2014. december 02. (kedd) 22:11, Santa Cruz de Tenerife

Tíz napja múlt, hogy eljöttem Domoszlóról. Nekem többnek tűnik, lehet azért, mert sok minden történik. Reggel ismét összepakoltam, kijelentkeztem a szobából, és irány a kedvenc reggeliző helyem. Mindig találok valami újdonságot, ráadásul sokszor akciós áron. Mint ezek a porcukorral megszórt finomságok. Öt darab volt 1 euró.

A kikötői kocsmába érve rendeltem egy üveg ásványvizet, kitettem a hirdető táblámat, majd nekiláttam a tegnap megírt blog feltöltésének. Közben jöttek mentek az emberek, megjött David is, de semmi változás. Egy óra körül elindultam az ARMAS hajótársaság jegyirodájához, közben benéztem a nagyhajó kikötőbe. Érdekes módon most beengedtek ismét. Úgy látszik csak akkor nem, ha épp áll bent szállodahajó.

Megvettem a jegyet, kaptam egy kikötő térképet is, hogy merre találom a hajót. Hát bizony talpalnom kellett rendesen. Két órám volt az indulásig, de azért beletelt egy kis időbe, mire odajutottam. Az alsó piros x jelöli a jegyirodát, a felső pedig a hajót.

Közben megéheztem, nem tudtam, hogy mikor és hol ehetek legközelebb. Aranyszabály, hogy amit úgy érzel, hogy meg kell tenned, tedd meg, mert nem tudhatod mikor lesz legközelebb erre lehetőséged. Szóval beugrottam egy szendvicsre az egyik kikötői étkezdébe.

Folytatva utamat a kikötőben, mindenhol konténerek, raktárak, daruk, rakodóhelyek, kamionok. A távolban már kivehető volt a hajóm is.

Odaérve a bejárathoz, a nagy hátizsákomat elvették, betették egy kisbuszba. Én pedig felmentem a hajóra. Reméltem, hogy a hátizsákom viszontlátom. Amúgy sokszor gondolok arra, hogy a cuccaimból készítek a kis hátizsákba egy mini verziót arra az esetre, ha a nagy elkavarodna. Mégiscsak maradna pár dolgom vész esetére.

Ahogy beléptem a hajóra, rögtön körbenéztem, mi hol található. Volt a hátsó részen egy bár terem, körbe ablakokkal, fotelekkel. A hajóorr irányában több terem volt, bőrszékekkel, mindegyik teremben televízió. Volt egy központi lépcső is, étterem, konyha, valamint külön kabinok. Több szinten helyezkedtek ezek el, továbbá a külső fedélzeten is helyet lehetett foglalni. Sajnos az ablakok eléggé vízpárásak voltak, nem lehetett tisztán kilátni.

Rendeltem egy kávét, majd leültem az egyik fotelbe. Néztem ahogy elindulunk, szépen elhagyjuk a kikötőt, majd a szigetet.

Beültem az egyik terembe, épp a Jó reggelt Vietnám! című filmet adták. Közben kitekintgettem. Ahhoz képest, hogy milyen nagy hajó volt, eléggé hullámzott a vízen. Milyen lesz a kis vitorlás? Minden esetre gondoskodtak az esetleges kellemetlenségről, a papírzacskó itt is rendelkezésre állt. Közben találkoztunk a visszatérő hajóval is.

Már kezdett sötétedni, mikor megérkeztünk Santa Cruz de Tenerifére. Gyorsan kikötött a hajó, egy gyors útlevél ellenőrzés, majd át vettem a hátizsákom. Hiánytalanul meg volt minden. De azért a kis táska féle biztonsági csomagot megcsinálom majd.

Sokkal kisebb a kikötője ennek a városnak, mint a Las Palmasé. Egyből mellette van a kis vitorlás kikötő is. Rögtön meglátogattam. Egy srác meg is adta a wifi kódot, holnap hasznát veszem. Amúgy a sráctól érdeklődtem, de ők már megvannak, nem keresnek senkit.

Javában elmúlt fél nyolc, így még szállás után kellett néznem. Még a hajón letöltöttem a hostelworld alkalmazást a telefonra, így kikerestem két címet. Közben sikerült találnom egy kiváló török étkezdét. Az egész város ünnepi fényárban úszik, mindenütt a karácsonyi díszek.

Meg lett a hostel is, igaz szemtelenül magasabb áron, mint Las Palmasban, de legalább a reggeli is benne van. Amúgy a szoba berendezése, felszereltsége már inkább kiengesztelőbb volt. Van tv és minibár is. Be is hűtöttem a helyi gyártású Dorada nevű sört. Jutalom a nap végén. Isten hozott Tenerife.

2014. december 01. (hétfő) 22:17, Las Palmas

Tegnap még tettem egy sétát a kikötő körül. Búvárkodni is lehet a környéken a tábla szerint.

Még egy „üzenőfalat” fedeztem fel, a mosókonyhában.

A parton artisták gyakoroltak, a pálmafák között kifeszített spulnikon.

A nagyhajó kikötőben újra teltház volt, ám most a kikötői rend őre nem engedett be. Nem volt belépő kártyám. Pedig ezeken a hajókon el is tudtam volna bújni, akkorák voltak.

Az egyik indulóban is volt, de a leadott hajókürt mennyiségéből nem tudtam beazonosítani a jelentését. Ismeretlen számomra a tengeri szabályzat. Ezután ismét elnéztem a kocsmába, összefutottam Csabával is. Egyelőre semmi eredmény. Egyre több a hajót kereső, és egyre kevesebb az induló hajó. Át kell mennem mindenképpen Tenerifére. Hátha ott szerencsésebb leszek. Elvileg kisebb kikötő, de ez által a „stoppos” is kevesebb. Úgy döntöttem tegnap este, hogy ma neki is vágok. A hajójárat 16:00-kor indul, addig el leszek a kikötőben. A hostel felé még beugrottam vacsorát venni. Na persze nem ezekből válogattam, túl nagy falat lett volna.

