Nem keltem korán, sőt! Nem siettem, mert ma csak Astorgaig akartam menni, a távolság meg nem volt vészes. Nyugodt éjszakám volt, hála Krisztiéknek, ugyanis egyedül voltam egy szobában, horkolástól mentesítve. Amikor felkeltem, már a társaság fele elindult, a másik fele készülődött. Mire én is elkészültem, már mindenki elment.

Krisztiék is nekikezdtek a napi feladataik elvégzéséhez, de jutott idő még egy kis beszélgetésre közben. Közben Manuel atya is felébredt. Miután megittam a kávét, melyet Kriszti főzött, itt volt az ideje az indulásnak. Búcsúzkodás, köszönet még egyszer mindenért egy kitűnő társaságnak. Remélem, még találkozom velük.

Elindultam hát Astorga felé, de közben eleredt az eső. Kénytelen voltam elővenni az esőköpenyemet, melyet az első nap óta nem használtam. Ahogy közeledek Galicia felé, egyre többet esik.

Mire felértem a település felé magasodó dombra, lassan elállt az eső.

Santibanez de Valdeiglesiasban reggeli, ma kivételesen kávé helyett frissen facsart narancslé. Majd elindultam hegymenetben. Elfelejtettem tegnap megemlíteni, hogy ismét összefutottam Anikóval, egy szálláson voltunk. Ma az úton újra találkoztunk, és a további távot közösen tettük meg. Megannyi érdekes alkotással, szoborral találkozik az ember itt, a Caminon.

Az úton nyilak, jelek, kagylók sokféle variációja mutatja az irányt. Tetszik, hogy van türelmük az embereknek ilyeneket alkotni.

A hegytetőn újabb frissítőponthoz érve, megismerkedtem Daviddel, akiről egy magyar srác írt a blogjába. Ott él, puritán környezetben, az adományokból újabb gyümölcsöt, italt, nasit vesz a zarándokoknak. Donativ rendszerben adja, jóformán semmi haszon. Sokszor vendégei is vannak a zarándokok közül. Annyira sugárzott az arcáról a boldogság. Tanulhatnánk tőle.

Itt volt egy hasonló kő gyalogló spirál, hasonló az Atapuercaihoz, csak kisebb. Anikóval kipróbáltuk.

Úton lefelé egy zenésszel is találkoztunk. Pengetés közben forgatta, pörgette a gitárt. Sajnos kifogytam az apróból addigra.

Ekkor már láttuk Astorgát. Hamar beértünk a városban. Gyorsabban telik az idő, ha beszélgetünk.

Találtunk szállást ott ahol akartunk. Sorba kellett állni a bejelentkezésnél. Közben felfedeztem ismerős arcokat. Eva, Vincnzo, Tamás, Kati, és 2 hét után újra találkoztam Vaclavval. Jó érzés újra viszont látni, akikkel együtt mész az úton.

Újakkal is megismerkedtem. Carla Braziliából, és Nicolas Franciaországból. A képen a harmadik Eva, Őt már bemutattam.

Gyorsan nyakamba vettem a várost, vennem kellett pár dolgot. A katedrális zárva volt.

Az utolsó képen egy toronyóra látható, bábukkal, amik kongatják a harangot, amikor annak ott az ideje. Beugrottam egy szupermarketbe, vacsorának valót venni. Tetszenek a halas pultok.

Összefutottam Feevel, a holland csajjal, akivel Leonban buliztunk. Beültünk egy sörre, mielőtt visszaindultunk a szállásra. A szálláson vacsorára ismét „francia” babos-sonkás-hagymás cuccost főztem Claranak, Evanak, és Vincenzonak.

Ezúttal Ecetnek szól az utolsó kép. Így kell építkezni sógi, előbb felhúzol egy darut, majd a ház következik. Lucáék mire építkeznek, addigra összepakolsz egy darut. Ha meg Boti lesz a vő, Dini meg is szerkeszti, csak ne engedd felmászni rá.

