„Hello hungarian boy!!!”

Így köszönt mindig az olasz srác, amikor találkozunk. Mert mindig összefutunk. Ezek szerint külföldön kell lennem, hogy magyarként tekintsenek rám. Pannóniában élő nemzettársaim többségéről sajnos ez nem mondható el.

Az éjszakám nyugodt volt, a szokásos tompa, halk horkolás füldugókon keresztül. Hatkor kelés, reggeli időben. Mivel előző este nagyjából össze szoktam pakolni, a bakancsot kitisztítani, így már csak az átöltözés, és a megszáradt ruhák elrakása van hátra.

Búcsút intettem Cizur Menornak, és a Máltai Lovagrend által fenntartott albergenek. Még sötét volt, amikor elindultam. A mai napi célom nem a könyv szerinti Obanos volt, hanem az utána levő Puente la Reinaban lévő Alberge Santiago Apóstol. Ugyanis medencéjük is van. Vágytam már egy csobbanásra. De addig is volt mit megtennem. Rögtön következett egy hosszabb rész emelkedővel Zariquieguiig, ahol rövid templomlátogatás, mécses gyújtás volt. A mécsest az én 92 éves nagymamámért gyújtottam.

Onnan tovább fel a hegyre, kacskaringós köves ösvényen, egészen a hegy gerincéig, ahol a következő látvány fogadott.

A hegyeken a modern idők Don Quihote óriásai forogtak, alattuk a modern idők Sanchoja vándorolt.

A hegyről lefelé menet, Uterga nevű faluban a főtéren lévő gyepfelület szinte csábított egy kis pihenőre. Lévén 11.00 óra, sziesztának is el lehetett nevezni. Itt találkoztam újra a japán sráccal. Rögtönzött masszírozást tartott honfitársának.

Időközben elviselhetetlen meleg lett, előkerült a zsákból a fényvédő krém. Már második napja kitűnő idő van, ahogy a Pireneusokat elhagytam. Obanosba beérve egy ünnepi forgatag kellős közepén találtam magam.

Már csak egy állomás volt hátra, a cél, Puente la Reina. Be a kisvárosba, át a történelmi városrészen, egy bögre víz a kijáratnál, majd át a csodaszép hídon. Tesó, csak neked!

A hídon átérve az útról letértem, és betértem a mai szakaszom végére. Soha nem örültem még ennyire egy medencének.

Lepakolás, zuhany, mosás, és jött a jól megérdemelt csobbanás. További lehetséges opciók: sör, vacsora, blog, alvás.

Larrasoana-Cizur Menor

Előző napi blog írást követően ellátogattam a larrasoanai templomba, esti misére. A forgatókönyv teljesen megegyezett az otthoni katolikus ceremóniával, de persze attól még egy kukkot sem értettem. De nagyjából tudtam mi következik. Az idő atya a végén valami szidalmat mondhatott a közösségre nézve, mert többen is hőzöngeni kezdtek, néhányan ki is mentek. Érdekes szitu volt.

A következő teljesítendő táv. Reggel ismét nem kellett ébresztő, valaki úgy döntött itt az idő az ébredéshez, és felkapcsolta a villanyt. Nyugodt éjszakám volt, köszönhető ezúttal is a füldugóknak. Bár egy kicsit így is hallatszott a horkolás, el lehet képzelni milyen lehetett volna nélküle. A szokásos reggeli sorozat teendő után felpakoltam, és nekivágtam.

Az eddigi útitársaknak nyoma veszett, de sebaj, jöttek újak. Rögtön egy belga, olasz, spanyol (leány, fiú, fiú) felállásban. Az olasz sráccal dumáltam legtöbbet. Meséltünk egymás életéről, munkájáról, országáról. Sajnos nem jó véleménnyel volt Magyarországról. Sajnálta, hogy kezdenek az emberek szélsőségesek lenni.

Tartottam egy rövid pihenőt, faltam pár falatot Zurain után, egy kialakított kempingben, velem szemben egy idős ember épp kosarat font. A reggelim után egy cseh nyugdíjas kémikussal gyalogoltam tovább. Vele egészen Pamplona főteréig össze-össze futottam. Pamplonába érve összeismerkedtünk egy angol leánnyal és sráccal. Velük a nap végén egy helyt is szálltam meg.

Pamplonába egy várkapun kellett belépni, kicsit egri dejavú lett hirtelen. A város tele volt turistával. Ha most ennyien voltak, mi lehet itt amikor a bikák előtt versenyeznek? Épp szieszta időben értem oda a főtérre, ezért én is nekiláttam az ebédemnek, mivel a wifi vadászat ismét nemleges lett. A padon ahol ültem helyet foglat egy ausztrál nő, szintén camino. Vele is társalogtam kicsit, csodálta a vándorbotot. Ezután rövid templom látogatás, majd újabb belvárosi séta. Nem siettem, mert onnan Cizur Menor már csak pár kilométer volt. Folytattam a sziesztát egy korsó San Miguel társaságában, majd megvettem a vacsorának valót. És itt ért utol az első szerencse. A botomat ugyanis a bolt előtt felejtettem, majd lazán folytattam utamat. Kb. fél kilométer után támadt hiányérzetem. Rohanás vissza, bot szerencsére a helyén volt.

Pamplonából kifele menet összefutottam egy Kanadában élő hollanddal, aki rettenetes akcentussal beszélt. Amikor megtudta hogy Magyarországból jövök, elmesélte, hogy az egyetemen tanított két magyart, akik a legjobb diákjai voltak. Ezt jó volt hallani.

Cizur Menorban a máltai lovagrend által üzemeltetett albergueben akartam szállást foglalni, reméltem, hogy van még hely. Épp utolsó előttiként érkeztem, utánam lévőt még beengedték, mást már nem. A második napi szerencse. A szálláson a megérkezés utáni teendők, majd újabb wifi túra, mely ezúttal sikerrel járt. Két napi blog pótolva, az utolsó (ez) már a szálláson íródik.

Wifi mellé járt:

Nem értettem, hogy mi, de finom volt. 

A szálláson újra összefutottam az angol fiatalokkal, akik vendégül láttak egy tányér lencse és tarhonya levesre. Fura párosítás, de finom volt. Vacsora közben újabb ismerős lett, egy angol leány személyében, aki részekre bontva járja a Caminot, közben szakdolgozatát írja a spanyolországi templomokból.

Kilátás Pamplonára a szállásról.

A szobában öten alszunk, én vagyok a legfiatalabb. Két francia, a kanadai-holland, és még valaki akit még nemzetiség szerint nem ismertem meg. Amúgy a mai nemzetiségek, az említetteken kívül kolumbia, brazil, jamaica, thaiföld, amerikai. Rengeteg amerikai (usa) van, lehet a filmnek köszönhető, lásd The way.

És végezetül ezt a képet Jancsinak szántam:

Folyt. köv.