2015. marcius 20. (Pentek) - Tzununá

Reggel gyors készülődés, egy tea, és irány Panajachel. Megprobáltam megjavittatni a netbookom. Le a kikötőbe, majd negyed óra hajókázás után megérkeztem a városba.

Latin Amerika révén nagy a Che kultusz. Nekikezdtem hát a keresésnek. Negyedikre találtam is olyat, aki hajlandó volt megnézni. Közben ezeket láttam a városban.

Megegyeztem a sráccal, hogy vasárnap a gépért jövök. Az egész beszélgetés elment volna egy gyengébb alapfokú szóbeli nyelvvizsgának. Ez a városrész már nem igazán a túrista rész. Meg is éheztem, vettem egy pizzaszelet menüt.

Vissza fele a túrista bazár mellett jöttem. A munkát délután folytattuk. Jobb a délelőtt dolgozni. Arjuna viszont ilyenkor ér rá.

Estére kakaót főztünk, melyet Gemma és Tom vett. Egy nagy töbmben volt, abból faragtuk le. Raktunk egy tábortüzet, és a forró bögre kakaót kortyolgatva beszélgettünk.

2015. március 19. (Csütörtök) - Tzununá

Reggelire meglepetésként vaj is volt. Házi készítésű, amit azonnal meg is kóstoltam. Nagyon finom volt.

A reggeli főtt tészta volt, zöldség körettel.

A délelőtt folyamán a dóm belső falainak vakolása folyt tovább. Több rétegbe kell felvinni a falra. Utolsó egy impregnált réteg lesz. Délután elugrottam volna blogolni, de egy véletlen folytán a netbook kiesett a tokjából és pont azon a részen sérült, ahol a töltő csatlakozik. Kipróbáltam, de nem tölt. Közben rendeltem egy kávét és megpróbáltam a blogot a telefonnal, de nem egyszerű.

Az dőjárás továbbra is változékony. Minden nap le kell takarjuk a domot. Kicsit körülményes munka.

Közben egy inspiráló képet találtam a közösségi oldalon. Teljesen egyetértek vele. Hagyd ott a munkahelyed, és indulj neki a világnak a hátizsákoddal. Épp ezt tettem én js.

Vacsora kicsit szomorúan telt. Sajnáltam a netbookom. Sok kép van rajta. Igaz, azok megmaradnak. De továbbiakat nem tudok tölteni rá. A telefonom memóriája meg véges.

2015. március 19. (csütörtök) - Tzununá

A mai napot később pótolom, ugyanis leesett a netbook-om, és valószínűleg meghibásodott a töltő csatlakozója. Megpróbálom megjavíttatni. Addig szünetel a blog. Bízom benne, hogy sikerülni fog. Tudok vele dolgozni, csak tölteni nem tudom.

2015. március 18. (szerda) – Tzununá

Tegnap meg lett beszélve, hogy ma az ebéd után kezdjük a munkát. Így tehát szabad volt a délelőttöm. Reggel azzal kezdtem, hogy kihordtam a dolgaimat a sátorból, hadd száradjanak. Ugyanis a matracként használt szivacs kicsit nedves lett.

Sült banánt, müzlit és papayát reggeliztünk. Utána desszertként helyi csoki. Házi készítésű, semmi mesterséges adalék.

Reggeli után elugrottam blogolni, de valami baj volt az internettel. Elindultam hát egyet csavarogni. Útközben jutott eszembe, hogy a botom, és a kalapom a sátorban maradt.

Tzununában a háziorvosi szolgálat ilyen konténerben van elhelyezve. Útközben rengeteg kis házikó volt, a gyerekek az utcán játszottak.

Egy külföldiek lakta ház falán, érdekes figyelmeztető tábla adta tudtára az esetleges hívatlan vendégnek, hogy mire is számíthat. Szerintem spanyolul sem ártott volna kiírni.

Az út később ösvénnyé szűkült, és lassan elhagytam az utolsó házakat. Többen jöttek velem szemben az úton. Többnyire helyiek. A terhet általában a fejükön hordják a nők. 2 quetzal-t kért a fényképezésért.