Idonkent erosen gondolkodnom kell, hogy hol es mikor voltam, amikor leulok a gep ele, lejegyezni a napi dolgokat. Most epp a 20 nap van Astorgaban, es a 19. napot irnam le, de nem tudom hirtelen hol is kezdtem. Ja meg van, Leon volt. Koran keltem, mert Hospital de Orbigoban vartak ram. Szocskeapu altali kozos ismerosom, Kriszti vart, aki maga is hospitalero. Meg szemelyesen nem talalkoztunk, de mar nagyon vartam a megismerkedest.

Igen, lassan 300 km ala erek. Reggel meg sotet volt, amikor Leonbol elindultam. Elso reggelizo allomasomig volt ket oras utam. De megerte, mert La Virgen del Caminoban akkora adag reggelit kaptam, hogy eddig olyat sose.

Utana kette agazott az ut, az egyik rovidebb, de unalmas, az autout mellett. A masik hosszabb, de falvakon keresztul. A masodik mellett dontottem.

Kesobb meg egy helyen megalltam, egy ket betus kiteresre. Legalabb megtudtam, hogy honnan is vannak a kocsmakban felszolgalt sonkak.

Ez a nap a megallasok napja volt. Ugyanis a kovetkezo faluban is volt egy donativo rendszeru frissito pont. Egy pohar malnaval gazdagodtam, termneszetesen most sem jart hozza medve, bar az elado eleg macko tipusu volt.

Majd ezutan egy hosszas resz kovetkezett, semmi fa, csak pusztasag. 2-3 ember gyalogolt elottem.

Lassan megerkeztem a konyv szerinti vegallomashoz, de ugye en tovabb mentem Hospital de Orbigoba. Gyors vasarlas, ebed elfogyasztas. Utamat folytattam, melyet megszakitott egy nepes tarsasag. Turelemmel vartam, mig elhaladnak.

Kozeledett vegcelom, elhagytam Vilventet, es mar csak be kellett ernem. Az eso felhok kozben gyulekeztek.

Amint beertem Hospital de Orbigoba, eleredt az eso. Szerencsere nem volt messze az alberge.

Ahogy beerkeztem, csak Krisztian volt ott, Kriszti es Albert Astorgaban volt, bevasarlo uton.

Elfoglaltam a szallasom. Maga a szallas egy 200 eves epuletben volt, hangulatos kis helyen. Kesobb megjottek Krisztiek is. Jo volt vegre talalkozni. Meghivast kaptam egy vacsorara is. Manuel atya is ott lakik, a hospitalerokkal egy epuletben. A meghivasnak nagyon megorultem, egy kis desszertel es egy uveg borral megprobal probaltam megkoszonni. De elotte amig Krisztian fozte a vacsorat, Alberttel misere mentunk. Erdekes volt a templom boltozata. Eloszor azt hittem ott jon be a feny, de nem. Bamulatos epiteszeti megoldas reven fenyes marad a belter.

Kovetkezett a vacsora, melyet az emeleten levo etkezoben tartottunk. Mielott elkeztuk, elovettem a kozelmultban tanult asztali aldast, hala az Erdelyi Unitarius barataimnak. Tetszett az atyanak a nyam-nyam, es ham-ham resz. Egy finom pestos pastat ettunk reszelt parmezannal. Tud ez a Krisztian. Annyira, hogy ketszer is szedtem. Vacsora utan borozgatas, es beszelgetes. nagyszeru emberek, egy nagyszeru helyen. Koszonom Szocskeapu, hogy reszem lehetett benne.

Sokáig aludtam, mert nem kellett ma nagy távot megtennem. León 25,2 km-re volt. Kényelmesen elkészültem. Azt hittem Vincenzo lemaradt, aztán összefutottam vele, kávézó után kutatott. Sininhez irányítottam. Egész éjjel esett, így eléggé vizes volt minden. De legalább nem volt por. Egy kis pihenőt kellett tartanom, egy egészen rövidet, mert felfedeztem a kedvenc növényemet. Tudjátok, csak bambusz és cölöpök.

Rég tettem egészségügyi jelentést. Vízhólyag továbbra sincs, talpam rendben, benőtt köröm türelmes, lábszár néha fáj, de nem vészes. Reggelente és néha napközben érzem a vállaim. Nátha kicsit enyhült. Csípések nyomai halványan látszanak. Összességében elmondhatom, soha rosszabbul.