Reggel összepakolás, irány a kikötő. Útközben érdekes fára lettem figyelmes. Igen, ami itt a Kanárin akkora, mint egy kisebb diófa, odahaza a cserépben nevelgetjük. Naná, hogy a fikuszról van szó. Közben üzent a magyar srác, akinek a hirdetését láttam. Azt írta, hogy sikerült hajót találnia, már a Zöld-Foki-szigeteknél jár. Rendes volt, hogy válaszolt.

Lassan törzsvendég leszek a kikötői kocsmában. A reggeli kávémat mindig az Atlanti-óceán térképével fedett asztalnál iszom. Tettem ezt most is, amikor kiszúrtam egy sorstársat, Davidet, Írországból. Mesélni kezdte, hogy lett volna egy ajánlat, de sokallta az árat. Nekem még elfogadható lett volna. Egy rögtönzött költségvetés nagyjából ugyanannyit hozott volna ki, ha addig maradok a Kanárin. Szóval telefonszám csere, s már írtam is a srácnak. Teljesen felpörögtem a tudattól. Igen ám, de válasz nem érkezett. Próbáltuk hívni a srácot, de semmi. Így eltelt az egész délután. Lekéstem a hajójáratot is, nem akartam átmenni Tenerifére, hogy nem jártam ennek utána. Tettem egy kört a kikötőbe, hátha lesz valami. Ja igen, David.

Közben megörököltem egyik lánytól a táblát, ő sikerrel járt vele. Mármint ha sikernek lehet nevezni egy 10 méteres hajót, egy kapitánnyal. A táblát később átalakítottam, a legfelső szót levágtam. Jobb az, ha nem árulok zsákbamacskát.

Szóval a kikötőben épp indult egy holland hajó, de persze nem kerestek már senkit. Végignéztem, ahogy kihajóztak a kikötőből. De jó lett volna rajta lenni azon a hajón. Elég nagy is volt, heten, nyolcan is elfértek rajta.

Kérdezgettem még pár hajót, de a válasz negatív volt. Visszatérve a kocsmába, találkoztam a sráccal, akit kerestem. Sajnos több volt az ár, amennyit David említett. Annyival, hogy az már nem érte volna meg nekem. Szóval se hajó, se Tenerife. Ittam egy sört, ismét találkoztam Csabával is, majd vissza a hostelbe. Holnap tényleg irány Tenerife.

Régóta nem küldtem senkinek képet. Hát most pótolom. A mai nap szerencsés nyertese te lettél Mazsi. Igaz, hogy nem élő a teknős, de remélem, hamarosan az is eljön.

2014. november 30. (vasárnap) 13:49, Las Palmas

Hát nem volt egyszerű az éjszakám. Nagyszerű döntést hoztam, amikor úgy döntöttem, hogy nem alszom kint a szabadban. Egész éjjel esett az eső, ráadásul hideg volt, és végig erős szél fújt. A szobában is épp hogy megvolt a 15 ˚C. Reggeli után útnak indultam ismét gyalog, bár nem tudtam meddig. Az eső elállt, de nagyon erősen fújt a szél. Úgy döntöttem a csúcs nem lesz megmászva.

Végig szerpentinszerűen vezetett az út át az egyik hegyről a másikra. Persze meredeken fölfele. Visszasírtam a Pireneusokat, az fele ennyire volt megerőltető. Ráadásul a csomagom is nehezebb volt most. De átértem a túloldalra, most már szemből láttam Tejeda-t.

Felérkezve az egyik hegygerincre találtam egy buszmegállót, háromnegyed órát kellett csak várnom, és jött is a busz. Azért döntöttem a busz mellett, mert időközben eleredt az eső, a szél pedig tovább tombolt.

A busz egészen Maspalmas-ig vitt, ahol a sivatag van. Nagyon szerpentines út volt végig, a már megismert kanyar előtti kürtölésekkel. Le a kalappal a buszsofőr előtt. Közben fényképeztem a hegyeket, már amennyire tudtam. Jók voltak ezek a vízesések. Csak úgy bele a semmibe.

Ahogy távolodtunk a hegyektől, az időjárás is egyre jobb lett. Zárásképpen egy újabb szerpentin következett, szédítő mélységgel.

Maspalomasba beérve, a busz egészen az óceánpart bejáratáig vitt. Azonnal megcsapott a hőség. Ruházat csere, napfényvédő krém, és némi folyadék vált szükségessé. Ahogy a hátizsákot kinyitottam, áradt kifelé a hideg. Mintha hűtőtáskám lett volna.

A sétányon megállított egy bamakoi asszonyság, a karomra azonnal csatolta rá a szerencsét hozó karkötőt. Mire kiderült, hogy annyi aprópénz nincs nálam, hagyta amennyit adtam érte. Remélem az áldás azért maradt.

Az óceánpartra leérve nem fogadott olyan nagy tömeg. Voltak, de nem volt zsúfoltság. Nekivágtam a sivatagos résznek. Hátizsákostól, cipőstől fel a homokdűnékre. Igaz, nem volt valami nagy sivatag, de mégiscsak életem első sivatagja volt. Tele is ment a cipőm, zoknim homokkal.

Visszafele közvetlenül az óceánparton mentem, mezítlábas verzióban. Elég meleg volt a helyzet, ugyanis épp egy nudista partszakasz következett, és hát nem épp a legkellemesebb látvány tárult időnként elém. A poén az egészben, hogy a zarándok külsőmet, a zarándokbotomat sokkal többen bámulták, mintha ádámkosztümben lettem volna. Biztos feltűnő jelenség lehettem.

Miután visszavettem a cipőmet, elindultam a buszpályaudvarra. Elzárt, luxusnyaralók, villák, golfpályák, szállodák sorakoztak. Egy-egy éjszakáért rettentő sokat kell fizetni. Nem az én pénztárcámnak valók.

