A tegnapi kemény nap után a mai egy könnyebbnek ígérkezett. A Nájera - Santo Domingo de la Calzada közötti távolság "csak" 20,6 km. Santo Domingo de la Calzada. De szép kimondani. Tudnak ezek a spanyolok.

Tegnapi naphoz még beszúrnék egy-két képet. A srác a kutyával már túl van 800 km-en. Ez a második zarándokútja, ugyanis Spanyolországban több is van. A kutya csak pihent. Le a kalappal előtte. A srác azt mondta, hogy csak minőségi "jutalom" falatokat kap a kutyus. Mindezt nem értettem volna meg, ha nincs "Misi". 

Mire felébredtem, Gábor már nem volt a "helyén". Időben keltem, szokásos készülődés. Most Paco dicsérte meg a botom. Minden nap megdicsérik sokan, tetszik nekik a bot is, és a története is.

A mai napon útitársam nagyon nem volt, tudtam kicsit gondolkodni. Időközben meglett a 200-ik kilométerem. Készítettem egy kis összegzést. 9 nap, 200 km. Hála Istennek különösebb baj nélkül. Vízhólyag nincs, hála a zoknimnak, bakancsomnak. A csípések kezdenek rendbe jönni. Kis nátha még van. Torkom rendben. Lábam ma már jobban volt. A hátam, vállaim néha fájnak. De egy kis pihenő enyhíti. A hátizsákom nem az igazi. Azzal, hogy eltart a háttól - ami jó a szellőzés, izzadás miatt - eléggé kényelmetlen cipelni. A cuccokról pedig annyit, hogy van amit mindig, van amit gyakran, kevésbé, szinte soha, és egyáltalán nem használok. Utóbbiak közül selejteznem kell. Nem cipelem tovább. Ilyen a polifoam (isolir) matrac, egy két piperecucc. Mosószert otthagytam, elég a tusfürdő. Ha az is kifogy, jön a szappan. Maradt az övem is, mert iszonyú büdössé tud válni nap végére. 

Utam ma is szőlők között vezetett, mintha kicsit egyenlőtlen elosztású lett volna az a rézgálic.

Azofra volt a reggelim színhelye. A többség elment, új emberek tűntek fel.

Végig az eddigi utam mentén folyamatos a vízellátás a földeken. És a falvakban is, a vizesárkokban sokszor folyik a víz, különböző módszerekkel, zsilipekkel. A szülői házam, számunkra oly "kedves" szomszéd asszonyunk azt hiszem sokkot kapna ha ez ott is úgy lenne.

A táj eléggé sivár volt, sőt, alig akadt egy fa, mely árnyékot adott volna. Fogyott a víz rendesen.

Jól is esett egy kis frissítő kávé, melyet egy újabb donativo (adomány) rendszerrel működtetett ponton vehettem meg. A kép mindent elmond a mai helyzetről. A valóság tartalmát nem tisztem eldönteni.

Itt bakancslevétel, láb pihentetés következett. Megállt egy "brazil" japán is, vagy "japán" brazil Ki-ki döntse el. Evett, ivott, majd eltolta a biciklit. Nemsokára vissza tekert, hogy itt hagyta valahol a szemüvegét. Én voltam a szerencsés megtaláló. "thank you hungarian boy" Nem győzött hálálkodni. Mondtam, hogy egy képpel megelégszem.

Utam egy golfpálya mellett vezetett, majd következett utolsó előtti állomásom, Ciruena. Éles volt a kontraszt a két település rész között. Új- és ófalu. Utóbbi jobban tetszett. Itt újabb pihenő következett. Meg amúgy is fieszta idő volt. Meghívtam egy kávéra Paco barátját. A tulaj atletico szurkoló volt.

Utamat felülről is figyelemmel kísérték.

Immáron könnyebb léptekkel közelítettem célom felé, a szépen csengő Santo Domingo de la Calzada felé.

Ismét ismerősökkel futottam össze a választott Confradia del Santo szálláshelyen.

És magáról a szállásról. Eddigi legjobb szállásom. Semmire sincs panasz, amúgy sem vagyok egy finnyás fajta. De itt tényleg jó lenni. Junnal birtokba vettük a bőr ülőgarnitúrákat. Új ismerős lett Vincenzo a kolumbiai, a vacsorára főzött tésztáért hálás vagyok. Legközelebb én vendégelem meg egy lecsóval. Nadine (német leány), Eva (osztrák) és Deborah (angola). Még egy magyar szó fogadott, Kriszti részéről, aki félig svéd, félig magyar. Jelentem csodaszép az élet.

Eközben a zarándok kutyus az igazak álmát aludta:

Az eddigi legnehezebb nap

Logrono-Nájera közötti szakasz, 30,7 km. Kemény nap elé néztem. Előző este egy adag neocitrant (ezek a reklámok...) magamhoz véve készülődtem a lefekvéshez, mikor benyitottam a konyhába forró vízért. A helyiségben javába ment a dalolászás, az udvaron pedig duda szólt. Nagyon jó volt a hangulat. Az egyik ír srác egy balladát énekelt, libabőrös lettem.