Első megállóm Mansilla de las Mulas volt. Ilyen burkoló remekművel találkozik az ember. Leellenőriztem az iránytűmmel, jó munkát végzett a mester.

Épp reggeliző helyet kerestem, amikor az egyik kávézó ablakán keresztül Anita integetett. Kiderült, hogy hajnal kettőkor indult, mert nem tudott aludni. Elkapta az eső. Épp szárítkozott. A reggelim mellé újabb grátisz volt, egy kis pohár facsart narancslé.

Puente Villarente újabb csemegét rejtegetett. Felfedeztem egy kertben, egy kombi 1310-es Dacia-t. Lassan oldtimer ez is.

Majd egy vegyeskereskedés mellett mentem el, a hólapát (ilyenkor???) akciós volt.

Utam égig kísérte a nagyváros közelsége. Benzinkutak, szervizek. Beérve Leónba rögtön össze futottam Arnolddal, a világutazó amcsival. Másfél hete nem láttam. Legalábbis azt hiszem. Kicsit időzavarban vagyok. Majd egy érdekes kutat találtam, szójátéknak ideális. pl: Ha Tibinek hívnak, ülve ihatsz vizet, de csak ha Levis gatya van rajtad. Lehet fáradt vagyok?!

Érdekes volt León. A város, a pörgés, az autók sokasága, stb. Nem hiányzott. Tovább menve megkerestem a szállást, majd bejelentkeztem. Közben egy bábú invitált volna be az odavezető úton egy boltba. Ha „élő” lett volna, lehet nem mentem volna tovább.

A szállás után elindultunk város nézésre Martina csapatával. Tegnap nekik nyitogattam a bort. Jó kis társaság. Közben újabb magyarok voltak a szálláson. Kati és Andi. Később Tamással is találkoztunk a vacsoránál. Gyűlnek a magyarok. Nemrég olvastam, hogy az éves Camino zarándokok 0,5 %-a magyar.

Jó kis társaság ez is. Holland, szlovák, spanyol, katalán, svájci, magyar. Kell ennél jobb? Épp egy fura szobornál voltunk, az olasz csaj be is mászott, erre én elmeséltem Kőműves Kelemen sztoriját. Rögtön kimászott.

Megnéztük a katedrálist is. Ez most puritánabb volt, mint az eddigiek.

Vacsoránál együtt volt a magyar asztaltársaság.

És a nap végén a szokásos kép ezúttal Móninak, mivel a reggeliző helyem neve Alonso volt. Es valóban gyors volt a kiszolgálás. De a reggelivel azért nem egy forma-1-es autó sebességével végeztem.

Ma nem kellett korán kelnem, a napi tervezett táv „csak” 31 km volt. Sahagún-Reliegos. A könyv két variációt ír le erre a távolságra. Az a) variáció 31,6 km, 7.45 óra, benne egy 17,7 km-es szakasszal ahol semmi település nincs. A b) verzió az előbb említett 31 km, 7.30 óra, és a legnagyobb távolság település nélkül 12,7 km. Érthető módon a b) terv mellett döntöttem.

Reggel kivételesen „gépi” kávéval kezdtem a szálláson, majd következett pár fotó magáról a szállásról. Tegnap nem említettem, de ez egy régi templom volt, amit átalakítottak szállásra.

07.10-kor már úton voltam, szépen lassan elhagyva a várost. Egyes fiatalok még mindig a bár teraszán voltak, poharakkal a kezükben. Tudnak élni.

Utam elhaladt az Ermita de Perales nevű régi kis templom mellett, majd következett Bercianos del Real Camino. Itt ismét megkávéztam, immár a szokásosat. Imádom ezt a fajta kávét, mindenhol finomat főznek. Hozzá hátizsákból csokis keksz. Reggeliző társam Martina volt, Pozsonyból. Volt wifi is, így lett pár perc face nézés.

Újult erővel nekivágtam, újabb oldtimert találva. Szép állapotban volt a kacsa.

