2015. március 06. (péntek) - Cancún

A reggelem nem is indulhatott volna jobban. Egy e-mail ébresztett fel, mármint a hangjelzése, hogy megkaptam. A guatemalai önkéntes helyről írtak vissza. Egy hegyekkel körbezárt, nagy tó partján lévő ashramról, azaz egy spirituális jóga központból. Jövőhéten, csütörtöktől tudnak fogadni, várnak szeretettel. Ennél jobb hír nem is lehetett volna. Próbálom az önkéntes helyeket minél változatosabbra szervezni. Eddig sikerült.

Reggel macska alom csere, a rengeteg lakónak étel, víz osztás, majd a picuroknál újságpapír csere. Mindezek után következhetett a mi reggelink. Most rántottát tettünk a tortilla-ba.

A vízről még eddig nem írtam. Mármint az ivóvízről. Itt nem isszák a csapvizet, állítólag nem alkalmas fogyasztásra. Mindenhol ezt a nagy műanyag palackos kiszerelést veszik az emberek. A vezetékes vizet csak főzésre, mosásra, tisztálkodásra használják.

Marcela háza tele van a családtól örökölt régi, patinás mexikói stílusú berendezési tárggyal. Rengeteg a láda.

A napi második étkeztetés (picurok) után egy kis hűsölés nem ártott. Természetesen medence, majd hideg sör.

Kora délután elvittük Negrito-t röntgenre, valamint orvoshoz. Az arcán kétoldalt elváltozás, váladék termelődés van. Olyan állapotba került, hogy komolyabb kezelésre, kivizsgálásra szorult.

Először röntgenre vittük. Eléggé izgett, mozgott, alig tudtuk lefogni. Másodjára sikerült csak elkészíteni a felvételt. Ekkor még nem tudtuk, hogy mivel is állunk pontosan szembe.

Két helyre is elvittük, mindkét helyen mást mondtak. Egyik helyen meg akarták nyitni a felduzzadt részt, a másik helyen nem javasolták. Szerintük ugyanis tumorrol van szó. Egy olyan betegség, mely a csontrészt felemészti. A felvételen látszik is. 

Közben elugrottunk Marcela egyik ismerőséhez. Sok emberrel tartja a kapcsolatot, akik különböző adományokkal segítik az ő önkéntes munkáját. Van aki pénzzel, van aki kutyakajával, más pedig a gyógyszerek, műtétek finanszírozásával. Utóbbi módon segített most az egyik ismerőse, aki épp újítja fel a belvárosi ingatlanját. Mindenhol jelen volt a keleti életérzés. El tudnám képzelni ezt bambusz verzióban.

Ha már a függőágynál tartunk. Megtetszett Marcelanak a függőágyam. Indítana egy kisebb vállalkozást ugyanilyen függőágy gyártására, forgalmazására. Kicsi, könnyű, szúnyoghálós. Én vállalnám a reklámozást.

Szóval a gyógyszerekkel felszerelkezve visszatértünk a második orvoshoz, ahol épp egy macskát vett át a gazdája. Következett szegény Negrito. Addigra már szegény nagyon el volt fáradva. Kimerítette a sok vizsgálat, és a fájdalma. Már az orrán át is folyt a vére. A doki adott infúziót, melybe a gyógyszert befecskendezte. (Elnézést Ekka, tuti máshogy kell ezt megfogalmazni, de még kezdő asszisztens vagyok).

A végére már teljesen megnyugodott, gondolom enyhített a fájdalmán valamit a gyógyszer. Furcsa érzés volt részt venni egy ilyen beavatkozáson. Megmagyarázhatatlan érzés. Kezdem érteni az elhivatott egészségügyi dolgozókat.

Végezvén a dokinál, hazafelé vettük az irányt. Mindhárman fáradtak voltunk. Az esti etetést nagyrészt én végeztem. Este akartam a blogot megírni, de képtelen voltam rá. Ahogy itt a helyiek szokták mondani: "mañana", azaz majd holnap. 

2015. március 05. (csütörtök) - Cancún

Ébredés egy órával később mint a farmon. A szobám Marcela lányának a szobája. Ő most bébiszitter az Egyesült Államokban.

Reggeli előtt megreggeliztettük a kutyákat, macskákat. Eltartott vagy másfél óráig, mire végeztünk. A következő bejegyzésben pontos számot adok róluk. A ház viszonylag nagy, sok a bejárata, ez eleinte némi zavart okozott. Rengeteg a régi stílusú bútor.

