2015. február 21. (szombat) – Puerto Morelos

Reggel szokás szerint Chris elsőként ébredt. Holnaptól én veszem át az elsőséget. Gael keddig marad. Utána pár napot egyedül leszek önkéntes. A német srác mégsem jött, nem küldött vissza megerősítő e-mailt. Van egy spanyol és egy francia srác, akik majd jönnének. Nekem Belize-ből még nem jelzett vissza a srác, hogy tud-e fogadni március 5 után. Addig kevés időm maradt újabb keresésére. A következő lehetőség, Guatemala, de arra is idő kell. A jövő héten nekiállok a szervezésnek. A bár, ahol tegnap voltunk, erős wifi jellel rendelkezik.

A házunk falára kiakasztott indián álarc mellé kifüggesztettem szülőhazám címerét, persze csak ideiglenesen. Állandó helye a függőágyamon van. Két különböző szimbólum, a világ két különböző pontjáról. És most itt, mégis találkoztak. Egyébként én vagyok az első magyar önkéntes a farmon, bár ezt sok pannóniai honfitársam nyilván másképp gondolja.

Láthatjátok, a vándorbot is összeszerelve várja a további utat.

Reggelire Gael crepes-t készített, ami a mi palacsintánknak felel meg. Az elkészítési menete is hasonló az otthonihoz. Ő sütötte, mi meg ettük. Közben papajából szerettem volna innivalót turmixolni, de sajnos nem voltak megérve. A húsa narancssárga színű kellene legyen, a magjai pedig feketék.

Természetesen Nico lustálkodott, szokása szerint. A mai ismerkedés alanya Jagcse. Ő szokott az ablakom melletti kinti széken aludni.

Ebédre Carlos sütött ki zöldséget, és húst, mexikói panírban. Hozzá káposztasaláta és az elmaradhatatlan tortilla, valamint újabb szószok. A baloldaliban van erő rendesen. Három hete eszem tortilla-t, holnap már ráállok a mérlegre, lássuk igaz-e a legenda.

Délután Tito is sziesztázott picit. Közben Chris készülődött. Kisebb a hátizsákja, mint az enyém, kb. 20 literrel. Az indulás előtt egy csoportkép. Két napot marad Playa del Carmenben, majd megy Mexikóvárosba. Egy ottani hostelben lesz recepciós. Természetesen szintén önkéntes munka. Májusban tervezi, hogy hazatér Ohio-ba. Remek srácot ismertem meg.

2015. február 20. (péntek) – Puerto Morelos

Tegnap megérkezett pár napra a farmra Guillermo, Carlos haverja. Hotelmenedzserként dolgozik Playa del Carmenben. Pár nap szabadnapot kivett, és most pihen a farmon. Reggel, ahogy felkeltem, még eléggé kábult voltam, de amint a terasz mellett mentem el, egyből magamhoz tértem. Hogy miért is? Hát ezért!

Szerencsére két részből tevődött össze, következésképpen nem mozdult semerre. Tegnap találták Chrisék, de elfelejtettek szólni. Valamelyik kutya haraphatta ketté. A lényeg, hogy számítanom kell a felbukkanásukra. Természetesen repesek az örömtől.

Reggel Carlos meghozta az utánpótlást, tele is lett a pult. Közben a batikolás folyt tovább.

Reggel már Guillermo is velünk étkezett. Sok érdekességet mesélt Mexikóról, a Yucatánról, valamint a majákról. Anyja révén ő is félig maja. Kiderült, hogy a Mel Ginbson rendezte Apocalipto című film nem teljesen fedi a valóságot. A filmben használt „maja” nyelv ugyanis nem az eredeti nyelv. Elmondta továbbá, hogy a maja lakókunyhókat azért építették ellipszis alakúra, hogy a szél ne tudjon belekapni.

Mai vendégünk Nerino, a fekete ördög. Amikor a farmra érkeztem, egy kicsit tartózkodó volt, de utána pár nappal már barátkozott.