Ismerős egy-kettő akadt csak. Új arcok vesznek körül. Nadine, Eva, Vincenzo, Alvaro, Jun mögöttem egy nappal. Rasant kb. másfél hete nem láttam. A terep a megszokott köves út, a táj sík, néhol fa. Ma szerencsém volt, mert végig fiatal platán sor mellett mentem. Amúgy a Burgos-León közötti szakaszt sokan kihagyják, és a távot busszal teszik meg. Érdekes döntés. Ha valaki sérülés, vagy rosszullét miatt teszi, megértem. De ha csak a monotonitás miatt döntenek így… Igaz, valóban annyira egyedül érzi magát az ember, hogy egy bizonyos pont után abban sem hisz, hogy valaha is települést lát. Szerencsére, hogy időnként történik valami, ami elvonja az ember figyelmét.

Közben nyugat felől erősen felhősödni kezdett, várható volt, hogy megázom. Így is történt. Még negyed óra kellett volna csak, és szárazon megúsztam volna.

Beérve megkerestem a szállást, ahol a tegnapihoz hasonlóan senki sem volt a pultnál. Negyed óra múlva be tudtam jelentkezni. A fürdés, mosás után kinéztem a faluba. Benéztem a feltűnő Elvis bárba, egy pohár sörre. Kettő lett belőle, melyet a tulaj, Sinin kiegészített egy kis tányér sajt és sonka grátisszal. Tetszett a kocsma stílusa, a falakon a zarándokok ott hagyott szuvenírjei, zászlói, kezük nyoma, üzenetei. Azonnal tollat ragadtam én is, és üzentem. Hogy mit? Ha benézel Sininhez, elolvashatod.

Jó pofa alak volt ez a Sinin. Üvöltött a rock’n roll. Látszott, hogy élvezi amit csinál, élvezi az életet.

Visszatérve, megfőztem a vacsorámat. A múltkori babos-sonkás-hagymás cuccot ismételtem meg, melyről kiderült, hogy francia étek is. Lehet előző életemben francia voltam, vagy spanyol, ugyanis mindenki spanyolnak hisz. Hát Sancho mi is lehetne más, nem igaz?

A konyhában sehol sem találtak borbontót, naná hogy nekem volt. Három palackot bontottam fel, három pohár lett a jutalmam. Majd következett egy konzerv olajbogyó, melyből nekem is jutott a borhoz. Kár hogy sajtot könnyű kibontani a csomagolásából.

A tegnapi napról kimaradt egy fontos pillanat. Megismerkedtem Zitával. Ugyanabban a szállóban volt, ahol én. Ráadásul közös volt a „cégünk” is. Ő még bírja, a központi épületben dolgozik, a központi szervnél.

Reggel, azaz hajnalban keltem, 04.30-kor. Még kimondani is kemény. A mai adag 39,7 km-re volt tervezve. Ez még keményebb. A könyvem szerint 26,3 és 13,4 km lett volna két napra elosztva. Jobbnak láttam összevonni, már csak azért is, mert nem sok látni való ígérkezett. Rögtön egy 17,3 km-es szakasszal kezdődött, semmi településsel. Zita is velem tartott, nem tudott aludni. Éjjel ismét fülhallgató nélkül aludtam, meg lett az eredménye. Valaki rekordot állított fel szerintem, horkolás során kiadott zajszintet döntve. Mások a szokásos módon csörtetve indultak ismét. Én előző este összepakoltam, csak a hálózsákot, és az alvó cuccot kellett eltennem.

Nekivágtunk tehát a távnak. Kb. úgy számoltuk, hogy 9-re isszuk a kávét, esszük a croasont. A fejlámpám kitűnően világított, pedig rég volt töltve. Két óra után tartottunk egy rövid szusszanást. Közben feltűntek a követőink. Majd előbukkant Calzadilla de la Cueza templom tornya, majd a völgyben megláttuk a falut is. Pár perc múlva már kortyoltunk, és falatoztunk. És valóban 9 óra volt. Pontosak voltunk mint a Doxa.

Zita nem tervezte addig a napi útját, mint én. Terradillos de los Templariost csak érintettük, egy rövid kortyolás a kútnál, kulacs töltés. Itt futottam össze a szlovén házaspárral, régóta találkozunk, naponta többször. Át lépve a 26,3 kilométert, tovább folytattuk, majd Moratinosban ebédeltem, sonka, sajt, bagette, hagyma, sör. Vincenzoék is beértek. Sántított rendesen, pedig egy napja még rohangált, közben kiabálva: „¡Ale-ale-ale-ale!”

