2015. április 18. (szombat) - Drake Backpacker Hostel

A tegnapi naphoz még kiegészítésül pár dolog hadd következzen. Sofia és Gabriel rendezett egy búcsú grill partit. Pincho de carne volt a menü, azaz saslik. Utóbbi a török neve. Pár szelet húst is sütöttünk mellé. Mellé az elengedhetetlen tortilla, és saláta, szósz. Kísérőnek pedig pár doboz hideg Imperial nevű sör.

Következzék az asztaltársaság bemutatása, balról jobbra. Marvin a gondnok, mellette a felesége Virian. Szemben Felipe, az egyik idegenvezető. Sofia és Gabriel, az elköszönő barcelonai önkéntesek. Valamint Xiomara, aki hetente kétszer takarít a hostelben.

Továbbá Marvinék kisfia, Eitan. Épp az apjával énekel. Szerintem nagyon tehetségesek mindketten.

Miután megettük a saslikot, kihasználtuk az alkalmat, és játszottunk egyet. Tudjátok, a marokkó nevű játékkal. Gyerekkorunkban sokat játszottuk. Most nehezítésként a hús darabok még rajta voltak.

Majd következett a domino, de előtte egy másik játék. Hasonló a Jázmin néptánccsoport legényeivel időnként játszott Ri-ki-ki nevű játékhoz. A lényeg, hogy meg kellett tippelni, hogy hány ember ujja marad a pohár szélén. Aki utoljára maradt, annak innia kellett. Még pedig a helyi nevezetes röviditalból, a guaro-ból. Cukornádból készül. Persze előtte megkóstoltattam a pálinkával őket. Újabb rajongók, Ecet! Jó munkát végeztél!

Közben a kis kedvencünk az igazak álmát aludta. Nevet még nem találtak neki, nemrég érkezett csak.

Utána mi is nyugovóra tértünk. Reggel nyolckor kelt fel a csapat. Vendég most nincs. Épp holt szezont fogtam ki. Ilyenkor kevesebben vannak. Legalább lesz időm beletanulni a dolgokba. Tegnap eldöntöttem, hogy megválok ismét a szakállamtól. Ugyanis ismét elértem egy óceánt. Reggeli után neki is álltam. A Caminon is akartam már felesben levágni, de akkor nehéz lett volna egy körömvágó ollóval. Most nálam volt a villanyborotvám. Miután a kép elkészült, folytattam a nyírást.

Mint említettem, a konyha két részre van osztva. Holnap fejezem majd be a szekrények pácolását. 

Egy vendég volt az étkezőben. Pici volt,de este egy óriási példány volt a grillező mellett. Akkora volt, mint egy kisebb nyúl. A terület egy nemzeti park szélén van, így rengeteg a vadállat.

Sajnos a "kedvenceim" is itt vannak bizonyára a környéken. Vigyáznom kell merre járok. Este, ha lehet nem fogok mászkálni. Az ösvényről sosem szabad letérni, mert ott már nem látunk az aljnövényzet alá. 

Rengeteg a hangya is. A picitől, a nagyig. Elég fájdalmas, ha megcsípik az embert. Márpedig gyakran megteszik.

Vannak kerékpárok is, melyeket viszont szervízelni kell, mert eléggé lestrapáltak. Ha tudnék motorozni, és szeretnék is, lehetne, mivel két motor is van. De sosem szerettem, így marad az emberi erővel hajtott kerékpár. Úgyis sportolni akarok.

Az étkezést már említettem. Kapok egy keretet, amit felhasználhatok étel alapanyag vásárlására. Marvin intézi nekem, nem különcködöm. Ő vásárol, hónap végén ideadja a számlákat, és lefűzzük. Ugyanis számlával kell dokumentálni a hónap végét, a hostelt üzemeltető alapítványnak.

Holnap találkozni fogok az alapítvány egyik főnökével. Meg akarja ismerni az önkéntesét. Három vezetője van a Fundacion Corcovado alapítványnak.

