Sokáig aludtam, mert nem kellett ma nagy távot megtennem. León 25,2 km-re volt. Kényelmesen elkészültem. Azt hittem Vincenzo lemaradt, aztán összefutottam vele, kávézó után kutatott. Sininhez irányítottam. Egész éjjel esett, így eléggé vizes volt minden. De legalább nem volt por. Egy kis pihenőt kellett tartanom, egy egészen rövidet, mert felfedeztem a kedvenc növényemet. Tudjátok, csak bambusz és cölöpök.

Rég tettem egészségügyi jelentést. Vízhólyag továbbra sincs, talpam rendben, benőtt köröm türelmes, lábszár néha fáj, de nem vészes. Reggelente és néha napközben érzem a vállaim. Nátha kicsit enyhült. Csípések nyomai halványan látszanak. Összességében elmondhatom, soha rosszabbul.

Első megállóm Mansilla de las Mulas volt. Ilyen burkoló remekművel találkozik az ember. Leellenőriztem az iránytűmmel, jó munkát végzett a mester.

Épp reggeliző helyet kerestem, amikor az egyik kávézó ablakán keresztül Anita integetett. Kiderült, hogy hajnal kettőkor indult, mert nem tudott aludni. Elkapta az eső. Épp szárítkozott. A reggelim mellé újabb grátisz volt, egy kis pohár facsart narancslé.

Puente Villarente újabb csemegét rejtegetett. Felfedeztem egy kertben, egy kombi 1310-es Dacia-t. Lassan oldtimer ez is.

Majd egy vegyeskereskedés mellett mentem el, a hólapát (ilyenkor???) akciós volt.

Utam égig kísérte a nagyváros közelsége. Benzinkutak, szervizek. Beérve Leónba rögtön össze futottam Arnolddal, a világutazó amcsival. Másfél hete nem láttam. Legalábbis azt hiszem. Kicsit időzavarban vagyok. Majd egy érdekes kutat találtam, szójátéknak ideális. pl: Ha Tibinek hívnak, ülve ihatsz vizet, de csak ha Levis gatya van rajtad. Lehet fáradt vagyok?!

Érdekes volt León. A város, a pörgés, az autók sokasága, stb. Nem hiányzott. Tovább menve megkerestem a szállást, majd bejelentkeztem. Közben egy bábú invitált volna be az odavezető úton egy boltba. Ha „élő” lett volna, lehet nem mentem volna tovább.

A szállás után elindultunk város nézésre Martina csapatával. Tegnap nekik nyitogattam a bort. Jó kis társaság. Közben újabb magyarok voltak a szálláson. Kati és Andi. Később Tamással is találkoztunk a vacsoránál. Gyűlnek a magyarok. Nemrég olvastam, hogy az éves Camino zarándokok 0,5 %-a magyar.

Jó kis társaság ez is. Holland, szlovák, spanyol, katalán, svájci, magyar. Kell ennél jobb? Épp egy fura szobornál voltunk, az olasz csaj be is mászott, erre én elmeséltem Kőműves Kelemen sztoriját. Rögtön kimászott.

Megnéztük a katedrálist is. Ez most puritánabb volt, mint az eddigiek.

Vacsoránál együtt volt a magyar asztaltársaság.

És a nap végén a szokásos kép ezúttal Móninak, mivel a reggeliző helyem neve Alonso volt. Es valóban gyors volt a kiszolgálás. De a reggelivel azért nem egy forma-1-es autó sebességével végeztem.

Ma nem kellett korán kelnem, a napi tervezett táv „csak” 31 km volt. Sahagún-Reliegos. A könyv két variációt ír le erre a távolságra. Az a) variáció 31,6 km, 7.45 óra, benne egy 17,7 km-es szakasszal ahol semmi település nincs. A b) verzió az előbb említett 31 km, 7.30 óra, és a legnagyobb távolság település nélkül 12,7 km. Érthető módon a b) terv mellett döntöttem.

Reggel kivételesen „gépi” kávéval kezdtem a szálláson, majd következett pár fotó magáról a szállásról. Tegnap nem említettem, de ez egy régi templom volt, amit átalakítottak szállásra.

07.10-kor már úton voltam, szépen lassan elhagyva a várost. Egyes fiatalok még mindig a bár teraszán voltak, poharakkal a kezükben. Tudnak élni.

Utam elhaladt az Ermita de Perales nevű régi kis templom mellett, majd következett Bercianos del Real Camino. Itt ismét megkávéztam, immár a szokásosat. Imádom ezt a fajta kávét, mindenhol finomat főznek. Hozzá hátizsákból csokis keksz. Reggeliző társam Martina volt, Pozsonyból. Volt wifi is, így lett pár perc face nézés.

Újult erővel nekivágtam, újabb oldtimert találva. Szép állapotban volt a kacsa.

Ismerős egy-kettő akadt csak. Új arcok vesznek körül. Nadine, Eva, Vincenzo, Alvaro, Jun mögöttem egy nappal. Rasant kb. másfél hete nem láttam. A terep a megszokott köves út, a táj sík, néhol fa. Ma szerencsém volt, mert végig fiatal platán sor mellett mentem. Amúgy a Burgos-León közötti szakaszt sokan kihagyják, és a távot busszal teszik meg. Érdekes döntés. Ha valaki sérülés, vagy rosszullét miatt teszi, megértem. De ha csak a monotonitás miatt döntenek így… Igaz, valóban annyira egyedül érzi magát az ember, hogy egy bizonyos pont után abban sem hisz, hogy valaha is települést lát. Szerencsére, hogy időnként történik valami, ami elvonja az ember figyelmét.