Ebéd után újult erővel folytatva, egy érdekes épület mellett haladtunk el. Valami magtár féle lehetett.

Sokan hagyják az út mellett kitaposott bakancsukat. Általában egy-egy kilométerkőnél, vagy nagyobb kőnél, keresztnél. Ennek a pár cipőnek a gazdája fura módját választotta a végső elhelyezésnek. A cipő a mennybe szállt.

Beérve San Nicolas del Real Caminoba, elbúcsúztam Zitától, Ő maradt, én tovább álltam. Már csak 8,1 km-re voltam a céltól.

Újabb provincia határt léptem át, Leónét. Már nem sok van hátra. 379,4 kilométer.

Célom, Sahagún előtt található Ermita de la Virgen del Puente. Egy kis téglakápolna, mely román és arab stílusú, előtte egy kőhíddal. Majd elhagyva katonák fogadnak belépve a Camino kapuján.

Beérve Sahagúnba, elővettem a könyvemet. Ilyenkor mindig átböngészem az előzőleg kiszemelt szállást. Közben Fido is zarándokolt.

Megérkeztem a szállásra, azonban senki nem volt a portán, szieszta volt. Volt egy órám. Üres ágy rengeteg. Egyiket kiválasztottam, majd irány a bolt. Mire vissza értem, vége is volt a sziesztának, be tudtam jelentkezni. A szállás kitűnő volt. Wifi volt ugyan, de nem tudtam csatlakozni. Volt viszont asztali gép, azon írtam meg a két napi blog adagot.

A nap végére lassan szokássá válik, hogy valakinek szól az utolsó fénykép. Ez alkalommal Bellának, hisz tudjuk, hogy egy kiváló fénykép elkészítéséhez, első lépésként egy fatörzset kell keresnünk.

Mielott nekikezdek a mai, azaz a 15. napnak,melyet ma irok meg, de nem ma tortent. Hu de belebonyolodtam, szoval ez a tegnapi nap tortenese, ma meg szombat van. Bocsi az ekezetek nelkuli irasert, de a spanyol billentyuzetet hasznalom. Ugyanis ma sincs wifi jelem a netbookhoz, ezert maradt a pendrive, es a rendelkezesre allo asztali gep, orankent 1 euroert. Mellettem filmet neznek, jo igy irni.

Tegnap elindultam fel hetkor Boadilla del Caminobol, a napi tav 26,3 km volt.Utam elejen csatlakozott Eva, es Vincenzo, meg a tobbiek. De hamar lehagytak. Utam egy csatorna mellett vezetett, mely 1753 es 1859 kozott epult. A vegen egy zsilip volt, ahogy neztem nem hajozhato.

Fromistaba beertem, kovetkezett a szokasos caffe con lecce, peksutivel. Majd tovabb Poblacion de Campos fele. Ott ujabb piheno, napi malata bevitel. Csinos pultosno szolgalta fel, kozben szolt a UB40, azonnal uzentem Bobbynak.

Ezutan elindultam, az ut ketteagazott, utolag lattam, hogy jol dontottem. Ugyanis amelyiken mentem, arnyekos volt, a masik alternativa anelkuli. Itt ismerkedtem ossze Anamariaval, a brazil menyecsevel. Egyutt mentunk be a celig, de keveset beszeltunk. Nem sokat tudott angolul, en meg annyit sem brazilul, de ment azert egy kis beszelgetes.

Utkozben ujabb templom, ujabb mecses, ezuttal az ismeroseimert. Alulrol a masodik sor, balrol az elso. Alatta Anamarianak a 4 db. Neki tobb ismerose lehet.

Utunk vege fele egy epp vetomagot szoro geppel talalkoztunk, jutott nekunk is. Remelem nem csirazik ki majd valami, valahonnan.

Beerve a varosba, a Santa Maria del Camino szallasra mentunk, az apacak uzemeltetik. Rogton teaval fogadtak, es egy nagy adag mosollyal.