Végezvén a nappal, Guillermo bevitt minket Puerto Morelosba. Chris ugyanis holnap délután már nem lesz a farmon, tartottunk egy búcsúestet. Beültünk egy bárba, tesztelni a folyékony maláta hőmérsékletét. Eddig mindenhol kellemesen hűtött sörrel szolgáltak ki. A bár falai tele voltak régi fényképekkel. A képen Francisco Villa és Emiliano Zapata, korábbi forradalmárok láthatóak 1914-ből. Előbbit errefelé valódi hősként tisztelik, mint máshol Che Guevara-t.

Miután besötétedett, megnéztük a városban zajló fesztivált. Volt ott minden, ami szem, szájnak ingere. Guillermo navigált minket, hogy mit együnk. Magyarázta mi, miből van, mit tartalmaz. Mint például az esquites, melyet előételnek szántunk magunknak. Kukorica, majonéz, sajt, és lime leve. Azt hittem, a gyomromnak ezzel annyi is. Túléltem. Sőt, ismétlésre várok.

Szerencsejáték is zajlott, mégpedig a loteria nevű játék. Próbáltam megfejteni, de nem sikerült.

Következett a suadero és a pastor. Mindkettő tortilla-ra rakott marhahús, a különbség az ízesítésben van. Az utóbbi finomabb volt. Közben megjegyezném, hogy itt ez a tortilla, Spanyolországban a rántottához hasonló étel volt a tortilla, beletöltve a bagette féle péksüteménybe. Érdekes.

A helyiek is ügyesen ötvözik a szükségességet a találékonysággal. A valaha szebb napokat látott karosszéria is kiváló grillező tud lenni.

Desszertnek marquesitas-t ettünk. A hölgy épp azt készíti. Kukoricalisztből készült tortilla féleség, melybe sajtot, szószt, fűszereket tesznek, majd felcsavarják. Chris épp teszteli.

Kellőképpen jóllakva következett egy újabb bár meglátogatása, ám előbb kihasználtam, hogy csíkos póló van rajtam. A helyi szervek készségesek voltak, jöhetett hát a fénykép. Egyébként itt is több féle rendőrség van, akárcsak Spanyolországban. Helyi, körzeti, tartományi, és a nemzeti. Mindegyiknek más és más a jogosultsága, hatásköre, egyenruhája. Itt épp a nemzetiekkel vagyok.

2015. február 19. (csütörtök) – Puerto Morelos

Korán ébredtem, a szabadnapom ellenére. Még a reggelit sem vártam meg, siettem be Playa del Carmenba. Miután beértem, beültem a bárba feltölteni a blog napokat, de nagyon nehezen ment. Lassabb volt, mint a múltkor. A családdal sikeresebb volt a dolog, velük tudtam kommunikálni. Délig feltöltöttem három napot, majd elindultam Tulumba, egy újabb maja romvárosba. Mikro busszal mentem, árban és időben is jobb, mint a nagyobb busz. Útközben sikerült lefotóznom egy hotel bejáratot. Mindenhol így van, először átlépsz egy kapun, majd a hotel jóval beljebb van. Persze nem az én pénztárcámnak való helyek ezek.

Osztott pályás úttest vezet végig Cancúntól Chetumálig. Közben egy-egy rendőrségi ellenőrző pont, fekvő rendőrrel. Előbbi élő, utóbbi természetesen beton. Sok helyen szeretik lassítani a forgalmat a mexikóiak. Bő fél órás út után meg is érkeztem Tulumba. Volt egy kis sor a belépő váltásánál, majd irány a romváros. Dzsungelen keresztül vezetett az ösvény.

A Chichen Itza-i romvároshoz képest jóval kisebb, de közvetlenül a Karib-tenger mellett van. Ahogy kiértem a dzsungelből, átmentem a kőfalba vájt bejáraton, és szemem elé tárult ez a látvány.

Itt sem lehetett mindenhova bemenni, a romok el voltak kerítve a kíváncsi léptek elől. Az ösvény egy teknős rezervátum mellett vezetett el, de lakóit nem láttam. Lehet ők is sziesztáztak.

A központi palota, és a körülötte álló templomok többé, kevésbé felújítottak, de kevesebb volt a magyarázó tábla. Amik voltak, felújításra szorulnak. A második, és harmadik képen a királyi palota látható.

Miután végigjártam a területet, fel lehetett menni a szemközti részre. Az egész egy lankás dombon van, mely a tenger felé lejt, így remek kilátás nyílt a központra.