2015. április 17. (péntek) - Drake Backpackers Hostel

Mielőtt nekikezdenék a napnak, hadd mutassak egy plakátot. Csaba osztotta meg a közösségi oldalon. Nagyon megtetszett. Szolgáld a Hazád, tanulj külföldön! Teljesen egyetértek. Ha tehetném, minden fiatalt elküldenék egy kicsit világot látni, a munkakezdés előtt. Csak nyer vele az ember.

A helyem egyelőre az egyik vendég ágy, de holnaptól beköltözöm az önkéntesek szobájába. Ma még Gabriel és Silvia lakik benne. Holnaptól már én fogok. Tehát a hostel. 

Egy nagy hálószoba, benne leválasztott fülkékkel, melyekben egy-egy emeletes ágy található. Mindegyikhez tartozik szúnyogháló is, mert gyakori vendég errefelé a szúnyog. Remélem, mi egymást elkerüljük.

Az egyes fülkéket különböző nevekkel jelölték, melyet a falakon lévő rajzokkal tették színesebbé. Ezek Silvia keze munkái.

A háló körlet után következik a két külön álló szoba, közülük lesz az egyik az enyém. Itt van a két wc, és a két zuhany is.

Majd következik a konyha és az étkező. A konyha ablakainak a tábláit éjszakára bezárjuk. Védekezve az állatok ellen, meg a hívatlan vendégek ellen. Ugyanis az étkező tere nyitott, nincsenek falak, ajtók. Így lehet az, hogy van egy saját denevérünk. Napközben szundít, éjszaka vadászik.

 Gondolom ilyet akarsz a teraszodra Jancsi. Ülőgarnitúra raklapokból. Nagyon kényelmes.

A konyha két részre van osztva, az egyik még nincs használva. Külön helyen fokunk mi, és a vendégek főzni.

Természetesen a hulladékgyűjtés szelektíven történik. Mint ahogy a mosáshoz, mosogatáshoz, takarításhoz használt tisztítószerek is kizárólag bio szerek. Le is teszteltem a mosásnál. Már a mosógép is nagyszerű. Európában nem láttam ilyet, de magamnak ha lejön az ideje, ilyet szeretnék. Semmi bonyolultság, környezetkímélő. Nem mos órákig. A jobboldali részen a centrifuga található.

A gondnoki lakás külön van. Tovább van egy saját röplabda pályánk is, melyet időnként használni is fogunk. A hondurasi focizás után következik a costa ricai röplabda.

A patak mellettünk folyik, a neve Tortuga. Lenéztem, útközben pár gyíkkal találkoztam. Olyan, mintha egy üvegházban járkálnék. Párás, meleg, zöld.

Kis sziesztára is szakítottam egy kis időt. Teljesen azonosulok ezzel az élet stílussal. Egy kis munka, egy pihenés. Semmi megerőltetés.

Délután lenéztem a partra. A Csendes-óceán partjára. Körülbelül fél óra gyalog. Van kerékpár is, legközelebb azzal megyek. Egy mini repülőtér kifutópályáján keresztül értem el a lagúnát.

A lagúna mögött már látszódott az óceán, és hallottam, hogy nem ám olyan csendes. Addig el kellett jutnom. Egy ligeten keresztül, majd egy függőhídon át meg is érkeztem.

Mindezeken átjutva, elém tárult e csodálatos látvány. Természetesen itt is működik, hogy képpel lehetetlen vissza adni az élményt, de megpróbálom.

Figyelem, a köznyugalom megzavarására alkalmas képek következnek. Felelősséget nem vállalok.

A távolban egy sziget volt. Mint a Part című filmben. Ha jobban bele gondolok, kicsit távolabb ott vár rám Hawaii, vagy Tahiti, esetleg Fiji.