Buszra szálltam, és irány Arguineguín. Itt volt egy ottani magyarok által üzemeltetett pékség, amit meg akartam nézni. Írtam a tulajdonosnak, de nem válaszolt. Nem tudtam helyileg hol van a bolt, ezért megpróbáltam megkeresni. Sajnos nem jártam sikerrel. Találtam viszont egy szép kanári párt.

Leérve a tengerpartra megálltam egy korsó sörre, és egy kis útbaigazításra szállás ügyben. Előbbi sikeres volt, utóbbi nem sajnos. Mindkét hostel telített volt, a hotelek meg nagyon drágák voltak.

Közben kezdett esteledni, így valamit kezdenem kellett. Találkoztam egy házaspárral, akik felajánlották, hogy Puerto Rico-ig elvisznek autóval, hátha szerencsésebb leszek. Köszönöm Zaraydanak és Oscarnak a szívességet.

Megérkezve Puerto Rico-ba sem voltam szerencsésebb. Minden telített volt, épp szezon van. Rengeteg a panzió, ám nincs hely. A legtöbb privát, vagy jó előre lefoglalt. Egy-egy épülettömb egy-egy sziget nevét viseli.

Beültem egy üdítőre, közben megkérdeztem egy öregurat, nem-e tud valami szállást. Ő sem tudott, azonban felajánlotta a bérelt apartamentjében a vendégágyat. Elfogadtam. Ekkor jött a meglepetés. Az öregúr ugyanis vak volt. Ahogy elindult, alig tudtam lépést tartani vele, úgy rohant. Bottal közlekedett, de nagyon gyorsan. Ja, és nem volt szabad hozzá beszélnem, amíg nem érkeztünk meg, mert koncentrált a hangokra. Nem volt messze a lakás, és csodák csodájára a Barbados nevet viselte. Azt a nevet ahova meg kellene érkeznem az óceán átszelés után. Egy égi jelnek tűnik, nem?

Szóval az éjszakai szállásadóm, megmentőm egy norvég nyugdíjas tanár volt. A 84 éves Olav megözvegyült, csak a fia és annak családja maradt neki. Évek óta béreli az apartmant. Fél évet Norvégiában tölt, fél évet Gran Canarian. Hosszasan beszélgettünk, majd nyugovóra tértünk.

Reggel elköszöntem Olavtól, és irány a buszpályaudvar. Még egyszer köszönöm neki, hogy vakon megbízott bennem. Nem akartam maradni többet, vissza akartam térni a kikötőbe, Las Palmasba, hogy lássam, hogy alakultak a dolgok. Autópályán gyorsan odaért a busz, és a jól megszokott reggeliző helyemen, egy tonhalas szendviccsel egészítettem ki a tejeskávémat.

Majd következett a kikötő, ahol egy blog adagot feltöltöttem. Kapitány továbbra sincs. Csaba sem talált még. Sajnos az önkéntes munka terén sincs előre lépés. Ketten válaszoltak csak, de nincs szabad helyük. A szálláskeresésnél a legelső szállás lett kivéve egy napra. Az óceánpartiba nincs hely. Meglátom holnap hogyan tovább. Ma este még kinézek a kikötőbe, holnap lehet átmegyek Tenerife-re komppal. Gran Canaria szigetét, amennyire meg akartam nézni, sikerült. Több időt nem szánok rá. Bejelöltem a térképen merre voltam.

2014. november 28. (péntek) 18:50, Tejeda

Tegnap reggel, ébredés után nekiláttam a hátizsákok bepakolásának. Minden kipakolás után máshogy pakol vissza az ember. Reggeliztem, majd kijelentkeztem a szállásról. Utam ismét az óceán felé vezetett, a bevásárló központ irányába. Az óceánban most is szörföztek, ketten ernyő segítségével. A hullámok napról napra nagyobbak. A graffitik is illeszkedtek a helyhez.

Utam Las Palmas különböző városnegyedein keresztül vezetett. Kő, kaktusz és leander mindenhol, az épületek változatosak. Az új és modern mellett ott régi és ütött, kopott. A terep enyhén emelkedett. Elhaladtam egy nagyon illatos virág mellett, egy egész sövény volt a kórház mellett. Majd egy szépen karban tartott old timer következett. Ezt követően tartottam egy rövid pihenőt, és összecsavaroztam a botom. Ahogy a képen is látható, az illesztéseknél fekete színű erős ragasztószalaggal körbetekertem. Nem szép látvány, de így egyben marad.

Miután kiértem Las Palmasból, az előttem délre magasodó hegyeket vettem célba. Persze nem volt egyszerű az irányt tartani, mert csak a főút vagy a mellékutak mellett tudtam menni, amelyek sokszor rövid ideig irányt váltottak. Épp az egyik ház kapubejárója előtt tartottam, amikor egy meglepetésben lett részem.

Nem csöngettem be, mert siettem, de azért kíváncsi lettem volna, ki lakik ott. San Lorenzo-ba érve beültem egy pékségbe, egy tejeskávéra. Annyira jól nézett ki a csokis croasson, hogy vétek lett volna nem megkóstolni.

Az utam folytatva lassan elhagytam a lakott települést, és kis kertgazdaságok, birtokok következtek. A kaktuszok továbbra is mindenhol megtalálhatóak, és megjelentek az agávék is. Egyik helyen még a banánt is találtam.

Követve a földutat, két hegygerinc közti völgyben haladtam tovább. Mindenhol lekerített gazdaságok. A vizet különböző medencékben gyűjtik össze, de a műanyag csövek is behálózzák a területet.

Milagrosa-ba érve betértem egy vendéglátóhelységbe, hogy megtöltessem a kulacsom vízzel. Kérdeztem, hogy van-e szállás. Szállás nem volt, azonban kaptam egy tányér levest, egy korsó sört és egy csésze kávét. Mindezt ajándékba. A tulajdonos azt mondta, úgyis épp ettek ők is. Mikor megtudták honnan jöttem, Puskást és Kubalát említették. Elcsodálkoztak, hogy gyalog akarok a sziget túlsó végére eljutni. Kaptam egy kis útbaigazítást is. A leves amúgy egy helyi jellegzetesség volt, a nevét sajnos nem jegyeztem meg. Mint ahogy a vendéglátóimnak sem. De még egyszer örök hála nekik.