Esti programot nem akartam kihagyni, ezert a gyors erkezes utani program utan ki a hely coop-ba, vasarlas, majd fozes. Hagymas bab volt Sancho modra. Majd jott egy ismerkedes, gitarozas, enekles kozosen. Imadtam, ahogy enekeltuk a Guantanamerat. 

Majd kovetkezett a templomi esti mise. Urvacsorat is vettem. En a reformatus, unitarius poloban, katolikus urvacsorat. Mi ez ha nem okumenikus.

Es ezutan kovetkezett a meglepetes. Aldast kaptunk a mise utan. Mi zarandokok. Kaptunk egy kezzel keszitett ajandekot, es aldast, mely ugy nezett ki, hogy fejemre keztetel, kereszt rajzolas az ujjal a homlokra. Miutan megkaptam alig tudtam kimondani a gracias szot, akkora gomboc volt a torkomban. Menni sem nagyon tudtam a szemem miatt. Valoszinuleg belemehetett valami.

Aki pedig megaldott. Orokke emlekezni fogok.

Az este tovabbi reszeben kozos vacsora, majd nyugovora teres. Marmint a tortentek utan megprobaltam. Nem volt konnyu.

Még adós vagyok egy képpel a tegnapi vacsorámhoz. Ismét paella. Nekem bejött ez az étel. Nem egy bonyolult. Bár Paco azt mondta, hogy az éttermi meg sem közelíti a valóságot. Majd ha meglátogatom őket, meg mutatja milyen egy hamisíthatatlan paella. Már várom.

Reggel mire felébredtem már a fél szoba készülődött. A másik fele meg morgolódott. Valóban kicsit hangosan készülődtek. Sok ember nincs tekintettel a másik társára, aki később indulna. Nem igazán szellemül át sok ember az út során. Ugyanazokat látom, tapasztalom, mint a jól megszokott életben. Tapossuk egymást, nem foglalkozunk mással.

Én is elkészültem, gondoltam megiszom az utolsó előtti instant kávémat. A vizet általában a mini merülőforralómmal szoktam a bögrébe felforralni. Tettem ezt most is, de a legnépesebb ázsiai ország által legyártott "minőségi" darab megadta magát, jó nagy hang, és sötétség kíséretében. Bizony, a bizti le lett csapva rendesen. A konyha félálomba szenderült, pár lámpa égett csak. Mivel a spanyol-magyar úti-szótáram nem tartalmazta az áram megszakító kifejezést, úgy döntöttem angolosan távozom. Majd kávézom később.

Egyre később kezd virradni. Már kb. egy órája gyalogoltam, mire elértem San Anton templom romjaihoz. Érdekes, hogy a műút a hajdani templomon vezet keresztül.

A mellette lévő házon vendég csalogató kis tábla.

Ezt követően lassan feltűnt a távolban Castrojeriz vára. Mármint annak csak a romja. Anno a nyugati gótok alapították, később jelentős szerepe volt a keresztény-mór küzdelemben. Később szerepét vesztette.

Itt tartottam első pihenőmet. Caffe co lecce, azaz kávé tejjel, meg hozzá péksüti. Pacsi Vincenzóval, majd elindulás. Jó egy kilométer után dejavú érzés, mintha hiányozna valami. Igen, ismét a bot. Irány vissza a reggeliző hely. Lassan a vissza táv is meg lesz így.

A településen sok az eladó ház. Nem lenne rossz egy ilyet vendégháznak berendezni…

A templomok sokszor eléggé gazosak, néha néha ki lehetne gyomlálni őket.

A települést elhagyva következett egy jó kis emelkedő, a 913 méter magasföldre. Felérve újabb pihenő, dobozos üdítő, két banán. Csodálatos látkép vissza fele, és előre.

Egy jó óra után egy pihenő hely következett, forrásvízzel, majd újabb kietlen táj után Itero De la Vega.

Újabb körzethatárhoz érkeztem. Borgos és Palencia határához. Modern és régi tábla jelezte a határt.

A templomok tetején gyakran van gólyafészek, itt még lakójuk is volt.

Aztán egy hosszú, árnyék nélküli, köves út következett egészen a napi végcélomig, Boadilla del Caminoig. Beérve szállást találtam, medence is volt, wifi jel is, így pótlásra került 4 napi anyag. Néhány kép a szállásról.