Visszafele sikerült egy nagyobb gyíkot lefotóznom. Mazsi, ha tehetném, küldenék egyet neked!

Útközben az egyik telken épp füvet nyírtak. Lassan Kolozson is ideje lesz, de idén tavasszal kihagyom.

Egy elhagyatott bár is volt. Egy hasonlót én is szívesen felújítanék, valahol a világban. Mint ahogy Kinga is említette ma reggel. Valamelyik tervemben ez is szerepel.

Mivel egy kis településen vagyok, ahol alig van tíz háznál több, így a templomuk sem lehet nagyobb egy háznál.

2015. április 16. (csütörtök) - El Progreso

Nyugodt éjjelem volt, és annyira nem kellett korán kelnem. Nyolckor indult a buszom, és csak két utcányira volt. Épp ezért ráértem csak fél hétkor kelni. Nagyon szét sem pakoltam, felesleges egy éjszakára kipakolni a cuccaimat. A busz terminált hamar megtaláltam, igaz a megadott cím pontatlan volt. Ugyanis a 14-ik utca helyett a 12-en volt.

Mivel a jegyiroda zárva volt, reggeliztem egyet. Tejeskávé, csirkemájjal töltött péksüteményekkel. Érdekes, hogy itt minden egyes utazási társaságnak megvan a kis irodája, de egy helyről indulnak. Nálunk többnyire egy társaság van. Megvettem a jegyet La Palma-ig, majd helyet foglaltam a váró részen. Sok backpacker, azaz hátizsákos turista várt velem együtt.

A váróhelység falán egy újabb önkéntes lehetőség szórólapját fedeztem fel. Csakúgy, mint a figyelemfelhívást, mely szerint a csomagokra figyeljenek az utasok.

Elindultunk rendben, időben. Ma sem kerültem az ablak mellé. Utastársam egy fiatal, costa ricai menyecske. Mögöttem viszont egy fiatal anyuka ült két gyermekével. Az egyik végig kiabálva beszélt, a pici meg néha felsírt. Ezért néha jól jött a pihenő.Az első helyen ismerős gyümölcsöt fedeztem fel. Nem tudtam megkóstolni, mert nem találtam közte érett példányt.

Megemlíteném az üdítőitalok érdekes űrtartalmát is. Számomra érthetetlen mennyiségek. Nem az otthon megszokott számok. 

Utam végig a hegyek között vezetett, azokról le, és föl. Magas hőmérséklet, és még nagyobb páratartalom. Legtöbbször vízpára, köd borította hegyek. Ez kérem már a trópusi esőerdők hazája.

Közeledtem az átszállási pont felé, azaz La Palma településéhez. A Drake öböl már látszódott. Itt át kellett szállnom egy mikrobuszra. Időm azonban bőven volt. Majdnem egy óra.

Közben nagyon készülődött az eső. A buszom megtalálta, a sofőr épp evett a közeli büfében, amikor hirtelen elkezdett esni az eső. Nem is esni, szakadni. Mintha dézsából öntötték volna. Mikor kicsit csendesedett, beültünk a buszba. Trópusi eső is kipipálva. Az elkövetkező hetekben lesz részem benne rendesen.

Az út az erdőn keresztül vezetett, szórt, köves úton. Néha egy-egy megáradt patak keresztezte utunkat. De nem állított meg minket semmi. Mondhatnám hogy senki, de ez viszont nem igaz. Ugyanis rendőri igazoltatás volt. Rutinnak gondoltam, de mint kiderült nem volt az. A sofőrünknek nem volt alkalmas vezetői engedélye személyek fuvarozásra. Majdnem egy órát álltunk, mire tovább engedtek minket. A sofőr a büntetést megkapta, de tovább vihetett minket. Remélem ennyi volt az egyenruhásokból egy ideig.

Megérkeztem hát a hostelbe, ahol önkénteskedni fogok egy hónapig. A Csendes-óceán partjától nem messze. A mostani önkéntes pár még itt van, őket váltom én szombattól. De holnap már elkezdem a betanulást.