Kifele menet hasonló szűk folyosón mentem keresztül, mint a bejáratnál. Közlekedés csak egy irányban. Megtermett amerikaival való találkozás kizárólag a folyosón kívül szerencsés.

Mint az egész Yucatán-félszigeten, természetesen itt is állandó lakók az iguánák. Már kezdek velük megbarátkozni. Lehet, hogy jót is tesznek nekem, mert mire Costa Ricába érek, a lábnélküli rokonaik nem fognak sokkolni annyira.

Volt egy lejárat a tengerpartra is, ahova természetesen lementem. Nem fürödtem, hanem egy küldetést teljesítettem. Részletek a végén.

Visszatérve Playa del Carmenba újabb három nap blog adagot töltöttem fel, ugyanott. Most jobb volt a jel, de a netbookom akkumulátora nem bírta ki az utolsó napot. Szóval egy nap átcsúszott a legközelebbi szabadnapra. Amúgy a napelemes töltő kiválóan működik, a telefonomat azzal töltöttem napközben. Következett egy kis városnézés, majd a buszállomás felé vettem az irányt.

Épp azt figyeltem, hogy mi módon fedik be a tetőt errefelé, amikor egy ismerős feliratot pillantottam meg. Kürtőskalács. Hangosan elismételtem, mire az anyanyelvemen jött rá a válasz. Igen, kürtőskalács, ahogy errefelé nevezik rollito.

A hely tulajdonosai pedig Ági és Gyuri Budapestről. Kilenc hónapja üzemeltetik a kis helyiséget, azóta ismertetik a szülőföldem egyik csemegéjét a mexikóiakkal. Ottlétem alatt is sokan kíváncsiskodtak, vásároltak. Egyszóval aki arra jár, ne hagyja ki! Röviden elbeszélgettem velük, kiderült, ők is nagyot váltottak. Nemrég még Ági hajat nyírt, Gyuri ingatlant forgalmazott Budapesten, ma pedig Playa del Carmenben sütögetnek. Így kell ezt csinálni!

Mint említettem, a mai tengerparti látogatásomkor volt egy küldetésem. Keresztlányom, Hanna tegnap ünnepelte a születésnapját. Küldtem, azaz készítettem Neki hát egy üzenetet. Próbáltam a név elé leírni a kívánságot is, de mire végeztem a hullám elmosta. Így hát ezennel, utólag elé teszem: Isten éltessen Hanna!!! Boldog születésnapot!

2015. február 18. (szerda) – Puerto Morelos

Tegnap egész nap Carlos mentes volt. El volt foglalva, ugyanis masszíroz is. Ma viszont korán jött. Három hölggyel, akik ruhákat, táskákat festettek, batikoltak. El is foglalták az ebédlőt, így a kerti rönk asztalnál reggeliztünk. A szokásos rántotta, némi ananász, és papaja.

A mai bemutatandó hölgy Nena. Talán a legelsők között érkezett a farmra. Ő az én testőröm. Bárhova megyek, mindenhova elkísér.

A kézművesség folyt, mi pedig tettük a dolgunkat. A tegnapi munkafázisomat Gael és Chris vette át. Én a gyepsávokat töltöttem körbe földdel. Carlos elmélete szerint az egy méteres gyepsávokat, melyeket korábban vásárolt, ha körbeszórjuk földdel, az majd terebélyesedni fog. Próbáltam ennek az ellenkezőjéről meggyőzni, de nem sikerült. Kérdeztem a fűmagról, de nem igazán értettem, hogy mit is akart mondani. Talán, hogy nehéz szerezni, mert erre felé mindenhol gyepszőnyeggel dolgoznak. Lehet, hogy megérné Mexikóba fűmagot behozni?!

Ebédre a maradék húsból készített Carlos pörkölt félét, melyet rizzsel és tésztával fogyasztottunk.

Délután, végezve a napi munkával, magam is kipróbáltam a hal terápiát. A kezdeti csiklandozás után egészen tűrhető érzés. Dolgozott rendesen a takarító brigád. Mások kemény pénzeket fizetnek ezért, nekem meg ingyen rendelkezésre áll.

