pesóról tudtam. Az ausztrálok segítettek ki.

Miután megkaptuk a kiléptető pecsétet, és a chilei másodpilótánk is helyet foglalt az anyja mellett, átmentünk a guatemalai határhoz. A kettő között, körülbelül öt kilométer szerpentin volt. Odaérve buszt, valamint sofőrt cseréltünk.

A guatemalai határátkelő mindenhez hasonlított, csak határátkelőhöz nem. Olyan volt mint egy kis kínai piac.

Átérve a határon folytattuk utunkat, időnként forgalmi torlódás, fekvőrendőrökkel tarkítva. Itt már megjelentek az úgynevezett "chicken bus"-ok, azaz a csirkeszállításra is használt, öreg autóbuszok. Menet közben le és felszállnak, ajtót nyitnak, csomagokat pakolnak, tetőn járkálnak. Egy, kettő úgy néz ki mint egy karácsonyfa.

Az utunk a határtól kezdve csak és kizárólag hegyek között, szerpentinekkel tarkítva folyt. Kicsit otthon éreztem magam, hasonlított az erdélyi hegységekhez. A növényzet is tűlevelű, itt ott egy kis tölgy, vagy banán. Az utcakép sajnos nem rendezett, rengeteg a viskó, és a szemét, de úgy gondolom ez itt mindig is így volt. Van itt gazdag és szegény is, vegyesen. Ez megmutatkozik a házakban, és az autókban. 

Az egyik benzinkúton próbáltam pénzt kivenni az automatából, de nem sikerült. Később kiderült, hogy a kártya kivétele után kell a pin kódot, valamint az összeget megadni. Furcsa egy rendszer. Szóval San Cristobal de Las Casas - Tulanca - Comitan de Dominguez - Poblado Proximo - San Cristobal e Totonicapan - Nahuala - Solola után következett a végállomás, Panajachel. Ekkor már láttam az Atitlan tavat.

Ekkor már kezdett sötétedni. Amint beértem Panajachel-ba, irány az automata, majd a sikeres pénzfelvétel után a kikötő. Sikerült a legutolsó hajójáratot elérnem. Utána már nem indult több Tzununa-ba, csak reggel. A révként üzemelő hajó nagyjából húsz fő befogadó képességű volt, de mi csaknem negyvenen ültünk benne. Erőlködött is a Mercury motor. Ráadásul a nagyobb hátizsákom elvették, és a hajó tetejére tették. Ismét izgulás következett, de szerencsésen átértem a túlsó partra. Ott következett bő negyed óra gyaloglás, fel a hegynek, majd megérkeztem. Egy sátor lett az otthonom, az elkövetkező két hétre. Egy épülő ashramban vagyunk, tehát nem a kész helyen. A tulajnak két területe van, az első kész, üzemel, ez most épül. Szóval a jógázás nem biztos, de valahogy kitanulom. Wifi a szomszédos étteremben, így gyakori vendég leszek egy kávéra.

2015. március 12. (csütörtök) 19:40 (UTC-6) – San Cristóbal de Las Casas

Tegnap reggel korán keltünk. Marcela elment öt újabb kölyökkutyáért. Én addig kitakarítottam, előkészítettem a reggelinek valót. Fél tizenegy is elmúlt, mire elkészültem. Marcela segített, bevitt a városba. Egyenesen a buszpályaudvarra mentem, de kiderült, hogy busz csak 18:30-kor indul San Cristóbal de Las Casas-ba. Volt bő négy órám, így szétnéztem kicsit a környéken. Az első héten már megismertem a buszpályaudvar környékét, így viszonylag célirányosan mentem. Beugrottam az ismert gyorsétterem lánc egyik éttermébe, letesztelni, hogy a szendvicsük íze itt is ugyanolyan-e. Az volt, mindenben megegyezett.

Majd elugrottam zászlót venni. Úgy döntöttem, egy kisebb méretűt mindenhonnan beszerzek. Az elsőt tavaly, Las Palmasban. Ahogy nézegettem, ismerős lobogóra bukkantam.

Még mielőtt Mexikót elhagyom, bemutatnám a pénzét is. A papírpénzek közt vannak régiek is, és újabb fajták. Utóbbiak hasonló anyagúak, mint a román pénz. Nem igazán tudod eltépni. A váltópénz hátulján a mexikói címer látható.

