2015. május 20. (szerda) 19:41 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Az előző napról még egy képpel tartozom. Ugyanis általában este hat, és hét óra között töltöm fel a képeket a netbookra. Utána írom meg a blogot. Ezt követően elő szokott fordulni, hogy készül még egy-egy kép. Ezeket azonban csak a következő nap szoktam feltölteni. Így volt ez most is. A blog írás után pihentem egy kicsit Pataconnal.

Reggeli közben úgy döntöttem, hogy kipróbálom a délelőtti futást. Néztem ugyanis az időjárás előrejelzést, és délutánra esőt jósoltak. A nadrágszíjam kihoztam az előtérbe, ahol jobban jár a levegő, de nem változtatott a dolgon. Marad a napi többszöri tisztítás. 

Kilenckor neki is kezdtem a futásnak. Agujitas-ig és vissza terveztem a távot. Tutte ismét velem tartott. Sajnos a telefonos futóprogram többször is leállt, így nem tudtam a távot lemérni. Sőt, meg is álltam annál a pontnál, ahol legutóbb a partra kiértem. Négy kilométer után megálltam. Nem bírtam a 35 fokban, és a 76 %-os páratartalomban tovább futni. Marad a késő délutáni időpont, ha nem esik, vagy folytatom otthon, ha hazaérkeztem. Lesz időm bőven felkészülni. 

Vissza sétáltam tehát a parton. Mondanom sem kell, hogy a fényvédő krémet ismét nem használtam, mielőtt elindultam. Később meg is lett az eredménye. A lovason kívül más emberrel nem találkoztam. Félúton, egy fa árnyékában hagytam a dolgaimat, és úsztam egyet. Tutte addig az árnyékban várakozott.

Visszafele most kivételesen sikerült rákokat is fényképeznem. A függőhíd után voltak kijőve, a homokba vájt lyukakból. A víz is szépen visszahúzódott mostanra. 

A repülőtéren épp kaszálták a füvet, a kifutópálya két oldalán. Már többször is említeni akartam, de mindig megfeledkezek róla. Costa Rica szerte vannak ilyen kőgolyók. Itt is van egy pár belőlük. Senki nem tudja, hogy mikor, ki, és miért készítette őket. Állítólag a világ számos pontján is vannak hasonló kőgolyók. Szerencsére nem találtam se ősmagyar, se dák eredetre utaló jelzéseket rajta. 

Ahogy gyalogoltam vissza a hostelbe, arra lettem figyelmes, hogy mellettem egy nő és egy férfi, kaviccsal dobál valamit. Vissza fordultam, és megpillantottam az út mellett egy zöld kígyót. Ez is fiatal volt, és ez sem volt veszélyes. A hasonmása viszont az, csak annak más a fejformája. Bízom benne, hogy egy darabig elég lesz ez a két kígyó, amit az utóbbi napokban láttam.

Rég nem tettem fel képeket virágokról. Az első kép, az út mentén lévő nagy fa virágairól készült. A többi a hostel kertjéből. A platanos fürtöt is lassan le lehet vágni. Utána pár napig tovább érlelni.

Visszaérkezve, úgy döntöttem, hogy a heti szabadnapomat ma veszem ki. Ugyanis semmi erőm nem volt. A nap is megégetett, így ma a pihenés mellett döntöttem. (Nem mintha eddig nem azt tettem volna.)

Délután többször eleredt az eső, de nem volt olyan intenzív. Inkább záporok voltak. Késő délután, Eitan bemutatót tartott az eddig megszerzett tánctudásáról. Marvin tanítja egy közös produkcióra is. Szerintem pár hónap, és sikerül. 

A napi Patacon című rovattal zárom a napot. Most időben letöltöttem a képet. Ugyanis a blog előtt sziesztáztam egy kicsit. Patacon meg a vacsora utáni pihenését töltötte. 

2015. május 19. (kedd) 18:40 (UTC-6) : Drake Brake Backpacker Hostel

Tegnapi naphoz elfelejtettem megemlíteni, hogy két vendégünk is érkezett. Egy svájci menyecske, valamint Robert, az egyik igazgatója a Corcovado Alapítványnak. Robert csak épp futólátogatást tett minálunk. Jövőhéten visszatér Alejandraval - a harmadik ügyvezető - és elkezdik szervezni a júliusi teknős mentő projectet. Reggel Marvin korán kelt, reggelit készített a vendégnek. Mindketten egy túrára indultak. Nem fogtak ki jó időt, mert naponta többször is esett. Sajnos ez már úgy látszik állandósulni fog. Ami elég rossz hír az edzésem miatt. Nehéz eltalálni, hogy mikor induljak el, mert pillanatok alatt érkezik az eső. Hasonló a forgatókönyv, mint odahaza nálunk nyáron.

Délelőtt folytattam a terasz fagerendáinak pácolását. Az első réteg mindenhova fel lett kenve. A lazúr elfogyott, így a következő réteg nem biztos, hogy az itt létem alatt a helyére kerül. Az esőmentes időszakban összesepertem a leveleket. Fárasztó munka így, hogy a figyelmedet le nem veszed a fa lombkoronájáról. De hála Istennek, a csúszómászó barátommal nem találkoztam. Nem haragudnék meg, ha többet nem látnánk egymást.