Volt egy órám még sötétedésig, így közben sátrazásnak alkalmas helyet is kerestem. Találtam is egy területet, az úttól körülbelül 15 méterre, ahonnan még látszódott Las Palmas. A talajtakaró egy lóhere féle volt, de másmilyen, mint ami odahaza van. Felhúztam a sátrat, majd be is vonultam, mert beesteledett.

Az éjszaka viszonylag nyugodtan telt, egy-egy elhaladó autó volt néha zavaró csak. Este volt egy kis eső is. Nyolckor megébredtem, és nekiláttam az összecsomagolásnak. A sátrat belülről is meg kellett törölnöm, mivel a sátor egyrétegűsége miatt pára csapódott le. Vizesen meg nem szabad elrakni a sátrat. A térképem szerint hegygerincről át kellett jutnom egy másik hegygerincre. Az út teljesen másfelé vitt, ezért egy ösvényt kerestem, amely a célnak megfelelt. Az ösvényt nád és kaktusz szegélyezte, ezért óvatosan haladtam előre.

Közben jött szitáló eső, a hegycsúcsok párába burkolóztak. A házak hol elszórva, hogy településbe tömörülve voltak. A legtöbbjük teteje lapos, rajtuk vízgyűjtő hordók. Volt viszont hegyoldalba vágott barlanglakás is.

Vega De San Mateo-ba érve beültem egy étterembe megebédelni, valamint megvárni, amíg eláll az eső. Egy menüt rendeltem, amely egy a tegnap megismert levesből, valamint egy sült húsból és krumpli köretből állt. Olyannyira bőséges, és laktató volt az adag, hogy a második fogást becsomagoltattam estére. A Tropical nevű sör szintén helyi főzésű.

Az eső elállt, így jóllakottan elindultam, azonban úgy döntöttem, hogy buszra szállok. Tejeda-ba akartam érni, hogy keressek éjszakára egy kiadó szobát. Gyalog nem akartam tovább ma menni, mert egyre rosszabb idő volt, ahogy közelítettem a magasabb hegyek felé. Így felszálltam a buszra, mely egyenesen Tejeda felé ment.

A sofőrön kívül csak ketten voltunk. Az út szerpentines szakaszokon vezetett, baloldalon a hegyoldal magasodott, jobbra pedig a mélység látszódott. Egy-egy élesebb kanyarhoz közelítve a sofőr megnyomta a kürtöt, jelezve érkezésünket. Bő húsz perc után le is szálltam a buszról Tejedaban.

Két szállást találtam. Egyik egy hotel volt, horror áron, a másik egy hostel, elfogadhatóbb áron. Nem akartam ma estére sátorban aludni, mert az egész napi ázás után szerettem volna egy jó forró zuhanyt venni. Meg itt a hegyek között a sátrazás nem a legjobb megoldás, főleg hogy az éjszakai hőmérséklet 5-10 ˚C közé is lesüllyedhet. A sátor jó lesz, majd ha újra kellemesebb hőmérsékletű helyen leszek.

A sziget térképén bejelöltem a két nap megtett távolságát. Holnap jó lenne megnézni, hogy fel tudok-e jutni az 1811 méter magas Roque Nublo csúcshoz, mely a sziget legmagasabb pontja. Azt követően San Bartolomé De Tirajana nevű települést tervezem elérni.

2014. november 26. (szerda) 21:56 - Las Palmas

Mint tegnap említettem, kinéztünk Csabával a kikötőbe, a kocsmába. Ott fotóztam le ezt az "üzenőfalat". Ide kell az én hirdetésemet is kifüggesztenem.

Az este egész jól sikerült, néztük a potenciális kapitány jelölteket. Egy lengyellel ismerkedtünk meg, aki Svédországban él. Ő is hajózik, bár az óceánt csak jövőre tervezi áthajózni. Már későre járt, mire a szállásra értem.

Reggel ismét későn ébredtem, bár még sokan aludtak. Páran a teraszon, matracokon aludták még az igazak álmát. Épp készítettem a reggelimet, miközben ráleltem erre a teára. Másnaposságra kiváló lehet.

Reggeli után nekiálltam az önkéntes munka kereső honlapon regisztrálni, valamint a hirdetés elkészítésének. Előbbi a workaway.info oldalon érhető el. Gyorsan ki is választottam a térségben lévő lehetőségeket, mindegyik helyre elküldtem a jelentkezésemet. A hirdetést is megszerkesztettem, ki is nyomtattam pár példányban. Majd elindultam sátrat keresni, azaz a leendő szállásomat felkutatni. Még mielőtt bárki bármire is gondolna, kétszemélyes túra sátorról van szó. Útközben végig az óceán parton mentem, a szörfösök javában gyakoroltak.

A bevásárló központ a sétány végén volt (nem a tegnap említett). Vele szemben a közelmúltban megrendezett filmfesztivál szereplői által otthagyott tenyérnyomok voltak. 

A bevásárló központban is javában folyt a karácsonyi készülődés. A betlehemi jelenet meg egyenesen egy óriási terepasztalra volt megépítve. Nem aprózzák el a dolgot ezek a kanárik.

A sátor hadművelet is sikerrel zárult. Találtam egy méretben, súlyban és árban is elfogadható példányt. Most már nem lesz gondom, ha esetleg nem találok szállást. Meg sokat lehet megspórolni a szállás díjon. Holnaptól ugyanis benézek a sziget belsejébe.

Most ugye a sziget észak-keleti részén vagyok. A célom Puerto Rico. Körülbelül 50 kilométer légvonalban. De mint láthatjátok van egy nagyobbacska hegy is a közepén. Tehát lesz mit talpalnom. Maspalomas mellett pedig egy sivatagos rész van. A cuccom 18 kilogramm. A sátor tovább növelte volna az összsúlyt, ezért úgy döntöttem, hogy egy-két dologtól megválok. Pár ruha, sapka, elemlámpa, esőköpeny maradt a "bárki elviheti" feliratú dobozban. Ruhám bőven volt, ezektől meg tudtam válni, maradt a fejlámpám és egy másik esőkabátom.

