2015. december 24. (csütörtök) 14:17 (UTC+1) - Domoszló

Az utolsó napok már nagyon nehezen teltek. Nehezen telik az idő akkor, amikor már lélekben máshol van az ember. Pont ide találó ír idézetre leltem valamelyik nap. "A lábaid oda fognak vinni, ahol a szíved van."

Nekem jelenleg a szeretteim között van a szívem. Irány tehát Domoszló. De addig is volt pár nap hátra. Párszor azért még kilátogattam a belvárosba, tettem pár kört, az eddig meg nem látogatott utcákba is benéztem. 

Dublin címere a három kapu, mely városszerte különböző módon került feltüntetve. Mint ahogyan az alábbi képen, egy villanyoszlop alsó részén.

Sok helyen megemlékeznek az 1916-os húsvéti felkelésre, melynek során az írek megpróbáltak függetlenné válni a britektől. Akkor a britek a felkelést leverték, csak később sikerült kivívni a függetlenséget. De mint tudjuk, nem a sziget teljes területére. A városban több ponton is kisebb matricák emlékeztetnek a jövőre esedékes 100 éves évfordulóra.

A Liffey folyón, a vízállástól függően, hajóközlekedés is folyik. Igaz, alacsonyabb felépítésű hajókkal, mivel a sok híd alatt a magasabb felépítményűek nem férnének át. Mint például ez a korabeli stílusú három árbocos hajó se, mely jelenleg étteremként funkcionál.

A parton nem csak kikötőbakok vannak, hanem a 2000-es évek elején elhelyeztek egy szobrot is, mely a korabeli matrózoknak állít emléket. 

Hétfőn elbúcsúztam Évitől, aki segített az adóhatóságnál, az ügyintézésnél. Még egyszer köszönöm Neki a két hónap alatt nyújtott segítséget. Mint ahogyan Istvánnak és családjának, akik befogadtak és segítettek. Tavaly ismertem meg őket, a Camino alatt. Összesen háromszor találkoztunk az Út alatt, és Ők azonnal segítettek, amikor szükségem volt rá. Ezek azok a dolgok, melyekre nagyon nehéz megfelelő szavakat találni. Erre az önzetlen segítségnyújtásra, melyet Ők adtak nekem. Kívánom, hogy amit elterveztek, teljesüljön, mert megérdemlik.

Elérkezett a szerdai nap, azaz a hazautazás napja. Még két hete foglaltam le a helyet, de közvetlen járatot akkor már csak csillagászati árért találtam volna. Így maradt az egy átszállással történő hazaút. A választottam a Germanwings légitársaság lett, Dublin - Köln, valamint Köln - Budapest útvonalon.

A tervezett indulási időpont kicsit csúszott, mivel a gép később érkezett meg a helyére. Izgulni viszont nem izgultam, mivel bő két és fél órám volt a csatlakozásra, Kölnben. Az út első felében a folyosó mellé kerültem, így nem tudtam megörökíteni a gyönyörű látványt, az alattunk elterülő felhőtakarót. Az átszállásnál nem kellett újra végigmenni a biztonsági átvizsgáló részen, azonban itt is később indultunk el. Rómából jött a gép, és kicsit késett. Utána meg kellett várni, amíg rendbe teszik, és felkészítik az újabb utazásra.

A tervezett érkezéshez képest, közel fél órás késéssel landoltam Budapesten. Már előtte látszódott, hogy ködben fogunk landolni. Annak ellenére, hogy milyen ügyesen földet értünk, elég gyengécske tapssal köszönte meg az utazóközönség a pilótának.

A hazaút alatt is Domoszlóra, végig köd volt. Másnap is folytatódott, így a Mátra alatt elterülő kicsiny falut, a lakhelyemet csak úgy tudtam lefényképezni, hogy a köd részben láthatatlanná teszi. De valahol legbelül úgy érzem, ez így a megfelelő. Ugyanis a jövőm még ködbe vész. Nem elég világosan látom a dolgokat. De nem is biztos, hogy minden részletnek meg kell lennie. Kell legyen egy-két láthatatlan pont is az életben, amit még nem ismerünk. Ami ösztönöz minket arra, hogy megismerjük. Így mindig fog maradni egy kis izgalom.

Véget ért tehát egy szakasz az életemben. Egy olyan szakasz, amelyet annak idején másmilyenre terveztem. Egy olyan szakasz, melyet másfél évvel ezelőtt ténylegesen is elkezdtem. Elkezdtem azokat a dolgokat véghez vinni, amelyek annak idején a kényelmes, magam által felépített otthonomban el lettek tervezve. De mint a tervek általában változnak, az enyémek is ezt tették. Természetesen nem maguktól, hanem általam változtak. Napról napra, hónapról hónapra, helyszínről helyszínre. De összegzésként elmondhatom, hogy ma sem döntenék másképpen, mint annak idején. Csodálatos másfél éven vagyok túl. Csodálatos helyeken jártam, még csodálatosabb élményeket szereztem, és nem utolsó sorban remek embereket ismertem meg. De azt hiszem a legfontosabb, hogy megkaptam a választ arra, amit oly régen keresek. Mégpedig azt, hogy melyik az én utam. Nos, a válasz: mindegyik. De ezek az utak mindig haza kell, hogy vezessenek engem. Haza, ahonnan újra és újra el tudjak indulni, rövidebb és hosszabb utakra, később lehetőleg nem egyedül. A haza viszont ott kell, hogy legyen, ahol a szeretteim élnek. Szóval kedves olvasóm, mindenképpen folytatni fogom a blogot, ám a bejegyzések nem lesznek olyan gyakoriak. Kizárólag akkor írok, ha utazni fogok. Most viszont egy hosszabb téli álom következik, melyet követően talán a Kéktúrával fogom folytatni. Addig is kívánok mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket, és békés, egészségben gazdag boldog új évet!

2015. december 17. (csütörtök) 20:31 (UTC) - Dublin

Pénteken ismét nyakamba vettem a várost, azaz gyalog indultam el. Ezúttal "csak" a Phoenix Park végéig terveztem a sétát. Rögtön az elején hívott Rafal, és megbeszéltünk egy időpontot a hétfői napra. Elég döcögősen halad a kifizetés. Bonyolítja az is, hogy nem tudtam magamnak írországi bankszámlát nyitni.

Gyönyörű időm volt, szinte egész nap sütött a nap. Szerintem az egy kezemen meg tudom számolni, hogy az itt tartózkodásom ideje alatt hányszor sütött a nap. Ki is használták az emberek a jó időt, mert tele volt a park kocogókkal, futókkal, és sétáló emberekkel. Persze az íreket nem szokta zavarni az eső, vagy a hideg. Ők bármikor képesek futni rövidnadrágban, pólóban.

A múltkor lehet, hogy említettem, de ha nem, hát megteszem most. A Phoenix Park ad otthont az ír államfő rezidenciájának is. A Wellington emlékművet már bemutattam, de azért egy újabb kép, egy másik szemszögből hadd jöjjön.

Visszafele szerencsémre belebotlottam a szarvas csordába. Békésen legelésztek egy foci-rögbi pálya mellett. Pár turista meg is ragadta az alkalmat, hogy fényképezkedjen velük. Magam is így tettem.

Visszafele meglátogattam az 1979-ben, II. (Szent) János Pál pápa látogatásának alkalmára emelt keresztet. Óriási füves terület van a kereszt körül, ahol több ezer ember el tud férni. Gondolom sokan is lehettek ott '79-ben.

Másnap az idő már nem volt annyira szép, de legalább esni nem esett. Folytattam tehát a sétát, de ezúttal csak a belvárosból. Segítségemre volt a város térképe, ahol be tudtam jelölni azokat a helyeket, épületeket, ahol még nem jártam, vagy amiket még nem néztem meg.

Minden esetre nem egy bonyolult város. Közel egy-két órás sétával a nagy része bejárható. Mármint ami a látványosságait illeti. Kezdtem a Connolly vasútállomással, melyet 1844-ben építettek. Nem tartom magam elfogultnak, de a budapesti Keleti pályaudvarral össze sem lehet hasonlítani.