Virian közben főzte az ebédet. Pörkölt lett, nem a megszokott összetevőkkel. Ugyanis itt cukkini és platanos is belekerül. Köretként mi is kerülhetett volna a pörkölt mellé, mint rizs. Nem számoltam a kezdetektől, de szerintem nem igazán volt olyan nap, amióta itt vagyok, hogy ne lett volna rizs. Holnap lehet faragok magamnak evőpálcikákat.

Napi Patacon című rovatom következik. Nem győzök róla képeket készíteni. Annyira fotogén, nem igaz?! Legalább lesz miket nézegetnem, miután végleg elválik majd utunk. De addig még sok-sok kép várható.

Délutánra visszatért az eső, így miután végeztem a napi teendőimmel, a külső megtisztulás után jöhetett a jól megérdemelt pihenés, a még mindig illatos függőágyak egyikében. Igaza van Ecetnek. Ha hazaértem, lehet a nyárra kiköltözöm a kertbe, a függőágyamba. Majd csak télire vonulok vissza a négy fal közé. 

Ha már Ecetnél tartottam. Az én kedves jó barátom ma ünnepelte a születésnapját. Mivel mással ünnepelhettem volna én is e jeles napot, mint az általa készített pálinkával, ami már az elindulásom óta annyi embernek ízlett. Természetesen gyűszűnyi adagokról van szó. Nem ám pazarolni ezt a mennyei nedűt. De száz szónak is egy a vége. ¡Feliz cumpleaños Sógi! Isten éltessen!

u.i.: Természetesen ha hazaértem, a flaskát meg kell töltenem újra. Úgyhogy cefrét, üstöt, gázpalackot előkészíteni! Jövök!

2015. május 18. (hétfő) 19:25 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Reggeli mosogatás, takarítás közben szoktam találni érdekes dolgokat. Mint például ebben a műanyag tároló dobozban két csótányt. Ezzel együtt kell tudni élni, mivel közvetlenül a dzsungel mellett vagyunk. Tél sincs, kemény fagyokkal, hogy elpusztuljanak a rovarok nagy része. Éppen ezért nem hogy nem pusztulnak el, de nagyobbra is nőnek. A rekorder csótányt azóta nem láttam, nem mintha annyira hiányozna.

A télre visszatérve. Tegnap este néztünk egy filmet, melyben egy havas, hegyvidéki helyszín is volt. Kérdeztem Marvinékat, hogy láttak-e már életükben havat. Kiderült, hogy még soha. Eddig én is így voltam a pálmafás óceánparttal, és lásd sikerült. Fognak még ők is hógolyózni.

Reggeli után hozzáfogtam a függőágyak kitisztításához. A mosógépben egyenként kimostam, majd kicentrifugáztam őket. Egyenként, mert így is eltartott egy pár percig, amíg kibogoztam az összegubancolódott részeket. Holnapra hagytam még kettőt. Elviselhetetlen volt a szag, ami áradt belőlük. Gondolom mindenki használta, így elég vegyes szagminták keletkeztek. Főleg az én finnyás orromnak. De mostantól friss illatúak, jobbak, mint újonnan.

Ezt követően a terasz oszlopait csiszoltam le, és pácoltam be az első lazúr réteggel. Itt is látszik egy-két helyen a penész. Egyébként ezek az oszlopok a környező erdőkből származnak. Építőanyagnak, bútornak kiválóak.

Eközben Patacon helyettem is sziesztázott. Reggel megint felébresztett, de most az ágyamra ágaskodott fel. Ahogy nő, úgy ér el magasabb dolgokat. Most az ajtó sem akadály neki, ha nincs bereteszelve. Belöki az orrával.

Ebéd után eltekertem Agujitasba, kikapcsolódni egy kicsit. Az egyik helybéli srác itt hagyta a kerékpárját, és megengedte, hogy használjuk. Úgyhogy a mai edzés két keréken folytatódott. Lassan úszhatok is, mert annyi eső esik. Agujitasba érve, egy másik utcán folytattam az utam, amerre eddig nem jártam.

Itt sikerült lefényképeznem az egyik érdekes fajta pálmát. Én csak legyező-pálmának hívom. A levelei úgy helyezkednek el, mintha egy legyező lenne. A többi pálma fajta a hagyományos elrendezésű.

Visszafele megálltam a parton egy kicsit ücsörögni, és gyönyörködni a naplementében. Még egy szűk hónapig tehetem ezt. Addig kiélvezem minden percét. Ki tudja, mikor lesz újra benne részem.

Visszaérve El Progreso-ba, az egyik fán egy népesebb papagáj kolónia tartott épp traccs partit. A papagáj kedvelőknek maga lett volna a paradicsom. A levegőben természetesen kellemes virágillat terjengett.