Időnként egy népesebb túrázó csapat tűnt fel a hegyoldalon. Volt amelyiknek helyi túravezetője volt.

Nem mentem messzire, mivel vissza kellett érnem ebédre. Másfél órás gyaloglás után fel is tűnt Santa Crúz La Laguna. Kísérőm is akadt, egy kutya személyében. Sok a kóborló kutya.

Beérve a faluba, szokás szerint vegyes házak fogadtak. A kicsi, vegyes anyagú maja házak, és a nagyobb, modern külföldiek háza. Utóbbiak számos hostelt is üzemeltetnek.

Úgy döntöttem hajóval megyek vissza, így legalább meg tudom mutatni mivel érkeztem a múlt pénteken. Most kevesebben ültünk benne.

Tzununába érve, enyhítettem a szomjúságomon egy hideg üdítővel. Ebédre ismét zöldség köret, bab, és saláta volt, tortillával. Kicsit másabb, mint a mexikói.

Délután folytattuk a dóm belső falainak vakolását. Estére ismét gyülekezni kezdtek az esőfelhők. Sándor nap lévén, idén nem dolgoztam valami jól. Lehet azért, mert idegen terepen vagyok.

2015. március 17. (kedd) – Tzununá

Reggel ébredés hét órakor, majd reggelizés. Mindig más készíti a reggelit, ebédet, vacsorát. Mivel a vegetáriánus ételekhez annyira nem értettem eddig, ezért egyelőre csak megfigyelek. Tojásrántották készítenék, de kifogytunk egyelőre a tojásból. Müzli volt, sült banánnal. És természetesen mindig, mindenhez tea.

A pirospaprikás üveget olvasván, kellemes meglepetés ért. Itt, a világ túlsó felén megemlítik a paprika fűszerrel kapcsolatban Magyarországot. Ezúttal is köszönet nekik.

Reggeli után megérkezett Zsófi is. Tizenkét éves korában kivándorolt az édesanyjával az Egyesült Államokba. Azóta ott élnek. Most önkénteskedik ő is. A gyomra már jobban van, állítólag valami parazita fertőzte meg. Arjuna csapata immár háromfős lett.

Miközben készítettük a vakolatot, Santiago (Jakab) is faragta a téglát, macheta-val. Így megy ez, errefelé, az itteni kőműveseknél.

A bambuszház oszlopai már a helyükön vannak. Közben Arjuna felvázolta, hogy miként képzelte el a dómban a fürdőszobát. Ő magyarázott, mi hallgattuk.

Közben érkezett egy nagyobb rendőr egység, kíváncsiak voltak a dómra. Meg is ragadtam az alkalmat, egy csoportkép elkészítésére. Ezzel lavinát indítottam el, mert ezután mindenki elővette a gépét, telefonját. Santiago nem győzött fényképezni.

Ebédre párolt zöldség, babfőzelék, valamint rizs volt tálalva. Kezd hiányozni a hús. Bemutatnám az evőeszközömet, melynek sajátos kialakítása miatt spork a neve (spoon+fork). Azaz a kanál és villa szavaiból megalkotott új elnevezés. A villa részén van továbbá egy fűrészfog szerűség is, mely késként használható. Súlya majdnem semmi. Imádom.

Késő délután épp hogy végeztem a blog feltöltésével, amikor gyülekezni kezdtek az esőfelhők. Hat óra után el is kezdett esni. Esett, egészen tíz óráig. Egész nap egy felhő se volt. Gyorsan letakartuk a dóm tetejét, mivel még nincs teljesen bevakolva, és a vályoggal tapasztott fal így veszélynek volt kitéve. A vacsora gyorsan lezajlott, mindenki elvonult. Laura és Brigita maradt a konyhában, mert a sátruk beázott. Én csak a táskáimat vittem oda. A sátramat letakartam, az otthonról hozott 2 x 3 méteres vízhatlan sátorlappal. Eddig nem használtam, de most jól jött. Ahogy néztem az időjárás jelentést, az elkövetkező napokban ez várható.