A Liffey folyó partján került kialakításra az 1846-os nagy éhínségnek emléket állító szoborcsoport. Több mint egymillió ír halt éhen, további fél millió pedig legyengült. Egy úgynevezett burgonyavész miatt, mely az egész évi burgonyatermést elpusztította. A krumpli pedig az írek legfontosabb tápláléka volt. Ekkor kezdődött az írek tömeges kivándorlása az Egyesült Államokba és Ausztráliába. 

Útba ejtettem egy bronzba öntött tűzoltót, majd következett az 1834-ben épített Pearse Station. Úgy hirdetik, hogy a világ első hév állomása.

Oscar Wilde-ról már szóltam, most következzék egyik háza. Az írek minden egyes olyan házat feltüntetnek, ahol a művész lakott. Hasonló a helyzet Magyarországon is, a mi Petőfinkkel. 

Dublinban is bevezetésre került a városi, közösségi kerékpár használat. A rendszer hasonló mint Budapesten, vagy Kolozsváron. Regisztrálsz, alkalmi használat, vagy havi bérlet, és mehet a tekerés. Amikor befejezted, csak visszaviszed az egyik állomásra. 

Következett Dublin múzeum negyede. A nemzeti galéria, a történeti múzeum, és a nemzeti hangversenyterem.

Közben nézegettem az épületek ajtóit. Szeretik feketére, zöldre, pirosra festeni a bejárati ajtókat, melyekre díszes kopogtatót szerelnek. Érződik a brit hatás. 

Elértem az 1791-ben épített Grand Canal-t. Szűk csatorna, rajta zsilipekkel, keskeny hajókkal. A csatorna szélén gyalogos, valamint kerékpár sáv került kialakításra. 

Ha már arra jártam, nem hagytam ki a közelben található Magyar Nagykövetséget. Több ország nagykövetsége megtalálható ebben az utcában. Magyarország Nagykövete egyébként egy hajdani híradós, majd országgyűlési képviselő.

Visszafele megtekintettem a "Bleeing Horse", azaz Vérző Ló nevű, 1649-ben épült kocsmát. Manapság már lovak sincsenek, az árak meg az egekben, így továbbálltam. A közelben volt a nyolcadik században épült Szent Kevin templom. Azaz a templom romjai. Számomra nagy a hasonlóság a régi templomok és a spanyolországi vidéki templomok stílusa közt.

Vasárnap már újra az esőé volt a főszerep, így sehova sem mentem. Hétfőtől új hét kezdődött, ám nekem maradt minden a megszokott formában. Szerdáig - leszámítva a hétfői kiruccanást a volt munkahelyemre - nem mozdultam ki. Megérkezett a pps számom is, kártya formátumban. Hét évig érvényes. Nem tervezem, hogy valaha is használni fogom, de sosem lehet tudni. Ha már anno megkértem, elteszem.

Szerdára Howth volt betervezve. Dublin egy külső része, egy félsziget, melyet már korábban említettem. Először úgy volt, hogy Istvánnal megyek ki reggel, mivel ott dolgozik. Viszont amikor indult, nem volt erőm felkelni, így később mentem ki, busszal. 

Főleg a félsziget északi részén található kikötő, és falu érdekelt. Ahogy a buszról leszálltam, rögtön a Szent Mária templomot kerestem fel. Pár perces sétát követően elértem a kikötőbe. 

Rajtam kívül több turista is jelen volt. A nyugati mólón mentem először végig. A halászhajók már mind vissza voltak jőve, és a part mellett vesztegeltek. Sok helyen a hálók partra voltak húzva, a halászok pedig javították a hálót. A sirályok, albatroszok pedig csemegéztek a hálóban maradt kisebb halakból. Mindenhol érezni lehetett a halszagot. 

A nyugati móló végén található IV. György király, 1821-ből származó talp lenyomata. Mialatt fényképeztem, engem is megfigyeltek egy pillanat erejéig. Egy fóka bukkant fel az öbölben, miközben portyázott. Gyakoriak a halászhajók környékén. Keresik a kisebb halakat.

Átsétáltam a yacht kikötőhöz, megszemlélni a vitorlás hajókat. Mit nem adtam volna egy évvel ezelőtt, ha egyikőjükkel át tudtam volna kelni az Óperenciáson ...

Átmentem a keleti mólóra, mely hosszan benyúlik a tengerbe, a végét egy kisebb világítótorony zárja. Nem messze található Ireland's Eye, azaz Írország Szeme nevű kis sziget.

A kikötő után a kis település felé vettem az irányt. A terep emelkedni kezdett, egy dombra kapaszkodtam fel. Egy újabb romos templomot fedeztem fel. De természetesen a félsziget lakói egy újabbnak is helyet adtak.

Végezvén a félsziget északi részén, ismét buszra szálltam, és átmentem a déli részre. Egy kicsit megpihentem az ott lévő padon, gyönyörködve az elém táruló látványban.

Ahogy ott ültem a padon, eszembe jutott az első találkozásom az Óperenciással. Ugye tavaly Finisterre-ben láttam meg először, a Camino végén. Mennyivel másként gondoltam még akkor az előttem álló időszakra. Most, hogy itt ültem, és néztem a tengert, már nem vágytam azokra a dolgokra, amelyekre tavaly. Más dolgokon járt az eszem, teljesen új dolgokon. Idén februárban elértem az Óperenciás tengeren is túlra, most viszont az Óperenciás tengeren innen lesz a cél. Tudom, hogy fogunk mi még találkozni, hisz oly sok szép év áll még előttem. De most úgy érzem, hogy Otthon kell folytatnom. 

Mire visszaértem a belvárosba, már be is sötétedett. Az O'Conell úton felállították a Betlehemi jászolt is. Nagy az ünnepi jövés-menés. Díszkivilágítás mindenütt, az emberek bevásárló szatyrokkal megrakodva közlekednek. Nekem úgy tűnik, elfelejtettük, miről is szól eredetileg a közelgő ünnep. 

Ma folytattam a sétát a jól megszokott útvonalon, egészen a belvárosig. Ezúttal a híres sörgyárat is lencsevégre kaptam. Érdekes, hogy itt Dublinban nem rontja a belváros képét egy sörgyár. Kolozsváron bezzeg lebontották. 

Egy gólyalábas páros szórakoztatta a belvárosi részen a nagyérdeműt. Szeretnek egyébként mulatni az írek. Az O'Conell street-en szokott lenni márciusban, a Szent Patrik napi ünnepi felvonulás is.

Nem említettem még az egyik kedvenc boltomat. Magam csak úgy hívom, hogy szuper vályú. Gyakran vendégük szoktam lenni. Egyébként egy-két kivételtől eltekintve, ugyanazok a nevű bevásárló üzletek vannak itt is, mint odahaza.

Ma volt Dublinban a Csillagok Háborúja 7. részének filmpremierje. Ebből az alkalomból, a korábban említett Tű díszkivilágítást kapott. Úgy néz ki, mint egy óriási jedi kard. Az ébredő erő. Akár ezzel is zárhatnám. Ugyanis ébred az erő. A saját erőm. Egy új erő, mely ezúttal teljesen másra koncentrál ...

2015. december 10. (csütörtök) 15:52 (UTC) - Dublin

Utolsó munkanapom kezdtem a Rathborne Village-ben. A parkolóban is látszódtak a karácsonyi, ünnepi készülődés jelei. Valaki a kocsiját öltöztette fel, rénszarvasnak. Mármint ha a piros orrot, valamint a két rénszarvat öltözetnek nézzük.

Kora reggel kezdtem, és egész nap tisztességgel, becsületesen dolgoztam. Utólag kiderült, nem kellett volna. Ugyanis nem az előzetes megbeszéltek szerint váltunk el. Mindenesetre örültem, hogy vége van. Egész nap szakadt az eső. Még késő este is. Semmi jó nem ígérkezett a hétvégére sem.

Hétvégén ismét találkoztam Évivel. Beültünk egy kávéra, és beszélgettünk egy jót. Mondott pár dolgot a repülőtérrel kapcsolatosan. Be kellett szereznem pár elegánsabb ruhadarabot is, mivel a tanfolyam idejére nem utcai viseletet írtak elő.

Egy kicsit szétnéztem a belvárosban is. Ezúttal új helyeket nemigazán kerestem fel, hanem csak tettem egy kört a már megismert helyszíneken. Épp befutott egy kidíszített villamos a Szent István park elé, majd a télapó és a manói szálltak le róla. Előbbivel nem, de utóbbiakkal magam is megörökítettem e pillanatot.