2015. május 17. (vasárnap) 20:45 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Jól lehűtötte a levegőt a tegnapi eső. A szobában, a mennyezeten üzemelt ugyan a ventilátor, de nélküle is kellemes lett volna. Elsőként keltem fel reggel, így én nyitottam a konyhát, főztem a kávét. Vasárnap lévén, valamint vendégek hiányában, csodákat nem vártam a mai naptól.

Mint említettem, a papagáj "lakosztályba" költöztem át. Az emeletes ágy alsó részét foglaltam el. Bízom benne, hogy nem lesz telt ház, hogy elfoglalják a felettem lévő helyet. Egyelőre nem úgy néz ki.

Kíváncsi vagyok, hogy a cuccaim ugyanúgy fognak-e reagálni, mint a másik szobában. A táskámra felvarrtam a panamai jelzést is. Egyelőre nem fog több felkerülni rá. Lesz még folytatás, csak nem ebben a formában. 

Marvinék a délelőtt lementek az óceán partra, tartottak ők is egy kis pihenőt. A repülőtértől a függőhídhoz vezető ösvényt elöntötte a patak vize. Úgy látszik megáradt a nagy esőzéstől. Amíg odavoltak, én kitakarítottam, ittam még egy kávét, és folytattam a sziesztát a teraszon. Ebédre Marvinék visszatértek, majd utána Virian testvére és sógornője visszautaztak. Újra csak mi maradtunk.

Úgy döntöttem, hogy egy napot pihenek a futással. Ma is esett egy keveset, de nem volt intenzív. Délután egy gyönyörű tukán szállt az egyik fára, gyorsan megindultam, hogy lefényképezzem. Sikerült is, már amennyire sikernek lehet ezt nevezni. Közelebb nem engedett magához. A kép közepén keressétek.

Visszafele épp az épület melletti fa törzsén lévő gyíkot fényképeztem, amikor mellettem földet ért valami a fáról. Először azt hittem, hogy egy ág, mert mozdulatlan volt. Majd amikor megmozdult, rádöbbentem, hogy a "kedvencem" az. Szerintem egyéni rekordot döntöttem, a helyből távolugrásból. Gyorsan szóltam Marvinnak, aki egy machete-vel közelítette meg. Nem volt nagy, de engem egy ceruza méretűtől is kiráz a hideg.

Áthívtuk az egyik túravezetőt, aki rövid pillantás után, kézbe vette a kígyót. Megnyugtatásul közölte, hogy ez nem egy veszélyes fajta. Engem nem nyugtatott meg, főleg, amikor ugyanarra a fára tette vissza, ahonnan leesett. Most megint ott van elvileg, akár a termetesebb családtagjaival. Vége a nyugodt levél gereblyézésnek. Amúgy nagyszerűen el tudott bújni a fűben. Remekül álcázta magát, ezzel a szín összeállítással.

2015. május 16. (szombat) 18:15 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Nagyon korán nem keltem, mivel az egy óra vissza állítás nekem kedvezett. Panamai idő szerint nyolc óra körül be is fejeztem a reggelit. A bambuszházból reggel korán hárman már elindultak. Egy alvó maradt csak, amikor én eljöttem. Kijelentkeztem a recepción, majd irány a két saroknyira lévő buszmegálló. Öt percen belül már a buszban is voltam. Mint ahogyan a videó is szemlélteti, hamisítatlan latin hangulatú utazásom volt. 

A fizetésnél volt egy kis gondom, ugyanis nem tetszett a srácnak az öt dollárosom. Régebbi címlet volt. Vakargatta, dörzsölgette, kapargatta, de nem fogadta el. Miután megérkeztünk a határra, megmutatta egy másik buszvezetőnek, aki viszont eredetinek titulálta. Mindenesetre, jobbnak láttam mihamarabb túladni rajta.

A panamai határvizsgálaton rákérdezett a határőr a foglalkozásomra. Kicsit füllentettem, így történelem tanár lettem erre a pár percre. Sajnos Bella, amit javasoltál, hidd el, nem működik. Nem szeretik a határőrök a vándor féléket. Ez olyan fajta előítélet, mint a szakáll, vagy a tetoválás. Szóval szó, szót követett. Rákérdezett a hazautamra, de megelégedett a válasszal, nem kellett jegyet mutatnom. A végén kiderült, hogy az egyik rokona Budapesten él. Miért nem ezzel kezdte - gondoltam magamban.

Immár kiléptetve Panamából, újra a "senki" földjén gyalogoltam. A képen egy kamion mosó látható, melyen minden kamionnak keresztül kell mennie. Gondolom, valamilyen fertőtlenítés céljából. Megérkeztem hát a costa ricai útlevélkezelőhöz. Itt már sokkal többen voltak. A szokásos adatlap kitöltés, majd sorban állás után, én következtem. Természetesen az útlevelemmel ismételten gond volt. Pár perc türelmet kértek, amíg beszélnek a konzullal. De hogy melyikkel, azt nem árulták el. Kis idő múlva szóltak, hogy minden rendben van, folytatódhat a "párbeszéd". Ugyanis ő kérdezett, én meg válaszoltam. Rögtön arra, hogy meddig tervezem a costa ricai tartózkodásom. Az indulásom dátumáig (pont 30 nap), válaszoltam, majd megmutattam a repülőjegyem. A válaszom elfogadta, majd a beléptető pecsétet beleütötte az útlevelembe. Érdekes, hogy azért ráírta a 90 napot. Bezzeg egy hónappal ezelőtt nem adták meg. Most, hogy az országot elhagyom 30 nap múlva, nagylelkűen adja a 90 napot.