Közben nyugat felől erősen felhősödni kezdett, várható volt, hogy megázom. Így is történt. Még negyed óra kellett volna csak, és szárazon megúsztam volna.

Beérve megkerestem a szállást, ahol a tegnapihoz hasonlóan senki sem volt a pultnál. Negyed óra múlva be tudtam jelentkezni. A fürdés, mosás után kinéztem a faluba. Benéztem a feltűnő Elvis bárba, egy pohár sörre. Kettő lett belőle, melyet a tulaj, Sinin kiegészített egy kis tányér sajt és sonka grátisszal. Tetszett a kocsma stílusa, a falakon a zarándokok ott hagyott szuvenírjei, zászlói, kezük nyoma, üzenetei. Azonnal tollat ragadtam én is, és üzentem. Hogy mit? Ha benézel Sininhez, elolvashatod.

Jó pofa alak volt ez a Sinin. Üvöltött a rock’n roll. Látszott, hogy élvezi amit csinál, élvezi az életet.

Visszatérve, megfőztem a vacsorámat. A múltkori babos-sonkás-hagymás cuccot ismételtem meg, melyről kiderült, hogy francia étek is. Lehet előző életemben francia voltam, vagy spanyol, ugyanis mindenki spanyolnak hisz. Hát Sancho mi is lehetne más, nem igaz?

A konyhában sehol sem találtak borbontót, naná hogy nekem volt. Három palackot bontottam fel, három pohár lett a jutalmam. Majd következett egy konzerv olajbogyó, melyből nekem is jutott a borhoz. Kár hogy sajtot könnyű kibontani a csomagolásából.

A tegnapi napról kimaradt egy fontos pillanat. Megismerkedtem Zitával. Ugyanabban a szállóban volt, ahol én. Ráadásul közös volt a „cégünk” is. Ő még bírja, a központi épületben dolgozik, a központi szervnél.

Reggel, azaz hajnalban keltem, 04.30-kor. Még kimondani is kemény. A mai adag 39,7 km-re volt tervezve. Ez még keményebb. A könyvem szerint 26,3 és 13,4 km lett volna két napra elosztva. Jobbnak láttam összevonni, már csak azért is, mert nem sok látni való ígérkezett. Rögtön egy 17,3 km-es szakasszal kezdődött, semmi településsel. Zita is velem tartott, nem tudott aludni. Éjjel ismét fülhallgató nélkül aludtam, meg lett az eredménye. Valaki rekordot állított fel szerintem, horkolás során kiadott zajszintet döntve. Mások a szokásos módon csörtetve indultak ismét. Én előző este összepakoltam, csak a hálózsákot, és az alvó cuccot kellett eltennem.

Nekivágtunk tehát a távnak. Kb. úgy számoltuk, hogy 9-re isszuk a kávét, esszük a croasont. A fejlámpám kitűnően világított, pedig rég volt töltve. Két óra után tartottunk egy rövid szusszanást. Közben feltűntek a követőink. Majd előbukkant Calzadilla de la Cueza templom tornya, majd a völgyben megláttuk a falut is. Pár perc múlva már kortyoltunk, és falatoztunk. És valóban 9 óra volt. Pontosak voltunk mint a Doxa.

Zita nem tervezte addig a napi útját, mint én. Terradillos de los Templariost csak érintettük, egy rövid kortyolás a kútnál, kulacs töltés. Itt futottam össze a szlovén házaspárral, régóta találkozunk, naponta többször. Át lépve a 26,3 kilométert, tovább folytattuk, majd Moratinosban ebédeltem, sonka, sajt, bagette, hagyma, sör. Vincenzoék is beértek. Sántított rendesen, pedig egy napja még rohangált, közben kiabálva: „¡Ale-ale-ale-ale!”

Ebéd után újult erővel folytatva, egy érdekes épület mellett haladtunk el. Valami magtár féle lehetett.

Sokan hagyják az út mellett kitaposott bakancsukat. Általában egy-egy kilométerkőnél, vagy nagyobb kőnél, keresztnél. Ennek a pár cipőnek a gazdája fura módját választotta a végső elhelyezésnek. A cipő a mennybe szállt.

Beérve San Nicolas del Real Caminoba, elbúcsúztam Zitától, Ő maradt, én tovább álltam. Már csak 8,1 km-re voltam a céltól.

Újabb provincia határt léptem át, Leónét. Már nem sok van hátra. 379,4 kilométer.

Célom, Sahagún előtt található Ermita de la Virgen del Puente. Egy kis téglakápolna, mely román és arab stílusú, előtte egy kőhíddal. Majd elhagyva katonák fogadnak belépve a Camino kapuján.

Beérve Sahagúnba, elővettem a könyvemet. Ilyenkor mindig átböngészem az előzőleg kiszemelt szállást. Közben Fido is zarándokolt.

Megérkeztem a szállásra, azonban senki nem volt a portán, szieszta volt. Volt egy órám. Üres ágy rengeteg. Egyiket kiválasztottam, majd irány a bolt. Mire vissza értem, vége is volt a sziesztának, be tudtam jelentkezni. A szállás kitűnő volt. Wifi volt ugyan, de nem tudtam csatlakozni. Volt viszont asztali gép, azon írtam meg a két napi blog adagot.

A nap végére lassan szokássá válik, hogy valakinek szól az utolsó fénykép. Ez alkalommal Bellának, hisz tudjuk, hogy egy kiváló fénykép elkészítéséhez, első lépésként egy fatörzset kell keresnünk.