Holnaptól elkezdem a hostel bemutatását. Már este volt, ahogy megérkeztem, így magam sem tudtam megnézni. Majd reggel pótolom.

Itt sem maradok kedvenc nélkül, ugyanis egy tünemény lesz a társam. Rajta kívül még egy kutya van.

2015. április 15. (szerda) - San José

Az éjjel nem sokat aludtam. Na nem a horkolás miatt, az most kimaradt. Egész éjszaka forgolódtam, annyira meleg volt. A ventilátor végig ment, de távol volt az ágyam tőle, így nem igen éreztem a hatását. Reggel ötkor ébredés, a tulaj felesége kiengedett. 

Bő fél órás gyaloglás, kényelmes tempóban, és már meg is érkeztem a busz terminálhoz. Indulás előtt a szokásos papírmunka következett. Egy-két üres ülőhely maradt csak a buszban. Most, kivételesen nem az ablak mellé szólt a jegyem, így nem tudtam sok fényképet készíteni. Utastársam egy apáca volt, és az ablakot eltakaró sötétítő függönyt nem húzta el.

Készítettem képet viszont a cordoba nevű fizetőeszközről, mivel nemsokára annak átváltása következett. A határnál mindig átváltom a megmaradt valutát. Ellenőrizni szoktam, hogy jól váltják-e nekem, de eddig még nem volt gond. Egy telefonos applikáció segít e művelet végrehajtásában, melyet állandóan frissítek.

Két óra utazás után meg is érkeztünk a határhoz. A nicaraguai részen nem volt semmi dolgunk, mivel az útleveleket a sofőrök vitték be az útlevél kezelőhöz. Addig pihentünk. A csomagokat sem vizsgálták át.

Iszonyú meleg volt. Nem rémlik, hogy valaha is tapasztaltam ilyen kánikulát. Képzeljétek el a legmelegebb nyári napot, és adjatok hozzá még pár fokot. A legviccesebb, hogy a helyiek hosszú ujjú ingben, hosszú szárú nadrágban jönnek, mennek. 

Megérkezett a határőr kisasszony, és kiosztotta az útleveleket. Megkaptam a Nicaraguából kiléptető pecsétet. Itt még minden rendben volt, tele voltam önbizalommal.

Következett a costa ricai oldal. Már a megérkezésnél különbség volt. Az útlevelünkkel, a csomagjainkkal kellett libasorban az útlevélkezelők elé járulnunk, majd a beléptetőpecsét után a vámhoz. De addig el kellett jutni.

Két rendőr volt, egy nő, és egy férfi. Engem a férfihez tereltek. Jobban mondva sráchoz, mert tőlem fiatalabb lehetett. Azzal kezdte, hogy mikor sorra kerültem volna, ott hagyott. Valamit intézett, én addig vártam. Majd visszaérkezett, és kérdezősködni kezdett. Kérte a Costa Ricából tovább utazásomat igazoló repülő-, vagy buszjegyet. Mivel nem tudtam bemutatni, az útlevelemet visszaadta, és a beléptetést megtagadta. El kellett hát mennem az ott lévő utazási irodákhoz, ahol vettem egy buszjegyet Panamába. Egy hónapon belül használható fel. Visszaballagtam, átadtam a jegyet, majd következett a várakozás. Kétszer, háromszor lehúzta az útlevelemet a leolvasó részen, és közben nem szólt semmit. Mintegy negyed óra eltelt. A busz utasai közül már csak én voltam ott. Egyszer csak kijöttek értem, és bevittek egy helységbe, ahol több határátlépésre várakozó személy is volt. Azt mondták, hogy gond van az útlevelemmel, utána kell nézzenek. Eddig semmi gond nem volt vele. Furcsáltam a dolgot. Közben jött a busz társaságtól egy férfi, hogy várnak rám. Mentem volna én, de feltartottak. Újabb negyed óra várakozás, majd kikísértek a "kedvenc" útlevél kezelőmhöz, aki kezembe adta az útlevelemet. Harminc napra engedett belépni. Harminc napra, kilencven helyett. Kérdeztem, hogy mi történt, azt mondta, minden rendben. Végül lehetett volna rosszabb is, ha nem enged belépni. Harminc napom maradt tehát a hostelben dolgozni.