Elbúcsúzva a manóktól, folytattam tovább a sétám a Szent István parkban. Többször megjelentek egy-egy helyen a mókusok is. Nem voltak félősek, nem ijedtek meg a kamerától. Sokan etették a hattyúkat, kacsákat is.

Egy érdekes témájú plakáton akadt meg a szemem. A felirat szerint a szakáll nem csak a karácsonyi ünnepekre való. Gondolom célzás a télapó szakállára is. Magam is szakáll párti vagyok, ám a közeljövőben nem fogom megnöveszteni. Valahogy nem érzem azt, hogy meg kellene. De biztos eljön az az idő is, amikor újra szakállas leszek.

Hazafele menet, benéztem még egy templomba, mely a Szent István parktól nem messze található. Kívülről nézve egy lakótömbnek tűnik. Bent épp miséhez készülődtek, ezért gyorsan körbe jártam. Nem akartam ott maradni a mise idejére.

Vasárnap ismét rossz idő volt, így maradtam a lakásban, rákészülve a hétfői kezdésre. Hétfőn fél tízre kellett odaérni az 1-es terminálhoz, ahova a gyülekezési pont volt megbeszélve. Tizenketten voltunk kezdők, ebből tizenegy ír. Itt már kezdett valami derengeni. Miután megkaptuk az ideiglenes belépőnket, körbevezettek bennünket a leendő munkahelyünkön. 

Rögtön kiderült számomra, hogy nem csak a csomagok pakolása lesz a feladat. A repülőgép megérkezésétől, egészen az elindulásáig tartó időszakban kell majd a szükséges munkálatokat elvégezni. Ebbe beletartozik a gép mozgatása, műszaki berendezéseinek átvizsgálása, tankolásánál közreműködés, utas beszállításnál segédkezés, stb. Érdekes volt látni, hogy mi történik a színfalak mögött a poggyászokkal. Miután körbevezettek minket, beültünk a tanterembe, és megkezdődött az oktatás. Addig sem volt egyszerű megértenem az oktatókat, de ettől a pillanattól kezdve, már bonyolódott. A beszédből sajnos nem sokat értettem, hagyatkoztam a szövegre, mivel power point-os kivetítés volt. Azonban gyorsan olvasott, így nem mindent tudtam követni, megjegezni. Minden modul, témakör végén teszt kitöltés következett. És ekkor már kezdtek összecsapni a hullámok a fejem fölött. A legjobb tudásom szerint írtam meg a teszteket, azonban lettek hibáim. A tanár és a csoporttársak közötti beszélgetés nagy részét nem értettem. Osztottam, szoroztam, és arra az eredményre jutottam, hogy ez jelenleg túl nagy falat nekem. Mivel rádión is történik a kommunikáció a társakkal, supervisorokkal, úgy döntöttem, hogy jobb az elején kiszállni, még mielőtt valami nagyobb bajt okozok. Itt azért több ember élete múlik, minden egyes tevékenység elvégzésekor. Ha valamit nem, vagy nem jól értenék meg, beláthatatlan lenne a következménye. Hívtam tehát az ügynökséget, és felmondtam. 

A felmondás után arra jutottam, hogy nem fogok már újabb állást keresni. Szerdán azért még elmentem a PPS számot megszerezni, ám nem akartam már több időt Írországra szánni. A megérkezésemtől fogva éreztem, hogy nem az én helyem. Lehet azért is volt ez az érzés, mert ezt az állomást kényszerűségből terveztem be. Beterveztem, de nem jött be. Igaz, ehhez kellett olyan döntéseket is hoznom, melyeket ha másképp hozok meg, akkor talán másképp alakult volna. De azzal, hogy: "mi lett volna ha ..." nem foglalkozom. Így alakult, és kész.

Nem említettem még az itteni rendvédelmi szervet. Garda-nak hívják, és ami nekem furcsa, hogy nem viselnek fegyvert. Állítólag, ha valami durvább helyzet alakul ki, azonnal a helyszínen vannak a fegyveres rendőrök.

Már mindenhol a karácsonyi készülődés jelei látszanak. Pár napja még úgy gondoltam, Éviékkel fogom tölteni a szentestét, ha esetleg aznap nem dolgoznék. Azonban ez is elrendeződött. Szentestére ugyanis már hazaérkezem Domoszlóra. Együtt fogom tölteni az ünnepeket a családommal.

A hazautazásom napjáig, azaz még két hétig itt leszek, Dublinban. Addig meglátogatok még egy-két helyet itt a városban. A sziget belsejének a felfedezése elmarad. Elmarad arra az időre, ha esetleg a jövőben visszatérek, akár turistaként.

A héten tette fel Arjuna ezt a fényképet a közösségi oldalra, hogy jelenleg hogyan is néz ki Tzununában az ashram. Jó sok épület lett azóta, amióta ott jártam. Biztos szép lehet. Azóta az ösvények is megvannak.

A mai nap találtam az út mentén ezt a négylevelűt. Megerősített abban, hogy szerencsés vagyok. Szerencsés vagyok annak ellenére, hogy a dolgaim nem úgy alakultak, ahogy elterveztem. Sikerült ugyanis magamban sok dolgot tisztáznom. Olyan dolgokat, melyekre régóta kerestem a választ. De a legfontosabb, hogy arra is választ kaptam, amit a legjobban szerettem volna tudni. A hazaérkezésem után, mintegy összegzésként beszámolok majd.

2015. december 03. (csütörtök) 18:53 (UTC) - Dublin

Pénteken, a munkahetem utolsó napján, hála Istennek említésre méltó esemény nem történt. A pénteki nap egy fél órával rövidebb. A napi, fél órás ebédszünet egyébként nem nem kerül kifizetésre. A lakások ajtajain megjelentek a karácsonyi díszek.

Meg időnként a lábtörlők is változnak, ám a kedvencem állandó. Biztos nekem is szól, amikor arra járok a porszívómmal.

A nap végén egyébként éreztem a testem minden porcikáján, hogy dolgoztam. Dolgoztam, nem pedig csak munkahelyre jártam. Rafal egyébként a pénteki napra ígérte, hogy megmondja, hol, melyik területen fogok a továbbiakban dolgozni. Felhívott, hogy a jövő héten pontosít.

Még nem mutattam be a lakást, ahol jelenleg lakom. A konyha egybe van nyitva a nappalival, ezen kívül két másik szoba van. A tulajdonos teljesen bútorozva, gépesítve, felszerelve adta ki Istvánéknak. Addig maradok majd itt, amíg rendeződnek a dolgaim, és találok albérletet. Februárig mindenképpen szeretnék találni.

A hétvégére terveztem a futást, ám ezúttal elmaradt. Majdnem egész nap esett az eső, így nem vállaltam be. Egyébként is, a héten végig edzésben voltam. Naponta, munka végeztével, hat kilométert gyalogoltam. Szombaton azért kora délután benéztem a belvárosba. Rég voltam, meg szerettem volna további felfedezéseket tenni. Épp egy kisebb demonstráció haladt el mellettem.

Elsétáltam a Trinity College épülete mellet, amely az írek legrégebbi egyeteme. I. Erzsébet királynő alapította 1592-ben. Feladata volt, hogy a katolikus tanokkal szembeszálló, jól képzett írországi protestáns értelmiséget neveljen. A katolikus egyház, a saját híveinek 1970-ig nem engedélyezte az egyetem látogatását. Nők 1903-ban nyertek először felvételt. Itt tanult Jonathan Swift, Oscar Wilde, és Samuel Beckett is. 

A belváros utcáin érezhető már a karácsonyi készülődés. Az utcák fel vannak díszítve, a kirakatok is új dekorációt kaptak. Itt is, mint a világ más nagyvárosában jelen vannak a mozdulatlan, szoborként viselkedő emberek. Egy egész csoportra való volt belőlük, igaz a kutyájuk néha izgett, mozgott.

Útba ejtettem a Szent Anna templomot, majd benéztem a Szent István parkba. Sok park van Dublinban, és mindegyik szépen karban tartott. Nem is csoda, ennyi esőtől. A pázsitot csak nyírni kell, nem mint odahaza.

Épp indultam kifele a parkból, amikor egy takaros házikót vettem észre,mögötte egy újabb templommal. Mondom megnézem ezt az újabb templomot, hátha ezúttal be is tudok menni. Hát amint közelítettem, nem hittem a szememnek.