2015. március 16. (hétfő) – Tzununá

Reggelire müzli volt, de tej helyett vízzel főzve. Rászórtunk kókusz-, és mogyoró reszeléket. Mindenevő vagyok, de a vegetáriánus életet nem nekem találták ki. Ez a két hét viszont jó lesz egy kis méregtelenítésre.

Kiderült, hogy a fentebb épülő dóm tulajdonosa Brigita. Decemberben érkezett önkéntesként, és itt maradt. Vett egy telket, és elkezdte építeni az új életét. Íme, a dóm tervrajza.

Későn kezdtünk neki Laurával a munkának, mivel Arjuna nem érkezett korán. A dóm külső vakolását kezdtem el, valamint egy belső létrának az elkészítését.

A maják mindeközben több helyen is dolgoztak. Volt, aki a dómból kivezetendő szennyvíz gödrét készítette.

Mások a meditációs termet építették. Kő, beton, vályog. Tetszik a természet közeli látásmód.

A kedvenc házam is épülőben van. Folyamatosan figyelem az egyes mozzanatokat, apró fogásokat. Érdemes megfigyelni a képen a kőszállítókat. A terhet egy zsákba teszik, majd egy szíjjal a homlokukhoz szorítják, és úgy cipelik. A teher a hátukon van, a felfüggesztés a homlokukon. Az asszonyok is így szállítanak.

Ebédre párolt zöldség volt, rizzsel. Arjuna többnyire velünk ebédel. Most egy barátja is itt volt, aki maga is telektulajdonos. Sok nyugat európai vett itt telket.

Végezvén a munkával, célba vettem a bambusz hotelt, és következett a blogolás. Gyönyörű ez az épület. Vannak vendégei is, többnyire az Egyesült Államokból.

Végezvén a technikai dolgokkal, felkapaszkodtam a felettünk lévő egyik kisebb hegyre. Útközben sok-sok telek, kis házikó. No meg játszadozó gyerekek. Itt még hála Istennek nem okos telefonnal, hanem azzal, amivel tudnak. Mint például ők, akik karikát hajtottak.

Ismét kávé szemle következett, immár jobban szemügyre véve. Brigita telkén is van pár cserje. Szerencsés, hogy saját készítésű kávéja lehet majd.

Tom és Gemma épp Brigita telkén dolgoztak. Mindketten egyetemet frissen végzett, osztrák önkéntesek.

Nap végén felkapaszkodtam ismét az argentín mezes szomszédhoz. Ott írtam meg a naplómat. Ebben a kis házikóban lakik.

Végezetül bemutatnám az illemhelyünket, valamint a mosogató helyünket.

Itt megragadnám az alkalmat, és idézném a Via Unitariana táborban kapott kártyám 11. pontját: „Törekedj az egyszerűség megtapasztalására, a kényelem keresése helyett az egyszerű elégségét igyekezz örömmel megérni!”

2015. március 15. (vasárnap) – Tzununá

Csak Lauraval ketten reggeliztünk, a többiek nem voltak a telken. Tea, ananász, főtt tojás, és a tegnapról maradt ebéd. Ma szabadnapos voltam, így reggeli után leugrottam a bambusz hotelbe, feltölteni a blogot, egy tejeskávé mellett.

Végezvén a feltöltéssel, elindultam gyalog San Marcosba. Bő egy órás kényelmes tempó várt rám. Az út hol aszfaltozott, hol köves, hol pedig csak földút. Épp egy focimeccs kellős közepébe csöppentem, ugyanis az út a pálya szélén vezetett.

Az út mellett sok eladó telek volt. Akadt olyan is, ami felújításra várt, vagy amit már szépen felújítottak.

Útközben, ha úgy adódott, a helyi gyerkőcöket is fényképeztem. Sok a turista, de azért meg-megnézik az embert.

Időközben frissítésként vettem egy szelet „görög” dinnyét. Kellemesen hűsített. Ritkán szoktam dinnyét enni márciusban.

San Marcos utáni kis helységben felmentem az egyik utcán, egészen majdnem a tetőre. Itt már csak helyiek laknak. Sokan egészen pici házakban, kunyhókban. Mindenki köszön amúgy. Ez Mexikóra nem volt jellemző. Egy kisboltban vettem két péksüteményt. Íze édes volt, azonban laktató volt.