Mindeközben felettem jöttek, mentek a dzsungel lakói. Néha megállnak, szemlélődnek, de alapjában véve csendesek. Időnként feltűnik egy anya is, hátán a kicsivel.

Elkezdte hullatni lila-fehér virágját egy bokor. Kiváló dekoráció lenne az Újpest drukkereknek.

2015. február 17. (kedd) – Puerto Morelos

Ma Chris volt szabadnapos, így ő kelt később. Amúgy mindig ő ébred elsőként, utána én, majd Gael. Így ma én kezdtem a tyúkoknál. Reggeli után nekikezdtem a dzsungel takarításának. Kövek, ágak mindenhol. Előbbiek útszegélynek, utóbbiak összegyűjtve elégetésre. Holnap be is gyújtok egy rakást, mert kicsit sok a szúnyog. Kisebbek, mint az európaiak, de annál éhesebbek.

Ha már az állatoknál tartunk. Ilyen szépségekkel találkoztam, miközben az avart sepregettem. Jó tíz centis nagyságú volt. Nekikezdtem a fákról lelógó liánok leszedéséhez. Tarzan úgy sincs, a majmok meg nem használják.

Ma én voltam a soros, összeütöttem a grillezett húsból, és némi zöldségből egy finom ebédet. Hozzá croissant desszertnek, Adrian hozta nekünk. Csak ketten ebédeltünk Gaellel.

Ha már a konyhánál tartunk, folytassuk a bemutatást ezzel a helységgel. Minden oldalról nyitott, kb. 60 négyzetméteres épület. Három bejárata van, szúnyogháló nélküli épület. A konyharészt az ebédlőtől egy pult választja el.

Mint látható, két kosár függ egy-egy madzagon. Ezekben tároljuk a kenyeret, tortillát, kekszeket. Nem fér hozzájuk semmi állat. Egér előfordul rendszeresen, a nyomait látjuk. Mindent takarunk, használat előtt és után pedig tisztítunk.

Kis szobatársunkat láthatjátok a képen. Próbáltam jobb képet készíteni, de sajnos fürge. Körülbelül tíz centis gyík. Chris ágyában volt valamelyik nap. Remélem, engem nem lep meg.

2015. február 16. (hétfő) – Puerto Morelos

Parti utáni nap mindig nehezebben indul. Itt sem volt másképp, Puerto Morelosban. Nehezen ébredtünk fel. Előző este nagyjából összetakarítottunk, mielőtt elindultunk volna. Természetesen reggelire bőven maradt a parti menüjéből.

Imádom a különféle ízesítésű szószokat, amikkel itt ízesítenek. Be is mutatnék rögtön négy félét. Erősségük balról jobbra: hmm, finom, pikáns – ez után már inni kell egy keveset – közben is inni kell, nem is keveset – Isten hozott Mexikóban, erre holnap is emlékezni fogsz!

Megtakarítottam a kerti grillsütőt. Szerintem kicsit el volt hanyagolva, ugyanis volt némi kosz rajta. Most egy darabig szép tiszta lesz. Mást nagyon nem is csináltunk Chrissel (Gael szabadnapos volt). Kivéve persze az állatok ellátását. Carlos szokás szerint jött, ment. Naponta egyszer legalább be szokott nézni. Olyankor hoz is valamit a farmra. Amikor megy, rendszerint a tojásokat viszi. Naponta átlagosan 90 darabot.

Ebédre Lea főzött levest. Nem vagyok válogatós, de ezt valahogy nem tudtam megenni. Próbáltam ízesíteni, de még rosszabb lett, végül letettem róla.

Adrian ma sem volt a farmon, dolgozni ment Cancúnba. A macskák abban az épületben vannak, ahol ő lakik, így ilyenkor gyakrabban nézünk rájuk. Délután Carlos megmutatta a következő feladatot. A nemrég kiritkított erdőrészt kell kitakarítani. Lehet, hogy említettem, de ez nem esőerdő, hanem dzsungel. Apropó eső, amióta a farmon vagyok, nem esett az eső. Még egy korábbi hibát javítanék ki. A vízkészlet nem az összegyűjtött esővíz, hanem a fúrt kútból származik. 