Megtaláltam ugyanis a dublini unitárius egyház templomát. Természetesen nem csalódtam a templom falán elhelyezett tábla tartalmán sem. Szerény tudásom szerint úgy fordítanám, hogy mindazokat üdvözlik e templomban, akik szeretnének a lelki szabadság és a tolerancia szellemében imádkozni. Természetesen nyitva volt, és én természetesen bementem. 

A templomban, rajtam kívül többen is voltak, valami készülődés zajlott. Úgy döntöttem, nem zavarom a készülődést, legközelebb visszatérek majd. Visszatérek, nyakamban a Júliától kapott univerzalista unitárius nyakékkel. Ha már a templomoknál tartottam, megnéztem merre található a híres Szent Patrik székesegyház.

Természetesen ezúttal nem mentem be, mivel sajnos itt fizetni kell a látogatásért. Pedig (elvileg) Isten háza bárki előtt tárva, nyitva kell(ene) álljon. Nem így van?! Viszont legközelebb kénytelen leszek kifizetni a vámot, mivel állítólag gyönyörű. Írország legnagyobb temploma ott épült, ahol a legenda szerint Szent Patrik megkeresztelte az íreket. 

Az 5. századi kőtemplom helyére, 1190 és 1225 között emelték a normann-gót stílusú templomot. 1649-ben az angol Cromwell katonasága istállóként használta. Orániai Vilmos hálaadó misét mondott, amikor legyőzte a katolikus Jakab király seregeit. Jonathan Swift 1713 - 1745 között volt a templom esperese. Ez idő alatt vetette papírra Gulliver utazásait. Jómagam meg videóra vettem a templom harangjainak hangját.

Egyébként próbálom a szabadidő nagy részében felfedezni a környéket. Természetesen egyelőre Dublint, aztán majd egy kicsit beljebb merészkedve, az ország más részeire. Ahogy nemrég egy kedves üzenet írója is írta, hozzásegítve ezzel a kedves olvasóimat, hogy ők is utazhassanak. Mivel kedves Bella, oly gyakran szoktad idézni Oscar Wilde-ot, fogadd szeretettel kedvenc íródat, költődet, meghökkentő színben, és pózban megörökítve.

Vasárnap is esett az eső, szinte egész nap. Maradt hát a pihenés, feltöltődés. Hétfőn újult erővel kezdtem neki a munkámnak. Újra kezdtem tehát a tizennégy tömb rendberakását. No és persze a különböző, gyakran érthetetlen hangposta üzenetek visszahallgatását. Este épp befejeztem szüleimmel a társalgást, amikor e-mail érkezett. Felajánlottak egy korábban megpályázott állást, a dublini repülőtéren. Hirtelen azt sem tudtam, hogy miről van szó. Később rájöttem, hogy még november elején küldtem el az önéletrajzom nekik. Most válaszoltak, hogy keddre várnak interjúra. Gyorsan át is ütemeztem a keddi munkaóráimat, és délután háromra megjelentem az irodájukba. 

Itt aztán volt mindenféle kérdőív, papír, ezer, meg ezer kérdés. Töviről, hegyire az eddigi életem minden fontos momentumát fel kellett elevenítenem, és be kellett írjam. Hova, mikor jártam iskolába, mettől, meddig, hol dolgoztam. Hozzá lefordított erkölcsi bizonyítvány, fénymásolatok, igazolványfénykép, stb. Szerencsémre az ügynökség képviselője, Dorottya mindenben segített. Igen, jól olvassátok. Egy honfitárs. Az e-mailből már sejtettem, de a helyszínen bebizonyosodott. Az interjú közben azért angolra átváltottunk, letesztelni a nyelvtudást. A leendő állás becsületes megnevezése ramp agent. Magyarul csomag szállító. Az az ember aki az egyik legfontosabb dolgot végzi a repülőtéren, hisz a csomag leszállás utáni megléte rendkívül fontos. Dorottya egy-két nap után ígért választ, eredményt. Visszafele megszemléltem a már karácsonyi fényárban úszó O'Conell street-et.

Másnap a munkahelyemen is változtak a dolgok. Rafal tudtomra adta, hogy keddig itt vagyok, a jelenlegi helyemen. Keddtől pedig az ablaktisztító csoporthoz fogok kerülni. Nesze neked tériszony, gondoltam. Szerda késő délután viszont jött a telefonhívás Dorottyától. Megfeleltem az állásra, ám van egy kis gond. December 31-ig meg kell szereznem a pps számot, azonban a jövő heti pps szám interjúra nem biztos hogy elmehetek. Jövő héten egész héten tanfolyam lesz, így nem hiányozhatok. Azt ígérte megkérdezi a Ryanair trénerét, hogy szerdán 2 órát hiányozhatok-e emiatt. Csütörtökön egész nap a hívását vártam. Negyed háromkor fel is hívott, és közölte, hogy szabad a pálya, mehetek a szerdai interjúra is. Azonnal hívtam Rafalt, és jeleztem neki, hogy holnap leszek itt utoljára. Megértette, hisz jobb munkabeosztásért, és fizetésért is váltok. Holnap lesz tehát az utolsó napom, mint a National Support Services alkalmazottjaként. Hétfőtől meg irány a Ryanair. Egyhetes kiképzés, oktatás vár rám. Ha sikerül, olyan munkaterületen fogok dolgozni, és szerezni gyakorlatot, mellyel bárhol a világon el fogok tudni helyezkedni. Viszlát tériszony, jöhetnek azok a bőröndök. 

2015. november 26. (csütörtök) 20:18 (UTC) - Dublin

Pénteken reggel korán kezdtem. Fél hétre kellett odaérnem. Jiri már várt rám. A változatosság kedvéért egy cseh kolléga. Lassan meglesz a "visegrádi négyes". Előtte lévő este megnéztem a neten, hova kell pontosan érkeznem. Busszal nem volt messze. Ugyanazzal a járattal mentem, mint amivel a belvárosba szoktam bemenni. Ahogy megérkeztem, Jiri neki is látott a körbevezetésnek. Egy tizennégy tömblakásból álló lakóparkról volt szó. Alul egy óriási garázsszint, mely kezdetben egy labirintusnak tűnt. 

A helyzet akkor sem lett sokkal jobb, amikor mindezt egy tervrajzon néztem. Egyik helyen felmentünk, másik helyen vissza. A garázsszintről liftek vezetnek a felsőbb szintekre, lépcsőházakkal kiegészítve. De hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, a sort színesítik a különböző tárolók, gáz-, és villanyóra helységek.

A lakópark együttes három különböző csoportra van osztva. Öt tömb a Chandler névre, hat Waxworks-ra, ismét három tömb pedig Tallow névre lett keresztelve. Ezeket kell a hét napjain, rotációs rendszerben karban tartani, takarítani. 

Maga az épület, valamint annak helységei eléggé tiszták. Inkább időben tart sokáig a napi tervezettek véghezvitelére. Aki ismer, az bizonyára tudja, hogy nem tudom csak úgy összedobni a dolgokat. Jobb szeretek alapos munkát végezni. Jiri egyébként tudtomra adta, hogy időnként a gáz-, illetve a villanyóra állásokat is be kell diktálnom a lakások tulajdonosainak, ha kérik. Továbbá napi kapcsolatban kell lennem a lakóparkot üzemeltető cég emberével. A pénteki nap tehát elsőre kicsit káosznak tűnt. Hirtelen ezer meg ezer információ. Ki is kellett pihennem az első munkás hetem. A hétvégi napokon tudok futni is. Tettem ezt most is, a már jól megszokott Millenium parkban. Kicsit szétnéztem a környéken is, mivel a szombati időjárás nagyon szép volt. Nem hagyhattam ki.

Utóbbi képen látszik, hogy miként építkeznek erre felé. A gipszkartont szigetelő rétegekkel, fóliákkal takarják, majd az egész felület kap egy sor tégla burkolatot. Hidegek is a házak nagy része. A közeli csatornák egyikén egy kikötőben nézegettem ezt a hajót. Angliában, Hollandiában sok család lakik ilyenekben. Nem lenne rossz egyszer kipróbálni.