Ma nem maradt ki a vámvizsgálat sem. A buszindulás előtt került sorra. Épp, hogy csak belenézett a nagyobbik hátizsákomba a vámos. Ugyanazzal a busztársasággal mentem Palmar Norte-ig. Útközben volt még egy ellenőrző, áteresztő pont. Gondolom az illegális bevándorlókat próbálják kiszűrni.

Megérkezvén Palmar Norte-ba, taxival kellett tovább utazzam Sierpe-be, mert a mikrobusz nem volt a szokásos helyén. Hajó járat pedig csak kettő van, naponta. Egy 11:30-kor, egy pedig 15:30-kor. Az esőre álló időt elnézve, jobbnak láttam az első járattal mihamarabb Agujitasba érni. Ezért maradt hát a taxi, horror áron. Megérkezve Sierpe-be, vettem egy kókuszt, mármint annak hűsítő levét. Haláli a srác, aki árusítja. Körülbelül húsz nyelven köszönti a leendő vendégeit. Ezeket mind a turistáktól tanulta. Tőlem is kérdezte, azonnal meg is tanulta a jó reggelt, és a köszönöm szavakat. Az utánam következő vásárlónak büszkén mondata a 21-ik variációt.

A motorcsónakok indulásra készen álltak. Három közül lehetett választani. Én maradtam az eddig jól beváltnál. 

A folyó felületét borító növény virágját sikerült indulás előtt megörökítenem. Több fényképet a megérkezésig nem készítettem, mert a telefonom eltettem egy vízhatlan tasakba. Ugyanis bármelyik pillanatban eshetett.

Gondoskodtak rólam odafentről, mivel épp hogy megérkeztem Agujitasba, eleredt az eső. Az alapítvány irodájából hívtam Marvint, hogy jöjjön értem autóval. Az eső késő délutánig egyfolytában esett, csak este felé csendesedett egy kicsit. Nem lett volna valami jó utam a tengeren, zuhogó esőben. Szóval, köszönöm Istenem.

Megérkezve a hostelbe, Patacon rögtön a kezeim közé futott. Nem győztem lecsillapítani. Megható, hogy így örült a viszontlátásomhoz. Két napja csak, hogy nem láttam, de úgy tűnik, hogy sokat nőtt. 

Vendég nincs jelenleg a hostelben, csak Virian bátyja és sógornője. Az eső meg csak esett, és esett. Marvin szerint ez vár ránk az elkövetkező hetekre. Remélem azért lesz egy-két nap esőmentes rész.

Késő délután, a palacsinta helyi változatával egészítettük ki a bögre kávénkat. Vastagabbra készítik mint nálunk, ízre viszont hasonló. A cuccaimat a közös hálószobába pakoltam be. A Lapa Roja (papagáj) nevű rész lett az enyém. Az elkövetkező hetekre. Nagyon mehetnékem van már. Vágom a centit.

2015. május 15. (péntek) 18:05 (UTC-5) - David

Viszonylag nyugodt éjszakám volt. Eleinte meg-megébredtem, tartva a szúnyogoktól, de nem csíptek. Nem használtam a szúnyoghálót sem, mert igen macerás lett volna benne aludni. Más, mint Cosat Ricában. Reggel nyolc után már talpon voltam. Korán reggel többen is elhagyták a hostelt.

Tegnap kicsit mutattam a hostelből, következzen hát a többi kép. A recepción keresztül lehet bejutni a területre, ami egyben egy épület is. Itt van a tv szoba, pár külön álló szoba, illemhelyek, zuhany, mosókonyha. A wc helységben itt is a "szokásos" szöveg.

Ezt követően, a kerten keresztül közelíthetjük meg a konyhát, a medencét, valamint a bár helységet és a bambuszházat. Csodálatosan összeválogatott növények vannak mindenfelé, kellemes illatot árasztva.

Most pedig következzék a négylábúak bemutatása. Ugye nem gondoltátok, hogy itt nem lesznek körülöttem kedvencek?! A hostel őrzőjének nevét sajnos nem jegyeztem meg. Mint ahogy az éjjeli szobatársamat se. Úgy néz ki mint egy mini fekete párduc. A harmadik kedvenc pedig jön, megy a kertben, a kőkerítésen.

Reggeli után elindultam felfedezni a várost. A térképen bejegyeztem az utat. A tegnapi helyszínre akartam elérni, a buszpályaudvarra. A hostel a kertvárosban van, így kellett egy kicsit talpalom. De ez nem is baj, méga végén kiesem a gyakorlatból.

Rögtön az elején egy ismerősbe botlottam. A jó öreg Ladába. Úgy látszik az oroszok exportáltak ide is. Már láttam korábban is Nicaraguában, de azt akkor nem tudtam lefényképezni.