A reggeliztetés után volt pár óra szabadidő, mivel legközelebb csak kora délután ettek. A kicsik napi háromszor, a macskák napi kétszer, a nagyobb kutyák pedig napi egyszer étkeznek. Víz persze mindenkinek, a nap minden időszakában.

Ebédre tacos volt. Nem kell megijedni, nem csak ennyi volt az adag. Vesz az ember egy tortilla-t, tesz egy sáv aprítékot rá, majd meglocsolja a lime levével. Tíz darabtól teljesen jól laktam.

Marcela közben behozta az egyik kedvenc kölyköt, mert szegény eléggé igényt tartott a vigasztalásra.

Négy felnőtt kutya van a medence udvarán, egy elzárva egy másuk udvarba, további egy oldalsó kis részen.

Elöl hét kutya van, többségük felnőtt, két nagyobb kölyök köztük. Egyik felnőttnek sajnos csak három lába van, bár kiválóan megtanult nélküle járni. Mellettük vannak, jelenleg a garázsban az apróságok. Műanyag dobozokkal körbekerített részen.

A garázs mellett van egy terasz, ahol a macskák sziesztáznak. Néha, néha elszórakoznak a kutyákkal.

És a kutyák is velem. Órák hosszat el tudok velük tölteni, főleg a picurkákkal. Ha lehetne, egyet közülük magammal vinnék.

Délután még csak három dobozzal körbekerített rész volt,estére újabb lett, mert újabb vendégek érkeztek. Egy anyuka, hat egynapos picivel.

Szóval velük töltöm el az időmet szerdáig. Gondoskodni róluk, enni, inni adni, kitakarítani. Napközben elég időm marad pihenésre, napozásra, medencében való hűsölésre. Nincs rossz dolgom szerintem.

2015. március 04. (szerda) - Cancún

Reggel utoljára ébredtem meg, a többiek már rég talpon voltak. Reggeli után nekiálltam összepakolni a cuccaimat. Kis táska, nagy táska volt a felállás ismét.Előbbiben a nagyon fontos, értékes, és nélkülözhetetlen dolgaim, utóbbiban a többi.

Reggeli után még benéztem a macskákhoz. Épp sziesztázni kezdtek. Néha viszont nagyon is aktívak.

Ebédre már nem maradtam, mert jött Marcela értem. Victortól és Leatól még begyűjtöttem a beígért közös fotót.

Elhagytam hát Tumben Kuxtal-t, elbúcsúztam Carloséktól. Hosszú volt ez a négy hét, de visszagondolva jó időszak volt. A lehető legjobb helyen kezdtem az önkéntességet. Marcelával még elugrottunk Playa del Carmenba, az állatorvostól hoztunk pár kutya kölyköt. Az utcáról befogadja a kutyakölyköket,majd meghirdeti, és elajándékozza őket. Mint például őket.

Napi háromszori étkeztetés a kicsiknek, kétszer a nagyobbaknak. Lesz dolgom velük, nem fogok unatkozni. Pihenésképpen rendelkezésemre áll egy kellemesen hűsítő medence, és némi sörital is.

Marcela épp a nagyobbakat terelgeti. A neveket nem hinném hogy e rövid egy hét alatt meg fogom jegyezni.

Délután elugrottunk egy nagyobb bevásárlóközpontba, a Walmartba. Míg Marcela vásárolgatott, én készítettem egy pár fényképet. Épp a Fiji ásványvíznél tartottam, amikor egy security senorita kérdőre vont. Marcela sietett a segítségemre, csekély spanyol nyelvtudásom révén. Biztos azt hitték, hogy egy másik áruházlánc ügynöke vagyok.

Tehát ismét Cancúnban vagyok, jobban mondva annak a külvárosában. Alacsony házak, különböző színűre festve, turisták elvétve csak. Mialatt Marcela beugrott némi friss tortillaért, készítettem egy fényképet Mexikó igazi arcáról.

2015. március 3. (kedd) - Puerto Morelos

A ma reggel már teljes létszámmal indult, mármint ami a reggeli teendőket illeti. Mindenki felkelt, és tette a dolgát. Bele kellett rázódniuk. Maxime készítette a reggelit, egyszerű müzli almával.