Az utazási közvetítő már várt engem. Rohamtempóban következett a vámvizsgálat. A repülőterekhez hasonló szalagra kellett feltenni a hátizsákokat, melyeket átvilágítottak. Itt nem volt gond. Beültetett egy taxiba, majd pár száz méter után a buszt utolértem.

Ezt követően, a fáradtságtól bealudtam. Mire megébredtem, épp a Csendes-óceánpart mellett mentünk. Hihetetlen élmény volt látni, amit eddig csak térképeken láttam. Nemsokára közelebb is megtekinthetem.

A táj hegyes, erdős vidék. Sokszor araszoltunk, mivel útfelújítások voltak. Késő délután értünk be San Joséba. A buszpályaudvar közelében akartam szállást találni. Másodikra sikerült is. Árban ugyan annyi volt, mint az első, de minőségben sokkal jobb. Gyors lepakolás, majd irány a környék, mert éhes voltam.

Itt sem válogattam sokat. Hamburger, sült krumpli, kóla. Nem épp a legegészségesebb, de nem volt kedvem kutakodni tovább. Holnap már a hostelben, a leendő munkahelyemen vacsorázom.

A hostelbe visszatérve, írtam Marvinnak, a leendő főnökömnek, hogy mi történt. Viszaírt, hogy minden rendben, várnak holnap. Reggel nyolckor indulok innen busszal La Palma-ba, majd onnan mikrobusszal a helyszínre. 9-10 órás út vár rám ismét.

A mosdóban a falon a jól megszokott utasítás. Ne húzd le a papírt, hanem dobd a kukába. Ugyanis eltömíti a rendszert. A Kanári-szigetek óta így teszek. Furcsa volt eleinte, de hozzászoktam.

2015. április 14. (kedd) - Managua

Éjjel arra ébredek, hogy valaki mocorog felettem. Kiderült, hogy még négyen jöttek késő este. Egy fő híján telt ház. Reggelire müzli tejjel, banánnal. A müzlit még Panajachelban vettem, most bontottam meg. Majd következett pár ruhadarab kimosása. Elindultam megvenni a buszjegyet San Jose-ba, Costa Rica fővárosába. Úgy döntöttem, azzal a társasággal megyek, amelyikkel ide is jöttem. Így hát gyalog vissza a tegnapi buszpályaudvarra.

Közben a hatóság ellenőrzést tartott. Hárman, három autót szedtek ki a sorból. Nem tudom, errefelé van-e intézkedési kényszer a rendőröknek. A jegyet megvettem, holnap reggel hétkor indulok. Így ötkor kell kelnem.

Tartottam egy kávészünetet, közben olvasgattam a hostelből kölcsönvett útikalauzt. A tó partjára terveztem, hogy lemegyek. Miközben ittam a kávémat, sikerült leszerveznem a következő önkéntes helyemet. Costa Rica Csendes-óceáni partján lévő félszigeten. Egy hostelben fogok dolgozni. Ha elégedettek lesznek velem, akkor az egy hét próbaidő után, akár több hónapig is ott lehetek. Kiváló nyelvtanulási lehetőség. Szóval megismerem a második Óperenciást. A csendesebb Óperenciást.

Már megszokhattátok, hogy nem ülök taxiba, és a tömegközlekedést sem választom. A tó partjáig ismét egy kissé lerobbant kerületen keresztül vezetett az utam. Egy piac is volt, és végig üzletek, árusok. Több ugyanolyan árus, egymás mellett. Ismét egyedül voltam európai.