Maga a város egy átlagos közép-amerikai kisváros. Rengetek taxival, mikrobusszal. A gyalogosoknak itt sincs meg az elsőbbségük a gyalogátkelőn. Szabályos harcot kell vívjak egy-egy átkelésnél.

Elhaladtam egy fedett piaccsarnok mellett is, de belül nem volt semmi érdekes látnivaló. A diákok itt is egyenruhát viselnek. A templomok pedig itt zárva voltak. Egyébként sokszor találtam zárt templomot korábban is.

Útközben beugrottam egy katonai egyenruházati boltba, megvenni a hátizsákra való panamai felvarrót. Tőlük kértem egy kis útbaigazítást, hogy mit merre találok a városban. Ugyanis kezdett Managua-hoz hasonlítani. Mindenhol olcsó, műanyagárut áruló bolt, sehol egy szuvenírbolt. Nagy nehezen szereztem lobogót, de mást nem. Majd még holnap megpróbálom a határon. A házak közt lehetett találni a régmúlt időkre jellemző épületet. Jellegzetes, fából épült házak, melyeket a különböző színűre festettek. Itt láthatjátok a második Lada-t.

Beérkeztem a város központi részére. Egy nagy főtér volt, közepén szökőkúttal, padokkal, fákkal. Körülötte hotelek, boltok. Egyébként nehéz volt úgy képet készíteni, hogy ne lógjon bele egy villanyoszlop, villanyvezeték, vagy egy taxi.

Azért sikerült találnom pár téglából épült, régebbi épületet is. Gondolom ez volt a faépületek utáni időszak.

Elértem a sétám végére, a buszpályaudvarra. Tegnap még úgy gondoltam, hogy innen indulok vissza a határhoz, de a hostel közel van a főúthoz, így inkább az ottani buszmegállóba megyek majd ki.

A sárga színű iskolabuszok itt is jelen vannak, de sokkal jobb állapotban. Némelyik csillog, villog. Tartottam egy kis pihenőt, a népszerű, helyi üdítő ital társaságában. Ilyenkor szeretek eltűnődni az embereken, ahogy jönnek, mennek. Ilyenkor lehet igazán megfigyelni a helyi lakosságot. Mit visel, hogy él, mit eszik, mit iszik, stb.

Vissza fele a másik, párhozamos utcán mentem. Egy újabb, bezárt templom mellett. Időnként benéztem "looking-olni" egy üzletbe. Jó dolog, mert mindenhol van klíma, így egy kicsit megnyugszik a szervezet. Útba ejtettem a gyorséttermet is, a szokásos tesztelés miatt. Panama is kipipálva. Az eredmény ugyanaz.

Visszaérkezvén a hostelbe, egy hűsítő zuhany után, a torkom is le kellett hűsítenem. A medencében való fürdés kimaradt, mert elkezdett esni az eső. Úgy látszik naponta esik errefelé. Lehet, hogy már El Progreso-ban is.

Így hát maradt egy kis szieszta a függőágyban. Közben sikerült lefényképeznem egy fekete mókust. Még nem említettem, de a bambuszházon nincs ablak, sem szúnyogháló. Bármi szabadon ki-, bemászhat. Remélem a fekete kandúr résen lesz.

Ez volt hát Panama. Röviden, tömören. Egy kis ízelítőt kaphattunk belőle. Gondolkoztam azon, hogy megnézem a fővárost, és a Panama-csatornát, de annyit nem akartam utazni. Majd legközelebb, máskor, nem igaz?!

Utolsó képem az én drága nővéremnek küldeném. Ma ünnepelte a születésnapját. Isten éltessen Tesó!

2015. május 14. (csütörtök) 19:38 (UTC-5) - David

Korán keltem, bár annyira ne kellett kapkodjak. Tegnap ugyanis elkészültem, már csak fel kellett öltözzek. A reggeli kimaradt, mert nem volt étvágyam. Csak egy kávét ittam. Marvin elvitt Agujitasba, a kikötőbe. Ugyanazzal a motorcsónakkal mentem, mint legutóbb, csak most nem volt kedvezményem.

Ezúttal is volt egy kis mangrove erdő látogatás. Most másik részen vágtuk át a folyót, találva egy rövidebb utat az erdőn keresztül. Megérkezvén Sierpebe, ugyanazzal a mikrobusszal utaztam tovább. Itt sem volt kedvezményem. 

Palmar Norteba érve, megvettem a buszjegyet Paso Canoasba, a határ menti állomásra. Volt másfél órám a tervezett indulásig. Kihasználtam az időt, és megreggeliztem. Természetesen rizs is volt. 

Ezután következett a várakozás. Eljött a busz indulási ideje, de a busz sehol. Nagyjából hozzá szoktam a latin amerikai "pontossághoz", de egy óra leteltével már kicsit kezdtem izgulni. Közben megismerkedtem egy férfivel, aki az USA-ból jött. Annak idején mérnökként kezdett, majd itt Costa Ricában kitanulta az asztalos-ács szakmát, és most saját vállalkozása is van. Járt Magyarországon, ízlett neki az Egri Bikavér.