Elég rossz nem?!

A botok, cipők várják a folytatást.

Szóval ez volt a 14. napom. 445,4 km van még hátra az útból.

Végezetül egy kép. TZH! Ha meg tudod fejteni, mi látható a képen, nagyon megköszönném. Kb. 1,5 méter x 2,5 méteres fadarab. Kettő van belőle. Mint egy ajtószárny. És amiket látsz, benne apró kövek, és kovácsolt van kapcsok, szegecsek, karmok. Mire használhatták? Bízom benned!

Camino 13. nap

Reggel fél 6-kor keltem, hogy kipróbáljam milyen korán indulni. Hatkor már az utcán voltam. Érdekes sötétben botorkálva keresni a jelet. Első voltam sokáig, majd hirtelen a semmiből egy nagyobb csapat megelőzött.

Sokat kellett menni az első faluig, Tardajosig. Ott ittam egy tejeskávét, megettem hozzá a maradék csokis kekszemet. Találkoztam „Misivel”, és Junnal. Gyorsabbak voltak, lehagytak. Nem csak ők, sokan. Osztottam, szoroztam, lehet megint rossz vége lesz. De majd csak kialakul valahogy, gondoltam.

Következett Hornilos del Camino. Nem álltam meg, csak vizet inni, kulacsot tölteni. Az oldtimer hasonlít a Fiat 500-hoz, de ez Seat volt.

Az út kavicsos volt, volt gabonaföldeken keresztül, tűző napon. Nem volt sem szeder, sem füge, sem szőlő. A végére már vizem sem. De a cél, Hontanas már nem volt messze.

Egy völgyben helyezkedett el, elrejtve a vándor szeme elől magát.

Beérve összefutottam éjjeli szobatársammal a hostelből. Most volt szabad hely, nem is rossz helyen. A wifi kicsit akadozik, lassú a fel-le töltés. Jó lenne a blogot naprakészre varázsolni.

A mai nap bebizonyította, hogy ha türelmesek vagyunk, megkapjuk amit várunk. Akkor, és amikor annak ott az ideje. Mint ennek a képnek Ekka, melyet ma láttam útközben. Ha jól tudom az egyik kedvenc virágod.

Az éjjelem nyugodt volt. Nem használtam a füldugókat. Szobatársaim: egy német srác és egy norvég házaspár. Este nagyon esőre állt az idő, villámlott is, de reggel nem volt gond. Bár a ruhák csak félig száradtak meg, indulni kellett. Ilyenkor a hátizsákos utazó fogja a ruháit, és a hátizsákjára erősíti különböző módszerekkel, ugyanis a nap során megszárad.

Úton kifele a faluból találkoztam Fredericcel, együtt másztuk meg a Matagrandet (1081 m), majd az ott található kb. 10 méter sugarú labirintusba kezdtünk körbemenni. Ott találkoztam az amerikai családdal ismét. Immár e-mail csere is.

Majd utunk lefele vezetett Cardenuela felé. Az ezt követő faluban, Orbanejaban reggeliztem az amerikaiakkal. A grafitit elnézve én is hasonlóan érzek néha.

Következett Castanares, megnéztem a kis kápolnát.

Majd mellém szegődött Alvaro, Brazíliából. Látásból már több napja ismerjük egymást, de még nem beszéltünk. Ketten mentünk tovább Burgosz felé, a patakparton kicsit megpihentünk.

Burgoszba beérve először a katedrálist akartuk megnézni, utána menni a szállásra. Ez volt a hiba. Ugyanis amíg mi szétnéztünk odabent, a szálláso(ko)n nem maradt üres hely.

A katedrális viszont elképesztően gyönyörű volt. Maga a tömény aranyozás továbbra sem tetszik. Catedral de Santa Maria. 1221-ben kezdték el építeni, és a 16. században fejezték be.

Szóval nem volt mit tenni, szállás után kellett néznünk. De addig is előbb egy sör. Nem aggódtunk.

Meg is találtuk, egy 6 ágyas hostel változatában. Többen jártak így mint mi. Saját szemünkkel láttuk, hogy beérkezett egy busz, leszálltak róla az emberek, majd be a szállásra. Gondolom el voltak fáradva, mint mi. Persze a rajtuk lévő övtáska biztos nehezebb volt. Sok „féle” camino van ezek szerint. Alvaroval maradtunk a mi verziónknál.