Beérve a központi részhez, úgy döntöttem, hogy a téren lévő múzeumot megnézem. Úgysem látok sokat az országból, így legalább lesz némi ismeretem. A régi katedrális teljesen romos állapotban van. Nem tudom, mi történhetett.

Következett hát a múzeum látogatás. Próbáltam válogatni a készített képek közül, de hát nem könnyű. TZH, te biztos imádni fogod őket. Van egy kettő közöttük, ami számodra kedves téma. De mielőtt belépnénk a múzeumba, tekintsük meg, mi található még a téren.

Következett a földtörténeti bemutatása az országnak. Különböző ábrák, kiállított ásványok. Szebbnél, szebbek.

Majd ezután jött a történelmi rész. A leletanyagot elnézve, számomra megnyugtató volt, hogy sem dák leletet, sem rovásírásos ősmagyar leletet nem véltem felfedezni.

Pihenésképpen, az udvaron egy mini skanzent tekintettem meg. Kíváncsi lettem volna, az élő verzióra.

Átmentem az épület másik szárnyába, ahol művészeti kiállítás volt. Mi más is lehetett a téma, mint Chavez.

Utóbbi kép a helyi politikai erő hivatalos lobogója. Mindenhol jelen van a városban, a nemzeti lobogó mellett.

Végezetül következzen az ország mindennapi életéről, kultúrájáról, népművészetéről árulkodó képsorozat.

Végezvén a múzeumban, megindultam a tópart felé. Útközben Simon Bolivar szobra mellett haladtam el.

A part egy kiépített étterem, bár, szórakozó központ volt, elkerítve, biztonsági őrökkel védve. Helyi látogató nemigen volt. Indult hajójárat is, de nem láttam értelmét felszállni rá. 

Tele volt a hely a térség országainak zászlóival. Némelyiknek még étterme is volt. Én is beültem egyikbe, mert már szomjas voltam. Olyannyira, hogy egy literes kiszerelést rendeltem, a tegnap megismert sörből.

Rendőrökkel ma sem fényképezkedtem. Érdekes viszont, hogy milyen állomásuk volt az turisztikai rendőrségnek.

A kaktusz, ami otthon, a szülői házba egy cserépben növekszik, az itt lombos fává terebélyesedett.

Visszafelé kétszer kellett megálljak frissítő italt venni, annyira meleg volt. Lefényképeztem a haditengerészet épületét, valamint a kiállított hadihajót, de a katonai rendész töröltette a telefonomból a fényképet. Úgy látszik, ez egy félénk ország. A gyerekek viszont nem voltak azok.

Benéztem a plázába is, lehűteni magam egy kicsit, továbbá enni egy "teszt" menüt. Nicaragua is kipipálva.

Megtekintettem a helyi moziműsort. Szívesen megnéztem volna a filmet, de későn kezdődött. Holnap meg korán kelés, irány Costa Rica.

2015. április 13. (hétfő) - Managua

Hát nem volt semmi ez a hajnali ébredés. Három órakor megszólalt a telefonomon az ébresztő. Negyed óra alatt elkészültem, majd a szobakulcs leadása után irány a busz indulási helye. Szerintem a pokolba kívánt a recepciós.

Mondanám, hogy rajtam kívül a kutya sem volt az utcákon, de egy kóbor kutyával találkoztam. Végig a kihalt városon keresztül, a tegnap bejárt úton, időben megérkeztem a buszhoz. Utánam nem sokkal érkeztek a sofőrök is.

Szóval következett Nicaragua. Sok időt nem tervezek eltölteni ebben az országban, mert válaszoltak Costa Ricából. Több közül kell választanom. Alszom rá egyet.

Na de ne rohanjunk annyira előre. Meglepetésre reggelit is felszolgáltak, sőt, kávét is kaptam, nem is rosszat.