A kikötőbe érve két helyre is kiragasztottam a hirdető lapomat. Meglátom, mire vissza érek Puerto Ricoból, hogy milyen eredménnyel zárul.

Ha már a kikötőben voltam, beültem egy tejes kávéra. Közben rám írt Csaba, hogy este is lenézhetünk. Jó ötletnek tartottam, holnaptól pár napig úgy se leszek itt. Lassan már kívülről tudom a kikötő és a szállás közötti utat. Vásároltam pár dolgot a holnapi útra, olyan ennivalót, amit a szabadban el tudok készíteni. A kikötőbe visszatérve egy érdekes fazonnal futottunk össze. Lekéste ő is a vitorlás rajtot. Csak az volt a különbség, hogy neki meg volt a helye. Csak a repülőjáratot nem érte el, előző este bulizott. No comment.

Végezetül egy kép a pálma "palántáról". Tegnap még nem volt kiültetve a kikötő területére. 

Holnaptól valószínű, hogy nem lesz napi szinten frissítve a blog. Nem tudom milyen lesz a wifi lehetőség. 

2014. november 25. (kedd) 18:30 Las Palmas

Reggel összepakoltam a két hátizsákom, és kijelentkeztem a szállásomról. Nem keltem korán, fél tízkor léptem ki a kapun. Felvettem némi készpénzt az egyik ATM-nél. Nem volt gond a tranzakció során, bár kicsit tartottam tőle. Attól, hogy megértek-e mindent amit kérdez. De megbirkóztam a feladattal.

Utam során ilyen látnivalóban volt részem. A tegnapi helyen ma is megálltam egy tejeskávéra. Reggelizni a szálláson reggeliztem. A kikötőbe akartam ismét menni, mert meg akartam kérdezni a kompjáratokat a többi szigetre. Elhaladtam a tegnapi helyszíneken. Most a haditengerészet kapuján lévő címert is lencsevégre kaptam.

A kikötőbe megint jött egy utasszállító hajó, miattuk jöttek-mentek a lovas szekerek. Megnéztem a tegnapi vitorlás nagyhajókat, hátha mennek a Karib térségbe. Az egyikkel szerencsém is lett volna, de sajnos horror áron akartak volna átvinni. Igaz, az út során begyakoroltam volna a klasszikus vitorlás matrózi munkát.

Visszafelé ismét a bevásárló központ mellett mentem el, itt is látszódik a karácsonyi készülődés. Közben kaptam otthonról információt, hogy havazott. Otthoni fenyőkön nem műhó van. Kinek mi jut.

Útbaigazítást kértem, hogy honnan indulnak a hajók a többi szigetre. Kiderült, hogy naponta indulhatok Tenerifére (is). Az út három óra hosszú, az ára nem is vészes. Közben lencsevégre kaptam egy afrikai szállító hajót. Aki elsőként megtalálja rajta a néger matrózt, ígérem ajándékot kap.

Közben már javában elmúlt délután egy óra, ideje volt hát szállás után néznem. A tegnapi helyre mentem vissza. Kivettem két napra egy ágyat. Minden rendben van a szállással. Az óceán 10 méterre, egy sétány választ el. Tele van hozzám hasonló világcsavargóval. Van aki önkénteskedik, van aki átutazó.

Itt tudtam meg, hogy egy magyar srác is itt van, aki hasonló cipőben jár. Ő is át akar jutni az óceán túlsó partjára. 

Ő Csaba, akivel azonnal találkoztam is, hála az egyik lakótársamnak. Kiderült, hogy a tegnapi vitorláshajókon kívül lesznek még majd átkelő hajók. Csak nem annyi, de van remény. Sokan jönnek, és lehet csatlakozni is. Egészen júniusig van időm. Ez azért már másképpen hangzik, nem? Csaba sok tippet adott még, többek között az önkéntes munkával kapcsolatban. Maga is önkénteskedik, napi 4-5 óra munkáért cserébe kap szállást. A többi szabadidő. Nem hangzik rosszul. A másik, hogy a kikötőbe ahol tegnap is láttam a hirdetéseket, tegyem ki a sajátomat is, az elérhetőségemmel. Így megnövelem annak az esélyét, hogy hajót találjak. Holnap meg is csinálom mindkettőt. 

Most következzék még néhány fotó a szállásról.

 Este kinézek Csabával a kikötőbe. Állítólag az ottani kocsma teraszán is lehet hajóskapitányt találni. Mint a régi szép időkben. Egy-két próbát megér.

2014. november 24. (hétfő) 20:01, Las Palmas

Elég jól aludtam az éjjel, az éjjeli aszfaltozás kísérte zaj ellenére. Lehet a fáradtság is közrejátszott. Nyolckor ébredtem, kint a forgalom már elég nagy volt. Az ablakom egy viszonylag forgalmas útra nyílik. Megbeszéltem a recepción a hölggyel, hogy maradok még egy éjszakára. Az egész kétszintes ház egy hostel, a szobákban többnyire két ágy. Magas belmagasságú szobák vannak, valószínűleg a múlt század elején épült a ház.

Reggel még gyorsan kimostam az indulás óta rajtam lévő ruhákat, persze kézzel. A Camino óta nem mostam kézzel. Vissza kell szoknom. Ígéretet kaptam, hogy a szoba csak az enyém lesz.

Elindultam hát a kikötő felé, de útközben reggelizni akartam. Volt olyan sejtésem, hogy olcsóbban megúszom, ha nem a kikötőben reggelizem. Utólag be is igazolódott a sejtésem.

Ahogy a tengerpartra kiértem, feltűnt, hogy kicsit sok a vitorlás hajó a vízen. Sajnos, ahogy beértem a kikötőbe kiderült, hogy a hajók az Atlanti-óceán átszelésre indultak. Ebben a hónapban immár a harmadik alkalommal. A rossz hír, hogy több alkalom már nem lesz.