A csatorna vizén egyébként nagy volt a forgalom. Igaz, nem hajókra, kenukra kell gondolni, hanem az őshonos vízi lakókra. Szelídek, érdeklődők, szépek voltak. Főleg a legutolsó, a mandarin réce. Hála egyik volt kollégámnak, nem csak a nevét tudtam meg, hanem azt is, hogy a kínaiaknál a hűség jelképe.

Vasárnap a pihenés napja volt. Fel kellett készülnöm testben, és lélekben is, mivel keddtől immár egyedül fogom végezni a dolgom. Hétfőn még maradt Jiri, egy-két dolgot átadni. Többek közt a mobiltelefont. Azon fognak keresni a lakók, a közszolgáltató alkalmazottai, a manager, és még ki tudja ki fia borja. Kezdett kicsit bonyolódni a helyzet, főleg, amikor valaki felhívott, és a szöveg nagy részéről halvány lila fogalmam sem volt. Azt hiszed, hogy beszéled az angolt, ám amikor egy ír kezd el veled kommunikálni, rájössz, hogy semmit nem tudsz. Így voltam ezzel én is. Bár többnyire ha jeleztem, hogy kicsit lassabban, és érthetőbben, a többség váltott. De volt, aki ezek után sem. A helyzet akkor a legjobb, ha üzenet formában jön a megkeresés.

Kedden volt egy kis esemény az egyik alagsori kerékpár tárolóban, amelyről meg kellett tekintenem a kamera felvételt. Brendan, a manager másolatot is kért, ám azt már nem tudtam teljesíteni. A másolást megkezdte, ám menet közben elakadt. Brendan egyébként az előbb említettekhez hasonlóan kommunikál. Kezdtem magam rosszul érezni, ugyanis fontos, hogy megértsem amit mond. Kiderült, hogy az elődök sem igazán értették. Tetézi a gondot az is, hogy sok hatóság is fog majd keresni, akiknek a mondanivalóját szintén meg kell tudjam érteni. Felelősség teljes tehát ez a gondnoki állás, melyhez a tökéletes nyelvtudás elengedhetetlen. Főleg olyan szinten, hogy az ír akcentust is értse az ember. Ahhoz pedig jó pár év szükséges. Egy álmatlan keddi éjszakát követően úgy döntöttem, hogy elég volt tizenöt évig a felelősségből. Abból, hogy rajtam kívül álló dolgok befolyásolják a mindennapi tevékenységemet. Beszéltem hát Rafal-al, a közvetlen felettesemmel. Megkértem, hogy ha lehetséges, tegyen vissza a mobil csoportba. Tudomásul vette, ám annyit kért, hogy amíg nem talál valakit a helyemre, maradjak. Természetesen igent mondtam.

Enyhítve egy kicsit az időnként, hullámzóan rám törő honvágyat, beállítottam a telefonomon a számomra kedves, és fontos helyszíneket. Legalul a mexikói Puerto Morelos látható. Egyébként most múlt egy éve, hogy Las Palmas-ba érkeztem. Hogy repül az idő, nemde?!

A nap végén, mintegy kikapcsolódásként hazáig szoktam gyalogolni. Pontos távolságot még nem mértem, de kb. másfél-két óra szokott lenni, kényelmes tempóban. Két óra akkor, ha beugrom a boltba is. Edzésben leszek legalább, ha legközelebb folytatom a csavargást valamerre. Tervezem, hogy beszerzek egy kerékpárt is. A jobb időben azzal fogok közlekedni.

Minden városrészt, valamikori falut, ilyen módon jelölnek meg. Csak a forma, és a külalak különböző. Érdekes amúgy a közlekedés. Türelmesek, alig hallok kürtszót. Sőt, annyira türelmesek, előzékenyek, hogy szinte lelassítja a közlekedést. A közlekedési jelzőlámpák is más rendszerben működnek. Gyakran ha a gyalogosnak zöld, akkor a kereszteződés összes gyalogátkelőjén zöld a jelzés. 

A múltkori templomot, és környékét ezúttal közelebbről is szemügyre vettem. Sok sírkő az úgynevezett kelta kereszttel van díszítve. Sok síron különféle díszítések vannak elhelyezve. Mint ez a bakancs. Biztos világcsavargó volt ő is.

Az egyik ház telekhatárát a kedvenc növényemmel, az egyik fajta bambusszal ültették be. Szépen néz ki, mint minden más növény, köszönhetően a párás, esős időjárásnak.

Kíváncsi leszek a jövő hétre, és az azt követő időszakra. Jó lenne, ha egy-két hónapot tudnék ennél a cégnél maradni. Addig, amíg rendeződnek a dolgok, megkapom a pps számom, és el tudom intézni a bankszámlát. Utána már könnyebben vált az ember, és tud keresni olyan munkát, ami jobban passzol az elképzeléseihez. Mert elképzelés az van. 

2015. november 19. (csütörtök) 19:40 (UTC) - Dublin

Ott hagytam abba, hogy mennem kellett a leendő munkahelyemre, kitölteni egy-két papírt. Természetesen az időjárás ismét váltakozó arcát mutatta. Hol esett, hol nem. Megérkeztem tehát a megadott időben, és megkezdődött az adataim bediktálása. Rögtön kiderült, hogy nincs se PPS számom (Personal Public Service Number), se bankszámlám. Az interjú során ugye nem kérdezték, én meg nem mondtam. Annyiból sejthették volna, hogy nincs, amikor mondtam, hogy két hete érkeztem az országba. Szóval a PPS szám nélkül nem kapok igazolást az adóhatóságtól, hogy milyen adósávba kerülök. Továbbá nem tudok bankszámlát sem nyitni. Elvileg létezik egy olyan köztes megoldás, hogy addig a maximális adósávba kerülök, és a fizetést csekken adják, melyet a bankban válthatok be. Mondom elvileg. Mivel a munkahelyemen annyira nem díjazták ezt a megoldást. Mindenesetre adtak egy munkáltatói igazolást, hogy náluk vagyok alkalmazásban. Átvettem a munkaruhám is. Újra kékben. 

Mire végeztem a munkahelyemen (de furcsa újra leírni), már dél is elmúlt, így nem sok értelmét láttam annak, hogy bemenjek a PPS számot intézni. Péntek lévén rövidebb a hivatali munkaidő. Bementem viszont a közelben lévő egyik munkaközvetítő cég irodájába. Beadtam más hely(ek)re is a jelentkezésem, és kellett pár tesztet kitöltenem. De korán értem oda, épp ebédidő volt. Úgy döntöttem, magam is tartok egy kis ebédszünetet.

A munkaközvetítő cég irodájába visszatérve, nekiláttam a tesztek kitöltéséhez. Nem volt bonyolult, inkább a kérdéseket kellett tudni értelmezni. Angol nyelvtudás nélkül nehezen lehetett volna. Időnként kicsit bugyutának tűnt a teszt, de azt volt hivatott leellenőrizni, hogy a kitöltője rendelkezik-e alapvető képességekkel. Értem ezalatt, hogy például össze tudja-e párosítani a különböző ábrákat az őket leíró szavakkal. Miután végeztem, szóltak, hogy ha megszereztem a PPS számot, nekik is adjam meg. 

A hétvégére nem volt semmi különös betervezve. Egy kicsit kiegészítettem a ruhatáramat, mivel keveset hoztam otthonról a súly miatt. Itt pedig egyelőre hosszabb időre kell berendezkednem. De csak szépen sorban. Az első fizetésig mindenképpen szorosabbra kell húznom azt a bizonyos nadrágszíjat. Mivel elég magasak az árak, így minden felesleges kiadást el akarok kerülni. 

Vasárnap este megnéztem én is a Magyarország - Norvégia EB pótselejtező visszavágóját. Hála az egyik dublini honfitársnak, online tudtam nézni. Történelmi pillanatnak voltam szemtanúja. Több mint 40 év után sikerült kijutni újra a nemzeti csapatnak az európai tornára. Közben több generáció is felnőtt. Remélem, a jövő nyári meccseket is hasonló színvonalon fogják játszani. Meccs után álomra is hajtottam a fejem, mivel másnap korán kezdtem. Előzetesen lebeszéltem, hogy hova, mikorra kell mennem. Az első héten próbaidőre voltam tervezve. Egy-egy város rész van egy-egy kocsival lefedve. Műszakonként 4-5 helyszín. Az egyik ilyen mobil csapathoz csatlakoztam hétfő reggel, a társam Piotr volt. Lengyelországból költözött Dublinba. A cégnél egyébként az alkalmazottak nagy része lengyel, mint ahogy ez egész Írországra is igaz.