2015. február 15. (vasárnap) – Puerto Morelos

Reggel ébredés a szokott időben. Természetesen az éjjeli álmok továbbra is megvannak. Ma lesz a kerti parti, Carlos már tegnap izgatott volt, hogy minden rendben legyen. Már csak pár dolgot kellett addig tennünk, nagyjából mindennel készen voltunk. Megdőlt a tegnapi tojásrekord is. A baloldali a legújabb. Nem lehetett valami egyszerű reggel a tyúknak sem.

Carlos napközben jött-ment, hozta a kellékeket, hozzávalókat. Mi elrendeztük az asztalokat, székeket, a hűtőládákba az italokat, a jeget. Miután elkészültünk, mi is átöltöztünk. Fél kettő tájékán el is kezdtek szállingózni az emberek. Mindenki hozott valamit, volt aki kész ételt, volt aki akkor készítette. Mint a képen az avokádó krémet a senoríta.

Önkiszolgálás volt, nekünk csak arra kellett figyelni, hogy a szelektív szemétgyűjtés gond nélkül meglegyen, mindig legyen tiszta tányér, pohár, stb. Volt olyan is, aki a kedvencével jött.

A társaság java helyi lakos volt, de voltak Kanadából, Németországból, Franciaországból. Mindenki valamilyen módon szokott segíteni Carlosnak. Adrian éppen dajka szerepben.

Közben én is eszegettem. Előbb egy kis vegyes salátát, majd csirkehúst, spárgát. Carlos hozott süteményt is. Szóval finom volt a terülj-terülj asztalkám.

A grill felelős egy német pasi volt. Bár ez az általa fogyasztott italon nem látszódott. Sör helyett ugyanis borozott. Már a németek sem a régiek.

Szokták mondani, hogy kicsi a világ. Hát valóban kicsi néha. Az alábbi képen látható Carlos (a vendéglátóm haverja), aki hotelmenedzser egy folyami cégnél. Rajna, Majna, Duna. Elképzelhető, hogy a múltban a munkám során még találkoztunk is, bár konkrétan erre egyikőnk sem emlékezett. Áprilisban kezdi a szezont újra. Azt mondja, már előre várja a hajnal fél három órás, mohácsi face kontrollt.

Közben a vendégek egy része felfedezte a tóban lévő halak jótékony hatását. Lehet én is kipróbálom majd. Elmondásuk alapján nem lehet rossz. Viszlát, bőrkeményedés.

Néha kerestem egy csendes zugot, és enyhítettem szomjúságom egy hideg sörrel. Carlos kivételesen elnézte a szeszesital fogyasztását. Egyébként nem szereti, ha az önkéntesek szeszes italt fogyasztanak a farmon. Alkoholos befolyásoltság esetén senkiért nem vállal felelősséget. Szerintem is jól döntött, amikor ezt kitalálta.

Este kinéztünk Puerto Morelosba, mivel karnevál volt. Ha már Latin-Amerikában vagyunk, nem árt, ha részt vesz egyen az ember. Igaz, nem volt mérhető a rióihoz, de mégis csak életem első latin amerikai karneválja. Kicsit kicsi, kicsit rövid, de az övék. Meg az enyém.

2015. február 14. (szombat) – Puerto Morelos

Reggel tudtam volna még aludni, de nem volt mese kelni kellett. Természetesen éjjel is álmodtam. Tuti van valami magyarázat erre. Amióta a farmon vagyok, minden éjjel álmodom.

Mára a konyha rendbetétele volt a feladat. Takarítás, felkészülés a holnapi partira. Természetesen jutott idő a kert további gereblyézésére.

Chrissel kirámoltunk mindent a konyhai polcokról. Míg ő befejezte az utolsó oszlop festését, én áttisztítottam az összes konyhai eszközt. Kiválogattuk, amit ritkán használtak. A többiek a kertet rendezték. Reggel rekordméretű tojást talált Chris. A képen a baloldali, mellette az átlag méret. Az annál is kisebbeket mi fogyasztjuk el.

Folytatva a kutyák bemutatását, következzék Prada. Mondanám, hogy szép hölgy, de nem teszem. Főleg amikor ránéz az emberre, elég látványos az alsó állkapcsa. De természetesen szeretjük őt is, mint mindegyiket a farm őrzői közül.

