Camino 13. nap

Reggel fél 6-kor keltem, hogy kipróbáljam milyen korán indulni. Hatkor már az utcán voltam. Érdekes sötétben botorkálva keresni a jelet. Első voltam sokáig, majd hirtelen a semmiből egy nagyobb csapat megelőzött.

Sokat kellett menni az első faluig, Tardajosig. Ott ittam egy tejeskávét, megettem hozzá a maradék csokis kekszemet. Találkoztam „Misivel”, és Junnal. Gyorsabbak voltak, lehagytak. Nem csak ők, sokan. Osztottam, szoroztam, lehet megint rossz vége lesz. De majd csak kialakul valahogy, gondoltam.

Következett Hornilos del Camino. Nem álltam meg, csak vizet inni, kulacsot tölteni. Az oldtimer hasonlít a Fiat 500-hoz, de ez Seat volt.

Az út kavicsos volt, volt gabonaföldeken keresztül, tűző napon. Nem volt sem szeder, sem füge, sem szőlő. A végére már vizem sem. De a cél, Hontanas már nem volt messze.

Egy völgyben helyezkedett el, elrejtve a vándor szeme elől magát.

Beérve összefutottam éjjeli szobatársammal a hostelből. Most volt szabad hely, nem is rossz helyen. A wifi kicsit akadozik, lassú a fel-le töltés. Jó lenne a blogot naprakészre varázsolni.

A mai nap bebizonyította, hogy ha türelmesek vagyunk, megkapjuk amit várunk. Akkor, és amikor annak ott az ideje. Mint ennek a képnek Ekka, melyet ma láttam útközben. Ha jól tudom az egyik kedvenc virágod.

Az éjjelem nyugodt volt. Nem használtam a füldugókat. Szobatársaim: egy német srác és egy norvég házaspár. Este nagyon esőre állt az idő, villámlott is, de reggel nem volt gond. Bár a ruhák csak félig száradtak meg, indulni kellett. Ilyenkor a hátizsákos utazó fogja a ruháit, és a hátizsákjára erősíti különböző módszerekkel, ugyanis a nap során megszárad.

Úton kifele a faluból találkoztam Fredericcel, együtt másztuk meg a Matagrandet (1081 m), majd az ott található kb. 10 méter sugarú labirintusba kezdtünk körbemenni. Ott találkoztam az amerikai családdal ismét. Immár e-mail csere is.

Majd utunk lefele vezetett Cardenuela felé. Az ezt követő faluban, Orbanejaban reggeliztem az amerikaiakkal. A grafitit elnézve én is hasonlóan érzek néha.

Következett Castanares, megnéztem a kis kápolnát.

Majd mellém szegődött Alvaro, Brazíliából. Látásból már több napja ismerjük egymást, de még nem beszéltünk. Ketten mentünk tovább Burgosz felé, a patakparton kicsit megpihentünk.

Burgoszba beérve először a katedrálist akartuk megnézni, utána menni a szállásra. Ez volt a hiba. Ugyanis amíg mi szétnéztünk odabent, a szálláso(ko)n nem maradt üres hely.

A katedrális viszont elképesztően gyönyörű volt. Maga a tömény aranyozás továbbra sem tetszik. Catedral de Santa Maria. 1221-ben kezdték el építeni, és a 16. században fejezték be.

Szóval nem volt mit tenni, szállás után kellett néznünk. De addig is előbb egy sör. Nem aggódtunk.

Meg is találtuk, egy 6 ágyas hostel változatában. Többen jártak így mint mi. Saját szemünkkel láttuk, hogy beérkezett egy busz, leszálltak róla az emberek, majd be a szállásra. Gondolom el voltak fáradva, mint mi. Persze a rajtuk lévő övtáska biztos nehezebb volt. Sok „féle” camino van ezek szerint. Alvaroval maradtunk a mi verziónknál.

Nyakunkba vettük a várost, közben összefutottunk Nadine-al, majd közösen beültünk egy étterem teraszára. Jó kis este lett, egyben ott is vacsoráztunk. Majd vissza a hosztelbe. Másnap korán akartam kelni. Alvaro és Nadine marad még egy napot Burgosban. Én tovább állok.