Az első napi feladatom többek között egy iroda napi rendberakása volt, annak összes helységével együtt. Nem nagytakarításra kell itt gondolni, csak a napi, rendszeres teendőkre. Majd következett egy üzlet kirakatának a megtisztítása. Rövid pihenő közbeiktatása után jöhettek a kisebb tömblakások lépcsőházai. Itt sem tartott az egész művelet negyed óránál tovább lépcsőházanként. A nap végén bejött egy előre nem betervezett munka, így maradni kellett. Lehet itt tesztelték, hogy mennyire vagyok rugalmas. Egy irodaház alaksori, nem használt helységéről volt szó, teljesen meg kellett tisztítani. Estére azért éreztem, hogy elkezdtem dolgozni. Másnap nem kellett mennem, így rögtön egy szabadnappal folytattam. Ki is használtam az alkalmat arra, hogy bemenjek a PPS számot elintézni. Gondoltam én, naivan.

Ugyanis, mint ahogy a fenti ábra is szemlélteti, október 5-től kizárólag interneten lehet időpontot kérni. Megpróbáltam több indokkal is azonnalos ügyintézést kérni, de nem volt sikerem. Hazamentem tehát, és nekiláttam az online ügyintézésnek. Sikerült is időpontot kapnom december 9-re (!). Röpke három hetet kell csak várnom. Kicsit el voltam kenődve a hír hallatára, de nem volt mit tennem. Az idő majd megoldja a dolgokat. Nekem egy dolgom van addig. Dolgozni. Legfeljebb majd ha minden elrendeződik, az új bankszámlámra egy addig összegyűjtött összeg érkezik meg.

Szerdán ismét Piotr volt a társam. Azaz én az övé. Lassan amúgy kezdek hozzászokni a baloldali közlekedéshez. Bár még azért időnként a rossz irányba nézek, reflexszerűen. A reggeli elfogyasztása közben ez a panoráma tárult a szemeim elé. Egy golfpálya felett tartottuk a pihenőnket.

A napi betervezett helyszínek felére jutottunk el csak, mert ismét változott a program. Ezeknél a mobil takarító csoportoknál állandóan így van. Minden műszak végén e-mailben elküldik a következő napi tervet, azonban másnapra lehet másképp alakul. A mai délutáni célunk a Kerry megyei Tralee városa volt a cél. A sziget nyugati felén található, az Óperenciás mellett. Bő három órás út várt ránk. Nagy részén autópályán tudtunk haladni, később kellett csak a hagyományos utakat használnunk. Az eső természetesen ismét elkísért minket.

Este hétre meg is érkeztünk. Egy fogadó irodát újítottak fel, annak az utómunkálatai jutottak nekünk. Amikor megérkeztünk, a munkások még ott voltak. Négy óra alatt sikerült patyolat tisztára varázsolnunk a helységeket. 

Hazafele kicsit gyorsabbak voltunk, mivel rajtunk kívül nem sokan voltak az utakon. A rövid pihenő után ma kicsit később kezdtünk, de a mai nap a nyugati csoporttal dolgoztam. A reggeli irodát leszámítva a lakóparkoké volt a főszerep. Ismét lépcsőházak, korlátok, lépcsők, padlószőnyeg. Na meg az egyforma épületek.

A nap végén megkaptam a holnapi beosztásom, mely szerint a hét utolsó munkanapját a leendő helyemen fogom tölteni. Igaz, korai 06:30-as kezdéssel, de legalább megismerem a munkahelyem. Távolságra nincs messze.

Eltelt tehát a harmadik hetem itt, Dublinban. Van hol laknom, van munkám, remélhetőleg nemsokára a további dolgok is rendeződnek. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Nagy utat tettem meg idáig, de most még nagyobb út áll előttem. Ehhez az úthoz viszont majdnem mindent elölről kell kezdenem. És a kezdeti lépéseket már megtettem. Haladok tovább, lépésről, lépésre ...

2015. november 12. (csütörtök) 19:24 (UTC) - Dublin

Bevallom, kicsit másabb így írni blogot, hogy egy hét történéseit kell összefoglalnom. De úgy érzem, hogy az egy helyben tartózkodás miatt így a célszerűbb. Majd visszatérek az egy napos bejegyzésekhez, ha újból elkezdek utazni. De ez nem mostanában lesz.

Pénteken újra összefutottam Évivel. A hozzám közel lévő bevásárlóközpontban találkoztunk. Szétnéztünk, hogy nincs-e kitéve álláshirdetés az üzletek kirakataiban. Újabb ötleteket kaptam arra vonatkozóan, hogy mit, hol keressek. Óriási segítség Tőle, valamint Istvánéktól, az, amit tesznek értem. Így sokkal könnyebb a kezdet egy vadidegen országban. 

A hétvége említésre sem méltó esemény nélkül telt el. Nagyon nem mozdultam ki, ugyanis mint látható, szinte állandóan esett. Mivel hétvégén nincsen nyitva a munkaügyi központ, nem is mentem be a belvárosba. Inkább a környéken néztem szét. Hétfőn azonban a reggeli esőzés után elég szép idő kerekedett, így hát én is felkerekedtem. Ugyanazon az úton indultam el, amin a múltkor is. A csatornán, autópályán át, a nagy parkon keresztül. 

Ki akartam egy kicsit szellőztetni a fejem. Egy-egy hosszabb séta jót tesz a testnek is, nem csak a léleknek. Már kezdett zúgni a fejem a sok álláshirdetéstől, azok böngészésétől, üzenetek, jelentkezések küldözgetésétől.

Az időközben elég tűrhető lett az időjárás, csak a szél maradt, meg egy kis ború. Érdekes amúgy, hogy milyen össze-vissza öltöznek az emberek. Valaki télikabátban, más pulóverben, van aki viszont rövidnadrágban, pólóban.

Még nem említettem a nyelvet. Az angol mellett hivatalos, és használatos az ír, azaz a gael nyelv is. A fenti képen látható is a különbség. Mindenhol minden két nyelven van feltüntetve. A buszokon is bemondják írül a megállókat. Az írek többsége viszont nem beszéli, főleg a fiatalok nem. Érdekes viszont, hogy nem sok hasonlóság van a két nyelv között. Az angolt épp ezért, számomra időnként teljesen érthetetlenül beszélik. Úgyhogy ha az itteni nyelvjárást megtanulom, nem igen lesz meglepetés a világ többi angol nyelvterületén.

Sikerült egy mókust is lefényképeznem a parkban. Elég közel engedett magához, nem zavartatta magát. Ezúttal egy másik úton haladtam tovább. Úgy döntöttem, lemegyek a tengerpartra. Egy darabig a folyó parton haladtam, majd újból a házak között. Újabb zárva lévő templomok.

Ahogy kiértem a tengerpartra, csalódottan vettem tudomásul, hogy épp apály van, így a hullámok legalább két kilométer távolságban voltak. Megindultam tehát tovább. Megjegyzem, láttam már szebb tengerpartot is. Nem ez a szakasz Dublin szép tengerpartja. Majd a közeljövőben oda is ellátogatok. 

Valaki épp sátorozott a sétány mellett. Biztos egy világcsavargó. Körülbelül másfél kilométer után nem akartam már tovább menni, mert kezdett sötétedni. A távolban azért már látszódtak a hullámok.

Visszafele már busszal mentem hazáig. Mire hazaértem, az eső is megérkezett. Másnap főleg az álláshirdetésekkel voltam elfoglalva. Naponta 6-7 helyre küldöm el a jelentkezésemet, önéletrajzomat. Van olyan hely, amit ajánlanak, van amit magam nézek ki. A lényeg, hogy találjak egyet. Az első munkahely azért fontos, mert valahol el kell indulnia az embernek. Amint megvan a legelső munkahely, kilehet kérni az adószámot, lehet nyitni bankszámlát. Ezek nélkül nehéz a munkavállalás. Azok az idők elmúltak, hogy az ember kijött, és rögtön lett munka, támogatás. Szigorítottak a munkavállalás, bankszámlanyitás terén, mivel sok volt a külföldi munkavállalók általi visszaélés.