Mint emlékeztek, keresztlányomnak üzentem a születésnapjára, a tengerparti fehér homokba írva. Hát kaptam én is tőle, igaz fehér homok helyett sötét sárba. Kinek mi jutott.

A délelőtt épp a kis halak medencéjét tisztítottam, amikor egy szerencsétlen egeret pillantottam meg. Medenceként egy hajdani fürdőkád szolgál, és az ázott egér annak peremén vacogott. Olyan volt, mint egy hajótörött. Egy bot segítségével felemeltem a medencén kívülre. Napi jó cselekedet letudva.

Mostanában Carlosnak nem igazán megy a tojás biznisz. Napok óta csak több és több lesz. Négyszáz darab felett járunk. Ráadásul a papír tálcákat sem hozzák vissza.

Ebédre Pablo tortilla-t sütött. Igazi, hamisíthatatlan spanyol tortilla-t. Elmagyarázta, hogy kell készíteni. Most már én is képes leszek rá. Imádtam a Camino alatt is. Az ebéd többi része, a Lea által készített bab és rizs.

Tegnap Carlos újabb gyepszőnyegeket hozott, azokat rakosgattuk le. Továbbra sem tudom meggyőzni, hogy sosem fog terjeszkedni a gyepszőnyeg.

Este, ahogy körbejártam a farmot, hogy felkapcsoljam a világítást, ismét belebotlottam egy kígyóba. Olyan volt, amilyet Pablo lefényképezett, csak ez egészen fiatal volt. Körülbelül egy ceruza vastagságú volt, és nagyjából negyven centiméter. Gondolom a múltkori öccse. Remélhetőleg anyuci és apuci nem kerül elő.

Végezvén a nappal, elővettem egy dugi sört, Pabloval megfeleztük. Megkínáltam az Ecettől kapott pálinkával. A magyar pálinkának lett egy újabb rajongója, köszönhetően Neked, Sógi. Ezt a pálinkát akkor akartam megkezdeni, amikor kikötök a vitorlással Saint Lucia szigetén. Tehát amikor az Óperenciáson tengeren is túl jutottam. De hát túljutottam, nem?! 

2015. március 02. (hétfő) – Puerto Morelos

Reggel Pabloval időben keltünk, a többiek kicsit később. Nehezen veszik fel a ritmust, úgy látom. Elvileg lassan fél éve farmról farmra járnak. Nem tudom, hogy azokon a farmokon mikor volt az ébredés. Hát nem könnyű dolga lesz Pablonak csütörtöktől.

Reggeli után mindenki nekilátott a feladatának, az én dolgom az út kövekkel történő szegélyezése volt. Grégorie és Maxime mintha nem lennének önállóak. De majd csak belerázódnak.

Victor a kacsák előtti bejáratot építette. Olyan lesz, mint a tyúkoknál. Kettős ajtó, hogy legyen egy kis előtér, mielőtt bejutna az ember. Itt tárolják a gabonát, a tápot.

Ebédre Pablo készített egy pasta-t. Lassan kifogyunk az alapanyagokból. Carlosnak vásárolnia kell. Mondjuk vásárolni ma is vásárolt, igaz gyepszőnyeget. Újabb adag érkezett, a felét a helyére tettük, a másik felét holnap. Pablo készített nekem egy karkötőt. Ügyesen fon. Szerinte semmi extra, nekem az. Maga is megjárta a Camino-t, még 2007-ben. Ahogy meséli, sokkal másabb volt még akkor.

Nap végén jöhetett a jól megérdemelt pihenő, a kinti függőágyban. Felszereltem egy másikat, muszáj volt letesztelnem. Persze Nico is úgy gondolta, ő sem maradhat ki a tesztelésből.

Ma szólt Carlos, hogy az ismerőse szerdán délután egy órára értem jön a farmra. Tehát nem kell vesződnöm a busszal. Ez jó hír. Remélem, van internete is.

2015. március 01. (vasárnap) – Puerto Morelos

Mint említettem, az itteni (helyi) idő és a magyarországi idő között hat óra eltérés van. Ebből kifolyólag otthon ugye hamarabb történik minden. Történt ez most is. Mire a farmon felébredtem, Domoszlón a fiúk már végeztek is a munkával. Csapatépítésként is felfogható tevékenységük során idén is, immár harmadjára disznót vágtak. Persze, hogy üzentek. Van a képen minden: haverok, buli, pálinka, hurka, és a Művész Úr is a szomszéd faluból. Köszönöm jázminos legények! Remélem még ehető lesz az a hurka, mire hazaérek!