Ébredni egy fiesta után. Mármint megpróbálni. Rájönni, hogy nem sikerül. Mire felébredtem, már fél hét is elmúlt. Csak Laura és Paco volt még a szobában. Negyed nyolcra el is készültem a bakancs pucolással, és az instant kávét is bekortyoltam. Lassan ki is ürülök a készletből. Nem is baj, kevesebb lesz a súly.

Magam mögött hagytam a szállást, nekivágtam Beloradónak. Még látszódtak a tegnap esti fiesta nyomai, egy két fiatal még mindig az utcán „sétálgatott”, kezében boros pohárral.

Az első megálló Tosantos lett volna, de nem volt nyitva semmi, így mentem tovább. Nem szoktam reggelizni az elindulás előtt, csak az instant kávé. Általában az első megállónál állok meg egy bocadillosra és egy tejeskávéra. A bocadillos bagettbe tett különféle tortilla. Ez a megálló most Villambistiaba volt.

Espinosa del Caminoba beérve rögtön egy Lada Nivát találtam. Szerették a spanyolok is. 

Utam továbbra is a volt gabonamezőkön át vezet. Eddig nem igazán találkoztam a „kedvenceimmel”, de egy példányt most találtam. Már a túlvilágon ijesztette a hozzám hasonlókat.

Villafranca-Montes de Oca-ba beérve útba ejtettem egy vegyes boltot. Kifogyott a tusfürdőm és a folyékony mosószerem. Kettő helyett vettem egy szappant. Back to the future. A boltban újra össze futottam Danutával és Conorral. Velük volt Santiago Savoyából. Együtt folytattuk utunkat. Megálltunk egy kis pihenésre, pár falat, és pár korty víz. A forrásnál nem iható tábla volt kihelyezve, de kiderült iható, csak nem klórozott. Tehát egyszerű forrásvíz. A legjobb. Időközben Conor elővette a késkészletét. Nem semmit cipel.

A Montes de Oca hegyen keresztül vezetett az utunk. Santiagoval sokat beszélgettem, ketten lemaradtunk. Hasonlóan gondolkodik. Közben megérkeztünk San Juan de Ortega-ba, a könyvem szerinti állomásomra, de én egy rövid templom látogatás és sör után tovább álltam.

Útközben összefutottam Frederic-el, egy francia sráccal. Ő nem alszik szállásokon, hanem a szabadban. Vele elbeszélgettem az Agés-ig, ahol megállni szándékoztam, de szabad szállást nem találtam. Kicsit elszomorító, hogy olyanok előztek meg, akik egy kis táskával, vagy övtáskával kényelmesen sétáltak, a cuccuk mikrobusszal lett szállítva. Gondolom ők azok, akik majd otthon beszámolnak, hogy mennyire nehéz volt az út.

Nem volt más, tovább kellett állnom. Következő lehetséges helyszín Atapuerca volt. Aki az őskorkutatásban jártas, tudja, hogy mi is van ott. Jelentős régészeti feltárások folytak a ’90-es években, a Homo antecessortól származó több mint 800 ezer éves csontmaradványokat találtak. Szóval ha az ősember talált Atapuercan szállást, talán nekem is sikerül. És valóban találtam. Nem is rosszat, sőt, jobbat mint ami Agésben láttam. Leraktam a cuccomat, nyomás ki vásárolni, mielőtt a bolt bezár. Itt futottam össze ismét Fredericcel, és itt ismerkedtem meg Sergannal, a horvát tengeri hajóskapitánnyal. Hárman boncolgattuk a világ dolgait a magunk módján, pár üveg Estrella kíséretében. Lehet, hogy Fredericcel beállunk matróznak Serganhoz?

Tegnapi naphoz egy kis mese, mely elmaradt. Santo Domingo de la Calzada városa híres a baromfipárról, melyet a templomban őriznek. De hogy honnan is ered e legenda. Lássuk.

Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl, élt a 14. század körül egy német zarándok, akinek a szülei alapították az első megállót Santo Domingóban. A fiatalember megtetszett a gazda lányának, ám a srácnak nem jött be a menyecske. Erre válaszul a csaj lopással vádolta. A srác kötélen végezte. Mire vissza tértek a szülők, a település szélén találták élve a srácot, mivel Santo Domingo válla tartotta. Erre beszámoltak az épp csirkét vacsorázó bírónak, aki azt mondta, hogy a srác annyira halott, mint a sült csirkék a tányéron. Erre az állatok nagy rikácsolással életre keltek.