Itt visszafordultam, és célba vettem ismét San Marcost, de most már neki szenteltem több időt. Szaporítottam a rendszám gyűjteményem, majd megtekintettem Arjuna ashramjának bejáratát. Elvileg jövő héten közelebbről is szemügyre veszem.

San Marcosba érve bekéredzkedtem az egyik tuk-tuk vezető ülésére, egy fénykép erejéig. Nem lenne rossz egy ilyet felújítani, kicsit átalakítani, és túra tuk-tukot készíteni belőle.

A templomban épp takarítottak, így nem tudtam beljebb menni.

A kikötő felé vettem az irányt, amikor velem szemben feltűnt egy ismerős arc. Már messziről integetett. Evaline volt, aki szintén az Oberon vitorlás tagja volt, Las Palmasban. Erre mondják azt, hogy kicsi a világ.

Előtte érkezett, itt fog dolgozni önkéntesként az egyik hostelben. Még összefutunk, egészen biztos. A kikötő felé menet gyönyörű banánfürtöt fedeztem fel. Leérve, tartottam egy kis pihenőt. Bontottam egy dobozos pepsi-t, H. Gergely regényhőse után szabadon.

Visszafele menet jött a nap második meglepetése. A banánfürtös ház másik oldalán egy ismerős jelre bukkantam. Gondolom a tulajdonosa is megjárta a Camino-t. Jó érzés volt újra viszontlátni a jeleket.

Tzununába visszaérve, lementem itt is a kikötőbe, kicsit megtisztítani a szandálomat, talpamat az út porától. A házak melletti átjátszó torony mellett van a telek, ahol vagyok.

Beérve a faluba, felkerestem itt is a templomot, épp készülődés folyt. Betért pár ember, és imádkozott. Mások műanyag székeket rakosgattak a meglévő padok mellé. Itt sem divat az aranyozott oltár.

Visszatérve épp találkoztam a telekszomszéddal, akinek szintén Argentína a kedvenc focicsapata.

2015. március 14. (szombat) - Tzununá

Itt vagyok tehát, az épülő ashram területén. Szállásom egy sátorban, majdnem ugyanolyanban, mint az enyém. Néha elgondolkozok, hogy vegyek-e egyet amíg itt vagyok. Néha jól jön. Az éjszakám nyugodt volt, bár a közelben csobogó patak elég hangos.

Ébredés után felkapaszkodtam a szomszéd által épített lépcsőn egy teraszra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tóra. Legközelebb korábban kelek, és megnézem a napfelkeltét is.

Visszatérve épp reggelit készítettek a többiek. Brigita Lettországból, Laura Ausztriából, valamint Julien Angliából. Julien épp készülődött tovább, letelt az itt töltött idő. Többen vagyunk önkéntesek, csak páran lábadoznak a városban, gyomorrontásuk volt. Többek közt egy magyar lánynak, Zsófinak is.

Az étkezésem az elkövetkező két hétben csak és kizárólag vegetáriánus lesz. Tojást lehet, húst azonban nem. Külső, belső megtisztulás lesz a javából. A helység ahol étkezünk, és főzünk, egyben egy raktár is. Ez lett leghamarabb készen. Mint említettem agy ashram már működik, nem messze San Marcos-ban. Ez lesz a második ha elkészül.

Épp készülőben van egy úgynevezett dóm, amit zsákokba töltött földből építettek. Ennek a vakolása folyt éppen, melybe én is besegítettem. Ez a dóm egy meditáló helység lesz. Ablak és fény nélkül, teljes sötétségben tíz napig. Lesz benne zuhany, wc, egy emelvény a matracnak, valamint étkező hely. Egyszer kipróbálom milyen lehet tíz napig egy ilyen dómban. Felírtam a listámra.

Szétnéztem egy kicsit a környéken is. Van még egy elkezdett dóm, szintén hozzánk tartozik. Továbbá feljebb, egy más valaki által felépített szauna. Nem fenyőből, hanem kőből, és vályogból. Kíváncsi vagyok odahaza hogy működne. Ecet, ha van kedved, és unatkoznál, készíthetnél egyet, mire hazaérek. 