Addig is ennem kellett valamit, így hát Pablo készített is egy finom reggelit. A baloldali tortilla remekműveket Lea és Victor adományozta nekünk. Ezen kívül avokádó krém, sült padlizsán. Hozzá frissen facsart narancslé.

Pablo egyébként javasolta az avokádót, hogy az utazás során legyen nálam 1-2 darab. Bármikor, bármilyen formában elkészíthető. Jelen esetben hagyma, paradicsom, lime, só hozzáadásával.

Új lakónk érkezett, Arpo személyében. Korábbi tulajdonosaik el akarták altatni, gyógyíttatás helyett. Carlos megmentette, azóta ápolásban részesül. Naphosszat alszik az új jövevény.

De nem csak ő érkezett. Megérkeztek az új önkéntesek is, Grégorie és Maxime személyében. Előbbi francia, utóbbi belga. Carlos épp a teendőket vázolja fel. Én már csak öregként teszek-veszek. Szerda délutánig már nagy dolgokba nem fogok bele.

A múlt hét végén az egyik kiürült ágyás helyére egy komposztáló helyet terveztem. A leveleket elkezdtük odahordani, Carlos jó ötletnek találta. „Compost project from Sandor” mondta.

Ebédre bab, rizs, és tamal volt. Utóbbit már bemutattam, banánlevélben főtt csirkehús.

És az új önkéntes csapat ezennel létrejött. Én meg átadtam a staféta botot. Mint annak idején az általános iskolai ügyeletes váltáskor: ügyeletet átadom, ügyeletet átveszem. Balról jobba: Grégorie, Pablo és Maxime.

Estére kinéztünk Puerto Morelosba, felszerelkeztünk pár dobozos hideg sörrel, és irány a tengerparti nyugágyak. Relaxálás a nap végén.

2015. február 28. (szombat) – Puerto Morelos

Reggel ismét Chris nélkül ébredtem, egyszerre Pabloval. Neki is van ugyanilyen függőágya, de egyelőre nem szerelte fel. A szúnyoghelyzet csitult, hála a zokniknak, a hosszúnadrágnak, a szúnyoghálónak. A tegnap vásárolt szúnyogriasztót délelőtt kipróbáltam, elég jónak tűnik. Védelmet nyújt a dengue láz ellen (állítólag). A lényeg, hogy 25 % dietil meta toluamida-t tartalmaz, ami nekem semmit nem mond, de az oltóközpontban azt tanácsolták, hogy a 25 %-os már jónak mondható.

 A csípést enyhítő krémet is hamarosan le fogom tesztelni, szerintem. Egy kicsi még maradt a fenistilből, előbb azt elhasználom. Angolul nem volt rajta felirat, így Pablot kértem meg, hogy segítsen elmagyarázni, hogy mire használatos. Megegyezik a fenistil-el.

A délelőtt az üresen álló csirke ketrecet tettük rendbe. Leszedtük róla a tönkrement tetőfedőt.

A szombati nap általában a farm útjainak a megtisztítása, a rengeteg levéltől. Ma is így volt, amikor a lombseprű fogai közé akadt egy kettéharapott kígyó hátsó fele. Ugyancsak zöld színű volt. Zoltánnak hála, megtudtam, hogy ez is mérges fajta, csak nem tartozik a legveszélyesebbek közé. Ezért sem volt a könyvemben.

Na de ennyivel nem úsztam meg a dolgot. Épp mutatom Pablonak a kígyót, amikor meséli, hogy tegnap este az étkezőben megpillantott egy másikat, ami viszont nagyon is élt.

Kb. fél méteres lehetett. Elsőre korallkígyónak tűnt, de hiányzott a citromsárga szín. Megnéztem a könyvemben, és tessék. „Néma csörgőkígyó (Lacesis muta): Nagy fejű, rózsaszínes-barnás testű állat. Nagy, sötétbarna, háromszögletű minták borítják. Mérete átlagosan 2-2,6 m, de akár ennél nagyobb is lehet. Éjszaka aktív. Közép- és Dél-Amerikában az alacsonyan fekvő erdőkben, gyakran üregekben és lyukakban él. Ha sarokba szorítják, támad. A legveszélyesebb kígyó az Újvilágban.”