A tegnapi nap a francia konyha napja lett volna, de Carlos későn szerezte be Gaelnek a hozzávalókat. Így tehát a mai napra tolódott a francia ebéd. Ahogy elkészült, kiderült, hogy marhapörköltről van szó. Ízre is majdnem ugyanaz, mint a Kárpát-medencében. Még Te is jól laktál volna tőle Jancsi. Mondjuk később a parazsat itt nem tudtad volna megkavarni. Egyrészt annyi bor volt csak, amennyit Gael belefőzött, másrészt nincs katlan.

Befejezvén a konyhai takarítást, Carlos röviden ismertette a holnapi teendőket. Kb. 30-an lesznek. Azok, akik segítik a farmot, valamint a befogadott kutyákat. Délután egy órakor fog kezdődni, és mi is részt veszünk rajta. Grillezett finomságok, és pár üveg hideg sör. Ismét nyam-nyam.

2015. február 13. (péntek) – Puerto Morelos

Reggel Carlos korán érkezett. Neki is kezdtünk mindannyian a tennivalóknak. Christopher a fürdőhelység falait festette, Adrian tereprendezést végzett, Gael követ hordott Victornak, aki folytatta a tó körüli térkövezést. Magam a levelek összesöprését végeztem az étkező körül.

Persze legelőször megetettük az állatokat. Gael megtalálta az ittlétünk óta rekorder csótányt, a papagájoknál. Kíváncsi vagyok, vajon ittlétem alatt lesz-e újabb rekord.

Folytatva a kutyák bemutatását, következzen Matteo. Van egy sérülés a nyakán, gyógyszeres kezelésben részesítette a héten a doki. Carlos éppen a seb körüli szőrt vágta le.

A tegnapról maradt ételt felhasználva Adrian remek reggelit készített. Mexikói szendvics, rántottával kiegészítve. Tegnap nem találtam egyik boltban sem tejport. Tejet pedig hűtő hiányában nem akartam venni. Tehát a kávét továbbra is feketén iszom.

Épp tegnap számoltam be a családnak, hogy makkegészséges vagyok. Erre tegnap délutánra a lábfejemen csípésnyomok jelentek meg. Előző este (azaz tegnapelőtt) megcsíptek a szúnyogok. Christophernek ugyan így néz ki a lábfeje. Gaelnek nem, ő zoknit húz esténként. Most már én is. Meg fenistil krémmel kenegetem. Ezért jó a kis gyógyszeres készlet. Ég, viszket, ráadásul nem tudtam ma cipőben dolgozni.

A csípéseket leszámítva más bajom nincs. A bőröm is kiheverte a hirtelen sokkot, amit a mexikói nap okozott neki. Remélhetőleg a csípések is mihamarabb elmúlnak.

Reggeli után nekiálltam feltölteni földdel a kőből készített virágágyásokat. A többiek folytatták a kerti takarítást. Közben megérkezett Samuel és a barátja, folytatták a terasz építését.

Carlos meg kihozta a vasárnapi hangulathoz szánt zenei technikát, tesztelésre. Volt hangja rendesen. Továbbá meglepett egy zacskó tejporral. Hallelujja! A déli kávét már azzal ittam.

Ebédnél körbeültük az asztalt, Lea és Victor ezúttal is külön. Babfőzelék, tészta saláta, tortilla, és tarhonyához hasonló étek. Mellé papaja nektár, frissen facsarva. Az étel nagyrészt vegetáriánus, ritkán eszünk húst, de érdekes módon meg vagyok nélküle.

Nap végén ültettem pár dísznövényt a virágágyásokba, majd belocsoltam őket. Kertészkedő napot tartottam. Kezd szépülni ez a farm. Victor is szépen haladt a tó körül.

Este felvarrtam a hátizsákomra a tegnap vásárolt felvarrót. A Kanári-szigetek után már Mexikó is rajta van. Mint látható, van még sok hely a táskámon.

Végére következzen Szarkáné Krisztinek egy fénykép az egyik kedvenc növényéről. Látod, itt is milyen szépen fejlődik, nem csak a Garam utcában.