A kezdeti sokkhatás után elindultam a kikötőben körbenézni, hátha maradt még induló hajó. Sajnos nem találtam. Leültem egy pohár sör mellett kitalálni, hogy miként tovább.

Ahogy nézelődtem, találtam egy hirdető falat, ahol az elmúlt időszak hirdetései közt felfedeztem egy honfitárs hirdetését. Ő is hajót keresett, remélem ő szerencsésebb volt.

Közben elindult egy óceánjáró is, utat törve, néha jó hangosan kürtölve. Eltörpültek mellette a kisebb hajók.

Úgy döntöttem, ha már így alakult, akkor jöjjön a B terv. Azaz repülővel tovább. De addig is körül akarok nézni a Kanári szigeteken. Most már van időm. Nem kell kapkodnom. Kis inspirációt is találtam a kikötőben. Tetszenek ezek a távolság jelző táblák.

Tovább menve a kikötőben, megnéztem a nagyobb hajókat, melyek egy teljesen más helyen voltak. A parti mentőszolgálat hajója, majd a rendőrség járőrhajói, valamint a vitorlás hajók következtek. A hadsereg hajóit nem tudtam megnézni, azok lezárt területen voltak.

A nagy mászkálásban megéheztem, így benéztem a kikötő mellett lévő bevásárló központba. Leteszteltem a BigMac menüt, a szendvics íz világa másabb volt, mint mifelénk. Még csak fél kettő volt, így bőven volt időm megnézni a tengerpartot is. A város egy földnyelven fekszik, a kikötő a keleti oldalon volt, a strand a nyugatin. Pár perc alatt ott voltam. A fürdés kimaradt, a fürdőnadrág a szobában maradt. A hőmérséklet 24 ˚C volt, mint ahogy a mellékelt kép is mutatja.

A tengerpartot végig követtem, a kiépített strand rész egy idő után megszűnt, és csak nagy sziklák voltak. Egy bronzba öntött horgász szemléltette a helyiek kedvenc időtöltését.

Visszafelé a homok fövényen mentem, természetesen cipő, zokni nélkül. Jó kis séta volt. A vízhőmérséklet kellemes. A sétát a parton folytattam, amikor észrevettem egy kékre festett házat, mely szállást hirdetett. Benéztem, és kiderült, hogy olcsóbb, mint amit én találtam, ráadásul a tengerpart közvetlen közelében. Igaz a szobákban nem egyedül alszanak, 4-5 emeletes ágy van. A vendégkör fiatalokból álló, hátizsákos turisták, szörfösök. A tetőtéri teraszon elém tárult a tengerpart csodálatos látványa, mely kényelmes kanapékról élvezhető. Úgy érzem megtaláltam a következő szállásom.

Az út a szállásomig körülbelül négy kilométer volt. Útközben vacsorának valót vásároltam. Mire hazaértem be is esteledett. A pálmafák már ünnepi díszben.

2014. november 23. (vasárnap) 22:15, Las Palmas

Újítok a blogbejegyzés elején is, hogy a megírás idejét, és helyét feltüntetem. Így pontosabban követhető, hogy mikor, és hol voltam. Megújítottam a blogom felületét is. Ami eddig jobb oldalt volt, az most baloldalra került. Változott a külalak is.

Na szóval, vágjunk is a közepébe. Tegnap délután vittek fel a szüleim a Liszt Ferenc 2B terminálhoz. Rövid volt a búcsú pillanata, de annál érzelem teljesebb. Gyereknek sem könnyű a búcsú, de szülőnek még nehezebb lehet. De a mai világ technikai vívmánya segít ezt enyhíteni.

Mint említettem korábban, eddig soha nem repültem. Hát most itt volt az alkalom elveszíteni, az e fajta szüzességet. 16:55-kor indult a gépem csak, volt még bő három órám. Volt időm szétnézni a repülőtéren, megnézni mi hogyan működik. Majd beálltam én is oda, ahova írta a járatszámom. Csomagfeladás (nagy hátizsák), majd irány az átvizsgáló pont. Tálcá(k)ba kitenni mindent, ami nálam volt, különös tekintettel a fémet tartalmazó dolgokra. Az átvizsgálás rendben megvolt, hang nélkül átjutottam. Az ezt követő vámmentes boltokon gyorsan átszaladtam, majd megkerestem ismét a járatszámom, és irány a beszállókapu.

A beszállítás – fapados gép lévén – nem közvetlenül a géptest mellé állított folyosón keresztül, hanem gyalog megközelítve történt. Ülésrend nem volt, így időben odaérve az ablak mellett foglaltam helyet, mellettem senki. Következett a bemutató, mely során ismertették a légző maszk, valamint a mentőmellény viselésének szabályait, valamint az egyéb biztonsági rendszabályokat.

Majd elindult a gép, és gyorsan a levegőbe emelkedett. Nem is volt vészes, sokkal rosszabbra számítottam. Az út során a magammal vitt enni, és innivalót fogyasztottam. 18:00-kor Milánó környékén jártunk, amikor a kapitány rövid helyzetjelentést adott. Külső hőmérséklet -63 ˚C, magasság kb. 11000 méter, sebesség 810 km/h.

Malagához közelítve, a gép süllyedni kezdett. Ez azért izgalmasabb volt, de a kapitány szépen letette a gépet, melyet az utazóközönség egy tapsviharral köszönt meg. Ezúton is köszönöm H. Csaba kapitánynak az újabb életre szóló élményt.

Következett az újabb izgalmas rész, azaz a csomagom megtalálása. Talán az egészből ettől tartottam leginkább. De hála Istennek jött a hátizsákom, sőt mindene ép volt, leszámítva egy kis port.

Úgy döntöttem a reptéren éjszakázom, mivel éjszaka nem akartam mászkálni. Bár közel volt a tengerpart, maradtam odabent. Kerestem egy csendes helyet, és kényelmesen elhelyezkedtem.