Közben megtudtam, hogy a férfi gyakran kel át a határon, tartózkodási engedélyt hosszabbítani. Azt mondta, hogy nincs két egyforma eset. Van amikor semmit nem kérdeznek, de olyan eset is van, hogy három órán keresztül tartott az átkelés. Közben megérkezett a buszunk, rám is fért a klíma.

Bő negyven perces utam volt Paso Canoas-ig. Megérkezvén, egy újabb káosz határátkelőhely fogadott. Semmi, sehol kiírva, nagy tömeg, össze-vissza minden. Először következett a costa ricai kiléptetés. Mint kiderült, hét dollárt kellett fizetni, a kilépésért. Amint odaadtam a nyugtát a határőrnek, rögtön össze is gyűrte. Majd pár percet igénybe vett az útlevél vizsgálat. Valamit megint diskuráltak az útlevelemről. Nem tudom mi lehet vele. A végén azonban megkaptam a pecsétet. Ki voltam léptetve. 

Következett a panamai oldal. Azonnal sorra kerültem, nem voltak sokan. Elővettem a legbarátságosabb arcomat - ezúttal ugye arcszőrzet nélkül érkeztem - és a határőr ablakához léptem. Átadtam az útlevelem, és felkészültem az inkvizícióra. A halotti bizonyítványomon kívül, majdnem mindennel rendelkeztem. Nálam volt a bankszámla kivonatom, a hostel foglalásról igazolás, a repülőjegyem kinyomtatva, valamint egy igazolás a Corcovado alapítványtól. Erre a határőr fogta az útlevelem, nem kérdezett semmit, majd beleütötte a pecsétet. Be voltam léptetve Panamába. Köpni, nyelni nem tudtam. El is húztam gyorsan a csíkot, nehogy meggondolja magát. A vám vizsgálat mindkét oldalon elmaradt. Vagy csak én nem találtam meg.

Érdekes, hogy a beléptető pecsétre nem írtak napot. Elvileg így 180 napot maradhatnék. Elvileg. Immár Panamában voltam tehát, elindultam bankautomatát keresni. Találtam is egyet, a pénzt viszont amerikai dollárban kaptam. Az árfolyam megegyezik. Egy panamai balboa egy amerikai dollár. Az egész határmente egy nagy bevásárló utca volt.

David-be mikrobusszal mentem, ami a határtól indult, kb. tíz percenként. Itt is kellemes hűvös volt, ment a klíma. Volt egy ellenőrző pont is, ahol a rendőrök, és katonák átvizsgálták a buszt, és megnézték az útlevelünket. Fél óra elteltével már David központjában voltam. 

Túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy gyalog elinduljak. Nem volt már kedvem keresgélni az utat. Így hónapok óta először taxiba ültem. Pár perc alatt odaértem a hostelhez. Az ára sem volt vészes.

Panamába érve, az órát egy órával előrébb kellett állítsam. Így már csak hét óra különbség van. A bejelentkezés után elfoglaltam a szállásom. Egy bambusz házban van a szállás. Teljesült az újabb vágyam. Egy igazi bambuszházban lakni. Igaz, hogy csak két éjszakát. Szúnyogháló is van. Na és persze az elengedhetetlen függőágyak.

Gyönyörű egyébként a hostel kertje. Holnap részletesebben bemutatom, most csak egy-két képpel szemléltetem. Holnap kicsit szétnézek a városban, majd délután pihenek egyet a medence partján. Mert ugye tudjuk, hogy az élet szép.

Az idő már késő délutánra járt, így a gyomrom már elég hangosan korgott, követelve a neki járó napi adagot. Nem is mentem messzire. Rögtön a hostellel szemben volt egy étterem, ami inkább egy presszóra hasonlított. Sült halat ettem, sült platanossal. Hozzá két üveg Atlas márkájú sörrel. Tökéletesebb estebédem nem is lehetett volna.

2015. május 13. (szerda) 18:45 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Reggel Marvin nyitott ki, én csak később csatlakoztam. A reggelinket ma nem az asztalnál fogyasztottuk el, mert az foglalt volt. Maradt a bárpult. Az emberek szépen lassan szállingóztak. A reggeli után, egy bögre kávé társaságában, a teraszra vonultam. Patacon is talált magának egy eldugott helyet, ahol nyugodtan pihenhetett.

Napközben többször be kellett nézzek a konyhába. Észrevettem, hogy sok embernek nehezére esik egy idegen helyen megtalálni a szemetes vödröt. Sokan elmosták maguk után a kávés bögréket, poharakat, de több embernek ez nem sikerült. 

Ma egyéb feladatot nem választottam magamnak, mivel készülnöm kellett a holnapi útra. Kitisztítottam a táskámat, a cuccaimat összepakoltam. Úgy döntöttem, ha visszajöttem, nem maradok ebben a szobában. A közös hálószobában választok majd magamnak egy ágyat. Az sokkal jobban szellőzik, nem lesz penész a táskámon. A munkavégzésre használt ruhákon, valamint az elhasznált dolgokon kívül viszek magammal mindent. 