Ennyit a meséről, azonban a szállás udvarán őrzött kakasok valóban rikácsolással ébresztettek. Amúgy is füldugó nélkül aludtam, melyet a szobámban lévő horkolók próbára is tettek. Nem volt egy nyugodt alvás.

Mára 23,5 km várt, a cél Belorado. Ez már Kasztília - Leon körzet. Az eddigi Logronoig Navarra, és Logronotól idáig La Rioja autonóm körzet. Ma fogok belépni Spanyolország éléskamrájába. Kifelé a városból bepillantást nyerhettem a spanyol pásztorkodásba.

Közben ilyen útitárs is volt.

Ha már az útitársaknál tartunk. A mai ismerkedés: Danuta Németországból, és Conan Írországból.

Conan meghívott minket egy-egy kávéra az első megállónál, Granónnál. Utána végig beszélgettük az utat. Írként szimpátiából hordja a baszk zászlót. Erdélyre is hasonlóképpen gondol. Danutának megemlítettem, hogy nekünk is van egy olimpikon Danutánk. Közben meg-megálltunk egy két, helyen. A locsolásról egyből kiderült, hogy mindhármunk egyik kedvenc filmje az Út a vadonba (Into the wild). A szitu, amikor a locsoló alatt borotválkozik a srác. Conorral be is mentünk. Somewhere over the rainbow.

Közben átmentünk a határvonalon, ezennel hivatalosan is Kasztíliában voltunk.

Villamayor del Rioba beérve tartottunk egy kis pihenőt, volt időm fényképezni is.

Kifele menet furcsa érzésem volt, hirtelen hiányérzetem támadt. Nem volt nálam a botom, a kútnál hagytam, spuri vissza. Danutától és Conortól elköszöntem. Bakancsban, fájó lábbal lenyomni egy sprintet nem túl jó érzés. De a bot végül meglett, immár másodjára Pamplona után. Eléggé egyedi, sokat úgy sem tudták volna rejtegetni. A lopás amúgy sem jellemző a Caminón. Bár az ördög sosem alszik.

Következett az utolsó napi szakaszom Beloradoig, mintegy 5,5 kilométer. Természetesen ismételten learatott gabonamezők mellett, tűző napon.

Szállásnak ismét egy medencével rendelkezőt néztem ki magamnak. Rögtön a település elején volt. Itt találkoztam újra Laurával és Pacoval. Továbbá itt szállt meg Jun, Vincenzo, Kevin is. Megannyi régi ismerős.

Napi rituálé elvégzése után csobbantam a medencében, majd neki álltam a blognak. Sajnos akadozott a wifi, ezért csak félig lettem kész. Közben Laura és Paco szólt, hogy a város főterén fiesta kezdődött, nem-e nézném meg. Megragadtam az alkalmat, nem bántam meg.

Előtte megnéztük a holnapi útvonalat. Hírességek tenyér, és talp lenyomatai mutatták az irányt, akik végigjárták a Caminót. Emilio Estevez, Martin Sheen, Vicent del Bosque.

Magáról a fiestáról annyit, hogy hasonló a mi ünnepeinkhez, mármint ami a vursli részét illeti. A többiben teljesen eltér. Telis tele volt a város főtere. Emberek különböző ruhákba csoportokat alkottak. Beültünk egy pofa sörre egy bárba, ahol „Misi” is csatlakozott. Közben ment a zene, özönlött a nép. Fiatalok, középkorúak, idősek, mindenki kint volt. 

Éhesek is lettünk, úgy döntöttük e problémát orvosoljuk. Az egyik étteremben tettük ezt, én egy paellát ettem első fogásnak, másodiknak krokettet salátával és hasáb burgonyával. A felszolgáló hölgy pedig Elena volt, Máramarosból. Kicsi a világ. 

„Hazafele” kicsit beszélgettünk, Lauráéktól meghívást kaptam Valenciába. Paco ígért egy „igazi” paellát. Úgy döntöttem, következő utamon élek a meghívással. A fieszta tűzijátékát már nem néztük meg, lusták voltunk kimászni. Amúgy is láttam már elég tűzijátékot az elmúlt 15 év során.