Szóval így állunk. A szomszédom az egyik legveszélyesebb méregzsák. Azóta mindent nézek, vizsgálok, bottal szurkálok. Mutattuk Victornak, de különösen nem hatotta meg. Gondolom neki mindennapos dolog. Mindenesetre örülök, hogy már csak pár napig vagyok itt. Az a jó, hogy a kutyák segítenek, ugranak mindenre, ami mozog. Én is óvatos leszek.

Ebédre Lea bablevest készített. Nagyon finomat. Hozzá zöldséges rizs, tortilla. Pablo is megerősítette a tortilla dolgot. Hazájában más a tortilla. Itt Mexikóban, és Guatemalában ez.

Tegnap előtt elkezdtem írni a tavaly, a Via Unitariana-n kapott naplómat. A személyes dolgaim oda kerülnek. Jó dolog naplót vezetni, kiírod magadból a gondolataidat. Jobb, mint egy pszichológus.

2015. február 27. (péntek) – Puerto Morelos

Végre ez a nap is elérkezett, itt a szabadnapom. No meg a születésnapom. Ébredés után azonnal indultam is, korán akartam a városba érni. A farm Puerto Morelostől 7 km-re van. A szokásos mikro busszal mentem, pár perc várakozás után jött is.

A bár, ahol netezni szerettem volna, még nem volt nyitva. Ezért hát következett a bevásárlás, az egyik helyi nagyobb áruházban.

Egy két dologtól eltekintve, sikerült mindent beszereznem. A szúnyogriasztó-, és a csípések enyhítésére való krémre kíváncsi leszek. Kaktusz imádóként külön öröm, ha ilyen csemegére lelek. Megkóstoltam, de szerintem salátának készítik el. Jó tenyérnyi darabok voltak. Na, majd Carlostól megkérdezem.

Amúgy találtam még érdekességeket. Egy-két dolgot felismertem, de a többségét nem.

Mint már említettem korábban, a tengerparti városrész 3 kilométerre van. Gyalog bő fél óra. Kerestem egy wifi-vel ellátott éttermet, és nekiláttam a blog feltöltésének. A kilenc nappal, és a majdnem száz darab fényképpel másfél óra alatt végeztem is. Utána az egyik legismertebb közösségi oldalon megköszöntem, hogy megemlékeztek rólam.

Kérdezték, hogy milyen egyedül szülinapot ünnepelni. Nos, nem voltam egyedül, hisz Isten velem volt. Na és persze lélekben a családom, a barátok, ismerősök, és sokan a blog olvasói közül.

Befejezvén a második korsó söröm, lementem a tengerpartra, a délután nagy részét itt töltöttem. Fürdés, napozás, pihenés. Nem voltak sokan a partnak ezen a részén. Egy-egy partra vetett halat is felfedeztem a sétám során.

Amikor már lement a nap, összeszedelőzködtem, és tettem egy rövid sétát a világítótornyon túl, ahol eddig még nem jártam. A szobrász újra alkotott.

Visszatérve a városba, egyre nagyobb lett a tömeg. Egy rendezvény volt, de úgy döntöttem most kihagyom. Egy laktanya szerűség mellett mentem el, mindössze egy kis parcelláról volt szó. Csak bámultak kifele a helyőrség tagjai. Piszkos Fred és a többiek jutottak eszembe róluk.

Egy kis pihenőt tartottam a főtéri templomban. Ismét egy nagyszerű templomba léptem. Sehol az arany. Ez tetszik. Egyszerű, és szép. Úgy néz ki, ahogy mindegyik templomnak kellene.

Visszaindulás előtt írtam a guatemalai önkéntes helyekre. Az egyik helyről azonnal jött a válasz, hogy március közepétől tudnak fogadni. Pont arról a helyről jött a válasz, amelyik a legjobban tetszett. Részletek, konkrétumok a leszervezést követően. Egyet elárulok. Más lesz, mint a mostani. Szóval március 5-ig Carlosnál vagyok a farmon, utána egy hét Cancúnban, az ismerősénél, majd 12-től irány Guatemala.

Be is esteledett, mire elindultam. Hamar jött a mikrobusz. Chris már nem volt a helyén, elutazott. Másodjára nem tudtam elköszönni. Lefekvés előtti wc látogatás nem volt épp látogató mentes. Úgy döntöttem, hagyom őket, a másik helyiséget választottam.