Felettünk mindenhol hegyek magasodnak, a környéken csak és kizárólag maják élnek. Csendes, barátságos hely. Kis parcellákon termesztenek ezt-azt. Mint például kávé cserjéket.

Benéztem a közelben lévő, bambuszból épült étterembe, hotelbe, ahol megebédeltem, és feltöltöttem a blogot. Kedvezményünk van, az ashram-ban lakóknak. Itt ebédeltem, mert ma mindenki össze-vissza volt, és az ebéd később készült el. Arjuna készítette, a tulaj. Egy fiatal német srác, aki jóga oktatóként éli az életét immár itt. Szóval az ebéd a vacsorám lett. De előbb hadd jöjjön a bambusz étterem napi menüje. Szintén vegetáriánus volt.

És aki mindezt felszolgálta, egy helyi maja srác. 

A környék asszonyai épp mostak a patakban, mint odahaza nálunk, régebben. Később megpróbálok közelebbi fotókat készíteni, de nem igazán akarok tipikus turistaként belemászni a magánszférájukba.

A kerítés legtöbb helyen jukkafákból van, erre teszik a szögesdrótot. Mi meg odahaza virágcserépben nevelgetjük. Sok helyen látható az egyik politikai szervezet jelzése is.

Vacsorára tehát következett az Arjuna által elkészített étel. Párolt zöldségek (cékla, káposzta, csicseriborsó, répa) főtt tojással. Holnap szabadnap mindenkinek. Hétfőn pedig nekikezdünk egy újabb project-nek.

Íme tehát Guatemala. Az Atitlan-tó déli partján vagyok. Itt leszek négy hétig. Az ugye már április közepe. Addig leszervezem El Salvador-t, vagy Hondurast. Valamelyikőtök kérdezte, hogy mi a távlati cél. Még alakulóban, de mindenképpen az elején tartok.

2015. március 14. 12:21 (UTC-6) - Tzununa

A tegnapi napot úgy is nevezhetjük, hogy a türelem napja. Mint említettem, megvettem a jegyet San Cristobal-tól Panajachel-ig. Reggel hétre volt megbeszélve a találkozás, de senki nem volt ott. Vártam türelmesen, de azért kezdtem izgulni kicsit. Megismerkedtem Lisa-val, Mexikóvárosból, aki nyugtatott, hogy jönni fognak.

Rövid háromnegyed órás késéssel meg is érkezett a mikrobusz, benne észt, ausztrál, angol, és chilei utasokkal. Ismerőst fedeztem fel a visszapillantó tükör felett. Szent Kristóf itt is jelen volt. Duplán.

Megindultuk tehát a körülbelül tízórás utunknak. Útközben rengeteg helyen kellett lassítani a fekvőrendőrök miatt. A táj kezdett megváltozni, erdős, hegyes terület lett.

Útközben nem volt olyan jármű, amiben ne utaztak volna, gyakran lehetetlen helyeken. Mint például ebben a dobozban.

A határhoz érve a sofőr összegyűjtötte az útleveleket, valamint a személyenkénti 332 pesót, és bement az útlevélkezelőkhöz. Kicsit elszámítottam magam, mert 300 pesóról tudtam. Az ausztrálok segítettek ki.

Miután megkaptuk a kiléptető pecsétet, és a chilei másodpilótánk is helyet foglalt az anyja mellett, átmentünk a guatemalai határhoz. A kettő között, körülbelül öt kilométer szerpentin volt. Odaérve buszt, valamint sofőrt cseréltünk.

A guatemalai határátkelő mindenhez hasonlított, csak határátkelőhöz nem. Olyan volt mint egy kis kínai piac.

Átérve a határon folytattuk utunkat, időnként forgalmi torlódás, fekvőrendőrökkel tarkítva. Itt már megjelentek az úgynevezett "chicken bus"-ok, azaz a csirkeszállításra is használt, öreg autóbuszok. Menet közben le és felszállnak, ajtót nyitnak, csomagokat pakolnak, tetőn járkálnak. Egy, kettő úgy néz ki mint egy karácsonyfa.