Kialakult a futás mennyisége és helyszíne is. A közelben lévő parkban futok. Otthonról odáig, majd ott pár kör, és vissza. Így 11 kilométer. Az, hogy ezt hányszor tudom majd megtenni egy héten, az már az időjárástól függ.

Írország nemzeti jelképe a háromlevelű lóhere. Igaz, hogy egy-két helyen a négylevelű jelkép is szerepel. Minden esetre én nem apróztam el, rögtön egy öt levelűt találtam a járda mellett. A Camino-n is találtam már ötlevelű lóherét. A jelentősége ezúttal nagy volt, ugyanis másnap felhívtak egy megpályázott munkahelyről, hogy be kellene mennem állás interjúra. Megvolt hát az első visszajelzés. Az első akadályt is sikerrel vettem. Mindent megértettem, válaszoltam, jöhetett tehát a második kör. Másnap reggel meg is jelentem a megadott helyen, a vállalat irodájánál. 

Rajtam kívül még egy jelentkező érkezett, ő is kezdett az interjúval. Kicsit izgultam, hogy fogok-e mindent érteni. Jobb esélyem volt, mivel nem angol anyanyelvűek voltak. Körülbelül tizenöt perces társalgás volt, melynek során szó esett a korábbi munkahelyemről, az azóta eltelt időszakról, képességeimről. Bemutatásra került a leendő munkaadóm tevékenységi területe. Egy takarító cégről lenne szó. Főleg irodaházak külső, belső takarítása. Az interjú végeztével közölték, hogy ha én kerülök majd kiválasztásra, értesítenek.

Mivel a cég irodája Dublin egyik külső elővárosában, Swordsban található, ahol egy kastély is van, megnéztem hát azt. A 13. században épült kastély szépen rendben van tartva. A korábbi templomban jelenleg egy információs iroda működik.

A belvárosba visszatérve az időjárás, a reggeli esőről napsütésesre váltott. Szétnéztem a belváros utcáiban, és beugrottam kiváltani a Leap kártyát, ami az itteni tömegközlekedési bérlet. Fel lehet tölteni napi használatra, de pénzt is lehet rá tölteni. Ha egy napon belül többször utazik az ember, több busszal, akkor a napi feltöltést használja. Ha azonban csak egyszer, kétszer száll buszra egy nap, akkor a pénzzel feltöltött egyenlegét. Az első verziónál a busz elején lévő automatához érinti az ember, a második verziónál a sofőrnél lévő automatához. Ilyenkor a sofőr emeli le az egyenlegről az összeget. Egyelőre 5 napra, és 20 EUR-val töltöttem fel. 

A szobor mögött látható a legutóbb bemutatott oszlop, azaz a mindenki által hívott "tű". Ezen az O'Connell úton található a központi posta épülete is.

Benéztem a közelben található Saint Mary katedrálisba. Annyira nem volt túlaranyozva, mint ahogy előzetesen erre számítottam. Tartottam egy rövid, csendes pihenőt a padok között.

Ezt követően átmentem a folyó másik partjára, ahol a híres Temple Bar található. Az 1980-as években egy buszpályaudvart akartak itt építeni, ám az akkori ír rock sztárok, és hírességek nyomására, és kérésére egy szórakozó negyedet építettek ki a fiataloknak. Mára a Temple Bar Dublin egyik legforgalmasabb és leghangulatosabb negyedévé vált.

Magam is beültem az egyik kisebb kocsmába, letesztelni a híres helyi sörüket. Dobozos verzióban már volt szerencsém korábban megismerni, ám csapoltan még soha. Hát nem tudom, lehet hozzá tudok majd szokni, de jobban ízlik a hagyományos sör. Persze itt ez a hagyomány.

És elérkeztem a mai naphoz. Megbeszéltem Évivel, hogy ma is találkozunk. Épp a buszra szálltam fel, amikor csörgött a telefonom. Nem tudtam felvenni, ezért hangrögzítőn hallgattam vissza, hogy a tegnapi állásinterjúról hívtak. Visszahívtam őket, és nyertem. Holnap kell bemennem intézni a papírokat. Hétfőn pedig indul a próbaidő. Sikerült tehát találnom egy állást, és elindulnom tovább azon az úton, amit elterveztem. Mint ahogy Máté apostol is megírta: "Kérjétek és adatik néktek ..." Hát kértem ...

Hazafele találtam egy boltot, ahol többek közt erdélyi termékek is vannak. Legalább lesz egy kis hazai ízvilág itt a távolban. Többek között a kedvenc ásványvizem. Egyébként sok nemzetnek megvan a saját boltja, ahol tud vásárolni. Lengyel, litván, román, magyar, orosz, kínai, nigériai mind megtudja vásárolni a kedvenc otthoni ízeit, termékeit.

Szóval jövő héttől vissza a dolgos hétköznapokba. Heti öt nap, hétvégék többnyire szabadok. Egy hét múlva már be tudok számolni az első munkás napjaimról. Nem lesz könnyű visszaszokni. Bő másfél éve annak, hogy utoljára, napi rendszerességgel dolgoztam. Nem így, és nem itt volt tervezve, de az élet már csak ilyen. Az ember tervei - főleg az enyémek - folyamatosan változnak. Visszatértem azonban az eredeti tervemhez. Ahhoz viszont mint említettem, elő kell teremtenem a rávalót. Elkezdem mint "cleaning operative", aztán a többit meglátjuk.

2015. november 05. (csütörtök) 13:24 (UTC) - Dublin

Pár órát leszámítva, egy hete annak, hogy megérkeztem Dublinba. Az érkezést követő egy-két nap elég nehéz volt. Folyamatosan azon járt az agyam, hogy mi vár rám, hogyan fogok állást találni, fogok-e egyáltalán, stb. Olyan dolgokon gondolkoztam, amiken előre felesleges gondolkodni. Úgyis választ kapok előbb, utóbb. Szóval a kezdeti sokk után, immár kicsit megnyugodva írom e hét történéseit. 

Az első nap egy kicsit körülnéztem a lakóhelyem környékén. Egy csendes, kertvárosi részen lakom. A fenti kép a lakóházunkat mutatja, csak épp az ellenkező oldalról. A környéken kis társas házak, díszkertek, kocsibeállók, kisebb bevásárló üzletek, iskolák, parkok. A közelben van egy nagyobb bevásárló központ. 

Több helyen van kialakítva sportolásra alkalmas terület. Amint látható, nem csak a focit játsszák, hanem rögbiznek is. A második napon egy kissé jobban kimerészkedtem. Elindultam ugyanis a városközpont irányában. Az utam mentén mindenhol az alábbi stílusú lakások sorakoztak. Egyformának tűnnek, kevés közülük az egyedi.

Átkeltem az M 50-es autópálya felett, mely egy körgyűrűként fut körbe a városon elválasztva külső és a belső kerületeket. Érdekesség, hogy Írországban csak a 2000-es években kezdődött el a nagymértékű autópálya építés.

Tovább gyalogolva lassan elértem a 8-ik kerülethez tartozó Phoenix parkot. A 707 hektáros terület Dublin legnagyobb parkja. Olyan mint Budapesten a Városliget, csak sokkal nagyobb zöldterülettel, füves részekkel. Itt található többek között az állatkert, egy kastély, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége, és a Wellington emlékmű. A parkokban található táblák szerint szarvasok is előfordulhatnak. Rengeteg kerékpározó, futó volt.

Időközben az időjárás is változott. A kezdeti borongós, hűvös idő után napsütéses, meleg idő lett. A parkból kiérve még mindig a 8-ik kerületben gyalogoltam, végig a Liffey folyó mentén. Dagály lehetett, mert a vízszint eléggé magas volt. Egy-egy oszlopon mentőgyűrű volt, ami az esetleges vízbefulladás megelőzésére lett kihelyezve.

Itt már sok járókelő volt, az autós és a gyalogos forgalom is megnövekedett. Dublin lakossága fél millió körül van, az agglomerációval valamivel több, mint 1 millió. A népesség viszont rendkívül összetett. Hallani itt majdnem minden európai nyelvet, sok az afrikai, és az ázsiai bevándorló is. Időközben a folyótól eltávolodtam, benéztem egy-két utcányira. Később megkerestem a visszafele tartó 39, 39A számú busz megállóját, és elindultam vissza.

