2014. szeptember 04., csütörtök 20:42

Végre utolértem magam. Logronoban vagyok, a 3. elmaradt napot írom, azaz a mait. Ha nem haragszotok most kivételesen elhagynám az írást, egy két mondatban szólnék, magyarázva a képeket. Tegnap baromi hosszú nap volt. Ahogy ma beértem kora délután, zuhany, 2 napi blog megírása következett. Majd kis városnézés, vásárlás vacsorára, vacsora jött. Lássuk tehát röviden, és tömören. De még mielőtt nekivágnék, hálás köszönet az én argentin drukker barátomnak, Istvánnak, aki reggel egy sms-el ébresztett. Németország-Argentina barátságos mérkőzés 2:4 Egyből jól indult a napom.

Ahogy elindultam 7 óra körül, szokás szerint hagytak el az emberek. Közben ilyeneket láttam.

A következő építményt régen a helyben elkészült juhsajt érlelésére használták. Ezt Mikeltől tudtam meg, aki baszk nemzetiségű, hazai pályán mozgott. Eddig 17-szer járta meg a Caminot. Nem semmi.

Ő mutatta meg a helyi fűszernövényeket, melyek mindenütt jelen voltak. Rozmaring és kapor.

Közben Mikelék is lehagytak, mert pihennem kellett. Kb. negyed óra múlva az mentén egy kis asztalnál egy nő és férfi árult kávét, és harapni valót. Ahogy kitöltötték a kávát egymás között románul beszéltek, kiderült Temesvárról jöttek.

A "temesvári" kávé után egyből jobban ment a gyaloglás. Folytatva a magyar és különböző nemzetek közötti ismerkedést találkoztam Arnolddal, aki kanadai-usa kettős állampolgár volt. Egy "világcsavargó" nyugdíjas, bár manapság már lenyugodott. Épp a Tongán készült tetkóját mutatja.

Közben megérkeztünk Vianaba.

Itt a város főterén megálltam reggelizni. A szokásos bagette yoghurtal. 

Kifele menet egy hajdan szebb napokat megélt templom.

Az úton Logrono felé ismét szőlő ültetvényen keresztül vezetett az utam. Finom volt, ahhoz képest hogy földet nem láttam. Minden csupa kő volt a tőkék körül.

És három óra felé beértem a szállásra, Logronoba. Ez a tábla fogadott. Ennyi van még hátra.

Következett a városnézés, vásárlás.

Hihetetlen nem, hogy miket nem talál az ember Spanyolország kellős közepén?!

A szállásra visszatérve Jun épp masszírozott. Legközelebbi napra nekem is megígérte. 

És végül a jól megérdemelt vacsora. A rántottát én, a "nemtudommit" Rasan készítette. 

Ráadásként Kingának és Nikinek, Buborék és Edison spanyol változata. Kicsit jóllakott szegény.

Nehéz dolgom van, mert tegnap nem volt erőm megírni a word-be a szöveget, egy nap után meg nehéz a gondolatokat összeszedni, de megpróbálom.

Szóval megébredtem a szokásos időben Estellába, reggeli. Épp ecseteltem egy németnek, hogy mondjuk a köszönöm-öt, amikor egy férfi "jó reggelt"-el köszöntött. Egyből felkaptam a fejem, hiszen nem hallottam csütörtök óta (08.28) magyar szót. Kiderült, hogy egy Magyarországon élő spanyol szerzeteshez van szerencsém. Miguel, de Misiként mutatkozott be. Végül nem magyarral találkoztam, de magyar szót hallottam. De a kérésem ismét meghallgattatott. 2.0 Úton kifele Estellából feltűnt az előttem gyalogló nő táskáján egy ismerős jelvény, mint amilyen az én táskámon is van. Nevezetesen a Budapesti El Camino Klub logója. És a tulajdonosa, Anikó, Budapestről. Egy amerikai úr társaságában teszi meg az utat.

Hosszasan elbeszélgettünk, egészen a vörösboros kútig.

Az Irache kolostor épületénél volt egy szomjoltó kút, két csappal. Egyikből vörösbor csepegett, másikból víz folyt. Mindkettő izlett. Elvileg a mellékelt honlapon meg lehet keresni, 2014. 09. 03. 08.15 óra körüli időben voltam ott.

Ezt követően újult erővel folytattam tovább Villamayor de Monjardin felé.

 Itt reggeli következett, és mivel volt wifi, nekikezdtem a blognak, de nem tudtam kész lenni, lemerült az akku.

A kerékpáros "zarándokok"-ról még nem beszéltem. Sokan vannak, nem mindig csengetnek. Állítólag már a quad is megjelent. No comment.

Mint látható ismét egy felhő sem volt az égen. Sőt, még fa sem a környéken. Páran a szőlőtőkék tövében pihentek. Ismét kértem, és gondolom kitaláljátok! Igen, jött a 3.0 Egy frissítő pont volt, kitelepült büfékocsi, sátor, szék, stb. Itt találkoztam Pannyvel, Tajvanról. Kicsit beszélgettünk, pihentünk, frissültünk.