Reggel a szokásos időben ébredtem, hétre el is készültem. A bakancs pucolása reggelre esett. Rendszeresen meg vagyok dicsérve a reggeli tiszta bakancsom miatt. Kevesen tisztítják. Tehát elindultam. Ilyenkor reggel szoktam pár fotót ellőni arról a helyről, ahol még nem jártam a városon, falun belül.

 Ötletet merítettem, ha egyszer varratnék magamra...

Utam folytattam, magam mögött hagyva Logrono óvárosát. Új tömbházak között vezetett utam. Közben meg-meg előztek kocogók, gyaloglók, kerékpározók. Sportos nép ez a spanyol.

A városból kivezető aluljáró falai mutatták a teljes Camino útszakaszt. Jó volt nézni. Következett a 18. állomás.

Az út egy duzzasztógát mellett haladt el, melyet egy kis tó követett, hasonló mint a mátrai Sástó, csak tele pontyokkal. Nekik is melegük volt. A vadkacsák úszkáltak a halak közt.

Közben új társam akadt, Kevin személyében, Colorado-ból. Még csak 30 éves, és volt már rendőr, tűzoltó, tanár, informatikus. Kiderült, hogy élt Hawaii-on. Álmaim helye - mondtam. Drága - mondta ő - egy fogkefe 5 dollár. Nem baj, van már fogkefém. Kevinnek kevés cucca volt. Egy táska, ami félig válltáska, félig rendes volt. Ilyet még nem láttam. Benne egy váltás ruha, fogkefe (5 dolláros), fogkrém, szappan, esőköpeny, alvóköpeny, törülköző, mobil töltő, meg egy két apróság. A táskán egy napelemes töltő. Ja, meg egy üveg vörösbor. Kevin tud élni. Most van először Európában.

Közben beértünk Navarrete-be.

Elhaladtunk a San Juan de Acre zarándokház romjai mellett.

A faluban megreggeliztem, kávéztam, majd bekentem magam, mert kezdett melegedni az idő. Reggel alig van 12 fok, kora délután meg majd 35 fok. Kezdtem érezni a jobb lábamat is. Kulacsok újratöltve, irány a templom. Bent ilyen látvány fogadott.

Az egész szín arany. Gyönyörű volt, de közben szomorú is. Mert amikor készült, gondolom akkor is voltak rászorulók. Ismét gyújtottam egy mécsest, most az otthon maradt szeretteimért. Kifele jövet pár fénykép következett.

Ezután ismét az autópálya mellett vezetett az utam. Tartottam egy rövid pihenőt, mielőtt beértem Ventosa-ba. Ott ismét egy rövid pihenő egy korsó san miguel társaságában. Megtudtam, hogy Ventosa már "betelt". Amúgy sem akartam megszállni. Célom az onnan még 7 km-re lévő Nájera volt. Ekkor volt 15:30.

Égetett a nap rendesen, fejemen kendő, textil pelenka az arcomon, rajtam napszemüveg. Közben a táj is változott. Tegnap óta már alig-alig szedreztem. Most szőlőből volt több, még nem szüreteltek. Én azért elkezdtem egy fürttel.

Útközben megelőztek - mint mindig - és feltűnt nekem a hátizsákon az ismerős jel, de annyira gyors volt, hogy nem tudtam elolvasni. Én meg annyira lassú voltam már, hogy nem tudtam utolérni. Becammogtam Nájera-ba. Fájt mindenem, bal lábam, hátam, vállaim. Szipogtam, poros voltam, szomjas voltam. De ugyanakkor boldog, mert eddigi legnagyobb távot tettem meg a Caminón. És ez elérte a Koppándi tanár úr által mért 30-as szintet is.

Már a városban több ismerőssel találkoztam, ilyenkor egy kézfogás, egy lájk, egy puszi, vagy egy pacsi szokott lenni. Beértem a szállóra, a Jakab Egyesület 92 ágyas szállására. Épp végzett az előttem lévő, amikor következtem. Miután bediktáltam a nevem, megszólított: "Szia Sándor, már kerestelek!" Ő volt előttem, a táskán, a jellel. A Budapesti El Camino de Santiago jellel, ami nekem, és Anikónak is volt. Anikó mesélt rólam neki, Gábornak. Gábornak, Esztergomból. Újabb magyar. És hogy teljes legyen a kép, itt volt Miguel is, azaz Misi.

Beszélgettünk egy jót a jól ismert San Miguel-ek társaságában. Közben vártam a soromra, mert Jun megígérte, hogy megnézi a lábam. Nemsokára következtem.

Átdolgozott rendesen, kiderítette, hogy a jobb lábszáramnál jelentkező fájdalom a combom tövénél kezdődik. Megmutatta mit kell tennem minden egyes pihenőnél. Lehet hogy tényleg kellett volna nyújtanom a futások előtt?

Ismét egy helyen voltam Laurával és Pacoval, "Misivel", itt volt az első nap megismert anya-leánya, Kevin, Jun. Alakul a kis társaság.