Itt van tehát Panama nyugati országrésze. David város körülbelül 40-50 kilométerre van a határtól. Végig autópályán kell mennem. Elvileg gyorsan odaérek. Elvileg. A többi a határőrökön múlik. Mexikóba érkezés előtt izgultam, később Guatemalánál, Hondurasnál, Nicaraguánál már nem. Costa Rica óta újra izgulok, hogy mi lesz.

Gabriel - a korábbi önkéntes - ma kért fényképet Pataconról. Ma mentek tovább Panamából Kolumbiába. Holnap lesz négy hete, hogy megérkeztem ide a hostelbe. Sokat nőtt azóta Patacon. Most már kezdi ugatni az idegeneket is. A vendégek imádják, de azért jó érzéssel tölt el, hogy sokszor jön hozzám, megpihenni.

Úgy terveztem, hogy ebéd után elugrom Agujitasba Helena-val, de ismét esni kezdett, ezért nem indultam el. Holnap úgyis úton leszek. Egy-két dolgot akartam volna vásárolni, de ezt útközben is beszerezhetem.

A délután nagy részét, hozzájuk hasonlóan, magam is sziesztázással töltöttem. Igaz, most egy-egy oktatási szünet alkalmával sokan voltak a függőágyak környékén. Ezért magam csak akkor mentem oda, ha vége volt a szünetnek. 

Ma kaptuk meg az áprilisi villanyszámlát. Közzétenném az érdekesség végett. Mint látható 322 kWh volt a fogyasztás. Ez a helyi valutában 40.971 Colon. Forintra átszámítva 20.856 Forint.

A vacsora legtöbbször az ebédről maradt étel, melyet egy-két kiegészítővel tálal Virian. Holnaptól szombatig nélkülöznöm kell a főztjét. Egy biztos, e két nap alatt a rizs kimarad majd az étlapomról.

2015. május 12. (kedd) 20:17 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Ma egy kicsit később keltem a szokottnál. A reggelim ezúttal is megvárt. Megébredtem hajnalban, de sikerült vissza aludnom. Reggel nyolckor már elviselhetetlen a meleg. Így a futást átettem délutánra.

Sajnos a párás levegő miatti penészedés terén nincs változás. Kellene egy páraelszívót beépíteni. A nagy hátizsákom hetente többször ki kell hoznom a szobából, át kell törölnöm, szellőztetnem. Nem akarom, hogy a júniusi indulásomig tönkremenjen. A bőrövem, valamint a bőr karkötőm küzd még hasonló problémával. A ruhákon egyelőre nem látok semmi változást. A törlőkendőként használt, textil pelenkán fedeztem fel ma reggel tojásokat. Valószínűleg póktól származtak. Indulás előtt ezeket is át kell néznem. Az egész táska, felszerelés egyenként át lesz vizsgálva. Nem szeretnék semmi olyat hazavinni, ami nem haza való.

A hostel gyógyszeres szekrényében Eitan, ma módszeres kutatómunkát végzett. A meglepetés akkor ért engem amikor a kezéből kivett dobozt jobban megvizsgáltam. Széntabletta volt, Magyarországon gyártott. Hogy kié lehetett, és hogyan kerülhetett oda, az rejtély marad. Ugyanis a vendégkönyvben nincs magyar állampolgárságú személy. 

Délelőtt befejeztem a kerti munkát, a virágágyások immár szépek lettek. Jasper ma elhagyta a hostelt. Ő volt a legrégebb óta itt. Átmegy a félsziget másik részére. Gazdagabb lettem egy német srác ismeretségével. 

Ebédünket már a meccs nézése közben fogyasztottuk el. Ma volt ugyanis a bajnokok ligája elődöntő visszavágója. A katalán csapatnak szurkoltam, melynek meg is lett az eredménye. A bajorok győztek ugyan 3:2 arányban, de az összesített eredmény alapján a Barcelona jutott a döntőbe. Már csak a holnapi meccs választ el a Barcelona - Juventus döntőtől. A két argentin csatár döntőjétől.

A meccs után én is elindultam, lefutni a mára tervezett hét kilométert. Mint korábban említettem, fekete párduc miatt, az irányon változtattam. Ezúttal külön testőröm is akadt, ugyanis Tutte velem tartott. Agujitas felé vettük az irányt. Egy kilométer után következett a patak átgázolás, majd tovább az úton.

Az egyik háznál egy termetes kutya rohant felénk, de mi gyorsabbak voltunk. Viszont úgy döntöttem, nem megyünk arra vissza. Az óceán partot választottam. Négy kilométer után a cipőt tehát levettem, majd mezítláb irány az óceánparti homokföveny. Nehezebb így futni egy kicsit, de ezt kár volt kihagyni. Egy hónapig maradok ennél a verziónál. Csak a távolság fog nőni egy kicsit.

Tutte végig mellettem volt. Nem tudom mikor futott utoljára ennyit, de jól bírta. Egészen a repülőtérig futottunk, ott lett meg a hét kilométer. Egy kicsit ott megpihentem, de Tutte már indult volna haza. Nem is maradtam tovább. Legközelebb zárom egy fürdéssel. Most a hullámok is elfogadhatóak voltak. 