Beültem az egyik templomba egy negyed órára. Több meglepetés is ért odabent. Egyik Szent Jakab apostol képe. Úgy látszik a Camino úton útfélen emlékeztet. A másik meglepetés a tető anyaga volt. A kedvenc növényemmel volt borítva, bambusszal. Saját idézetem: „Csak bambusz, és cölöpök”. Hogy mit jelent? Bambuszházban szeretnék élni, ez az egyik álmom. A cölöp pedig a stabil alapot jelenti, nem csak a háznál, hanem az ember életében. És ez a stabil alap csakis a hit lehet. És ebben a templomban a kettő szimbólum találkozott.

A másik érdekesség Jézus képe volt. A gömbszerű fény nem a kép része, a napsugarak estek így rá a képre, ezt eredményezve.

Ha már a szenteknél tartottunk. Még tavaly, a Kanári-szigetekre utazás előtt kaptam Katitól egy ajándékot az útra. Szent Kristófot ábrázoló kis kártya. Ő védelmezi többek közt az utazókat, a turistákat, és a nőtlen férfiakat. Továbbá ő a patrónusa Amerikának. Tehát Ő az én egyik segítségem.

További két dologgal voltam még adós magamnak, mielőtt elhagyom ezt az országot. Egyik a sombrero, a másik a tequila. Utóbbi esetében kis kutató munkát végeztem. Tévhit, hogy a mexikóiak só és citrom nélkül isszák.

Következett hát a buszindulás időpontja. Várt rám bő húsz órás utazás. Az útvonal: Cancún – Puerto Morelos – Playa del Carmen – Tulum – Chetumal – Escarcega – Palenque – Ocosingo – San Cristobal de Las Casas. A buszban végig ment a klíma, úgyhogy éjszakára kellett a pulóver. Leadtak két filmet, az elsőt korábban láttam. Körülbelül hat órát aludtam, bár nem a legjobb állapotban.

Palenque-be érkezve mindenkit leszállítottak, mert kitakarították, lemosták a buszt. Tiszta, modern buszok vannak a mexikói nagyobb busztársaságoknál.

Palenque-t elhagyva kezdett megváltozni a táj. Egyre több lett a hegy, és mi szépen, lassan kaptattunk fel a hegyek közé. Néha egy-egy fekvőrendőr (beton) lassította az utunkat.

Egy érdekességet fedeztem fel az autóbusz kerekeinél. Egy vékony fém szál fut a kerékagyhoz. Kíváncsi vagyok, mi célt szolgálhat.

Az úton néha feltűntek az árusok. Van aki nassolni valót, más ruhát, a harmadik élelmet, a negyedik frissen festett mosóteknőt. Még a téglát is itt helyben meg lehet vásárolni a készítőnél.

Beérkezve San Cristobal de Las Casas-ba kiderült, hogy a következő busz csak másnap reggel indul Panajachel-be, Guatemala-ba. Így hát ki kellett vennem egy szobát egy éjszakára. Szintén meglepetés ért, amikor megláttam a hostel nevét. Ismét a Camino.

Gyors zuhany, majd kiugrottam a városba, szétnézni egy kicsit. Azonnal a kedvenc focistámba ütköztem, azaz annak csak a gipszbe öntött másába. A gipszbe öntött Isten kezébe.

A világ térképét elnézve van még mit bejárnom. No de nem baj, előttem az élet. Nem kell ezt elkapkodni.

A belváros az eddig megismert mexikói belvárosok legszebbje volt. Nem volt jellemző a letámadás sem. Mármint a turistáké, az árusok részéről. Sok viszont a rendőr itt is az utcákon.

A központi téren hasonló építmény volt, mint a spanyolországi Pamplona-ban és Belorado-ban volt. Körülötte park, padokkal, árusokkal, cipőtisztítókkal. Én is tartottam egy kis pihenőt, és egy kis gyors étkezést.

Végigsétáltam egy utcán, közben vettem egy árustól sütött babán szeleteket. Nagyon laktató volt.