Az éjszaka többször is megébredtem, egyrészt a jövés-menés miatt, másrészt elég kényelmetlenek voltak az ülések. A karfák fixen voltak rajta, így megnehezítette a dolgom. Reggel indítottam egy kávéval, majd következett az utas felvétel. Mint említettem, itt másmilyen jegyem volt. Vonalkód sem volt, mint a wizzair-nél. De kár volt izgulnom, minden simán ment. Sőt, itt a feladott csomagomért sem kellett külön fizetnem. Megkaptam a beszállókártyát, mehettem az ellenőrző pontra. Most is rendben túljutottam.

Rengeteg időm volt a gép indulásáig, így hát faltam pár falatot.

Készítettem egy arcképet is az első napról, melyet majd össze lehet hasonlítani az ezután következőkkel. Közben figyeltem a leendő gépem körüli munkálatokat. Bepillantást nyertem a folyamatba, megkezdve a megérkezést, és az elindulást megelőző dolgokat. Személyzet csere megvolt, jöhettünk mi. Itt már egy folyosón keresztül mentünk be a gépbe. Ugyanaz a típus volt, mint a tegnapi, ráadásul ismét ablak mellé kerültem.

A tegnapi „bemutató” rész most is elhangzott, csak most az angol mellett a spanyol verzió volt. Az előttem lévő papírtasakon kedves kis felirat : „nyugodj meg és lélegezz” . Meg voltam nyugodva, hogy nem kellett használnom a zacskót.

Az éjszakai repülést követően, most a nappali verziót is megismertem. Bár ez sokkal rövidebbnek tűnt. Utam nagy részén láttam a tengert, valamint az óceánt. Itt is simán ment a leszállás, bár most a tapsolás elmaradt.

Ahogy megérkeztem, és ismét magamhoz vettem a csomagomat, elkezdett esni az eső, bár nem tartott sokáig. Az érkezésemet egy előbukkanó szivárvány tette színesebbé.

Tekintettel az időjárásra, letettem arról a szándékomról, hogy gyalog tegyem meg a repülőtér és Las Palmas közti távolságot. Kb. 20 km lett volna, és biztos hogy a besötétedés előtt nem értem volna be. Ezért buszra szálltam, és negyed óra alatt már a városban voltam. Végiggyalogoltam a kikötőig, hogy megnézzem mi hol található. Útközben néha eleredt az eső, de inkább olyan apró szemű eső volt, és hamar elállt.

Már csak két dolog volt hátra a mai napból. A vacsora, és a szállás. Mindkettővel úgy voltam, hogy fogok találni. Előbbi egy pizzéria, utóbbi pedig egy hostel. Mindkettő egyszerű, ám a célnak tökéletesen megfelelő. Bejött a tervem. Előzetes szállásfoglalás nélkül sikerült találnom szállást. 

Gyors kipakolás, zuhany, és wifi keresés után az otthon maradottakkal pár szó erejéig interneteztem, majd ágynak dőltem. Kicsit elfáradtam a két nap alatt. Nem igazán fizikailag, inkább lelkileg. Holnap reggelig pihenek. Meglátom, hogy maradok itt még egy napot, vagy keresek másik helyet. A kikötőben minden esetre körül nézek. Hátha van induló hajó.

Kilátás a szobám erkélyéről. Érdekességként jegyzem meg, hogy éjjel 23:28-kor még javában aszfaltoztak. Azért remélem mélyen fogok aludni.

Elérkezett hát a várva várt utolsó hét. Öt nap múlva elindulok. Leírhatatlan érzés, hogy itt állok a képzeletbeli küszöbön ismét. Megannyi tervezés, szervezés és munka áll mögöttem. De elmondhatom, hogy egy-két apróság kivételével a tervezett indulásig elkészültem.

A felszerelésem megvan. A későbbiek során részletesen írok róluk, hogy mit volt érdemes bepakolni, és mit nem. A hátizsák ügyében is döntés született. A 60 literes Tatonka zsákot viszem. Sokkal jobban elfér benne a felszerelésem, és még maradt is egy kis hely benne. 

Az egészség bejegyzést kiegészíteném még a Daedalon nevű gyógyszerrel, mely alkalmas lehet a vízre szállás utáni "tengeri betegség" tüneteinek, hatásának kezelésére. Beszereztem magamnak egy 10 darabos kiszerelést.

Nem említettem, de gondoskodtam igazolványképekről is. Egy vagyonba kerül, ha az ember elmegy e célból egy fényképészhez, és kap négy darab fényképet. Egyszerűbb ha az ember maga oldja meg az idphoto4you.com oldalon. A fényképedet feltöltöd, szerkeszted, elmented, fotópapírra kinyomtatod, és máris rendelkezésedre áll. Nagy segítség, ha vízum miatt hirtelen fényképre lenne szükséged.

Persze, ha majd a határőr hiányolja a fényképeimről a szakállamat, kénytelen leszek az azonnali borotválkozásra.

A repülőjegyeknél volt egy kis félreértés részemről. A Budapest-Malaga útvonalon a WizzAir-nél rendben megtörtént az utasfelvétel, jegy lementve, kinyomtatva. Azonban a Malaga-Las Palmas útra egy utazási közvetítő irodán keresztül foglaltam. Az elektronikus jegyet megkaptam, azonban nem találtam olyan lehetőséget, hogy elvégezzem az utasfelvételt. Felkerestem az irodát, ahol megnyugtattak, hogy az Iberia-nál csak a jegyet kell kinyomtatnom, és magammal vinnem, a többi személyesen történik, a repülőtéren. Remélem úgy lesz.

El kellett még intéznem a bankkártya cserét is. A meglévő maestro kártyát visa kártyára cseréltem. Utóbbinak nagyobb a valószínűsége, hogy a világ bármely pontján elfogadják fizető eszközként. Készpénzt nem váltottam, ugyanis maradt pár euróm a korábbi utamról, pár napra elég lesz.