Az utunk a határtól kezdve csak és kizárólag hegyek között, szerpentinekkel tarkítva folyt. Kicsit otthon éreztem magam, hasonlított az erdélyi hegységekhez. A növényzet is tűlevelű, itt ott egy kis tölgy, vagy banán. Az utcakép sajnos nem rendezett, rengeteg a viskó, és a szemét, de úgy gondolom ez itt mindig is így volt. Van itt gazdag és szegény is, vegyesen. Ez megmutatkozik a házakban, és az autókban. 

Az egyik benzinkúton próbáltam pénzt kivenni az automatából, de nem sikerült. Később kiderült, hogy a kártya kivétele után kell a pin kódot, valamint az összeget megadni. Furcsa egy rendszer. Szóval San Cristobal de Las Casas - Tulanca - Comitan de Dominguez - Poblado Proximo - San Cristobal e Totonicapan - Nahuala - Solola után következett a végállomás, Panajachel. Ekkor már láttam az Atitlan tavat.

Ekkor már kezdett sötétedni. Amint beértem Panajachel-ba, irány az automata, majd a sikeres pénzfelvétel után a kikötő. Sikerült a legutolsó hajójáratot elérnem. Utána már nem indult több Tzununa-ba, csak reggel. A révként üzemelő hajó nagyjából húsz fő befogadó képességű volt, de mi csaknem negyvenen ültünk benne. Erőlködött is a Mercury motor. Ráadásul a nagyobb hátizsákom elvették, és a hajó tetejére tették. Ismét izgulás következett, de szerencsésen átértem a túlsó partra. Ott következett bő negyed óra gyaloglás, fel a hegynek, majd megérkeztem. Egy sátor lett az otthonom, az elkövetkező két hétre. Egy épülő ashramban vagyunk, tehát nem a kész helyen. A tulajnak két területe van, az első kész, üzemel, ez most épül. Szóval a jógázás nem biztos, de valahogy kitanulom. Wifi a szomszédos étteremben, így gyakori vendég leszek egy kávéra.

2015. március 12. (csütörtök) 19:40 (UTC-6) – San Cristóbal de Las Casas

Tegnap reggel korán keltünk. Marcela elment öt újabb kölyökkutyáért. Én addig kitakarítottam, előkészítettem a reggelinek valót. Fél tizenegy is elmúlt, mire elkészültem. Marcela segített, bevitt a városba. Egyenesen a buszpályaudvarra mentem, de kiderült, hogy busz csak 18:30-kor indul San Cristóbal de Las Casas-ba. Volt bő négy órám, így szétnéztem kicsit a környéken. Az első héten már megismertem a buszpályaudvar környékét, így viszonylag célirányosan mentem. Beugrottam az ismert gyorsétterem lánc egyik éttermébe, letesztelni, hogy a szendvicsük íze itt is ugyanolyan-e. Az volt, mindenben megegyezett.

Majd elugrottam zászlót venni. Úgy döntöttem, egy kisebb méretűt mindenhonnan beszerzek. Az elsőt tavaly, Las Palmasban. Ahogy nézegettem, ismerős lobogóra bukkantam.

Még mielőtt Mexikót elhagyom, bemutatnám a pénzét is. A papírpénzek közt vannak régiek is, és újabb fajták. Utóbbiak hasonló anyagúak, mint a román pénz. Nem igazán tudod eltépni. A váltópénz hátulján a mexikói címer látható.

Beültem az egyik templomba egy negyed órára. Több meglepetés is ért odabent. Egyik Szent Jakab apostol képe. Úgy látszik a Camino úton útfélen emlékeztet. A másik meglepetés a tető anyaga volt. A kedvenc növényemmel volt borítva, bambusszal. Saját idézetem: „Csak bambusz, és cölöpök”. Hogy mit jelent? Bambuszházban szeretnék élni, ez az egyik álmom. A cölöp pedig a stabil alapot jelenti, nem csak a háznál, hanem az ember életében. És ez a stabil alap csakis a hit lehet. És ebben a templomban a kettő szimbólum találkozott.