Már Cancúnban is láttam, csak akkor nem tudtam lefényképezni. Renault Duster. Renault és nem pedig Dacia. Ezt is jó lenne valakinek megmagyarázni. Valaki a Bogarat is átépítette.

Visszafele beugrottam még vacsorát venni magamnak. Este felé már hűvös volt egy szál pólóban, ugyanis tengerszint felett 2100 méterrel vagyok. A hostelben kértem ébresztőt is reggel hatra. Nem lenne jó ugyanis ha lekésném a buszt, mert a jegy már a zsebemben.

Mai utolsó képemet Minusznak és Forinak küldeném. Nem tudom nálatok Gyöngyösön hogy van, de itt a tűzoltók röplabdáznak a szünetben.

2015. március 10. (kedd) - Cancún

Utolsó napomon sem mozdultam ki a házból. A reggeliztetés közösen folyt, mivel Marcela ellenőrizni akarta a gyógyszerek hatását. Most kivételesen mindenki jól volt. Néha egy-egy kutya nem eszik. Negrito is szépen javul. Úgy néz ki hatott a gyógyszer. Már eszik is, sétál is, szóval kezd helyre jönni. 

Miközben pihentek a kicsik, a maradék kenneleket takarítottam ki. Most az összes tiszta, bármikor használható állapotban van. Holnapra már csak a reggeliztetés maradt. Előkészítettem egy újabb elkerített részt, mivel holnaptól újabb kicsik érkeznek. Őket már nem fogom gondozni.

Mivel nagyon mondanivalóm nem maradt, úgy döntöttem bemutatom az elektromos dolgokat. A képen az utazó konnektorom. Bárhol használhatom a világban. Itt épp ilyen konnektorok, és villanykapcsolók vannak.

Ebédre mole-val leöntött, töltött tortilla volt. A szósz csokit, pikáns fűszereket tartalmaz. Érdekes kettős volt.

Nagyon nem kellett pakolásszak holnapra, mivel csak a fontosabb dolgaimat vettem ki a táskáimból. Útra készen tehát. A holnapi nap valószínűüleg nem lesz megírva, csak amikor megérkezem. Kitartást addig is.

2015. március 09. (hétfő) - Cancún

Reggel ébredés a szokott időben, majd a kutyák, macskák ellátása. Marcela elugrott a belvárosba, így egyedül végeztem az etetést. Hát nem egy könnyű meló. Annak tűnik, de nem az. Akkor tapasztalja meg az ember, ha csinálja. 

Reggelire ismét tortilla, töltve, különböző szószokkal öntve. Közben jött a "pool guy", és kitisztította medencét. Ismét birtokba vehettem. Jól is esett a két etetés közti szünetben.

Sikerült lefényképeznem a kismamát, a kicsinyeivel. Eleinte kicsit morgott, de mára már megszokott.

Ez a nap a takarítás napja volt. Kitakarítottuk a garázst, ahol jelenleg az apróságok vannak. Kenelek kipakolása, fertőtlenítés, megtisztítás, majd visszapakolás. A szállítódobozokat is megtisztítottam. Közben Dino, a három lábú birtokba vette pihenésre az egyik üres tálat.

Vége is lett a napnak, mire végeztünk a rendbetétellel. Marcela a kicsiknek adott gyógyszert, mivel némelyikük betegeskedett.

Szóval már csak egy teljes napom van itt a kicsik közt. Szerda reggel már indulok tovább, vár Guatemala. 

2015. március 08. (vasárnap) - Cancún

Reggel volt egy kis időzavar. Február 1-én az órákat átállították, de egyes telefonok nem álltak át automatikusan. Így Marceláé sem. Következésképpen hamarabb kellett felébrednem. Nem értettem igazán a dolgot így kora reggel, és az angolom is további fejlesztésre szorul. Tehát kicsit fáradtan indult a napom. A picurokat Playa del Carman-ba vittük, egy parkba, remélve, hogy új otthonra lelnek. Útközben tankoltunk is. Itt jegyezném meg kedves Jancsi barátomnak, hogy egy liter benzin 14 peso körül van, ami 255 forintnak felel meg. Fizetni a kútnál lehet, akár bankkártyával is. Nem kell bemenni az épületbe.

Megérkezvén a helyszínre ismét kipakoltuk a kenelt, és vártuk az embereket, akik szállingóztak. A kicsiket imádták a gyerekek.