Hazatérve már kezdett sötétedni. Meg is gyújtottam egy mécsest, megemlékezvén az elhunyt rokonaimról, ismerőseimről. Érdekes kontrasztként jelenik meg a képen az otthoni, és az itteni szokás. Itt ugyanis a Halloween-t ünnepelték, épp tűzijátékkal.

A Halloween különböző módon jelen volt az épületeken, a boltokban, bevásárló központokban. A gyerekek arcai ki voltak festve, sokukon - a felnőtteket is beleértve - jelmez is volt. Másnap, újabb környékbeli körút következett, melynek során feltérképeztem, hogy merre tudnék futni. Mivel a Phoenix park messze volt (esetleg egy hosszabb távra jó lesz majd), úgy döntöttem, hogy a környékbeli utcákban, kisebb parkokban fogok futni. Persze amikor az időjárás engedi. A hét elején István szabadnapos volt, és bementünk a belvárosba ismét. Ezúttal autóval. Meglátogattuk egyik ismerősét, megmutatta mit, hol találok. Megtekintettem az O'Connell úton álló, Fény Emlékművét, mely a maga 121 méteres acéloszlopával, a világ legnagyobb "szobra". 

A hét közepén megérkezett István felesége, Marika is. Budapesten volt a másik lányuknál. Időközben átdolgoztam az önéletrajzomat, és elkezdtem küldözgetni egy-egy kiválasztott állásajánlónak. Szerdán találkoztam Évivel is, aki szintén sok mindenben segít. Őt is rég láttam, volt mit megbeszélnünk. Már három éve itt lakik, sok tanácsot adott. Visszafele ismét busszal mentem. Ezek a kétemeletes buszok adják Dublin közösségi közlekedésének nagy részét. A villamos hálózata elenyésző, metróvonalát most kezdték el építeni.

A mai nap további álláshirdetésekre küldtem el az önéletrajzom. Bementem egy munkaügyi központba is, ahol ki lehetett válogatni az ember számára tetsző munkákat, és a kiválasztott hirdetést kinyomtatni. Ezekből ma szintén válogattam. Évi is megpróbál segíteni találni. Szóval sok szálon fut az állás keresés. Tessék az ujjakat keresztbe téve szorítani. 

2015. október 30. (péntek) 09:27 (UTC) - Dublin

Tegnap immár a szokásos ceremónia szerint, a szüleimmel megindultunk a Liszt Ferenc 2B terminál irányába. Ezúttal a keresztlányom, Hanna is velünk tartott. A reptéri rövid búcsúzkodás után megkerestem a választott légitársaság pultját, és feladtam a poggyászom. Ezután megindultam volna az átvizsgáló helységhez, azonban az átjáró terület le volt zárva. Egy elhagyott csomagot találtak, és a hatóság átvizsgálta. Természetesen mi türelmesen vártunk. Amíg várakoztam, felfedeztem a szolgálatot teljesítők között egyik volt kollégámat. Nem akartam megzavarni a munkájában, így a beszélgetés elmaradt, de jó volt viszont látni.

Amint átestem az átvizsgáláson, maradt egy bő háromnegyed órám a beszállásig. Fapados légitársaság lévén, a gép nem állt közvetlenül az épület mellé, hanem a távolságot gyalog kellett megtennem. Miután az utolsó jegyvizsgáló állomáson is túljutottam, már a Boeing 737-800 típusú gép is a helyén volt.

Mintegy három órás repülőút állt előttem. A felszállás után megpróbáltam pihenni egy kicsit, így nem sokkal később félálomba is szenderültem. Étel, ital felszolgálás ezúttal csak külön fizetség ellenében lett volna, így azt kihagytam.

Ezúttal a folyosó mellett ültem, így a fel-, és leszállás pillanatait nem tudtam nyomon követni az ablakon keresztül. A landolást követően a pilótát ezúttal is tapsvihar köszöntötte. A terminálba belépve, hosszú folyosón kellett végigmenni, mire az útlevélkezelőkhöz, valamint a csomagokhoz értem. A poggyászomat ismét szerencsésen viszontláttam.

Amint a csomagomat magamhoz vettem, és kiértem a kijárathoz, megláttam Istvánt, a várakozók között. Előtte nemsokkal érkezett, pont időben. Meg kell szoknom a baloldali közlekedést, ugyanis rögtön az autó úgynevezett "anyós üléshez" indultam, oda akartam beszállni. Körülbelül tíz perces autózás után meg is érkeztünk István lakásához. Dublin 15-ik kerületében van, a kertvárosi részen. Az alábbi képen kék ponttal jelölve.

A belváros tehát kicsit távolabb van, de busszal nem vészes. Az este további részében beszélgettem egy kicsit Istvánnal, és a lányával, Olíviával. Istvánnal a Camino óta nem találkoztam, így volt miről társalogni. Mindketten korán reggel szoktak kezdeni a munkahelyükön, így későig nem húztuk el a beszélgetést.

Természetesen reggel esős, párás időre ébredtem. István épp indult, így magamra maradtam. A jövő hét elején kezdek neki az álláskereséshez, és a többi elintézéshez. Addig akklimatizálódás, és a környék felfedezése. Mint kiderült, az önéletrajzom is át kell szerkesztenem. Szóval lesz teendőm. Miközben a blogot írtam, többször hallottam a sirály hangját. Kicsit távol vagyunk a tengertől (10-15 km), de azért eljönnek idáig. Már hiányzott a hangjuk. 

Itt vagyok tehát Dublinban. Ezelőtt egy fél évvel nem gondoltam volna, hogy e házakat fogom nézni, miközben a blogom írom. De a célunk eléréséhez nem mindig nyílegyenes az út. Vannak útkereszteződések, zsákutcák, sőt, néha körforgalmak is. A későbbiekben kiderül majd, hogy e kitérő melyik is volt. Addig is hetente, egy újabb bejegyzés vár titeket, többnyire pénteken. Most pedig irány a környék. Megnézem mi van a házakon túl.

2015. október 24. (szombat) 11:53 (UTC+1) - Domoszló

Legutóbbi bejegyzésem úgy zártam, hogy nemsokára változni fog a futás helyszíne. Annyira, hogy egy teljesen új helyszínt választottam. Májusban, amikor szerveztem a hazaérkezésem, úgy gondoltam, hogy vissza kell térnem. Nagyon vágytam arra, hogy újra találkozzak a szeretteimmel, azokkal, akik fontosak nekem. Arra is gondoltam akkor, hogy visszatérve talán megtalálom az új utam. De amióta visszatértem, úgy érzem, hogy egy részem ott maradt. Ott, az úton. Sokan, sokféleképpen írták már le ezt az érzést. Van aki vándorvágynak nevezi. Megpróbáltam én is vissza illeszkedni, de rájöttem, hogy nem megy. Talán azért, mert nem is igazán akartam.

Felerősödött újra az az érzés, amit akkor éreztem, amikor az első elindulást terveztem, szerveztem. Időközben a tartalékaim is csökkenni kezdtek, ezért úgy döntöttem, hogy ideje a tettek mezejére lépni. Nincs mese, vissza kell térnem arra az útra, amire már korábban ráléptem. Előtte azonban meg kell teremtenem, a további utazáshoz nélkülözhetetlen anyagi feltételeket. Mivel itthon, a napi megélhetés mellett egy nagyobb összeg megtakarítása nagyon nehéz, úgy döntöttem külföldön teszem ezt.

A helyszín kiválasztása több szempont alapján történt. Mindenképpen angol nyelvterületet kerestem, lehetőleg közel, itt, Európában. Az is szempont volt, hogy legyen ott egy-két ismerősöm. Így esett a választásom Írországra. A tervezést pár, kezdeti információ beszerzése után a szervezés követte, és október 29-re megvettem a repülőjegyet.

Ezúttal a csomagom - a tőlem szokatlan módon - egy közepes méretű bőröndből, és egy kisebb táskából fog állni. Sajnos az ottani időjárási körülmények jelentősen megnövelik a melegebb ruhák számát, így kénytelen vagyok bőröndöt vinni. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezúttal nem izgulok. Igaz, ezúttal egy kicsit másabb dologra készülök, de azért izgulok. Vissza állok egy ideig a mókuskerékbe, ahhoz, hogy később, tovább élhessem meg az álmaimat. De addig is új, eddig ismeretlen helyszín(ek)en fog forogni az a mókuskerék.