Erről is sokat álmodoztam, hogy egyszer majd az óceán parton fogok futni. És tessék, teljesült. Az álmok teljesülnek, ha teszünk érte. Tudom nem könnyű, nekem sem volt az. Sok küszködéssel, lemondással, harccal teli időszakon vagyok túl, de megérte. Egyébként viszonylag későn kezdtem el rendszeresen futni. Három évvel ezelőtt. De úgy gondolom, sosem késő semmihez sem hozzáfogni. Ha hazaértem, gitározni akarok megtanulni. Végre hasznát veszem a saját gitáromnak. Axi, remélem az alapokat megtanítod. 

Visszafele egy levezető séta volt csak. Tutte végig mellettem volt. Egy tehén csorda legelészett az egyik elkerített területen. Érdekesek a fehér madarak mellettük. Mindig a tehenek mellett lépkedtek. Gondolom, a bogarakat szedték össze. Mire megérkeztünk, az eső is el kezdett esni. Tökéletes volt az időzítésünk. Tutte ivott egy jó adag vizet, majd elnyúlt a függőágyak alatt. Magam is ezt tettem egy zuhany után, csak a függőágyban.

Estére megérkeztek a múltkori oktatók. Holnap ismét informatikai oktatás lesz. Közben megjelent az alapítvány idei toborzó plakátja. Lehet jönni júliustól segíteni teknősöket menteni. Akkor én már otthon leszek.

2015. május 11. (hétfő) 19:00 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Furcsa, amikor az ember este neki készülődik a lefekvéshez, közben más meg a Föld túlsó felén, épp a reggeli kávéját issza. Általában ekkor kapom az első üzeneteket is. Mire válaszolok rájuk, már éjfél is elmúlt. 

A kedvencemmel indítanám a napot, ha már ő is velem indítja a sajátját. Ma is felköltött a szokásos nyüszítésével. Egyre több rajongója akad, az ismeretségi körömből. Valóban, legszívesebben hazavinném. 

Lencsevégre kaptam a reggeli érkező repülőt. Gondolkodom rajta, hogy ezzel kellene visszamenni jövő hónapban, San José-ba. Egyetlen problémám, hogy a repülőtérről vissza kellene mennem a városba. Árban körülbelül a háromszorosa a buszjáratnak. Időben viszont nem mindegy hogy 9-10 óra, vagy csak 30 perc. Na még alszom rá pár napot, hetet. A legfontosabb most, hogy csütörtökön gond nélkül be tudja lépni Panamába, majd onnan szombaton ide vissza. Lefoglaltam két éjszakára szállást a panamai David nevű városban. Francisco - a hostelt üzemeltető alapítvány egyik vezetője - írt egy meghívólevelet, melyben kifejti, hogy mennyire köszönik az önkéntes segítségnyújtást részemről. Továbbá kinyomtattam a San José-ból hazatartó útra szóló repülő jegyet. Ezek elég biztosításként kell hogy szolgáljanak mind a panamai, mind a costa ricai határátkelésnél. 

A délelőtt folytattam a tegnap elkezdett kert munkát. Annyira siettem ma is vele, hogy még a holnapi napot is ezzel fogom tölteni. Marvin közben babot főzött szabad tűzön. A tűzgyújtás amúgy elég nehéz dolog errefelé, ugyanis a fa át van nedvesedve a párától, esőtől. A minap néztük a híres angol túlélőművész itteni kalandját, amint az Osa-félsziget esőerdejéből kijut egy szál késsel. A filmen egy kettőre tüzet rak. Gondolom elővarázsolta a száraz fát. E produkció nekem amúgy a kezdetektől fogva hiteltelen. Akivel ugyanis egy stáb dolgozik, az már nem csak magára van utalva. Hogy mi történik a kamerák mögött, azt nem tudhatjuk. Akkor lenne hiteles, ha egy fejkamerával egyedül tenné meg ezeket az utakat. No de akkor meg felmerül a kamera akkumulátorának töltési nehézsége.

A délután ismét jött egy kiadós eső. Majdnem másfél órán keresztül tartott. Lassan állandósulni fog, mert itt az esős időszak. A futás tehát ma is kimaradt. Holnap megpróbálom a reggeli után. Akkor még nem olyan forró a levegő. 

Így hát a késő délutánom nagy részét, kisebb nagyobb megszakításokkal a függőágyban töltöttem. Eitan és Patacon is itt voltak. Ritka pillanatok egyike, hogy egymás mellett láthatjuk őket. Ugyanis nem nagyon játszanak együtt. 

Virian délutánra készített nassolni valót. Kukorica pehely, méz, mazsola, valamint mogyoróvaj. Természetesen kávéval kísérve. Kíváncsi vagyok mennyi a vérnyomásom, ugyanis a napi három kávé meg van.

Beszéltem ma Csabával, akit Las Palmas-ban ismertem meg, még tavaly. Ezt követően a világ ellentétes részére indultunk el. Most Indiában van, de ő is készül egy időre haza, Magyarországra. Ha én is megérkeztem, összefutunk egy-két sörre. Lesz miről beszámolni egymásnak.