Kötöttem egy élet és baleset biztosítást is. Korábban nem akartam, azonban a bankkártya cserénél választottam egyet. Sosem lehet tudni, nem árt ha van egy.

Korábban említettem, hogy a netbookom nem fogom magammal vinni. Ezen is változtattam, ugyanis a nemrég beszerzésre került mobiltelefon számomra kevés a kép- és szövegszerkesztésre. E blogot is jobban tudom írni a netbookon mint a mobiltelefonon. Fényképezőgépem, kamerám nincs, mivel a mobiltelefon tökéletesen helyettesíti számomra ezeket. 

Szóval táskám bepakolva várja az indulás időpontját. Addig én is pihenek, több bejegyzés az indulás napjáig nem lesz. Figyelmetekbe ajánlom a blog felület jobb oldalán lévő figurát, mely november 30-ig lesz jelen, és követhetővé tesz engem. Azaz ha rákattintasz, a jövőben értesítést kapsz arról, ha új blog bejegyzésem van. Szerintem meggondolandó lépés.

Végül meg kell említenem, hogy múlt héten megérkezett a cd Californiából, melyet Rennie küldött el, a foncebadoni önkéntes, ígéretéhez híven. Nagyon megörültem neki. Nosztalgiáztam kicsit.

Következzen hát az utazás témakör. Azt hiszem ezt vártátok a legjobban. Közületek sokakkal személyesen is beszéltem már erről, de konkrétumok akkor még nem voltak. Azóta, az elmúlt napokban azok is lettek. 

A Camino utáni tervem az volt, hogy miután mindent elrendeztem Magyarországon, visszatérek Spanyolországba, Valenciába. Mint már említettem Laura és Paco meghívtak magukhoz látogatóba. Onnan tovább mentem volna Gibraltárig, majd Marokkó és Nyugat-Szaharán át a Kanári-szigetekre. Ezt az utat busszal, vonattal, autóval, kamionnal és komppal tettem volna meg. 

Sajnos az idő rövidsége miatt nem tudtam az eredeti tervem tartani, nem végeztem volna olyan hamar. November végéig ugyanis a Kanári-szigetekre kell érnem, mert akkor indulnak el onnan a vitorlás hajók a Karib térségbe, átszelve az Atlanti-óceánt. Mert mint említettem az Óperenciás tengeren túlra készülök.

Maradt tehát a gyorsabb utazási mód, a repülő. Eddig soha nem repültem, ideje hát ezen is túl esni. Nézegettem lehetőséget az óceán átrepülésére is, de az egyelőre B tervnek marad, arra az esetre, ha nem találok vitorlást.

Zsolti barátommal nekiálltam tehát a repülőjegy vadászatnak, mely eredményes is lett. A Budapest-Las Palmas (Kanári-szigetek) útvonalat két útra osztva fogom megtenni. November 22-én 16 óra 55 perckor indulok Malagába, ahova helyi idő szerint 20 óra 30 perckor érkezek. Onnan 23-án helyi idő szerint 14 óra 30 perckor indulok tovább Las Palmasba, ahova 15 óra 50 perckor érkezem meg. Első repülés miatt kicsit izgulok a beszállás, csomagfeladás miatt. Ki kell alakulnia a rutinnak.

A tényleges terv tehát Las Palmas-ig van meg. Tovább tervezni részletesen, innen a kényelmes otthoni fotelből értelmetlen és felesleges. Az óceán áthajózásának ötlete pár éve fogalmazódott meg bennem, amikor Méder Áron körbehajózta a Földet a Carina nevű vitorlás hajójával. A blogját követtem napról napra. Szintén követem Tóth Tamás blogját, aki a Norvik nevű saját építésű vitorlásával hajózik, jelen pillanatban Mauritius környékén. Áron adta azt az információt, hogy a Kanári-szigetekről november közepétől indulnak a vitorlás hajók át az Atlanti-óceánon, és sok hajóra lehet utasként csatlakozni. Tamás beszámolója is megerősítette ezt az információt. Tamás egyébként 26 nap alatt tette meg a közel 2700 tmf (tengeri mérföld) távolságot, ami 5000 km-nek felel meg. 26 nap a nyílt vízen. Se térerő, se internet. Ha sikerül a tervem, azt hiszem egy újabb élménnyel leszek gazdagabb. 

Tehát ha Las Palmas-ba érek, irány a kikötő, és nekiállok a fuvar szervezésnek. Többnyire önköltségi alapon van a fuvar díjazás, tehát a tulajdonos bevásárol, étel, italkészlet, és a hajón lévő személyek részarányosan fizetnek. Sok hajótulajdonos viszont chartereztet, azaz szervezetten szállít utasokat, nem kis összegért. Én az előbbi verziót választom ha lehet. Sok függ attól is, hogy az utas milyen képzett. Van-e tengeri hajóvezetői engedélye, tapasztalt hajós-e, stb. Nekem ugye csak belvízi van, abból is csak gépi meghajtású. De kiváló alkalom lesz arra, hogy az út során mélyebben megismerjem a tengeri vitorlázást, tapasztalatot szerezzek. A későbbiek során mindenképpen hasznomra válik.

Tegnap este egy kis meglepetésben volt részem. Megbeszéltem ugyanis pár barátommal, hogy összeülünk egy búcsú estre. Igaz, az indulásomig van még idő, de sokan közülük nem mindig érnek rá. Búcsú bulit én nem akartam szervezni, csak egy kis beszélgetésre, iszogatásra gondoltam. Ők viszont megtették. Mindenki sütött, főzött, volt ott mindenféle finomsággal teli terülj-terülj asztalkám. Gondoskodtak útravalóról is, ugyanis kaptam tőlük egy fényképalbumot is, benne fényképekkel, melyek Domoszlót mutatja be a négy évszak szemszögéből, továbbá az ott eltöltött éveimet. Másik meglepetésük pedig a domoszlói Road zenekar trikója, melyet a hátán lévő felirattal tettek egyedivé számomra. Niki, Kinga, Zoltán, Szövi és Zsolti még egyszer óriási köszönet Nektek!