A másik érdekesség Jézus képe volt. A gömbszerű fény nem a kép része, a napsugarak estek így rá a képre, ezt eredményezve.

Ha már a szenteknél tartottunk. Még tavaly, a Kanári-szigetekre utazás előtt kaptam Katitól egy ajándékot az útra. Szent Kristófot ábrázoló kis kártya. Ő védelmezi többek közt az utazókat, a turistákat, és a nőtlen férfiakat. Továbbá ő a patrónusa Amerikának. Tehát Ő az én egyik segítségem.

További két dologgal voltam még adós magamnak, mielőtt elhagyom ezt az országot. Egyik a sombrero, a másik a tequila. Utóbbi esetében kis kutató munkát végeztem. Tévhit, hogy a mexikóiak só és citrom nélkül isszák.

Következett hát a buszindulás időpontja. Várt rám bő húsz órás utazás. Az útvonal: Cancún – Puerto Morelos – Playa del Carmen – Tulum – Chetumal – Escarcega – Palenque – Ocosingo – San Cristobal de Las Casas. A buszban végig ment a klíma, úgyhogy éjszakára kellett a pulóver. Leadtak két filmet, az elsőt korábban láttam. Körülbelül hat órát aludtam, bár nem a legjobb állapotban.

Palenque-be érkezve mindenkit leszállítottak, mert kitakarították, lemosták a buszt. Tiszta, modern buszok vannak a mexikói nagyobb busztársaságoknál.

Palenque-t elhagyva kezdett megváltozni a táj. Egyre több lett a hegy, és mi szépen, lassan kaptattunk fel a hegyek közé. Néha egy-egy fekvőrendőr (beton) lassította az utunkat.

Egy érdekességet fedeztem fel az autóbusz kerekeinél. Egy vékony fém szál fut a kerékagyhoz. Kíváncsi vagyok, mi célt szolgálhat.

Az úton néha feltűntek az árusok. Van aki nassolni valót, más ruhát, a harmadik élelmet, a negyedik frissen festett mosóteknőt. Még a téglát is itt helyben meg lehet vásárolni a készítőnél.

Beérkezve San Cristobal de Las Casas-ba kiderült, hogy a következő busz csak másnap reggel indul Panajachel-be, Guatemala-ba. Így hát ki kellett vennem egy szobát egy éjszakára. Szintén meglepetés ért, amikor megláttam a hostel nevét. Ismét a Camino.

Gyors zuhany, majd kiugrottam a városba, szétnézni egy kicsit. Azonnal a kedvenc focistámba ütköztem, azaz annak csak a gipszbe öntött másába. A gipszbe öntött Isten kezébe.

A világ térképét elnézve van még mit bejárnom. No de nem baj, előttem az élet. Nem kell ezt elkapkodni.

A belváros az eddig megismert mexikói belvárosok legszebbje volt. Nem volt jellemző a letámadás sem. Mármint a turistáké, az árusok részéről. Sok viszont a rendőr itt is az utcákon.

A központi téren hasonló építmény volt, mint a spanyolországi Pamplona-ban és Belorado-ban volt. Körülötte park, padokkal, árusokkal, cipőtisztítókkal. Én is tartottam egy kis pihenőt, és egy kis gyors étkezést.

Végigsétáltam egy utcán, közben vettem egy árustól sütött babán szeleteket. Nagyon laktató volt.

Már Cancúnban is láttam, csak akkor nem tudtam lefényképezni. Renault Duster. Renault és nem pedig Dacia. Ezt is jó lenne valakinek megmagyarázni. Valaki a Bogarat is átépítette.

Visszafele beugrottam még vacsorát venni magamnak. Este felé már hűvös volt egy szál pólóban, ugyanis tengerszint felett 2100 méterrel vagyok. A hostelben kértem ébresztőt is reggel hatra. Nem lenne jó ugyanis ha lekésném a buszt, mert a jegy már a zsebemben.

Mai utolsó képemet Minusznak és Forinak küldeném. Nem tudom nálatok Gyöngyösön hogy van, de itt a tűzoltók röplabdáznak a szünetben.