Nyakunkba vettük a várost, közben összefutottunk Nadine-al, majd közösen beültünk egy étterem teraszára. Jó kis este lett, egyben ott is vacsoráztunk. Majd vissza a hosztelbe. Másnap korán akartam kelni. Alvaro és Nadine marad még egy napot Burgosban. Én tovább állok.

Ébredni egy fiesta után. Mármint megpróbálni. Rájönni, hogy nem sikerül. Mire felébredtem, már fél hét is elmúlt. Csak Laura és Paco volt még a szobában. Negyed nyolcra el is készültem a bakancs pucolással, és az instant kávét is bekortyoltam. Lassan ki is ürülök a készletből. Nem is baj, kevesebb lesz a súly.

Magam mögött hagytam a szállást, nekivágtam Beloradónak. Még látszódtak a tegnap esti fiesta nyomai, egy két fiatal még mindig az utcán „sétálgatott”, kezében boros pohárral.

Az első megálló Tosantos lett volna, de nem volt nyitva semmi, így mentem tovább. Nem szoktam reggelizni az elindulás előtt, csak az instant kávé. Általában az első megállónál állok meg egy bocadillosra és egy tejeskávéra. A bocadillos bagettbe tett különféle tortilla. Ez a megálló most Villambistiaba volt.

Espinosa del Caminoba beérve rögtön egy Lada Nivát találtam. Szerették a spanyolok is. 

Utam továbbra is a volt gabonamezőkön át vezet. Eddig nem igazán találkoztam a „kedvenceimmel”, de egy példányt most találtam. Már a túlvilágon ijesztette a hozzám hasonlókat.

Villafranca-Montes de Oca-ba beérve útba ejtettem egy vegyes boltot. Kifogyott a tusfürdőm és a folyékony mosószerem. Kettő helyett vettem egy szappant. Back to the future. A boltban újra össze futottam Danutával és Conorral. Velük volt Santiago Savoyából. Együtt folytattuk utunkat. Megálltunk egy kis pihenésre, pár falat, és pár korty víz. A forrásnál nem iható tábla volt kihelyezve, de kiderült iható, csak nem klórozott. Tehát egyszerű forrásvíz. A legjobb. Időközben Conor elővette a késkészletét. Nem semmit cipel.

A Montes de Oca hegyen keresztül vezetett az utunk. Santiagoval sokat beszélgettem, ketten lemaradtunk. Hasonlóan gondolkodik. Közben megérkeztünk San Juan de Ortega-ba, a könyvem szerinti állomásomra, de én egy rövid templom látogatás és sör után tovább álltam.

Útközben összefutottam Frederic-el, egy francia sráccal. Ő nem alszik szállásokon, hanem a szabadban. Vele elbeszélgettem az Agés-ig, ahol megállni szándékoztam, de szabad szállást nem találtam. Kicsit elszomorító, hogy olyanok előztek meg, akik egy kis táskával, vagy övtáskával kényelmesen sétáltak, a cuccuk mikrobusszal lett szállítva. Gondolom ők azok, akik majd otthon beszámolnak, hogy mennyire nehéz volt az út.

Nem volt más, tovább kellett állnom. Következő lehetséges helyszín Atapuerca volt. Aki az őskorkutatásban jártas, tudja, hogy mi is van ott. Jelentős régészeti feltárások folytak a ’90-es években, a Homo antecessortól származó több mint 800 ezer éves csontmaradványokat találtak. Szóval ha az ősember talált Atapuercan szállást, talán nekem is sikerül. És valóban találtam. Nem is rosszat, sőt, jobbat mint ami Agésben láttam. Leraktam a cuccomat, nyomás ki vásárolni, mielőtt a bolt bezár. Itt futottam össze ismét Fredericcel, és itt ismerkedtem meg Sergannal, a horvát tengeri hajóskapitánnyal. Hárman boncolgattuk a világ dolgait a magunk módján, pár üveg Estrella kíséretében. Lehet, hogy Fredericcel beállunk matróznak Serganhoz?