Hat és fél óra volt a menetidő. Körülbelül két óra után meg is érkeztünk a határhoz. Utas leszáll, kis táska, nagy táska kézbe vesz, és beballag a vámoshoz. Mindezt útlevél nélkül. Azt ugyanis a buszos összeszedte, a korábban kitöltött formanyomtatványokkal.

A nagy hátizsákomat nem kellett kinyitnom, miután mondtam honnan jöttem. A varázsszó: Hungria. Majd ebbe a konténerbe kellett bemenni, ahol az egészségügyi személyzet testhőmérsékletet mért, és egy kis cetlivel látott el, hogy fertőzés mentes vagyok. Hogy mitől? Az jó kérdés. A lényeg, hogy egészséges vagyok.

Következett a nicaraguai rész. Amíg vártunk a sorunkra, szemügyre vettem a határátkelőt. Sakktábla üdítős kupakokkal, kereket tisztító fiatal, várakozó kamionos. 

Egy nagy plakát hirdette a néhai venezuelai elnök, Chavez nagyságát. Erős a latin összefogás úgy látszik.

Következett ismét a vámvizsgálat, de a varázsszó megint működött. Az útlevelembe csak a hondurasi kiléptető pecsét került, nicaraguai nem. Az egy külön lapra ment, ami a befizetett összeget részletezte. Ugyanis megint kellett fizetnem a belépésért. Idegen forgalmi adónak nevezik. Szerintem egyszerű lehúzás.

Jöhetett tehát a több mint négy órás út Managuába, a fővárosba. Útközben sok helyen ilyen kőkerítésekkel lekerített birtokok voltak. Máshol pont arattak. A hegyek lassan elmaradoztak, felváltotta a síkság.

Managuába érkezve, azt sem tudtam hirtelen, merre kell mennem. Korábban kinéztem egy hostelt, de nem foglaltam le. Megnéztem a térképen, merre van a központ, és elindultam. Bő fél órás séta után egy nagy bevásárló központhoz érkeztem. Klíma és wifi reményében beléptem. Ugyanis rekkenőség volt kint. 35 Celsius fok. 

Wifi jel is volt, a korábban kinézett hostelt is kikerestem. Isten nagyon gondoskodik rólam, ugyanis a hostel mintegy negyed órára volt. Kivettem két éjszakára egy ágyat, egy több személyes szobában. Mint a Camino-n. Emeletes ágyak. Igaz, román színekkel, de hát mint tudjuk, semmi sem tökéletes.

Rég volt ilyen jó kis hostelem. Konyha is van. Hátsó udvar, erős wifi jel. Minden, amire egy világcsavargónak szüksége van.

A fürdőszobában kellemes meglepetésként a szappantartó kagyló formájú volt. Camino-ra emlékeztetés úton, útfélen.

Az értékeimet is a saját lakatommal el tudom zárni. A lakatot amúgy eddig csak cipeltem, de most hasznát veszem.

Zuhany után visszamentem a bevásárló központba, venni pár dolgot. Épp edzést tartott az egyik helyi küzdősport egyesület.

Az egyik póló árusnál vicces ábra szemléltette a helyi gasztronómiát. Na de én maradtam a jól megszokott csirke húsnál.

Vásárlás közben ugyanis megéhezik az ember. Kérdezett valamiket a kiszolgáló hölgy, mivel azonban nem értettem, válaszolni meg kellett, igenekkel válaszoltam. Szerintem a köretet kérdezte. De a végeredmény jó volt.

Visszafele ismét a forró levegőben gyaloglás. Holnapra 37 fokot jósolnak. Ez már trópusi hőség.

A hostelbe visszatérve, a hátsó udvaron leteszteltem a helyi népszerű sör márkát. Nem rossz. Közben egy érdekes játékot próbáltam ki. Fémkarikákat kell a béka előtti, különböző értékű lyukakba dobni. A maximális pont akkor jár, ha a béka szájába dobódik a gyűrű.