Gyorsan feltérképeztem a parkot. Egy árnyas, rendezett közösségi térről van szó, bárral, olvasósarokkal, terasszal, játszótérrel, sétányokkal. Hangulatos kis hely.

Közben egyre több lett a gazdira váró kutya is. Persze az érdeklődő is. A mieinknek volt a legnagyobb sikerük.

Kezdtek fogyni a picurok, nagyobb lett a hely a kenelben. Szerencsére árnyékos helyen voltak, tudtak pihenni, már amikor hagyták őket, és nem simogatták. Időközben a kedvencem is új gazdákra lelt. 

Mikor már fogyni kezdtek a látogatók is, tartottam egy kávészünetet. Mire visszatértem, épp egy profi fotós készített fotósorozatot a picikről.

Délután négykor összepakoltunk, és hazafele vettük az irányt. A szombati nappal együtt tíz kutyusnak sikerült új életet kínálni. Tizenegyen maradtak. Útközben megálltunk falatozni. Ismét tortilla, de most szivarszerűen felcsavart, töltött verzióban. Közben lefényképeztem Marcela hirdetését. Ne vásárolj, fogadj örökbe. A képen a lánya látható. Beugrottunk még egy frissítőre Marcela ismerőseihez. Rose és David. Korábban találkoztam velük a farmon.

Hasonlóan Carlos farmjához, ez is épp ilyen volt, csak haszonállatok nélkül, és kisebb területen. Kanadából érkeztek, és három éve építik az új otthonukat. A lakóbusz még itt áll azóta is. Azt is használják. A hideg dobozos sör egy kis bögrében szolgálták fel, mellyel könnyebb a fogyasztás, nem közvetlenül a hideg dobozt fogod.

Marcela szerint olyan vagyok, mint egy japán turista, mindent fotózok. Valóban ezt teszem, hisz másképp nehezen lenne követhető a blog nekem is, és az olvasóimnak is. Rose vezetékneve Gimes. Úgy tudja magyar eredetű. Beszéltem neki az erdélyi Gyimesről. David egyből kapcsolt, és előjött a Drakula sztori.

Ittam még egy Margarita koktélt, majd Cancún felé vettük az irányt. Kezdett esteledni már.

Mai utolsó képem a kedves hölgy blog olvasóimhoz szólna, a helyi szokások szerint. Isten éltessen Önöket, Titeket.

2015. március 07. (szombat) - Cancún

Reggelire tortilla chips volt szósszal, darált hússal, valamint sajttal, mely pár percig a sütőben, majd az asztalra került.

A délelőtt nagy része a készülődéssel telt el, ugyanis délutánra a picurokat vittük. Egy rendezvény volt betervezve az egyik iskolában, egy kutyaszépségverseny. Marcela itt akart a kicsiknek új gazdákat találni. Gondoltam, készítek róluk pár fotót, ki tudja, viszont látom-e őket.

Kora délutánra már minden a helyén volt, indulhattunk. Marcela egy űrlapot szokott kitöltetni az új gazdákkal, hogy utólag követhető legyen. Mexikóban nem kötelező a chip a kutyáknak.

Megérkezvén a rendezvény helyszínére, megtörtént a kirakodás, majd szépen szállingóztak az emberek. Rajtunk kívül nem hozott más kiskutyákat. 

Sokan nézegették az én kedvencemet is. Szerintem egy németjuhász kölyök. Hasonló volt Roni is kölyökként Domoszlón.

Közben helyet foglalt a zsűri is, kezdődhetett hát a szépségverseny. Vegyes volt a mezőny. Kicsi, nagy, felöltöztetett, bátor, félénk. Kreatívnál kreatívabb nevezőkkel.

Az utóbbi versenyző lett a győztes. Egy hot-dognak öltözött rövidszőrű tacskó. Nálam az egyik kiállított oposszum győzött.

Közben jöttek az új gazdák, és folyamatosan töltötték ki az adatlapot. Négy kölyök talált új otthonra. A többiek eléggé elfáradtak már a nap végére. 

Zárásképpen abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy két kölyökkel magam is felvonulhattam, reklámozva Marcela küldetését. Valóban megtisztelő volt.