Majd elindultam újra az előbb említett "feltételek" mellett. Mellettem a szőlőben folyt a szüret.

Néha magam is szüreteltem, és közben olvastam a jókívánságokat úton, útfélen.

Los Arcosba beérve tartottam egy kis sziesztát a bazilika falánál, majd be akartam jutni, de zárva volt. Akkor volt nyitva, amíg szundítottam. De viszont megtaláltam Sancho királyunk emlékművét.

Ha már Sanchonál tartottam, ugye volt neki szamara is. Hát találtam is egyet. De szegénynek se árnyék, se víz. Legszívesebben útjára bocsátottam volna, de kamera az volt.

Ezek után nekem se volt árnyék többet. Újra összefutottam Rasannal és Ta Sollal, egy koreai sráccal, és együtt nyomtuk le a Sansolig hátralévő kilométereket. Itt egy rövid pihenő, majd még maradt 0,5 km amit meg kellett tenni Torres del Rio-ig.

Eddig ez a nap volt a legnehezebb, 29,5 km volt. De a szállás, és a vacsorához járó medence kárpótolt.

A hölgy Laura, az úr Eduardo. Szobatársaim voltak. Mint az angol Cath és Haydn, és a dán Anita. Utóbbiak megdicsértek vacsora közben, hogy nem társalgok rosszul. Irultam, pirultam. Vacsora után gyors mosás következett, majd lámpaoltás.

Reggel negyed órával később keltem, már javában folyt a pakolászás körülöttem. Kicsit kapart a torkom, strepsils (ez itt a reklám helye) lett rá a megoldás. Kávé és műzliszelet után nekivágtam. Vizet nem vettem magamhoz, mert a Puente la Reinai kútnál akartam megtölteni a palackokat. Tegnap keveset töltöttem a városban, most rászántam még egy fél órát.

A városból kifele jövet egyre újabb és újabb emberek tűntek fel a láthatáron, akik természetesen megelőztek. Gondolom később kezdő zarándoktársak, akik beértek. De minek rohannom, nem? Élvezem a lelassulást. Az egyik új ismeretség is ekkor jött. Egy oklahomai család, teljes „menetfelszereléssel”. A kislány még csak 6 éves, de pár év múlva lehet visszajön a saját lábán. 

Maneruig az autópálya közelében mentem, néha át alatta. Napok óta erősítem a szervezetem vaskészletét a szeder evéssel. Ma reggel kiegészítettem szőlővel, és fügével. Gyümölcs napot tartottam. Maneruban egy kis nézelődés, rövid pihenő.

Következő kis település Cirauqui  már messziről látszott. Itt egy kis boltban reggeliztem, bagette és kiwis joghurt. Garantált színösszeállítás, fradistáknak ajánlom.

Tetszettek a kapukon lévő kopogtatók. És persze az örök kedvenc muskátlis ablak.

 Cirauquit elhagyva elém tárult a világ.

Az úton magyarral még nem találkoztam, de a nyomukkal igen. 

Az idő ekkor már majdnem dél volt, iszonyúan égetett a nap, egy réteg krém rajtam, de éreztem a spanyol napot rendesen. Mit nem adtam volna a tegnapi medencéért, erre tessék. Egy kis kőhídon átkelve patakot fedeztem fel, benne hűsölőkkel. „Kérd és megadatik.”

És aki a fényképet készítette, Rhasan, a német srác az első napról. Azt hittem rég elhúzott, erre ma találkoztunk. Azt mondta fájt a lába, lassított.

Apropó egészség. Kis helyzet jelentés következik. 5 nap és 114 km után egy kis hátfájást leszámítva nagy gond nincs. A torkomat említettem, azonkívül a benőtt lábkörmöm okoz kellemetlenséget. Valamint megjelent a hasamon egy, és a jobb karomon valami csípés szerűség. Kicsit viszket, kezelem fenisztillel (újabb reklám). "Valami" megcsíphetett.

A fürdés után Lorca következett, gyorsan átrohantam, semmi különös, meg hát már éhes is voltam. Estella 7,5 km-re volt.

Beérve az előtte lévő településre, Villatuertara, a szokásos híd fogadott.

Egy csoki-vanília fagyi után fél óra szundítás volt a templom kertben. Végül is szieszta volt, nem hiába találták ki ezek az amígók!

Estellába beérve szállást foglaltam a Parróquia de San Miguel albergueben.

Gyűlnek a pecsétjeim már a zarándok útlevélbe.

Egy gyors étkezés, és kávé elfogyasztása után nyakamba vettem Sancho Ramirez király városát.

Kicsit nosztalgiáztam is.

Ezt követően vissza a szállásra, elkészítettem egy "light"-os rántottát, és szundi következett.