Megismerkedtem a hostel tulajdonosaival. A srác elmagyarázta, mit hol találok a városban. Holnap városnézés következik.

A kép alsó részén lévő fekete pont a hostel. A tó mintegy 4-5 kilométerre van. A közbeeső részen van a látnivalók zöme. Visszatértemkor a szobába újabb három utazó érkezett. Remélem nem kell elővennem a füldugóimat, és horkolás mentes lesz az éjszaka.

2015. április 12. (vasárnap) - Tegucigalpa

A hostel kialakítása hasonló, a Tenerife-n lévő egyik hostelhez. Itt is sok szoba van leválasztva, vékony falakkal. Ennél fogva volt itt mindenféle hang. Hangos volt a kisgyerek, a nagy gyerek, és néha még a leendő gyerek is.

Szokásos pénz bemutatás az ország elhagyása előtt. A húszas címleten már megjelent az eltéphetetlen anyag.

Nem keltem korán, mivel nem siettem sehova. A délelőtt eltelt hamar, dél körül kinéztem a térre, mert tegnap katonai készülődés volt. Valami rendezvény volt, amely a katonaságot népszerűsítette. Katonai sátrak, helikopter, véradás, hajnyírás, fogászat. Utóbbi kettőre nekem is szükségem lenne, de ezúttal kihagytam.

Kimaradt az egyenruhásokkal közös fénykép is, mivel sehogy sem tudtam őket rávenni. Viszont sikerült beülnöm a kiállított helikopterbe. Jó lett volna ezzel tovább utazni.

Na de ideje volt komolyra venni a dolgot. Előttem volt az utazás leszervezése. Két társaságot találtam. Az egyik a külvárosban, a másik itt a közelben. Az utóbbit választottam, de oda is bő háromnegyed óra séta volt az út.

Útközben egy félkész villamos pályát vehettem szemügyre. Az állomások készen állnak, a sínek viszont hiányoznak.

Tegnap említettem a villanyvezetékeket. Hát ma láttam is a villanyszerelőket dolgozni. Láthatólag nem okozott nekik gondot, nekem mégis bonyolultnak tűnik.

Megérkezvén az utazási irodához, szembesülnöm kellett a sziesztával. Ugyanis csak délután háromkor nyitott újra ki. Volt két és fél órám, így benéztem a közeli plázába. Ott légkondi volt, kint ugyanis elviselhetetlen volt az időjárás. 31 fokot mutatott a hőmérő.

A pláza világa itt is ugyanaz, mint mifelénk. Ugyanazok az üzletek, a márkák, a stílus. Még a plázacicák, és a pláza kandúrok is. Csakúgy, mint az éttermek. Igyekeztem egy eddig általam kevésbé ismert helyet választani, enyhíteni az időközben jelentkező éhségemen. Közben néztem a Milan - Sampdoria olasz bajnoki labdarúgó mérkőzést. Jut eszembe foci. Itt is óriási rajongó tábora van a madridi, valamint a katalán csapatnak. Én ugye csak annak szurkolok, ahol argentin játszik. 

Visszafele menet megmérekeztem. Kíváncsi voltam, mennyit fogytam, de szerintem nem olyan vészes. Négy kilogramm csak.

Egy nemzetközi hotel lánc mellett haladtam el. A budapesti testvérét évekig néztem a Dunáról. Kíváncsi lennék, mennyi egy éjszaka. 

Letelt a szieszta idő, betértem hát az irodába. Vettem is jegyet holnapra, de az indulás hajnal ötkor. Nem tudom miért, de azt mondta a hölgy, hogy negyed ötre ott kell lennem. Osztottam, szoroztam, az azt jelenti, hogy a hostelből 03.15-kor el kell indulnom. Bízom benne, hogy a portást fel tudom ébreszteni.