2015. február 12. (csütörtök) – Puerto Morelos (Playa del Carmen)

Elérkezett hát a várva várt pihenőnap. Ma múlt egy hete, hogy a farmon vagyok, és holnap lesz két hete, hogy Mexikóba érkeztem. Nem keltem korán, kiélveztem a szabadnap nyújtotta előnyöket. Több mint féléve nem volt szabadnapom. Azaz amióta tavaly június végén felmondtam a munkahelyemen, egyfolytában az volt.  Szóval értitek, nem?!

Miután megreggeliztem, összepakoltam, elindultam a főút felé. Bő negyed óra alatt ki lehet érni a farmról. Ahogy kiértem, azonnal jött is egy mikrobusz. Még leintenem se kellett, megállt magától. Ezek éjjel, nappal járnak Cancún-Puerto Morelos-Playa del Carmen között. Bő tíz perc után meg is érkeztem Playa del Carmenbe.

Mint a kép is mutatja, itt számozott utcák, utak vannak, akárcsak New Yorkban. Egy idegennek könnyebb közlekednie, lehetetlen eltévedni. Sőt, még egy cipőboltot is találtam. (¿Donde esta la zapateria? - Ponyvaregény című filmben kérdezte Bruce Willis.)

Utána következett a turista rész. Leszólítás, ide gyere, ezt vedd meg, ide térj be, oda viszlek, stb. Nem az én világom. Nem hátizsákos turistának való. De persze kinézetre ugyanolyan vagyok, mint a jóléti társadalomból odacsöppent, pénzét elkölteni akaró gringo. Ahogy figyeltem, egyesek annyit hagynak ott egy-egy éttermi látogatás után, amennyiből én majdnem egy egész hónapig elvagyok.

Beültem egy étterembe, mely egyébként amerikai sportokért rajongóknak szerintem maga lenne a Kánaán, és nekiláttam a blog frissítésnek. Közben rendeltem egy üveg hideg Corona-t. Rosszul emlékszem, hogy Magyarországon Coronita volt a neve?!

Blog után jött még egy hideg sör, majd irány a tengerpart. Hasonló volt a helyzet a cancúnihoz. Itt is szabad volt a járkálás, de sajnos napozó ágy csak az odatartozóknak állt rendelkezésre.

Gyalogoltam egy kicsit, mire találtam egy olyan helyet, ahol viszonylag kevesebben voltak. Egy idősebb (könyvet olvasó) házaspár megfelelőnek tűnt, hogy rájuk bízzam a táskám, amíg bemegyek a tengerbe. Utólag kiderült, hogy a férfi lengyel, a nő holland, jelenleg élik kanadai nyugdíjas éveiket. Így kell ezt csinálni.

Egész héten próbáltam felkészíteni a bőrömet a strandra, de itt a tengerparton pillanatok alatt megfogott a nap. De a Cancúnban vett 50 faktoros krém jól vizsgázott. Még pár alkalom, és beolvadok a környezetembe. Továbbra is gringó maradok ugyan, de legalább a szín egyezni fog.

Visszafele a szokásos parti séta, lábnyom otthagyós részekkel. Sötétedés előtt vissza akartam érni a farmra, ezért igyekeztem. Útközben felfedeztem egy ingatlan irodát. Nem mondom, van ára a tengerparti teleknek. Nem baj, amúgy sem javasolják a hurrikán miatt erre felé a bambusz házat.

Megtaláltam a „buszpályaudvart”, azaz a mikrobuszokat. Amíg bent ültem, folyt a további fuvarszervezés. Elvileg megteltünk, de ezek szerint nem ragaszkodnak a típusra előírt maximális férőhely betartásához. Spanyolul kommunikált a sofőr, én meg angolul, hogy meddig vigyen. Nem volt belőle gond, megérkeztem épségben. Jobban kell haladnom a spanyollal, egyelőre csak szavak, egyszerű tőmondatok mennek.

Visszatérve a farmra, megmelegítettem az ebédet. Jó nagy adagot, hisz napközben csak egy szendvicset (tortán de conhinita) ettem. Christopher azt mondta, vasárnap sok vendég lesz a farmon. Lesz dolgunk rendesen.